Wilhelm József
Örökös árnyék

A világ különleges módon haldoklik,
lendület nélkül,
mintha nem is sejtené…
pedig haldoklik,
néha átszellemülten,
de többnyire
tisztázatlan, fanyar körülmények
között.

A lét önmagába
kapaszkodik görcsösen,
csillapíthatatlan akarással,
ám a világ
végeérhetetlenül fáradságosan
és
sajátságos módon
haldoklik percről-percre.

Az elmúlásból előbb
hallgatás,
majd elmondhatatlanul sok felismerés
születik,
de
az élet – e fájdalmak ellenére is –
artikulálhatatlanul
szép ciklusokat
virágzik minduntalan!

Mégis…
folyamatosan
alkalmas szavakat keresünk,
hogy a pusztulást
eltusoljuk,
bár a világ – a nagy elnémulások dacára – furmányos módon,
olykor csapongva,
máskor kíméletlenül
tervszerűen, őrült iramban pusztul.

Szűk távlatok között
kattogat
hajnalonta a halál
ezernyi mechanizmusa,
és ezt a kellemetlen háttérzajt igyekszünk
túlélni
a lehető
legtökéletesebben.

Tájak, emberek, örömök és reménytelenségek vonulnak önfeledten,
és azon kapjuk magunkat, hogy mi mások mozdulatait
őrizzük,
mások pedig a mi lépteinket
vigyázzák
ebben a különleges, de…
mélyen beidegződött haldoklásban!