Mihályi Czobor
A pók aranyhálója
Márk arra riadt mély álmából, hogy Holly fölé hajolva fényképezi. Ha digitális készülékkel teszi, bizonyára észre se veszi, de a nő Polaroid SX-70-es készüléket használt, olyat, amit Márk csupán édesapja fotós magazinjaiban látott. Holly mindennek megadta a módját. Megtehette. A kezében lévő fényképezőgépet már több, mint négy évtizede nem gyártották, tehát a nő életében már nem forgalmazták, de könnyen beszerezte. Márkot a gépezet mechanikájának, elektromotorjának zümmögése, és a vaku villanása riasztotta föl. Kábulatában először arra gondolt, ugyan miért egy ilyen ósdi masinával fotózza otthont adó háziasszonya, második gondolata viszont már az volt, hogy egyáltalán miért fotózza, különösen álmában?
*
Márk Európában született, annak is az elmaradottabb, balkáni részén, ezen belül egy, a XVIII. századi identitását elveszített, XXI. századi önazonosságát még meg nem találó kisvárosban. Gyermekkorától zenével foglalkozott. Az iskola nem érdekelte, nem is vált belőle jó tanuló, ellenben kiváló muzsikussá képezte magát. Nagyon elkötelezett tanár keze alatt tanulta ki a tolóharsona csínját-bínját, majd az alapképzést követően egyedül tanult meg gitározni, később a dobok mellett kötelezte el magát, végül nem akadt hangszer, amit ne tudott volna az amatőr szintet meghaladó módon megszólaltatni. S minduntalan komponált. Csakhogy nem látta értelmét az egésznek. Amikor rájött, hogy valamit kezdenie kellene magával, kitanulta a hangmérnöki mesterséget, és ideiglenes munkákat vállalt a filmiparban. Lehangoló volt, hogy kezdetben mindössze különböző hanghatások levadászását és rögzítését bízták rá, később komolyabb feladatokat is kapott, ám nyilvánvaló volt, hogy országának filmiparában nem teljesítheti ki ambícióit és nem érvényesítheti tehetségét. Szülei segítségével azok lakásában berendezett egy improvizált stúdiót, de annak lehetőségei alulmúlták elvárásait. A közösségi médiában keresett hasonló gondolkodású, hasonló tehetséggel bíró és hasonló célkitűzéseket követő embereket. Többségük hozzá hasonlóan üres zsebű álmodozó volt.
És ekkor lépett elé a virtuális térből Holly. A nő szinte anyáskodóan megértőnek bizonyult, egyre hosszabban csevegtek, mediális anyagokat cseréltek, beengedték egymást intim szférájukba. Az internet egyfelől közel hozta őket, noha két külön földrészen éltek, másfelől védőburkot vont kapcsolatuk köré, ami lepattintotta a korábbi ismerősöket.
Holly a maga kedvtelésére énekelt, akusztikus gitáron vagy zongorán kísérte magát, és több CD-t is készített, amelyek nem kerültek üzleti forgalomba, hanem barátai és páciensei között osztogatta szét őket. Megérezte, hogy Márk lehetne a tökéletes hangmérnök, ráadásul dalokat is szerezhetne számára. Nem gondolt zenei pályafutásra, meg kívánt maradni eredeti szakmájában és munkahelyén, viszont lehetőséget látott Márkban, akinek segíthet, és kapcsolatuk a professzionális együttműködés mellett személyessé is terebélyesedhet, hiszen olyannyira hasonlóan gondolkodnak, mintha ikertestvérek lennének.
Bolhát ültetett Márk fülébe, stúdiót ígért neki, karriert, lehetőségek garmadáját, és kapacitálta Márkot, hogy szerezzen Ausztráliába szóló vízumot, és ő nyomban küldi a repülőjegyet, a fiú szállása nála lesz, és bármit is kíván, előteremti neki.
Márk már régtől fogva maga mögött szerette volna tudni a számára üres térként érzékelt alföldi kisvárost az egész országgal együtt, csakhogy ehhez meghatározott úti cél és pénz kellett volna. Azt már korábban eldöntötte, hogy Amerikába semmiképpen nem megy, ott annyira felhígult a zeneipar, hogy igényességével ott számára nem teremne babér. Szülei hatására sok ausztrál játékfilmet nézett, és filmipari dolgozóként csodálta az ausztrál operatőrök munkáját. Ha a filmezésben ilyen jók, talán a zeneiparban is tartják a mércét, fordult meg a fejében, és elkezdett beutazási vízumért kuncsorogni. Végül egy évre szóló, tanulmányi-munkavállalási engedélyt szerzett. A repülőjegy is megérkezett.
