A XVIII. századi településszilárdítást elősegítő templomállítások mellett, a temetők azok, amelyek igazából – a maguk emlékezetállító, a toposzban létezőt megjelenítő jellegükkel – helyhez kötik az embert.
A temetők változására, esetenként diszlokációjára a város területi fejlődésének idő és térbeli keretében szeretnénk rámutatni. A XVIII. században a temetőket még benn találjuk a városban, majd egy városégési katasztrófa után megindul kitelepítésük a városból kivezető utak mellé. A kitelepített temetők csak árkoltak voltak, a hely szentségét egy felállított nagy temetőkereszt jelölte. A múltszázadvégi és a századelejei kápolna és keresztútállítások után a zentai temetők mai formájukat századunk második harmadában nyerték el. A keresztállítás, a kápolnaépítés, a kálváriaalapítás képezi azokat a térbeli elementumokat, amelyek által egy árkolt, esetleg bekerített „halott város" belső szerveződése kirajzolódhat. Most vizsgáljuk meg a zentai temetők genealógiáját, majd szóljunk a kápolnákról és kálváriákról, melyek megjelenése a temetők rendezettségéhez vezetett.
Városunkban a törökkor – ahol a török nem épített és berendezkedni sem akart igazán – a XV. század közepétől az 1680-as évekig tartott. Ennél fogva a zentai palánka kisszámú helyőrsége és lakója, mint azt a helyi szóhagyomány is megerősíti, az elődök temetője mellé temetkezik. Dudás Gyula (1861–1911) helybeli történész jegyzi meg, hogy a régi Majoros- és Szekfű-házak alapozásakor középkori magyar temető nyomaira bukkantak. A Borovszky-féle vármegyemonográfia 274. oldalán Kalmár Simon erről így ír: az Árpádkori város a mohácsi vésszel bekövetkezett pusztulásig a mai várostól délre feküdt, erre mutat az a tény is, hogy a mai város északi része mintegy 20 hold kiterjedésű temető fölé épült. A temetőben lóval együtt eltemetett tetemre, nemez süvegre, hamvvedrekre leltek, melyek 300-400 éves temetkezési helyre utaltak. A legkésőbbi lelet egy Bocskay-korabeli öltözetbe burkolt test, ami bizonyítja, hogy a temetőt a XVII. század közepe tájáig használták.
A temető ezek szerint a legmagasabb részen volt, a Tisza-(Tó-)parton, a 200 méterre a mai hídtól helyezkedett el. Zenta a hatalmas temetőre való tekintettel vélhetően népes város lehetett.
A török sírokat szintén a Tóparton találták. Fábri Nándor a régi török temetőt a mai Ivo Lola Ribar utca elejére helyezte.
A határőrvidék időszaka 1702-től 1751-ig tartott, melyet a bizonytalanság és az ideiglenesség határozott meg. A kezdeti 500-600 lélek fél évszázad alatt alig nőtte túl az ezres lélekszámot. Ebben az időben a „felújított" török sánchoz dél felől újabb árkolással védett palánka kapcsolódott (itt laktak a földművesek és a Tisza-parti halászok). Knežević a granicsárkori temetőt a mai Dositelj Obradović utca környékére helyezte, ami a felső és az alsó sánc közötti részt ölelte fel. A város 1751-ben oppidiumi rangot nyert. Etnikai képe a be- és kivándorlással lényegesen megváltozott. A magyarok itteni megjelenését is ezidőtől vehetjük. 1751-től ugyanis a szabadkai ferencesek – akik az itteni magyarság patrónusai voltak – már születési, keresztelési és elhalálozási feljegyzéseket is készítettek. 1753-ban már külön temetkeznek a helybeli katolikusok, akiknek száma két évvel később már 832. Temetőjük a mai városháztelek észak-nyugati szárnya körül lehetett, melyet 1756-ban kereszttel is elláttak. De temettek még az 1754/55-ben épült első Szent István imaház mellé is, mely közel esett az említett temetőhöz.
Klobusitzky érsek, aki az 1750-es években megkétszerezi a katolikus plébániák számát a vármegyében, az 1756. május 13-án kelt dekrétumában elrendelte a katolikus temető bekerítését.
A fentieknek megfelelően a mezőváros központjában tehát temető, azaz temetők vannak, ugyanis közismert tény, hogy a Szent Mihály pravoszláv templom templomkertje szintén temetőként szolgált ebben az időben. Maga a szerb templom szentélye alatt kripta-sírbolt helyezkedett el, ahová az 1870-es évekig a szerb papokat (pópákat) és az előkelőbb szerb patrícius családokat temették. Az 1894-es földrengés alkalmával a szentély fala megrepedt, és félve beomlásától 1923-ban betemették, és az ottani hamvakat a szerb temetőbe helyezték át.
