Danyi Zoltán
Swing

2000. január 7-8-9.

Egy hete elkezdett swingelni a szívem. Régen is volt, hogy egyet-kettőt erősebben vagy gyengébben vert, de akkor még rá lehetett fogni, hogy mert nől a mellkasom, azért. Meg az mégis más volt, nagy ritkán fordult elő, tréfának is vehette az ember. 1999 utolsó napján viszont - minek előtte két napig kibírhatatlan fejfájás gyötört - többször egymás után, szinte félóránként éreztem, hogy rendellenes dolgokat művel, egy nagyobb, indulatos összehúzódás után egy ütemet kihagy: swingel tehát, mondtam volna, ha lettem volna annyira nagyképű. Csak nemes lelkű jazzereknek swingelhet a szíve, akárkinek nem, én pedig akárki vagyok, tehát nekem: nem. Így inkább azt mondtam, szarakodik. Tökeletes helyzetleírás. Az időzítés pedig egyenesen fenomenális: dátumváltás, világvége. Lehet, hogy nem vagyok 2000 kompatibilis? A tervezőim valószínűleg nem gondoltak arra az eshetőségre, hogy egészen új kihívásoknak is meg kell majd felelnem.

Mindegy, radikális intézkedéseket foganatosítottam. A vérem alkoholszintjét lenulláztam, krumplicukrot szereztem be (mert az megboldogult felsőhegyi öreganyám tanítása szerint szíverősítő), meg galagonyateát, és ráadásképpen macskagyökér-tinktúrát is. Az előbbit zenész barátom javasolta, aki tehát érti a swinget, emellett nagy teaszakértő is, a keleti teaművészet nagymestere; az utóbbiról pedig egy Symposion novellában olvastam (és a szerző, Sz.Gy. élőszóban is biztosított afelől, hogy hatásos idegnyugtató szer - lám, fikció és valóság kígyaja olykor hűvös nyirkossággal megérinti egymást). Így jutottam el a tegnapi napig, hetedikéig, amikor is a szokásos reggeli kávémról is lemondtam. Ennek azért voltak következményei, ahogy sejtettem is. Már déltájt fátyolos kábultság lett úrrá rajtam, le kellett dőlnöm kicsit. Azután meg a fejem kezdett tompán fájni, gondolom, ez is az elvonási tünetegyüttes része. Furcsa, hogy az ember a kávéval is micsoda kötött viszonyban van. Kezdetben csak ártatlan szokás, később mindennapi szükséglet, végül kínos függőség. Így jutunk ki a (szeles) csillagokhoz.

A sorscsapások ellen mindenféle friss szerzővel vértezem fel magam. Kitalálókám nem akar beindulni, ilyenkor kussol az ember, jobb esetben könyvvel a kezében kuksol. Olvasok, abszolút posztmodern regényeket. Őrzöm az égboltot, ránk ne essen. Ránk ne szédüljön teljes lendülettel.

A poézis elevenségét igen, ám minőségét nem igazoló versdömpinges korunkban szép élményben volt részem, még mindig tegnap. Mellus itt mellettem olvasta Domonkos Majd-nem-vers-ét, én közben szöszmötöltem vagy vacsoráztam, valami ilyesmi, mellékes, és egyszercsak azt veszem észre, hogy M. szép kék szeme könnyes a verstől. (Lehet, hogy könnymutatványos?)

Kávétlan napom estéjén fáradtan csusszantam ágyba. Elcsigázottságom illusztrálása végett árulhatom el, hogy a Playboy péntek éjszakai tévémagazinja közben nyomott el a negédes álom. Épp mielőtt az akció kezdődött volna.

Ma (nyolcadikán) reggel aztán alig tudtam rábeszélni magam, hogy ideje felkelni. Nem szeretek sokáig aludni, így hát érthető a dühöm, ha jóval nyolc után is ágyban vagyok még. Fáradtabban ébredtem, mint ahogy lefeküdtem, ez sem töltött el különösebb örömmel. Benyomtam a tévét, hátha a beszédtől észhez térek végre, de nem, még egy jó fél órát olyan simán lehúztam, mint aki a benyugtatózott. Ez így nem fog menni, döntöttem el magamban. Az elhatározást tett követte. Kiugrottam a takaró matriarchális melegéből, trapp a konyhába, ellentmondást nem tűrő mozdulattal vizet a dzsezvába, szigorú arccal föl a rezsóra. Néhány perc múlva a Wiener Extra jó illata lengi be a lakást. (Nem gondoltam volna, hogy ennyire szeretem, hogy ennyire imádom a kávét, Istenem, máris jobban vagyok, már az illata is micsoda gyönyürűség! Félő, hogy mégiscsak függő vagyok.)

Holnap kilencedike lesz, vasárnap. Szép ködös reggel, alacsonyan szállnak a felhők, ebben a határok nélküli, boldog világban egyedül a felhők maradtak, meg a folyók, amik összekötnek bennünket.

KÉKEN VONUL

 

Meg kellene borotválkozni. Mondjuk.

Acélpengével összegyűjteni arcunk,

mint halászok a hálót hajnalban

a borostás Tisza hullámaiból -

Összegyűjteni arcunkról a vékony sertéket,

bennük keresve a magyarázatot.

Magyarázatokat a lányok kerek

térdkalácsára, a tompán roppanó

ágakra, a hóval ébredő tájékra.

Kéken vonuló ködben

tíz szárkúp a világ.

Falakhoz érkezve

szántóföldek jutnak eszébe.

Szabatos rétegekben,

penge nyomán: mondatok -