*
Holly családja közel kétszáz évvel korábban érkezett Írországból, és az akkor alakuló Perth mezőgazdasági művelésre alkalmatlan vidékén telepedtek meg. A Swan folyó torkolata táján ugyan akadt némi termőföld, de a telepesek zöme inkább a hajózást, a halászatot, vagy a halfeldolgozást választotta. Nem így Quinn papa, aki tíz nemzedékkel Holly születése előtt ráunt a hálócsomózásra meg a halbelezésre, és fogta a pereputtyát, hogy átköltözzön Cooper Pedybe, ahol számos opálbánya csalogatta a szerencsevadászokat. A vakmerő Quinn papa megcsinálta famíliája szerencséjét, elsőszülött fiának már saját bányája volt, a következő nemzedékek működtették a kitermelést, kereskedtek a nemesopállal. A família hamarosan rájött, hogy a kereskedelemből ki kell iktatni a közvetítőket, és az a legjövedelmezőbb, ha maguk adják el a féldrágakövet a végső feldolgozónak, így a Quinnek a XX. században jelentős időt töltöttek az Európába tartó repülőgépeken, diplomatatáskájukban a különböző színezetű és struktúrájú opál-kavicsokkal, amiket mintaként vittek magukkal, de soha egyetlen darabot nem vittek vissza Ausztráliába – ügyfeleik nem vetették meg az apró ajándékokat, amik hatalmas vagyont hoztak a Quinneknek. Holly apja a felhalmozott vagyonból könnyen iskoláztatta lányát az Egyesült Királyságban, az Imperial College London falai közt szerzett onkológusi diplomát, majd az Oxfordon sebészeti oklevelet. Eredményei alapján bármelyik európai egyetem orvosi szakán taníthatott volna, sőt, az Egyesült Államokból és Kínából is kapott állásajánlatot, ám Holly minden áron vissza akart térni gyökereihez – nem Írországba –, hanem Perthbe, ahol Quinn papa vakmerő döntésével megalapozta az ő jövőjét, azzal, hogy lerúgta lábáról a halászcsizmát. Holly ereiben hordozta az írek „minden áron“ makacsságát.
Végül mégsem Perthben telepedett le, ott csupán magánrendelőjét tartotta fenn. Egyetemistaként apjával építtetett egy háromszintes villát a várostól tizenhét kilométerre, ahol szabadon hódolhatott hobbijának és élhette magánéletét. Apja óvatos volt, körbekerítette a birtokot, a kerítésbe áramot vezetett – a vadállatok elriasztása céljából –, térfigyelő kamerákat állított fel, amelyek révén a villa melletti vendégházban élő személyzet és őrség figyelte a birtokot. Holly kifejezett kérésére a kültéri medencét nem kamerázták be.
*
– Mit művelsz? – kérdezte a vaku villanásától felriadt Márk a fölé magasodó nőt. – Talán el akarod lopni a lelkem? Hiszel Tasmánia őslakosainak babonájában, hogy ha lefényképezik őket, a lelküket elviszi az Ördög? Ellopnád a lelkemet?
– Jaj, ne butáskodj már Márk! Csupán meg akarom örökíteni, milyen édesen alszol. Olyan gyorsan pereg köröttünk a világ, és vele együtt a mi nyúlfarknyi életünk is, hogy ha ma nem dokumentáljuk a kellemes pillanatokat, holnap már nem lesz, ami emlékeztetne rájuk. Ezért is használok instant kamerát, hogy mielőbb a kezemben tarthassam a megörökített pillanat képét, Éppen jó, hogy az őslakosokat említed, Tasmániában tízezer éven át boldogan éltek, majd néhány évtized alatt teljesen kivesztek, nem kellett hozzá az Ördög segítsége. Ha hagyták volna fényképezni magukat, ma is emlékezhetnénk rájuk – magyarázkodott Holly, és végre elfordította a Polaroid lencséjét Márk alvástól gyűrött arcáról.
*
Holly tanulóévei alatt meghalt az anyja. Egyszerű bélcsavarodás vitte el, egy rutinműtéttel megmenthető lett volna, Holly részben ezért választotta második szakmájának a sebészetet. Özvegyen maradt apja az írek gyakori gyászformájába, az alkoholizmusba menekült, ám rendületlenül vitte az üzletet, és építette lányának a kacsalábon forgó kastélyt. Mindaddig, amíg egy rubinvörös naplementében, igencsak kapatosan szakadékba nem hajtott. A tragédiát követően Holly még futó kalandokba se bocsátkozott oxfordi tanulmányai befejezéséig, minden közeledést elutasított, minden férfit eltaszított magától, mert képtelen lett volna újra átélni a veszteség lesújtó érzését. Odahaza is elutasítóan bánt a kollégákkal és az alkalmi udvarlókkal egyaránt. A számára kevésbé szimpatikusokat simán hozományvadásznak tekintette, akiket pedig kedvesnek talált, azért utasított el, mert megszállottan rettegett attól, hogy belebonyolódnak a kapcsolatba, majd a férfi elhagyja, amit szülei elveszítéséhez hasonló tragédiaként élt volna meg – vagyis úgy gondolta, hogy nem is élné túl.
