Kormányos Ákos
Nem fázom, csak érzékelem, hogy hideg van

„Egy madarász sohasem fázik, csak érzékeli, hogy hideg van”.
Kaptam apámtól útravalónak.
Régi madárhatározóit tanulmányozom.
Huszonpár kötetes, zöld és fehér borítója van,
bármelyik könyvespolcon messziről kiszúrnám.
Nyálazom a lapok sarkát, ahogy tőle tanultam.
Mindenfélét összeolvasok a madarakról.
Milyen a csőrük, milyen a bögyük színe,
tollaik mintázatát, hogy melyik rovarokat szeretik.
Hogy inkább sörösek, vagy borosak,
hogy milyen koncertekre járnak, hogy szeretik-e az irodalmat.
Előkaparom Darwin műveit, hátha találkozott veled
valamelyik szigeten.
Linné taxonómiájában minden benne van.
Olyan madarak is, amiket még senki sem látott.
Azoknak üres hely van hagyva.
Sehol se vagy.
Talán Linné a hibás. Új taxonómia kellene,
amit köréd építenék. Te lennél a közepében,
és minden mást onnan határoznánk meg.
Papírt ragadok meg tollat,
de emberi nyelvvel közelíteni sem tudok hozzád.

„Egy madarász sohasem fázik, csak érzékeli, hogy hideg van”.
A néphiedelem szerint a madarak hozzák a tavaszt és az őszt.
Én felnőttem és tudom, hogy ez butaság.
Előbb van az ősz, aztán kiköltöznek a madarak.
Hamarosan el fogsz menni.
Február van, mindjárt március.
Orromat mégis egyre inkább őszi szél csípi.
Útrakelsz, és félek tél lesz.
Félúton majd találkozol az Afrikából visszatérő madarakkal,
simogasd meg őket,
hogy maradjon valami az érintésedből a levegőben.
Nem fázom, csak érzékelem, hogy egyre hidegebb van.