Döme Szabolcs
Jawa 350/634

Hosszúkás, kunkorodó pikkelyek mozaikja a konyhaajtón a repedezett festék. Az üveg szeplős a légypiszoktól. A kilincs meglazult, lötyög. Nyikorogva megbicsaklik, amikor lenyomom, hogy kilépjek a füst- és ételszagú konyhából. Maradj a közelben. Mindjárt ebédelünk, mondja Teréz. A tűzhely mellett áll, főz.
Mintha Jackson Pollock festette volna meg a gazdasági udvar betonlapjait. A baromfiszarfoltos, olajcsíkos, rothadt eperrel tarkított, kavicsos-szemcsés szürke felület absztrakt expresszionizmusa szemkápráztató. A vályogfalú fészer, ahová tartok – fala fehérre meszelve világít – , terebélyes épület. Széles, lapos, mohacsomókkal meghintett cseréptető alatt helyezkedik el a tyúkól, a disznóól és a műhely. A padlástér takarmány-, kukoricacsutka-, és tűzifatároló. Hallom, kicsit messzebb tehenek bőgnek az istállóban, szarkák cserregnek az eperfán. A közeli disznóól bűze orrfacsaró.
A Winklhofer & Jaenicke céget Johann Baptist Winklhofer és Richard Adolf Jaenicke alapította 1896-ban Chemnitzben, a Szász Királyságban. A Winklhofer & Jaenicke először kerékpárokat, rövidesen pedig már kétkerekű motoros járműveket és gépkocsikat is gyártott. A német cég 1911-ben Wandererre változtatta a nevét, ez a márkanév jobban csengett az észak-amerikai vásárlók fülében. A további terjeszkedés és fejlődés azonban az 1929-es gazdasági világválság miatt megtorpant. A Wanderer akkori tulajdonosa, a Dresdner Bank eladta a cég motorkerékpár-részlegét egy cseh mérnöknek és tervezőnek, František Janečeknek. A prágai motorkerékpár-gyártó neve – a 'Janeček' és 'Wanderer' szavak összevonásával – végül a Jawa lett.
Egy poros nejlontakaró alatt vesztegel édesapám régi motorja. A műhely egyik oldala sötétszürke deszkafal. Az illesztések résein betörő fénylapokban megcsillanó porszemek örvénylenek. A műhely teljesen nyitott, ajtaja nincsen. Vastag csomókban pókhálófürtök tapadnak a meszelt falakhoz, a tárgyakhoz, mindenhez. A cseréplécek és a keresztgerenda között egy kasza lapít: pengéje feszülő, ezüst mosoly. A szerszámtartó táblán csavarhúzók, fogók, kalapácsok, reszelők sorakoznak méret szerint. Mint egy összekuporodott törpe, a satu körvonala sötétlik a munkapadon. Az asztal mellett kannákban benzin, gépolaj. Pántos fa ládákban és szanaszét a bontott tégla padlón girbegurba szögek, fogaskerekek, csavarok, alkatrészek. Tollak és kukoricaszemek mindenütt. Csak a kitört küllős kerekek, a lapos abroncs, a rozsdapettyes, krómozott kipufogócső kandikál ki a műszálas ponyva alól. Lehúzom a nejlont, egy mozdulattal kiszabadítom a masinát. Feltárul apám egyik legfőbb fétistárgya, ifjúságának toteme, a narancsszínű Jawa 350/634-es.
A motor kéthengeres, kétütemű, léghűtéses. Hengerűrtartalma 347 cm. A furat-löket arány 58 x 65 mm. Kompresszióviszony: 9,2:1. Teljesítmény: 22 LE 5250/perc fordulaton. Nyomaték: 29,4 Nm 4250/perc fordulaton. Az erőátvitel négyfokozatú, a váltó lábkapcsolású, a kuplung lamellás, olajfürdős. Hátsókerék-hajtás lánccal. A hegesztett kettős bölcsőváz acélból készült. Az első felfüggesztés teleszkópvilla, a hátsó lengővilla tekercsrugókkal és hidraulikus lengéscsillapítókkal. Elöl kétkulcsos, hátul egykulcsos mechanikus működtetésű dobfék. A jármű hosszúsága 2080 mm, szélessége 710 mm, magassága 1065 mm. A tengelytáv 1320 mm. Legkisebb fordulási sugara 3,5 m. Az üzemanyagtartály űrtartalma 16 liter. Átlagos fogyasztása 75km/h sebességnél 5,6 liter 100 kilométeren. A jármű saját tömege 156 kg. Végsebessége 120 km/h.
Apám ruhásszekrényének egyik rekeszében találtam egy cipősdobozt. Egyszer, amikor elment inni, sörözni, a kíváncsiságtól hajtva előhalásztam a kötött pulóverek, kék munkaoverallok és kihízott pizsamanadrágok közül. A szekrényajtó elé kuporodtam, kiemeltem, és leszedtem a tetejét. Találtam benne sok-sok asztalterítő méretű, hajtásnyomokkal hálózott autóstérképet. Találtam egy zsebnagyítót kék bőrtokban. Egy marék különböző kaliberű lőszert és egy mágneses tartót öt golyós lőszerrel. Egy katonai nadrágszíjat. Néhány ütött-kopott jelvényt. Negatív filmtekercseket fehéres, átlátszó tégelyekben. Két pornográf nyomtatványt: az egyiken egy hármas jelenet volt, amin a nő lovaglópózban ül egy férfi ágaskodó farkán, közben a másik férfit szopja. A második képen két nőt láttam – egy fehér- és egy feketebőrűt –, akik 69-es pózban hajolnak egymás fölé. Találtam egy érmét is, egy Kennedy-féldollárost. In God We Trust. De találtam még mást is, egy fényképet, ami ezektől sokkal érdekesebb. Apámat ábrázolja: motorkerékpáron ül egy lány társaságában, feszül rajta a trapéznadrág, világoskék ingjén prémgalléros farmerdzseki. A haja vállig érő. Először fel sem ismertem. A lány átkarolja a derekát, rajta is trapéznadrág van. Ő nem tudom, hogy kicsoda. Mindketten olyanok, mintha az Abba együttes tagjai lennének. Úgy látom, örömérzés tölti el őket, felszabadultnak tűnnek. Ezen a képen láttam először a narancssárga Jawát.
Apám ragaszkodását a tárgyakhoz mindig is szánalmasnak tartottam. Így most egyszerűen felgyújtom a motorját. Igazából ezért jöttem ki a konyhából ebbe a bűzlő fészerbe.
Égésnek nevezzük azt a kémiai folyamatot, amelynél az éghető anyag egyesül a levegő oxigénjével. Az égés csak akkor indulhat meg és maradhat fenn, ha az éghető anyag és a levegő megfelelő mennyiségű oxigénje, valamint az égés megindulásához szükséges gyulladási hőmérséklet azonos térben és időben rendelkezésre áll.
A benzines marmon kannát nem bírom felemelni. Szerencsére nem kell hosszú utat megtennem, három-négy méter a táv. A földön vonszolom, rángatom. Lecsavarom a kupakot, megdöntöm. Fröccsenve kiömlik az üzemanyag. Mintha pálcikát dugtak volna fel az orrlyukamba: az agyamig hatol a benzin bódító, szúrós szaga.