Mindaddig, amíg fel nem bukkant Márk a földgolyó másik oldalán. Holly eldöntötte, hogy megszerzi és megtartja a fiút. Korántsem akarta áldozatul ejteni, ám a tartós kapcsolat reményében szőni kezdte az aranyhálót zsákmánya körül.
*
Holly a reptéren várta Márk gépének érkezését. A nagy forgalom ellenére azonnal kiszúrta a távcsevegések során alaposan meg- és kiismert, az átlagosnál magasabb, nyakigláb, szőke, hosszú hajú, szép arcú, érdeklődő tekintetű fiatalembert. Körbevezette a villában, megmutatta Márk szálláshelyét, bemutatta a személyzetet, végül a garázsban zárták a terepszemlét. Holly és az alkalmazottak járművei mellett egy vadonatúj, hathengeres, hátramenet-asszisztenssel felszerelt BMW K 1600 B motorkerékpár nyergén egy NAXA F 23 J bukósisakkal várta Márkot. Holly jól tudta, hogy Márk a zene mellett imádja az erős motorkerékpárokat, meg az adrenalin-kanyarokat. A fiú méreteit nem ismerte, ezért másnap együtt mentek a városba motoros felszerelést vásárolni, bakancstól a kesztyűig a legjobbat. Holly kivetette a vasmacskát, lehorgonyozta Márkot. A harmadik éjszakát már ugyanabban az ágyban töltötték.
*
A jó Wi-Fi lefedettségnek hála Márk gyakran beszámolt új körülményeiről szüleinek. A nyolcórás időeltolódás nem zavarta a kapcsolattartást, mert amikor Holly bement a munkahelyére, a szüleinél nyolc órával mutatott csak többet az óra, igaz, egy nappal korábban, így ha Márk hétfőn telefonált, szülővárosában még vasárnap volt. A szülők elfogadták Márk új helyzetét, tudták, hogy egy évig nem találkozhatnak, ám bíztak benne, hogy ez alatt az idő alatt a fiuk olyan tapasztalatokra és kapcsolatokra tesz szert, amelyek révén a későbbiekben a világ bármelyik táján megcsinálhatja a szerencséjét.
A szülők által vizionált kapcsolatokból Márk egyelőre semmit se érzékelt. A körbe kerített villában legfeljebb a személyzettel találkozhatott, amiből sok haszna nem származhatott, és az alkalmazottak mintha kerülték is volna, mintha a munkaadójuk szent és sérthetetlen tulajdonaként kezelték volna. Amíg Holly a munkahelyén volt – egyre rövidebb ideig tartózkodott a magánrendelőben – kedvére lubickolhatott a medencében, játszadozhatott az egyre gazdagodó felszereltségű stúdióban, megnézhette a Holly főszereplésével készült kisfilmeket. A doktornő ugyanis a két egyetem mellett unalmában egy sor harcművészetet is kitanult, majd birtokán, bérelt stábbal és bérelt statisztákkal, kaszkadőrökkel, rövid, harci elemekkel tarkított filmeket forgatott. Megtehette, páciensei egyetlen konzultáció után 5-600 dollárt fizettek aláírásáért és bélyegzőjének lenyomatáért, ráadásul rendelkezésére állt a megörökölt, működő tőke.
A képernyőn kemény és kíméletlen ellenfélnek mutatkozott. Márk motorozhatott is, de az üzemanyagot mindig valamelyik őrző-védő alkalmazott töltötte a tartályba, és mindig csupán annyit, hogy legfeljebb száz kilométer megtételére legyen elegendő. Óhajthatott bármit, megkapta, csak készpénzt, sem hitelkártyát nem kapott a kezébe soha.
Holly nem vezette társaságba, otthonukba se hívott senkit, kezdettől kiütközött rajta a posszeszivitás. Úgy viselkedett, mint aki egyszerre szeretne a fiú szenvedélyes szeretője és szerető, gondoskodó édesanyja lenni, akár mindkét szálon magához láncolni. Kezdetben ez nem is volt kellemetlen, csak Márk valójában karrierépítés szándékával fogadta el Holly meghívását, és ez nehezen volt megoldható új kapcsolatok nélkül, új ismeretek hiányában, egy megszállottan ragaszkodó nő árnyékában. Voltaképpen fogságában – mesélte Márk telefonon a szüleinek. Terhessé vált számára az áradó, parttalan szeretet.
