Fekete J. József
Kosztolányiékról, személyes hangon

Bogdán József: A Kosztolányi család közelében. Grafoprodukt, Szabadka, 2004

A könyvről első pillantásra látszik, hogy nem irodalomtörténeti föltárás vagy értelmezés szándékával keletkezett, pazar kivitele, formátuma (20,5 x 20,5 cm) sokkal inkább emlékkönyvre és fényképalbumra utal. Nagyjából ezt is találjuk a könyv lapjain, egy emlékkönyvet, amelyben a szerző rendbe rakta a Kosztolányi-hagyatékból a véletlen során neki jutott tárgyakat és dokumentumokat, Kosztolányi Dezső rózsafa pipáját, fia, Kosztolányi Ádám rubinköves gyűrűjét, és egy nagy, poros, málladozó kartondobozban lelt jegyzeteket, leveleket, képeket, iratokat.

Hogyan kerültek ezek a relikviák a vajdasági papköltő tulajdonába? Véletlenül. Ft. Bogdán József, Verbicán és Oroszlámoson, majd Törökkanizsán szolgáló papként már közel egy évtizede augusztusonként egy hónapot a budai Szent Gellért-plébánián szolgál. 2002. augusztus 20-án a Szent László Kórházból papot kértek egy súlyosan beteg nénihez. A néni Mostbacher Ödönné Szalai Rózsa, a Kosztolányi család jogutódja volt, akinek halálával a hagyaték gondozója az utolsó kenet felvételénél jelen levő Nagy Borbála Ildikó, Szalai Rózsa unokahúga lett. Ő látta vendégül ugyanezen év szeptemberében a gyóntató papot, és ajándékozta neki a becses dokumentumokat. Ezek a személyes, bensőséges események rávetülnek Bogdán József könyvének tartalmára és módszertanára is.

Lévén költő maga is, a könyv első részében a beleélés vezérli tollát, a kis Ádámmal foglalkozó Kosztolányi Dezső nevében szólal meg egy-egy dokumentum kapcsán, majd családi jelenetet dramatizál, saját versében kelti életre Ádámot, s annak szeretett dajkáját, Bözsit, sőt, Kosztolányi Dezső nevében megírja annak hetvenötödik születésnapjára szóló versét, vagyis az 1936-ban elhalálozott költőt tovább élteti 1960 márciusáig, fél századnyi kurta életét negyed évszázaddal meghosszabbítván. Az ilyen csalafintaságok sora olvasztja egymásba a két világot, mondhatnám úgy is, a két költői világot, Kosztolányiékét és Bogdánét, az utóbbi magába szippantotta az előbbit, és éltető táplálékként használja beleérzéses, átéléses gondolataiban. Bogdán a hagyaték feldolgozott részére egyáltalán nem úgy tekint, mint irodalomtörténeti anyagra - noha a fakszimilében is közölt anyag egy részének ilyen jellege is van -, ennélfogva nem mindig azonosítható, hogy tulajdonképpen ki beszél a szövegrészekben. Az ifjú Kosztolányi Ádám naplójából című fejezet például meggyőzően hitelesnek bizonyul, önelemző vizsgálódására szinte minden támpontot megtalálunk a kötet előző negyvennégy oldalán, s éppen ez ülteti el a gyanú magvát, hogy a szövegrész akár konstruált is lehet, annál is inkább, hogy a szerző szándékosan is gerjeszti a bizonytalanságot: az Előszóban alkalmazza az idézőjeleket, a későbbiekben azonban már nem teszi ki őket, aminek folytán egyneművé válik a közlése. De nem csupán itt merül fel a hitelességbe vetett gyanú. A Bogdán által felidézett történetben "Kosztolányi Ádám 1932. március 11-én kedvetlenül lépegetett a Logodi utcában. A Mikó utca sarkán leült egy kőpadra, és elővette dicstelen ellenőrző füzetét. Miskolczy tanár úr kéreti a szülőket csütörtöki fogadóórájára." A kis Ádám ellenőrző füzetében azonban ez a bejegyzés 1932. március 16-i, nem pedig 11-i dátummal szerepel. Apró, és teljesen lényegtelen eltérés, annak a jele, hogy a költői szabadság egy pillanatra elszakadt a hitelességtől, vagy csak egyszerű elírás történt. A kötet nagyszerűen szemlélteti, hogy miként minősül át a tény a versbe, az ötvenedik oldalon például Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona író- és színésznő útlevelének színes fénymásolatát láthatjuk, a következő oldalon pedig már egy, az útlevél személyleírási adataiból építkező, nem is sikerületlen négysorost, és ugyanezen a lapon olvashatjuk Bogdán József egyik legmegkapóbb versét, a Százforintos bélyegilletéket.

