Svetislav Basara1
Falseland, a hamisítók országa
(Részlet)
- "Semmi sem meghamisíthatatlan,
- erről ismerszik meg e kor."
- R. Guénon: Árnykor
A sztambuli Kapali kereskedőnegyed egyik utcájában egy antikváriumi böngészés során került kezembe az 1917-es keltezésű Anglo-American Cyclopaedia negyvenhatodik kötete. Figyelmemet az ajánlás megszokott helyét elfoglaló, rózsaszín bejegyzés vonta magára. Számomra ismeretlen jelkészlettel vetették papírra. Először a grúz ábécét, majd az óarab írást juttatta eszembe, ám az antikvárius megcáfolt azt állítván, a bejegyzés inkább a könyv egy korábbi tulajdonosának kódolt üzenete lehet. Távozóban, már a langyos alkonyatba lépve jutott eszembe, hogy az angol-amerikai enciklopédia 46. kötete az, amelyben Borges a Tlön Uqbarról szóló cikket meglelte. Az ezután habozás nélkül megvásárolt kötettel a szállodába siettem. Azonban csalódnom kellett: bármennyire is figyelmesen lapoztam, a könyvben Tlön Uqbarról egyetlen szót sem találtam.
Elmúlt pár esztendő ezen őszi kudarcom óta, amelyet a csodát megkísértve szenvedtem el. A természetfelettiről való elmélkedést kiszorították a mindennapos gondok, s minden bizonnyal középszerű hivatalnokként élem le hátralévő éveimet, ha barátom, az oxfordi egyetem szlavisztika lektora, el nem küldi Mórus Tamás Utópiájának zsebkönyv-kiadását. Ennek első oldalán, megelőzve a szöveget, nyomtatott betűkkel a The Utopian Alphabet volt olvasható. Azonnal szemet szúrt: az enciklopédia Isztambulból származó kötetének bejegyzését is az Utópia betűrendjének jeleivel írták. Mivel az a bizonyos 46. kötet éppen a kezem ügyében volt, hozzáláttam a megfejtéshez. Amikor, nem kis erőfeszítéssel, a betűket beazonosítottam és mondatokká fűztem, a következő szöveget kaptam2:
ISMERETLEN MEGTALÁLÓ
AZ ILLÚZIÓFEJTŐK TÁRSASÁGA KÖZLI A VÉLETLENSZERŰEN KIVÁLASZTOTTAKKAL KUTATÁSAINAK EREDMÉNYEIT
AZ ENCIKLOPÉDIA 2000 PÉLDÁNYÁBÓL HARMINC ISMERETLEN ÉS TERMÉSZETFELETTI JELENSÉGRŐL SZÓLÓ CIKKET TARTALMAZ
E KÖTETBEN LÁSD A FA ALATT
A talányos címszó megkeresésére már kevesebb időre volt szükségem, a Falange címszót követte a Falseland: magyarázatát az alábbiakban szó szerinti fordításban közlöm:
A Hamisítók Országa. Kellőképpen még fel nem tárt terület, amely a feltételezések szerint valahol Bizánc egykori határán terül el. Chavalilier Szimbólumtárában az apokalipszis előjeleinek egyike, magába záruló kör, történelem, amely rejtélyben fogant és belé is tér meg. A szerző szemmel láthatóan ezen ország szimbolikus és mitikus vonatkozásait részesíti előnyben. Azonban tényleges létezését annyi tény és adat bizonyítja, amennyit a hamisítás tényszerű nyilvánvalósága is elismerni enged. A megtévesztést leleplező kisszámú átutazó és a sikeres határátlépést maga mögött tudó néhány emigráns a Hamisítók Országában uralkodó állapotok többé-kevésbé egybehangzó leírását adta.3
Egy apokrif írás szerint a Hamisítók Országa területtöredékekből tevődik össze. Létezett két törvényes birodalom: a bizánci és a római. Egybe őket a Golgotán elveszejtett megváltóban való hit megtartó ereje fogta. E hit hanyatlásával hullottak a császárságok több törpe államra széjjel. Ezenközben bizonyos területek lemorzsolódtak és kiterjedt (s természetszerűleg ezeknél kisebb) territóriumok váltak áttekinthetetle-nekké és behatárolhatatlanokká. Az így keletkezett területfelesleg, e senki földje a dolgok természetes rendje szerint földönfutók, nevesincs emberek, szélhámosok és törvénykerülők által népesült be. Ezzel magyarázható ezek alattvalói, szolgai alázata: nem lévén hova menniük kényszerültek eltűrni a hatalmi szeszélyt. Meg az is így válik érthetővé, hogy bár meghozzák a törvényeket, azok sosincsenek hatályban, s amelyen persze meg sem ütközik senki. A megütközés a törvény betű szerinti betartatását vonná maga után. Így