*
– Az inas – mert Márk közelében szobalány nem tartózkodhatott – eltakarította az asztalról a reggeli maradványait, a fiú a narancsdzsúzos poharába bámulva, félelemmel teli óvatossággal felvetette, hogy szívesen elutazna Sydneybe, hiszen ott az ország zenei központja, és ő tanulni szeretne. Hozzátette, hogy legszívesebben motorkerékpáron tenné meg az utat, így Hollynak nem kellene repülőjegyre költenie, ő meg összekötné a kellemeset a hasznossal.
– Megháborodtál? Ti, európaiak nem vagytok tisztában a távolságokkal! Sydney négyezer kilométerre van innét, álmomban se engednélek el ilyen hosszú útra! – csattant fel a lány. Márk nem ilyen válaszra számított a minduntalan anyáskodó, mindenben a kedvét kereső és kedvére tévő nőtől, s éppen erre az érzésre alapozva nem adta fel a könyörgést.
– A négyezer kilométert a BMW negyven óra alatt felfalja, még a seggem se ülöm el igazán, máris ott lennék! Ám, ha nem, hát nem. Ha neked jobban tetszik, inkább Adelaide felé veszem az irányt, oda harminc óra is elegendő, ráadásul gyakoribbak az adrenalin-kanyarok – próbálkozott tovább.
– Téma lezárva, nincs motorozás! Nincsenek drogos muzsikusok, részeg csajok, vérpezsdítő hajtűkanyarok. Ha alacsony az adrenalin-szinted, fordulj orvoshoz. Hozzám. Majd okozok én neked elegendő izgalmat az ágyban – és indulatosan lesepert egy nem létező morzsát az étkezőasztalról, mintha Márk terveit, óhajait és kívánságait söpörte volna egyetlen mozdulattal a szemeteskorárba.
*
Délelőtt Márk telefonált, elmondta a reggeli utáni történéseket az apjának. Az nyomban megadta a diagnózist.
– Ismerem az ilyen bipoláris karaktereket. Egyszerre dolgozik bennük a mánia és a depresszió. Hollyban úgy tűnik, az utóbbi is átváltott mániába, magához akar hálózni, és ebben a szándékában megszállott, nem hogy nem akar, hanem képtelen másként viselkedni veled szemben. Démon ellen nem elég a bot, kardra van szükség – szökj meg az első adódó alkalommal.
– Hogy tehetném? Őrök figyelik a villát, nincs pénzem, nem jutnék messzire, mielőtt rám nem akadna, vagy fel nem falnának a vadállatok. Nyomban rendőröket küldene a myklamra!
– Indulj el, mintha csak a környéken szeretnél néhány kört tenni a motorodon, majd lökd a gépet az első utadba eső szakadékba vagy vízfolyásba, aztán gyalogolj el a legközelebbi opálbányász városkáig, amelynek van repülőtere, és ahonnét indul járat valamelyik nemzetközi repülőtérre. Kerüld az embereket. Holly majd Sydneyben, vagy Adelaide-ben kerestet, te az opálváros hajléktalanszállóján húzd meg magad. A telefonod legyen mindig feltöltve, és a szálláshelyed közelében legyen postahivatal. A többit anyáddal elintézzük – adta meg a szükséges lökést az apja, aki öreg motoros volt, és Márk feltétel nélkül megbízott mind a tanácsában, mind az ígéretében.
*
Két nap múlva Holly arra ért haza a munkából, hogy Márk nincs se a villában, se a birtokon. Az őrök beszámoltak róla, hogy a fiú motorozni indult, Holly tudta, hogy a tartályban lévő üzemanyaggal nem juthatott távolra, ezért kezdetben türelmesen várt. Ahogy múlottak a hiábavaló várakozás percei, bevillant neki, hogy valahol csak készpénzhez, vagy hitelkártyához juthatott, de ezeket a lehetőségeket gyorsan elvetette, majd arra gondolt, Márk valamit ellopott a villából, pénzzé tette, és üzemanyagot vásárolt rajta. De ez nem lehet, előbb érte valami baleset, azért nem ért még haza. Riasztotta az őrző-védőket, hogy kocsikkal járják körbe az utakat, amelyeken a fiú motorozni szokott. Miután üres kézzel, hír nélkül tértek vissza, tárcsázta a perth-i rendőrséget, bejelentette a fiú eltűnését, személyleírást adott róla, a fiú arcképét is átküldte, és meghagyta, hogy tájékoztassák a rendőrséget Sydneyben, meg Adelaide-ben, mert Márk esetleg ott bukkanhat fel. Az ausztrál rendőrség azonban nem ugrik azonnal egy eltűnés bejelentése után, különösen, ha az eltűnt személy ideiglenesen tartózkodik az országban. Hátha felfalta egy cápa, vagy lenyelte egy krokodil, s ezzel meg is oldódott a probléma.
