Gergely Tamás
Malacka letörölte

Té

Vadmalac korábban az életet egy világos egyenes vonalnak tekintette.
Látta, ha becsukta a szemét. De különösebben nem törõdött vele. Szép,
egyenes, s mint egy neoncsõ, világít.
Most viszont, hogy megfáradt, s végre maradt tíz nyugodt perce,
meglátott valami különöset az egyenes végén. Vagyishogy… az egyenes
nem végtelen volt, mint azelõtt képzelte, hanem arasznyi. És az a valami
elállja az egyenes útját.
Komája szokás szerint mellette lebzselt, hát hozzászólt:
– Te is látod?
Azonnal rájött, hogy képtelenség, amit mond, változtatott hát a kérdésen:
– Neked is van egy ilyen? Egy derékszög…?
– Egy Té – válaszolt a koma –, én már csak így nevezem. Egy nyomtatott
– mondta, s megvakarta a feje búbját. Tar koponyáját, a haját megették,
ugye, az évek.
– Egy Té – ismételte Vadmalac, – Egy Té – hangsúlyozta, és
elmosolyodott.

Motoros sisak

Kérdi Vadmalac a Komájától:
– Mit csinálsz itt, a ház előtt?
– Várok. – Helyesbít: – Várom, hogy foglalják el Grönlandot.
– S a bukósisak a fejeden?
– Megvéd. Kitör Grönland után a ribillió.
Szavai Vadmalacot szíven találják.
– A motrod megvan még? – kérdi, hogy időt nyerjen.
– Tavaly eladtam.
– Eladtad? Na jó, akkor felszaladok az emeletre. Nekem is van egy
motorsisakom.

Vadmalac könnye

Maga is meglepődött. Hiszen a fákat nézte, nem volt benne semmi érzelmi
kötődés. Csak a látvány. És a könny szeméből mégis kicsúszott.
A jobb szeméből, és egy résen át, legalábbis Vadmalac úgy érezte. Nem is
tűnt neki kereknek vagy gömbölyűnek, márpedig egy könny gömbölyű,
de hát mégis lepergett az arcán. Nem lecsúszott, hanem lepergett.
Furcsa dolgok ezek – gondolta.
Továbbgondolva így beszélte meg magával a dolgot:
– De hát nem siratok senkit és semmit. Legalábbis nem tudok róla.
Majd:
– Talán örvendek? Csendben, hogy fel sem tűnt nekem?
A könny maradt az arcán, nem hullott le. Odahajolt Malacka, és letörölte.