Kovács Jolánka
Koszorú

anyám nyolcvanévesen élte meg
az igaz szerelmet
szélütötten
félájultan feküdt a kórházi
rácsos ágyban egy szál pelenkában
fehér lepedő fedte csak a testét
rövid volt az ágy a lábait
nem tudták rendesen kinyújtani a nővérek
a szobában összesen nyolcan feküdtek
köztük három idősebb férfi sok
volt a beteg akkoriban nem tudták őket
külön osztályra helyezni
a szobából Babuskó János egy nyolcvanöt éves
tengerkék szemű falusi úriember itatgatta
takargatta be naponta többször az én anyámat
elnézést kért ezért tőlem
a bal kezével gyakran ledobja magáról
a lepedőt mondta én nem akarom hogy ez a két
fajankó bámulja és röhögjenek rajta azért
takargatom kérem ha megkaphatnám a telefonszámát
holnap hazaengednek fölhívhatom-e majd néha
s ha jobban lesz meglátogathatom-e az Ilonkát

*

és anyám valami csoda folytán felépült négy hónap múlva
amikor benyitottam a kapuján egy szívhez szóló magyar
nóta dallamát dúdolták finom rezgéssel a tujafa
csipkézett levélkéi s a kiskonyhához közeledve már az ahogy
én szeretlek nem szeret úgy senki töltötte be az udvart áradt
a hegedűszó a zöld kredencre helyezett kazettás magnóból
az asztalon magnókazetták a kissámlin egy
gondosan megőrzött régi rádió anyám elpirult
sohasem láttam ilyen boldogan mosolyogni kihúzta kezét
a tengerszemű idős falusi úriember kezéből fölkelt a régi
kaucsról ahol szorosan egymás mellett üldögéltek
bocsánatkérően ölelt át pedig csak ámultam ilyen
bársonyosan egyszerű harmóniát még sohasem érzékeltem
mint akkor a kiskonyhában
apád jó ember volt tudod te is csak értünk dolgozott
de Jánossal egyszerűen virágos lett az életem én se értem hogy lehet ez
mondta néhány hét múlva gyere mutatok valamit
a belső szobába vezetett a kihúzott kanapé gyönyörűen megvetve
na ne gondolj semmi rosszra szólt szégyenlősen
csak ledőlünk majd egy kicsit délután
otthon betonozik most fáradt lesz de láttam
a slingelt ágynemű díszíti az ágyat a tulipános
csak megölelni tudtam akár egy szerelmes tiszta szívű kislányt

*

a koporsóban feküdt már anyám
kisimult arccal
kicsi virágszemei lezárva
amikor Babuskó János megérkezett
ősrégi masszív biciklijének kormányáról akasztotta le
a hatalmas vörös rózsás koszorút
megtámasztotta a járgányt a kápolna felé haladva egyre gyorsultak
léptei öregesen futott szinte két kézzel ölelve
magához az óriási virágfüzért
és bekiáltott
még a kitárt ajtóhoz sem ért
Ilonkám Ilonkám Ilonkám
mintha hosszú útról érkezett volna
és most rohant
rohant kétségbeesetten magánkívül
hogy anyám vajon vár-e még rá szerelmesen
a kiskonyhában

dermedten nézték a gyászolók