*
Az opálváros alkalmi szállója egyáltalán nem olyan volt, mint más kontinenseken. Inkább összkomfortos munkásszállónak volt mondható, a munkások általában nem rendelkeznek saját lakással vagy házzal, egész életüket albérlőként töltik, így olcsóbb és egyszerűbb is. Azok jártak a hajléktalan szállóra, akiknek már lejárt, vagy még nem volt albérlete. Márktól nem kérdeztek semmit, nem csak ágyat, hanem saját fülkét kapott, a közös illemhelyek és zuhanyzók használat után önmagukat fertőtlenítették, volt Wi-Fi, számítógép, tévé. A szállás mellé viszont élelmet nem adtak, az csak a dolgozóknak járt a munkahelyükön. Márk hálát adott az égnek, hogy a villában kirámolta a hűtő tartalmát, és hogy mindössze húsz kilométert kellett gyalogolnia attól a helytől, ahol megszabadult a motorkerékpártól. A helyi reptéren megtudta, hogy három nap múlva járat indul Sydneybe, és ettől kezdve egyszerre minden jóra fordult, mintha álmában történt volna. Másnap megérkezett az értesítés, hogy a Western Union fiókjában felveheti a szülei által küldött pénzt, majd megváltotta a Sydney-be szóló repülőjegyet, és egyben lefoglalta az onnét Dohába induló gépre szóló jegyet. Az indulás napján óvatosan közelítette meg a helyi induló állomást, de nem figyelte senki, Sydneyben se tanúsított iránta senki különösebb figyelmet, útlevelét aggályoskodás nélkül kezelték. Márk azon töprengett, hogy Holly miért hagyta nála úti okmányát, ha nem volt szándékában elengedni őt. Végül arra jutott, hogy a nő elbízta magát, sokkal erősebbnek hitte aranyhálóját, illetve alábecsülte Márk ellenállását a jólét csábításával szemben.
A Katarba tartó járaton az utaskísérő az ülések fölötti rekeszbe tette Márk üres hátizsákját, és kérdésére közölte, hogy mindössze nyolc órát kell várakoznia a dohai légi kikötőben az isztambuli járat indulásáig, ez alatt az idő alatt megnézhet akár két filmet is a reptér multiplex mozijában, vagy eliszogathat a bárban – ám ez igencsak borsos időtöltés lesz a muzulmán államban, tette hozzá, jelentőségteljes pillantást vetve a fiú üres hátizsákja irányába.
Márk végre megnyugodott, elszenderedett az ülésben, amit nem az ő testméretéhez terveztek. Holly arca jelent meg előtte, mintegy tejopálon át láttatva magát, haja csapzott és kócos volt, hálóinge alól kivillantak pompás mellei, amelyek olyan sok gyönyört okoztak neki az elmúlt három hónapban. Az álomarc elmosolyodott, majd valami eltakarta a szemét. Az SX-70-es kamera. Elvillant a vaku és Márk szeme kipattant. A gépen felkapcsolták a világítást, az ablakokban felvillantak a dohai repülőtér fényei.
*
– Mesélj még Ausztráliáról – kérlelte az anyja, miután a fia a hazatérés boldogságán kívül egyebet nem volt hajlandó megosztani szüleivel.
– Az összes emlékemet a Hiúság Máglyájára vetettem, nem kívánok többé foglalkozni velük.
– Mi lesz, ha Holly újra felfedez az interneten? – kíváncsiskodott az apja.
– Eltűntem a facebookról. És Hollyt se keresem többé. Rosszabb a medve nyomát látni, mint magát a medvét, mert akkor a medve figyel téged! – vonta le az elmúlt három hónap alatt tapasztaltak tanulságát a fiú.
*
Márk bevonult a stúdióvá alakított szobájába, bekapcsolta olcsó Mackye Onyx 1220i keverőpultját, az apjával közösen barkácsolt hangfalakat, leütött egy disszonáns akkordot a Korg PA300-as szintetizátoron, és arra gondolt, miként hangozhat ugyanez a hangkombináció Holly Ibanez gitárján.