ment ez évszázadokig, míg egy szép napon a történelem színpadán meg nem jelent - alattvalóit a törvényszegésben egyesíteni - a jövendő császár. Ő azzal sem elégedett meg, hogy isteni, emberi és fizikai törvények alól mentesül... Országát kívánta elismertté és erőssé tenni... Kartográfusok, pamfletírók, tudósok és filozófusok éjt nappá téve, az uralkodó éber tekintetétől kísérten, egy, az országot megformáló enciklopédia megalkotásához kezdtek. Többé-kevésbé mindenki számára nyilvánvalóan, kitalált vagy többszörösen felnagyított adatokat fűztek egybe, mégis ritkán fordult elő, hogy ezt valaki akár önmagának is beismerje. (Azon keveseknek, akik az enciklopédia hitelességét kétségbe vonták, végképp nyoma vész, s ez szembe se ötlik, mivel a lakosság lélekszámát egyharmadával megtoldták.) Vegyünk néhány példát: az enciklopédiában az áll, hogy a legmagasabb hegycsúcs 4730 méter magas, miközben az valójában az 1500-at is alig haladja meg. Szintúgy hamisítottak a természeti kincsekről szóló kimutatások is. Külföldről hívott, kétes hírű mérnökök bizonygatják, hogy az ország ércekben, kőolajban, szénben gazdag. A felsoroltak közül az ország talaja alig tartalmaz valamit. És mégis, Európában és Amerikában is úgy tartják róla, meglehetősen gazdag. Ez részint az egzotikus országoknak kijáró előítéleteknek, részint a díszletezők fáradságos munkájának köszönhető, akik statisztákat foglalkoztató szén- és ércbányák tökéletes másolatait hozták létre.
Ha figyelembe vesszük mindezt, nagyjából már fogalmat is alkothatunk a hamisítás mértékéről. A napilapok4 nap mint nap teljes terjedelemben kitalált eseményekről szóló cikkeket közölnek. Nem csak szenzációkról szólnak; a gyanútlan olvasó nem is észleli, hogy ezek az újságok különböznek a megszokottaktól: soha meg nem esett szerencsétlenségekről, a déli tartományokban soha meg nem kezdett hatalmas építkezésekről, el nem követett kegyetlen gyilkosságokról írnak. A nyilvánosság - ha egyáltalán itt ez a szó helyénvaló - az újsághírekre viharosan reagál. Vidéki tanítók, sikertelen ügyvédek, háziasszonyok levelei özönlik el a szerkesztőségeket, amelyek többnyire nem is léteznek, csupán az állami épületek homlokzatán függő, lapcímet viselő cégtáblák utalnak meglétükre. A lapokat tulajdonképp jó előre legyártják, évekre előre megírják és teljes példányszámban ki is nyomtatják. Ílymódon a hírek váltják ki az eseményeket és nem fordítva, mint ahogy az a jövőre tétlenül várakozó világban történik. E sajtómisztifikációkat azonban a széles néprétegeknek szánták.
Sokkalta kifinomultabbak a fontosabb történelmi események hamisításai. A tizenharmadik században élt III. Baltazár - a mostani császár egyik korábbi megtestesülése - szentséggyalázás elkövetését rendelte el: hogy a főváros fölötti dombon Krisztust ismételten feszítsék keresztre. Udvartartása ateista teológusai kiszemeltek egy Jézushoz hasonlatos arcú szerencsétlent, két latrot is előállítottak és a Máté evangéliumának szövege alapján készült darabot be is mutatták. Európában ez idő tájt nem tűnt szokatlannak az ó- és újszövetségi témák színpadi megjelenítése; csakhogy III. Baltazár bemutatója nem színjáték volt, a statisztákat valóban megfeszítették és a kereszten ki is szenvedtek mind. Kétszázötven év múltán, következő inkarnációjában, amikor - ezúttal mint II. Innocent - ismét elfoglalta a trónt, a császár elrendelte tudósainak az eset alapos felülvizsgálatát; azok közzétettek egy írást, amelyben bizonygatják, a keresztre feszítés hamisítvány volt. E dokumentumra való hivatkozással Innocent megszűntette a kereszténységet és áttért az iszlámra, habár természetesen a Korán igéjében sem hitt. Az ateizmus azonban az idő tájt még nem volt lehetséges, legalábbis nem mint hivatalos tan, s a császárnak meg kellett hódolnia a kor szelleme előtt.
