Benes László
Spirituális utazás
Alámerülés egy másik korba, egy másik világba

Az égvilágon semmi sem biztos,
és minden másképpen van,
mint ahogyan hisszük.

Apám a vele szemben ülő meglehetősen nagydarab nőnek – valószínűleg csupán nekem tűnik érett hölgynek, valójában fiatal lányról lehetett szó – akkori országunk előnyeit ecseteli, ha csupán úgy nyolc éves forma lehetek, annyit azért már tudok, hogy a lány magyarországi, és olykor-olykor a magam hebehurgya módján én is belekotyogok az eszmecserébe. Leginkább azonban a busz ablakán bámulok kifelé, amely most éppen Becse főutcáján robog keresztül. A mozi bejárata felett hatalmas vászonra festett filmplakát díszeleg. Akkoriban a nagyobb városokban a helyi vasárnapi festő ilyen óriásplakátokra pingálta az éppen műsoron lévő játékfilm jellegzetes jeleneteit, és írta ki a főszereplők nevét. A most bemutatásra kerülő film a Leszámolás O. K. Corralnál (Mostani címén: Újra szól a hatlövetű), Burt Lancaster és Kirk Douglas főszereplésével. Amikor másik film került műsorra, a plakátfestő egyszerűen lemeszelte az egészet, és jöhetett helyére az új reklám.
– Ó, lovas film! – majdhogynem ájuldozott örömében a magyarországi lány. – Nálunk nem játszanak ilyet!
– Nálunk viszont minden nap ilyen film megy a moziban! – tódítottam.
– Nana, ez nem éppen így igaz, nézhetünk, mi művészfilmeket is bőven! – mentegette apám egykori országunk kulturális életének becsületét.
A magyarországi hölgy nem jön velünk a végállomásig: Belgrádig. Leszáll valahol útközben, valószínűleg Újvidéken.
A nap többi eseménye, egészen késő délutánig, egyszerűen kiesett az emlékezetemből.

*

A most egy pillanatra a feledés sűrű ködébe burkolózott, emlékfolyamom ismét éles múltidéző emlékkockákká válásával egy Belgrád külterületén lévő, hegyoldalban épült villaszerű épület erdőre néző szobájában találom magam. A nap már lebukóban. Egy hokedlire helyezett lavórba hányok. Majd apám lefektet a fal melletti kerevetre. Egy aggódó, finomívű, keskeny női arc hajol fölém. A törékeny nő teával kínál. Mélabús, mandulavágású szemeiből olyan végtelen szeretet és gyengédség sugárzik, amilyet addig még sohasem tapasztaltam senkinél sem, sőt későbbi életem során sem tapasztaltam ilyen finomlelkűséget másnál. A nő kétségkívül festőművész lehetett, hiszen apám akkor nemrégen fejezte be a belgrádi képzőművészeti egyetemet, és magától értetődő, hogy még mindig jó kapcsolatot ápol évfolyamtársaival, akikkel élete e jelentős szakaszát megosztotta. Különben maga a helyiség is műteremre hasonlít.
Egyszerre egy munkásruhás fiatalember jelenik meg az ajtóban. Zsenge korom ellenére igencsak furcsállom, hogy ilyen kék zsávolyruhát hord, hiszen egyáltalán nem tűnik munkásnak: kézfeje vékony és ápolt, a nőhöz hasonlóan viselkedése sem sugároz egy csepp durvaságot sem. Inkább valamiféle bohémnek tűnik.
A férfi, akit a nő egyszerűen Jovicaként mutat be, jóval fiatalabb nála. Ha erről semmilyen említést sem tesznek, látható, hogy a két ember közötti kapcsolat szorosabb, mint baráti, hiszen minden szavukat értem, mert akkor még nem felejtettem el szerbül, mivel csupán két évvel előbb, még mi is itt éltünk, Belgrádban.
Ez a szituáció, az egész környezet igen misztikus számomra, vagy talán még ma is az. Vagy talán nem is? Hiszen az égvilágon semmi sem biztos, és minden másképpen van, mint ahogyan mi azt hisszük!