Smit Edit
Szomszédok

– Nahát! Rég láttalak! – lépett Gitta a zöldségeknél álldogáló szomszédasszonya mellé. Kata megrezzent. Kissé zavartan és alig észrevehetően távolabb húzódott az elegáns nőtől.
– Öhm… Gyengélkedtem – mondta, és félszeg mosollyal megigazította a sötét napszemüveget, ami a fél arcát kitakarta.
Nem jártak ők össze kávéra, de ha az utcán összefutottak, mindig hosszan tudtak beszélgetni tankönyvekről, tanításról. Gitta a tanár szemével bírálta vagy éppen dicsérte azokat, Kata szerkesztőként mutatott rá a szakma küzdelmeire.
– Betegszabin vagy? – Gitta csak úgy, mellékesen kérdezte, nem szeretett volna tolakodónak tűnni, közben banánt, almát mért ki és tett a kosarába, de nem tudta levenni szemét arról a kéklő árnyékról, ami a fiatal nő vastagkertes szemüvegének tövében húzódott.
– Tüdőgyulladásom volt – Kata megigazította kendőjét a nyakán, mert ahogy a citromokat és az uborkát a hatalmas bevásárlókocsiba tette, az lesiklott róla. Gitta akaratlanul is észrevette a szivárványba játszó, halványuló foltot a jobb füle alatt, de nem szólt.
– Bocsánat! Miloš vár a kocsinál! – köszönt el Kata, és otthagyta szomszédasszonyát a biorészleg előtt. A négyes kassza bezár, hangzott Gitta feje fölött, de az ő gondolatai már egy nyár eleji délutánnál jártak, ami erőteljesen tört fel az emlékeiből.
Gitta a kerti teraszon kávézott akkor. A szomszéd ház felől érkező hangok hol erősebbek, hol épp csak hallhatóak voltak. A férfi módszeresen szapulta szerbül a magyar kurvák anyját, mert azoknak csak a faszon jár az eszük, te se vagy különb, paff!, aztán meg ne igyon az ember. Fa reccsent, kivágódott a teraszajtó, aminek a teteje épphogy látszódott a két ház közötti válaszfal felett. Gitta megrezzent, majdnem ráborította kávéját a füzetére, amibe a költségeket tételesen vezette, kézzel írva: albérlet, villany, gáz, piac, autószerelő, nyaralás, Milán fizetése, Gitta fizetése, Milán maszek, tiszteletdíj... A szomszédban fokozódó hangerő és ütlegelés megszakította a koncentrációban. A kávé savanyúvá vált a nyelvén.
– Jebem ti mater*! – őrjöngött a férfi, és tört magyarsággal folytatta – Azt a faszt es ütöm agyon! Es téged! Én vagyok hülye? Daj otkaz**!
– Azt már nem! Az életem – a nő szopránja fülsértő volt, mint ablaküvegen a sztiropor. – A másik legalább ember! – pofon csattant válaszul. – És nem iszik…
– Pofa be! Én intézni majd a főnökkel!
Újra csapódott a teraszajtó, és a tanárnő már csak sírást hallott a fal túlsó oldaláról.
Gitta úgy tudta, hogy Kata végül nem mondott fel, de hogy munkatársával most tart-e még az afférja, fogalma sem volt. Mire hazaért a Lidlből, a szomszédék autója a ház előtt állt. Több fordulóban pakolta be a csomagjait, közben oda-odapillantott a másik kapura. Pittyent a telefonja. A csengőhangból tudta, Andor az, majd bent ír, ha Milán még nincs itthon. A ház teljesen üres volt.
Gitta: Megint áll a bál a szomszédban – pötyögte a telefonon.
Andor: Miért nem hívod már ki a rendőrséget?
Gitta: Én? Miloš is rendőr, mondtam.
Andor: Na és?
Gitta: Úgysem érnék el semmit. Csak Katát sajnálom…
Andor: Épp azért!
Gitta: Átgondolom. Majd hívlak.
Andor: Mikor látlak?
Gitta: Majd hívlak.
A nő tetőtől talpig leizzadt. Kapkodva pakolta szét a vásárolt dolgokat, közben Kata járt az eszébe, a foltjai. Pedig az utóbbi hónapokban Miloš újra átjárt Milánhoz sörözni, annyira rendesnek tűnt, még közös gyereket is emlegetett, meg nagy utazásokat. Nemrég esküdtek Katával, Milánt is győzködte, mikor kéri már meg Gitta kezét, mert a papír az igazi. Nem holmi együttélés! Azzal nincs biztonság, az csak a csapodár nők menedéke, hogy akkor úgymond nem parancsolhat nekik a férfi. Amolyan női emancipációs divatmaszlag, hogy kihúzzák magukat a kötelesség alól. Bezzeg ő tudja, mi a dörgés. Nem lehet őt átverni csak úgy, nem hiába lett rendőr, ő helyre tudja tenni a dolgokat.
Gitta most úgy érezte Andornak van igaza, talán mégis szólni kéne a hivatalos szerveknek, ha újra elfajul a dolog. Közben Milán hazaért a megrendelőtől, porosan, fáradtan esett be az előszobába.
– Találkoztam Katával. Gyanús foltok vannak a nyakán és az arcán. Attól tartok, megint megverte Miloš.
– Az ő dolguk – motyogta Milán.
– De annyira sajnálom!
– Ő kellene gondolkozzon, mit csinál – Milán a ruháit a fürdőszobába dobta, és csak úgy, gatyában elnyúlt a kanapén, kezében egy üveg sörrel. – Különben meg, kaptam egy ajánlatot. Lovon vagyunk. Vége a bérlői életnek!
Te vagy lovon, gondolta magában Gitta, hiszen ő úgysem szólhat bele a döntésekbe. Csak nézte Milán kemény arcvonásait, az asztalos munkától érdes kezét, és nem tudott mit mondani erre. Elvonult dolgozatokat javítani.
Másnap Gitta korábban ért haza az iskolából, alig múlt dél. A görög muszakát készítette elő, amikor a csukott ablakokon keresztül visítást hallott, aztán segítségért kiabált valaki. Papucsban, kabát nélkül szaladt ki a januári hidegbe, és a teraszon fülelve újra bufogást észlelt a szomszédból, a falakon át is hallatszott a küzdelem. Újra a magyar kurvák voltak a bűnösek minden földi rosszért, és Gittát szíven ütötte Kata fojtott sikolya. Kihívta a rendőrséget.
Alig egy óra múlva távoztak a rendőrök. Gitta látta az ablakban, ahogy Miloš kikíséri őket. Ezután elcsendesedett minden.
Másnap délután Miloš kopogott be Gittához, tudta, hogy egyedül van. A nőnek földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta az ajtófélfának támaszkodó nagydarab rendőrt. Gitta a tüsi, vörös haja tövéig elfehéredett, még a szája is kiszáradt, amíg végigpörgette fejben a menekülési lehetőségeket a házból, ha ez a látogatás elfajulna. De Miloš higgadtan és teljhatalma tudatában nézett le az alacsony nőre, a vonásai merevek voltak, a hangja fenyegető.
– Te csinálod telefon megint, én adom ezt Milánhoz akkor – mobilja képernyőjét a másik arcába tolta. A fotón egy luxusétterem asztalánál elegáns ruhában ült Gitta, és ragyogó arccal fogta Andor kezét.

* Baszom az anyád!
** Mondj fel!