A külvilág felszínessége is a Hamisítók Országának malmára hajtja a vizet. Szemmel láthatóan megfeledkeztek arról, hogy a sokszor elismételt hazugság igazságnak kezd tetszeni. Alábecsülik a kitalált események, háborúk és személyek történelemre gyakorolt rendkívüli hatását. Ki tudja, hogyan nézne ki ma Európa, ha királyok és hadvezérek nem hallgattak volna a császárság futárainak megbízhatatlan jelentéseire, s ha Jeruzsálem falai alatt és Anadólia homokpusztáin értelmetlenül annyian nem pusztultak volna. Így aztán az együgyű falszifikátorokkal teli múlt a császárságban szigorú ellenőrzés alá esik, s jó, ha legalább a legnagyobb filozófusok közelébe férkőzhetnek.
Lévén, hogy a Császárság történetéből több változat készült: mást kap kézhez a külföldi, mást a hazai olvasó, másként készítették el az általános iskolák, az alattvalók és a hatalom gyakorlói számára. A történetek nem cáfolják, hanem inkább kiegészítik egymást. Az illúzió többévszázados zsarnoksága alatt a valóság (illetve, amit ott annak neveznek) a császárságban olyannyira viszonylagossá vált, hogy a biológiai és a fizikai törvényszerűségek minden jelentőségüket elveszítették. Hogyan magyarázható másként az, hogy a császár életének immár 453. esztendejébe lépett? Vagy, hogy az alattvalók ugyanazon napon (vagy legkésőbb más- vagy harmadnapra) haláloznak el, amelyen a halálukról szóló hír a több hónappal korábban megszerkesztett és kinyomtatott újságokban megjelenik. Egy magát megnevezni nem kívánó szerző a következőképpen magyarázza a leírt jelenséget: közismert tény, hogy az emberi világot az eleve elrendelés és a kényszerűség uralja. Minél inkább isten közelébe férkőzik az ember, annál kevésbé lesznek rá hatással a törvényszerűségek: amint mondani szokás, felülmúlja önmagát, csodákra képes. A fordított tükörképhez hasonlatos viszont az az eset, amikor istentől eltávolodunk, s erejüket vesztik determináltságunk és a természeti törvények korlátai. Ám, ha ebben az irányban haladunk, a létezésen is túlfuthatunk: ez a vakmerőség méltó büntetése. Idők múltán minden ilyen kísérlet feledésbe vész. Nyoma legfeljebb könyvtárak mélyén, költők és beteges álmodozók műveiben, feljövő nemzedékekhez címzett (hiábavaló) intelmek sorai közt marad. A harsány szemfényvesztés kiváltotta dicsőség a legnyomorúságosabb, mert "... amikor a való megjelenik, szegényes ruházattal leplezi önmagát, hogy megvetésre késztethesse a reá méltatlanokat" - írja Hugne de Saint Victoir. Mert a következő is megeshet: a császárt megsérti valamely előkelőség vagy, s oknak ez is elegendő, a császár egyszerűen gyanakodni kezd rá - még aznap éjszaka futár keresi fel, hogy kegyvesztettsége tényét tudomására hozza. Ez az, amitől mindenki retteg, hiszen a büntetés a halálnál is rosszabb: már másnap hozzálátnak, hogy a boldogtalan létének valamennyi bizonyítékát eltüntessék. A Történet5 köteteit a könyvtárakból visszavonják, a nemkívánatos nevet kitörlik, a fényképeket retusálják, a lebuktatott személy helyére fotomontázzsal egy esetleges figura kerül: említésre érdemes az az eset, amikor az uralkodó s magas rangú társasága csoportképén, valamely eltávolított nagyság helyén, Clark Gable portréja jelent meg. A letaszítottak közül csak kevesen élnek egy hónapnál tovább. Elhunytukkal a család rendkívül kínos helyzetbe kerül. Ugyanis a törvény - az öngyilkosok temetésére vonatkozó atavisztikus egyházi tilalmakhoz hasonlatosan - szigorúan ellenzi a renitensek állami sírkertben való elhantolását. Másrészt viszont a tetemek lakóterületen való tárolása is tilalom betűjébe ütköző. Csak hosszas erőfeszítések árán - a rend őrei végül szemet hunynak - sikerül a családnak a szerencsétlent valahogyan egy árokban elkaparni. S személye hamarosan tökéletes feledésbe merül.
A legközelebbi alattvalói számárai is kiszámíthatatlan szeszélyű császár aztán egy idő múlva megkérdi: Ezzel a Smarnnal meg mi történhetett? Nem látom az utóbbi időben. Pedig nem rossz ember ez a Smarn, egyáltalán nem rossz ember... Ki merne vele szembeszegülni mondván, de hát az ő egykori kegyeltje halott! Bizony, bizony, Elnök úr, Smarn úr jó ember. A közeli napokban minden bizonnyal be fog majd térni... - suttogják a főurak. Feltámasztása és helyrepofozása még aznap megtörténik. A könyvtárakból ismét kivonják a Történetet, s a Smarnról szóló adatok az őt ábrázoló felvételekkel együtt régi helyükre visszakerülnek.
