Majd lesz

Mint a vallásokat mélyebb, misztikus oldaláról megközelítőt, azonnal fölkeltette az érdeklődésemet, hogy ki lehetett ennek az ötletes kérdésnek a megfogalmazója. Ért a témához?

A profán gondolkodásban lehet logikai bukfencnek tűnik, hogy van-e élet a halál előtt, viszont mindannyiunk képessége, az örökbe fúródó, végtelen tekintet előtt a lehető leglogikusabb képzettársítás: egyedül így tud spirituális értelmet hordozni a föltevés. Ez a (harmadik) belső szem percepciójában az evilági lét a halál, s a túli az élet birodalma. A kérdés a hitrendszerek beállítódása alapján formálódott a válaszok két típusává. A létazonosság után kutató nyugati vallási paradigma szerint az evilági a bűn, a rossz, a pusztító leheletével a halál birtokába került. Azóta temetünk, és azóta sírunk. Ez a helyzet majd csak a világ végén, tehát az evilág halálával változhat meg, a metafizikai megjavító és éltető újbóli belépésével a fizikaiba. A tudást kereső keleti vallási paradigma az evilágban a szenvedés legyőzhetetlen birodalmát látja, amiből csak a túlvilágiba való kilépéssel szabadulhatunk. Ha pedig logikus képzettársítással az életet szabadságnak, a halált pedig szenvedésnek tekintjük, akkor e látásmód alapján is azt kell mondanunk, hogy az élet nem itt, hanem ott van. A végső válaszom tehát a kérdésre: ebben a világban az élet a halál előtt csak föltételesen, mint a túlvilági elővételezése létezhet!

Lehet, nem teljesen felelek meg az elvárásoknak (ha vannak ilyenek), de egy ilyen szellemi töltésű kérdésre, én csakis spirituális ihletésű választ adhattam. Pontosabban a már kész válaszok summázatát ismertethettem. Azt, amit még nem volt szerencsém megtapasztalni, de aminek az út vándoraként egyre inkább meg vagyok győződve az igazáról.

Sáfrány Attila

1999. október 19.