Jódal Kálmán
Vidravidoran

Kedvenc gázkamra-hotelemben sertepertélek, és szokás szerint meg akarok halni, csak úgy, vagy elmenni át, túl, oda, messze, ó, kósza álmok, na, kísértsetek, tessék, kísértsetek!
Valószínűleg senki sem venné észre, ha hosszú, méla lesben várakoznék a ködös tájban, posztavantgárd kiszerelésben, légneművé transzformálódva.
Virtuálcsömör, az, virtuálcsömör, mormolom magamban.
Szümtükhel, mik vogymunk, nyögöm dévajul kicsapongón a viszonylag szűk térben, és úgy érzem, én vagyok a megfeszített műanyag műkacsa, aki fürdik, csak, fürdik, anyjához készül, ugyebár Lengyelországba, ott is Gdanskba, csak úgy, már el is felejtette, miért, ne tessék zokon venni, eltévedtem ebben a burjánzó verbálerdőben, és képtelenség a trutymóból kihátrálni.
Valójában szarajevói kisfiú vagyok, akire gazdag nyugati turisták lövöldöznek szafariknak nevezve a vadászatot, ami förtelmes bűn, mert humánban történik, vagyis konkrétan velem, és reszketek a félelemtől.
Rettegéshologramok, igen, rettegéshologramok hullámzanak a légtérben, a légkörben, KlingKlang állványokon és egységeken, amik, ugyebár, kafka fegyencgyarmatáról lettek leselejtezve, így, kis kával, hogy ne fájjon, franzi biztos, hogy nem fog haragudni, ha ugyan hallja, amit mondok neki… a kisfiú körül pedig szinte cseppfolyóssá válik lassan a dús, tonnányi súlyú rémület.
Dől belőlem a szöveg, dől, ki győzi hallgatni, erre valók a széles néptömegek, azokhoz kéretlenül is eljut, de hisz nincs ott senki, csak néhány kába kóbor törp és tünde, miegyéb, na, ők azért itt tanyáznak.
Ilyen egy piszkosul megtört pasas, nem? Mit nem? Ki mer ellentmondani?
Szögesdrótba csomagolom a moccanatlan zombikat, akik valami ember léptékű installációhoz ültek modellt, meggyújtom a spanglijukat, csak éppen nekem nem szabad rágyújtanom, no, azt nem szabad, és dark nejlon szemetes zsákokba teszem el őket, a szobrozó élőhalottakat befőttnek télire, ínséges, bávatag napokra.

*

A legközhelyszerűbben a fejükre húzom a műanyag zacsekokat aztán hajókötéllel rátekerek egy duplát, felhajtok egy dupla feketét, annyi még maradt, azt még nem vették el, ha lassan minden, de minden mást el is vesznek, de a kávé, az marad, az egyelőre marad, százféle van belőle bizonyos könyvesbolt-kávézók kínálatában, ha fuldokolva is, de azt még lehet iszogatni ücsörögve, hörpölni szűkölve, harákolva, teljesen szabadon és vidoran.
Szümtükhel szunnyadón. Szabadon, mint a vidrák, vidragyönyörrel.
Vidravidoran.
Igen, úgy.