Most persze nevethetnék...
Tréfás izlandi népmese

Hajdanán két nő azon vitatkozott, melyikük férje a balgább. Végül megegyeztek abban, hogy próbára teszik őket. Így az egyikük, amikor a férje hazatért a munkából, fogta a gyapjúfésűt és a fonóorsót, leült és elkezdett fésülni és fonni, de sem a férje és más sem látott semmilyen gyapjút az asszony kezei között. Amikor ezt a férje észrevette, megkérdezte a feleségét, hogy elvesztette az eszét, hogy csikorgatva dörzsöli a fésűket és forgatja a fonóorsót, amikor nincs is nála gyapjú, és kérte magyarázza meg neki, ez mit jelent. Azt válaszolta, hogy alig merte remélni, hogy meg fogja azt látni, amit fon, mert a kelme nagyon finom anyagú, amiből ő ruhát készít az urának. A férfi ezt elfogadta és folyton csak azon csodálkozott, hogy milyen ügyes az ő felesége, már előre örült annak, hogy ruhája ilyen rendkívülien finom és szép lesz.

Amikor az asszony már úgy gondolta, hogy eleget font, rögzítette a kelmét a szövőszéken és a kész szövet látszatát keltette. A férje időnként elment megcsodálni felesége ügyességét. Mely őt nagyon szórakoztatta és sietett mindent szépen befejezni. Majd úgy tett mintha fogná a kelmét és levenné a szövőszékről, először megmosta, megszárította, végül kiszabta és megvarrta. Végül arra kérte a férjét, hogy jöjjön és ráadja a ruhát, de azt mondta neki, nem meri egyedül hagyni, amikor öltözik, ezért segíteni kíván neki. Újból azt a látszatot keltette, hogy feladja a férjére a ruhát, habár ő meztelen volt. A férfi azt képzelte, hogy a felesége nagyon finom ruhát készített, amiért nagyon boldog volt, ezért az örömtől alig tudott magán uralkodni.

A másik nő arról beszélt, hogy amikor a férje hazaérkezett, azt kérdezte tőle, miért nincs az ágyban. A férfi furcsának találta a kérdést, és megkérdezte a feleségét, miért mondja ezt neki. Az asszony meggyőzte az urát arról, hogy nagyon beteg, neki azonnal, rögtön az ágyba kell bújnia. Aki ezt elhitte és sietett lefeküdni. Némi idő után az asszony azt mondta, hogy férjének a testét elő kell készíteni az utolsó pihenésre. Az ember megkérdezte, hogy ezt miért akarja vele megtenni és könyörgött, hogy ne tegye meg vele. Mire a feleség megkérdezte az urát, miért beszél ilyen balgán, mert ő már reggel meghalt és sürgősen ácsolni kell számára egy koporsót. A férfi tehát úgy fekszik, ahogy beteszik majd a koporsóba. Az asszony már elhatározta a temetés napját is és megérkezett hat koporsóvivő, megkérte az ismerősöket, hogy kísérjék el a férjét a sírig. A halott felesége készíttetett a koporsó egyik oldalára néhány lyukat, melyeken keresztül férje láthatta a történteket. Amikor elérkezett az idő, hogy kivigyék a koporsót a házból, megérkezett a másik meztelen férj, aki úgy vélte, hogy mindenki meg fogja csodálni az ő finom ruháját. De ez kissé másként történt, ugyan a koporsóvivőknek gyászos humoruk volt, mégsem tudták visszatartani a nevetésüket a látványtól, és amikor a koporsóban fekvő is meglátta a meztelen alakot, olyan hangosan felkiáltott, amennyire csak tudott, hogy: "most persze nevethetnék, ha nem lennék halott". Ezzel befejezték a temetési ceremóniát és hagyták a férfit a koporsóból kijönni. Mivel rájöttek, hogy az asszonyok rászedték és félrevezették férjeiket, ezért a tettükért mindketten vesszőcsapással sújtattak.

(Szabadi Tibor fordítása)