Vasa Pavković
Pihenőhely

1.

Régóta tervezem,
hogy egy derűs reggelen,
a város leghalkabb neszétől is távol,
a vadon kapuján belépek.
És egy hídon
a kikövezett falusi út
fordulóján megállok
szótlanul.

És íme, most itt vagyok.

Levegőt is alig veszek,
ki ne kezdje
a tényállást
a kétely.

2.

Itt a levelek sötétszürkék,
akár a tejes virágok felett
csapongó
lepkék.

Szellő neszez a lombokban.

Amit csak lehet, lecsitítok,
hogy a megnyugvás a szívig elérjen.

Borzongást nem érzek; könnyed a szél,
és a folyó illatát hozza.
– A folyót pedig a Duna nevet kapta –
csak némi erőfeszítéssel tudom
kimondani…
– Duna… – ismétlem
kétkedve mind
a hangban.
– Duna…

3.

Az ösvények pereme összeér,
a keréknyomon
fűcsomó-
álca.

Olyan az egész, mint egy
öröktől való kézirat,
s olvasható volna –
mégsincs aki figyelmezne rá –
legfeljebb bódult tekintete
annak, aki magányos? egykedvű?
ábrándos vagy ábrándját vesztett.

Van-e a különbség a kettő között?
Nem tudom…
Meglehet, nincsen.

A csapás meg
jobbra fordul, egy földhalmon
előttem három
gombafej.

4.

A reggeli ragyogásban
a spirállépcsőn felkaptattam
a magas citadellatorony
tetejére.

Messze, a Dunán
és az elöntött erdőn túl,
a távolban nyújtózkodik
a síkság.

Háborús időkben
ajánlatos a városban
tartani a kedvesed,
jut eszembe az egyetlen mondat
amit negyed évszázada halott apám
örökül hagyott.

A tekintet fürkészi
a zöld jelenést, a tájat,
s vele a szajkót, mikor az éppen
magasba szökik – mintha
nem volna teljesen hiábavaló
jelentést tulajdonítani
valamely szónak vagy képnek.

5.

Az idő kedvez nekünk, a napsütés.
Beszélgetéseink a klasszikusokról
vagy a sörméterezésről
szóló fecsegés szórakoztató,
mert nincs mögötte hangsúlyos párhuzam,
nem mutat túl önmaga
egyszerű, frappáns történet-voltán.

Az idő ma kedvez nekünk.
És holnap? Vagy holnapután?
Vagy hat hónap múlva?
És azon túl...?

Egyfajta történet ez is...
Valamiről, ami mégsem
mellékes.
Legalábbis így tűnik ez most,
ebben a pillanatban.

6.

Szavak! A szavak oly kicsik, oly aprók,
nem érik el a világot,
a világ egy-egy darabját se,
a darab egy darabkáját, a darabka töredékét,
a másik szót.

(Beszédes István fordítása)