(Fordította: Beszédes István)
1Svetislav Basara állítólag szerb szerző. Jómagam sohasem láttam, de egyszer telefonon beszéltem vele, amikor Fenomeni (Jelenségek) című regénye egy részletének magyar nyelvű közléséhez kértem szóbeli hozzájárulását. A telefon valahol egy dél-szerbiai városka szerkesztői asztalán csördült. Nevezetesen Užicén, amely az idő tájt az ország marsalljának nevét is viselte, így volt Titovo Užice. Egyébként az užica a létező legrészletesebb szerbhorvát-magyar szótár szerint kanalat vagy hurkot jelent. Szerzőnk tehát, ha ugyan ő volt az, s nem valaki a megtévesztés hivatalától, ott, "Tito Hurkában" emelte fel a kagylót. Nem beszélve arról, hogy az állítólagos folyóirat, amelyet S. B. a hírek szerint szerkesztett, a Međaj nevet viselte. Ez magyarul pontosan az imént említett háromkötetes szótármonstrumban nem szerepel, találni viszont međaš-t, ami határ(vonala)t, határkövet és - hangzásban is ez a legközelebbi - mezsgyét jelent: talán a valóság és a legszemtelenebb rémálom közötti senki földjén. A Fenomeni is furcsa könyv (volt). (Mára már egyre kevesebb dolgon csodálkozunk - beleértve jelenségeket is.) Az egyik belgrádi nemzetközi könyvvásár kavalkádjában találtam rá. Hónom alatt a moszkvaiak standján vásárolt orosz nyelv négykötetes értelmező szótárával, a demokratikus és a testőrökkel vigyázott imázsú még demokratikusabb országok nemzeti pavilonjai között, az egyik folyosón álló hazai könyvügynök asztalán pillantottam meg. Jól illusztrált címlapja volt az elején - és a hátulján is. Mert két könyv volt egyben. Egy cirill és egy latin betűs. Egyébiránt azonos. Míg jobb oldalát olvasta az ember, a balon folyton fejen állt a szöveg - amivel így nem is próbálkozott. A tótágast álló, ólombetűről való fordított olvasás a régi nyomdai mettőrökkel száll a sírba. De, hogy miért beszélek erről a szerbágast álló regényről múlt időben. Amikor öt év elmúltával, tavaly egy másik szerkesztő, aki a transzcendens világ egy másik határát lakja (szintén folyóiratot szerkeszt, ami meghatározhatatlan, megfoghatatlan és ezért bizonyos szélesebb társadalmi körökben kimondottan gyanakvást kiváltó tevékenység), rábeszélésére előkerestem régi fordításom szövegét, az eredetit tartalmazó karcsú kötetet azonban mindhiába kerestem. Kutathattam vásárhelyi könyveim között - meszelés volt, két költözés -, kereshettem Falseland-i könyvtáramban - embargó volt, polgárháború, meg ami ezzel jár, honvesztés és honfoglalás -: nyoma veszett. Így az újrafordítást - mert erre újabb nyelvi, történeti és imaginációs ismeretek birtokában nagy szükség mutatkozott - magyarról magyarra voltam kénytelen elvégezni. Basara története egy enciklopédia-kötet felbukkanásával kezdődik. A fordító e történetével viszont egy könyv nyoma veszte végez. Mindeközben pedig - mit mondjak, - meglehet, meg sem történt semmi. (Beszédes István)
2 Bár, érthető okokból, az enciklopédia angol nyelven készült, az üzenet szövege szerb nyelven íródott, mégis - bizonyos pontatlanságok alapján ítélve, amelyek azonban nem az utópista ábécé sajátosságaiból erednek ( pl. a č, ć, š, ž... stb. betűk hiánya) - ez a szerző anyanyelve nem lehetett.
3 A Hamisítók Országából származó emigránsok jellemzője, hogy amikor már Európa szabad légköre veszi körül őket, egyszerre eluralkodik rajtuk a neurózis. Pontosabban a leggyakrabban önazonos-ságukat kezdi ki a válság - kételkedni kezdenek saját létezésükben.
4 A birodalomban nagyszámú napi- és hetilap lát napvilágot, országosak, regionálisak és helyiek: iskolai, üzemi lapok, illetve olyanok, mint például a bélyeggyűjtők közlönye. A cél, hogy minden polgárról megjelenjen egy-egy cikk, megvalósulni látszik.