Az albumszerű kötet közli Ádám elsős füzetének oldalait, ellenőrző füzetét, néhány dokumentumot, jegyzetet, majd a második részben az anyjához írt leveleit, valamint Kosztolányi Dezsőnének a fiához írt leveleit. A jövő-menő lapok és levelek magánjellegűek, és gyakorlatilag semmitmondóak lennének, ha éppenséggel nem két íróemberhez fűződő dokumentumoknak tekintenénk őket. Ám még véletlenül se szabad valami magas röptű gondolatcserére gondolnunk a levelezés kapcsán: Ádám folyton pénz- és zoknihiányban szenved, könyveket kér anyjától és igyekszik őt megnyugtatni, hogy rendesen tisztálkodik, a minduntalan úton levő, szobára járó örök diák lehetőségeihez képest kellő módon táplálkozik, nem, vagy csak keveset iszik, s mielőbb csökkenti a napi cigaretta-mennyiséget. Anyja ugyanerre a fegyelmezett életre utasító tanácsokkal látja el leveleiben. Kettőjükön kívül, mintha nem is létezne a világ. Ádám egyszer és egyetlen mondattal számol be arról, hogy magyar(országi) menekültek verekedésbe keveredtek Ausztriában, s még egyszer, ugyancsak egyetlen mondatban jelenti, hogy magyar(országi) emigránsok Kanadában valami nyilas-ügybe bonyolódtak. Anyjának az ötvenes évek második felében kelt levelei egy szóval se említik az akkori magyarországi eseményeket. Az irodalmi életről is csak dióhéjban számol be 1960. február 6-i keltezésű levelében: ".itt legtöbb darabot Hubay Miklós ír és fordít, azután Illés Bandi s ujabban Szabó Magda. Szintje ontják a színdarabokat. Hubay legkülönb köztük, leginkább kulturált. Már említettem, hogy jó könyve (érdekes) jelent meg Ottlik Gézának. Furcsa, hogy ezek valamennyien afféle egyféle környezetből nőtt ki. (Értelmiségi középosztály.) Más, mint a kezdeti mohó és túlontúl a követelményekhez alkalmazkodó, híg és egyszintű úgynevezett írók." A levelek elárulják, Ádám rettenetesen neheztelt anyjára, amiért az megjelentette a férjéről, Kosztolányi Dezsőről írt könyvét, elárultnak, kijátszottnak, dicstelen fényben bemutatottnak érezte magát, s emiatt szemrehányást tett neki. Kapcsolatuk ideiglenesen elhidegült, majd újra mentek a pakkok, zoknik, tea, cukor, ruhaneműk és könyvek, bárhová, ahol Ádám ideiglenesen tanyát vert.

A családi levelekből hiányzó információkat teljes egészükben pótolja Ádám Bak Róbert doktornak, volt pszichoanalitikusának írott levele, amiben Ádám az 1941. május 20-án az országot elhagyó Bak doktornak utólag beszámolt azokról a félelmeiről, amelyeket 1941 nyarától, a fajvédelmi törvény kihirdetésétől kezdve gyötörték, különösen 1943/44 telén. A rettegések közepette egyedüli elmondandó kellemes élményként arról számolhatott csak be, hogy megismerkedhetett Szentkuthy Miklóssal, és barátságot kötöttek, sokat járt hozzá és nagyokat beszélgettek. Érdekes azonban, hogy ha a háborús években már közeli barátságban álltak, Ádám miért csak 1959-ben olvasta Szentkuthy Praejét, amiről egy 1959. február 12-i keltezésű levele tanúskodik, noha ez a regény 1934-ben jelent meg? Kétlem, hogy Szentkuthy a barátját nem ajándékozta volna meg vele 1943-ban, hiszen akkor még egy szekrényt kitöltő mennyiségű példány birtokában lehetett. Tény azonban, hogy Ádám később is kért anyjától Miklós (feltehetően Szentkuthy) könyveiből.

A Bak doktornak írt két és fél könyvoldalnyi levélben megtaláljuk az összes, eddig hiányzó politikai helyzetképet és a társadalmi történések keresztmetszetét. Balassa Erik 1945-ben kelt, a könyvben ugyancsak közölt cikkéből pedig megtudjuk, hogy a Kosztolányi család egyáltalán nem helyezhette kívül magát a politika hullámverésének hatásán, 1944. november 28-án nyilasok törtek rájuk családi otthonukban, kifosztották őket, az elhurcolástól csak az mentette meg őket, hogy a nyilasok felettesei nem látták indokoltnak a költő özvegyének és fiának fogva tartását. Ennek ellenére újabb zaklatásoknak voltak kitéve, elveszítették családi házukat is. S mindezek után volt erejük a zoknik állapotáról és a mosópor használatáról levelezni.

Bogdán József könyvének lényegében nincs semmi köze ahhoz, amit ma irodalomtörténet-írásnak mondunk, és az érvényes kánon(ok) értelmében ilyen módon nem is szabadna irodalomtörténet írásába kezdeni. A szerző a fellelt dokumentumokat másolatban és átírásban közli, semmilyen filológiai apparátust nem alkalmaz, még ott se, ahol az egyes kihagyások, elhallgatások vagy utalások felfejtése egyértelmű lehetne. Közre adta a Kosztolányi hagyaték egyik, eddig feldolgozatlan morzsáját, foglalkozzanak vele a továbbiakban a szakemberek, ha kedvük tartja - számára a fellelt anyag ihlető forrás, amelynek éltető vize természetes észrevétlenséggel folyik át a költői vérkeringésbe, izgalmas kötetet tárván az olvasó elé, ami ráadásul a vajdasági magyar könyvkiadás utóbbi éveinek biztosan egyik legízlésesebb kiadványa is.