Takács Nándor: Újmajor
Szerenád a mélyúton
Nem térek magamhoz. Egyhelyben ekézem
magam, pedig már elvetett mindenki. A csávázott
szemek szétszórva hevernek az úton, rájárnak
a madarak. Szedegetek én is, a szemek össze-
koccannak zsebemben. Nem is veszem észre
a gödört, te rántasz vissza, nehogy magamba
zuhanjak. Mintha először esne meg velem,
pedig annyiszor kihúztál, megint csávába jutok.
Ki más tűrne el ennyi durva szemtelenséget?
(A szerző a Magyar Művészeti Akadémia
Művészeti Ösztöndíjprogramjának
ösztöndíjasa.)