Amikor megszületett...
"Hirtelen nagyon csend lesz. Szétszéled a népes sereg. Valahol víz folyik, kávéscsészével csörögnek. Telefon, egy női hang grammokat, inkubátort, esélyeket emleget. Meg sem mutatták. Meg sem mutatták!! Azért egy pillanatra látta, amikor megszületett. Ha akkor éppen nem emeli fel a fejét, vagy a szeme lehunyva lett volna, akkor nem is...
...azután már üveg mögött, csövek, fáslik, műszerek.
Csak gyalogolt, gyalogolt, ráhagyták, a folyosó végtelenné vált, éjszakák és nappalok folytak össze a léptei alatt.
...azután pedig a magyarázatok keresése, évekig. Mindig."
Nagy Farkas Dudás Erika: Kimondatlanul maradt szavak
"Amikor megszületett a fiuk, természetesnek tartották, hogy Terka odaköltözik a bakterházba. Csirkéket tartott, és paradicsomot karózott, reménytelen odaadással mosta a lepedőket. A fiú az udvarban majszolta a szelet kenyereket, a ház előtt elsuhanó vonatok állandó figyelésétől kilúgozódott a szeme, kapkodó evésétől nagyra nőtt a feje, de vézna maradt a teste. Kapcsolatot nemigen tartottak senkivel, a bajai szőlők mélye a ház mögött erre nem is kínált lehetőséget. Csak Terkában nőtt a nyugtalanság, ahogy egyre szürkébbek lettek a lepedők, ő egyre jobban szeretett volna felülni az egyik vonatra és elindulni, menni valahova. A bakter vonatok után megnyúló és bánatot sejtető arca már nem váltotta ki belőle a vigasztalás, cirógatás vágyát, inkább valami dühöt gerjesztett benne, tehetetlennek, tutyi-mutyinak nevezte, és amikor odébb lökte a gyereket a lepedők teregetése közben, kandi tekintetet vetett a vasúti kocsik felé. Egy ilyen pillanatban láthatta meg a kalauz, akivel később elment, várakoznia kellett a vonatnak, megállt a bakterház előtt, erre igazán ritkán van példa, és a kalauz csak bámulta a pipiskedő nőt, nyújtott derekát és válla fölött felé kandikáló szemét."
Lovas Ildikó: Patak sárga ég alatt
"Amikor megszületett, ilyen csillagos lehetett az éjszaka. Anyjára gondolt, akire csak méhéből emlékezett. Anyjára, aki a szülés pillanatában talán már nem kívánta tiszta szívéből betartani fogadalmát, de nem tehetett mást, nem tehetett semmi mást. A csillagokra tekintett, magához ölelte a csecsemőt és félve várta a napot, amikor felviszi a hegyre, teljesítvén fogadalmát. Magának sem ismerte be ezeket az érzéseket, csak belül sírt, szíve megtelt könnyel, míg Silóba ért."
Győrffy Zoltán: Éjszaka a földön