Hernyák Zsóka
Kloáka

De jó volna, ha nekem is kloákám lenne, mint a madaraknak meg a többi pikkelyes, kúszós-csúszós szarnak, gondolta, majd csurig töltötte a poharát. A túlcsorduló, fehér habot leszürcsölte, és elterült a kanapén. A díszpárnákat a földre rugdosta, és mélyen elgondolkodott ezen a problémán. Ha kloákám lenne, a dolgok egyszerre távoznának, jöhetne bármi, ami a csövön kifér, nem kéne szelektálni meg bonyolódni, fajsúly szerint feldolgozni, rágódni meg baszakdoni, és ami a legfontosabb, mármint a legesleg, kérődzött perverz örömmel, dolgozni se kéne mennem az irodába. Nagyot húzott a söréből, az üveg külső felületén apró cseppekben csapódott le a nyári pára. Az aranyló folyadék olajozottan sikamlott át a pohárból a szájüregbe, majd onnan a görcsösen rángó és nyeldeklő csőbe, végül az összeszűkült gyomorba. Tépelődött még néhány percig, aztán feladta. Most ez van, nem bírok vele semmit, látta be, és szerény lehetőségeit figyelembe véve böffentett egy hangosat.