Az 1400 négyszögölt felölelő Kirchenfond környékének rendezésére 1873-ban került sor, amikor a körülötte lévő kertet (ahol a mai napig található régi síremlék, sőt olyan is, melyet a templomfalba falaztak) felszámolták, és parkosítva azt egy részen kitéglázták. Hátulsó mezsgyéjén pedig 1890-ben vaskerítést állítottak fel.
Az 1769-es városégés után, amikor lázas újjáépítés és rendezés folyik a városban, Szalay plébános 1772-ben kérelemmel fordult a Szentszékhez, melyben kéri a temető városon kívüli elhelyezését és ott kereszt felállítását. Kérelme meghallgatást nyert, és az engedélyt megkapta. Az 1783-as katonai felmérési térképeken már a temetőket a városon kívül találjuk; így a szerb temetőt a várostól délre az Adai út mentén, a magyar temetőt pedig a várostól nyugatra a „Gatyaszár" utca (ma Stevana Knićanin utca) mögött, akkor még igen tekintélyes távolságra a várostól.
A temetők városon kívülhelyezése a Mercy-féle praktikus városrendezési elvnek helyi alkalmazásával esik egybe, amikor a Főtér elnyerte mai alakját és rendeltetésbeli felosztását. Nem csak ésszerű okok, hagyományok diktálták, hanem a megnövekedett számú lakossággal együtt a város terjeszkedése is.
Vagy száz évig a zentai temetők életében nincs különösebb változás. Annyit tudunk csak, hogy 1838-ban a szerb temetőt 2 lánccal megnagyobbították, miáltal a déli mezsgyéjével elérte a városkörüli nagy vízlevezető árkot. A XIX. század közepén az óhitű temetőt 7 hold 300 négyszögöl nagyságúnak mondták. 1863-ban körülárkolták és halottas házat építettek, amely még ma is áll. Mind ez leolvasható az 1865/66-os térképről, arról amelyen már öt zentai temetőt számolhatunk össze. Így a meglévő, használaton kívüli katolikus temető mellett még két katolikus temetőt találhatunk; egyet a mai vásárállásnál, egyet pedig a téglaégető kemencék mellett, a Felső-kertek alatt, közvetlenül a városból kivezető út mentén. Ez utóbbi közelében a mai „Jugopetrol" helyén egy nagy kör-kálváriát észlelhetünk. A már említett szerb temető mellett ötödikként megjelent a zsidó temető a Felső-kertek keleti határán.
Bár már régebben bezárták, a régi katolikus temető felszámolására a Zentára érkező vasút idejében került sor. A megállapított vasútvonal ugyanis e temetőt érintve fordult délnek Óbecse irányába. A temető sorsa 1885-ben, az előmunkálatok közé eső kitűzés idejében pecsételődött meg. Hét évvel később már a régi temető 4 hold 1584 négyszögölnyi területét házhelyekként kiosztották. A város azonban időben gondoskodott másik temetőkről. A felsővárosi temetőt 1851-ben nyitották, és 1853-tól használták, hasonlóféleképpen az alsóvárosi temetőt is ez idő tájt alakították ki.
A temetőket struktúrájukban a következő fejezetekben tárgyaljuk, különös tekintettel a bennük lévő kápolnák, kálváriák és emlékkeresztek elhelyezkedésére nézve.
Az ú.n. Felsővárosi temetőben 1853. január 11-én temettek először. Az elhalálozott Danyi János volt, 56 éves.
E temető lokációja az északi szérűk alá, a téglaégető kemencéktől keletre, közvetlenül a Szeged–Újvidéki törvényhatósági út mellé tehető.
A bécsi Kriegsarchiv No 64-es colonne No XXXVII. jelzetű, 1865/66-ban készült térképén, amint már azt említettük, a temetőtől délre kör-kálvária volt található. Ez a kálvária az 1848-as szabadságharc zentai áldozatainak emlékére készült, és vélhetően a Zentára érkező vasúti nyomtáv végett helyezték át a temetőbe. A „48-asok" sírja fölé már 1884-ben terveztek emlékoszlopot állítani, amit az áthelyezés csak elősegített. Az exhumálásra és a hamvak temetőbe való áthelyezésére 1889. április 28-án került sor. A Honvédemlékművet Szekfű György (1830–1912) nyugalmazott főjegyző szervezésében 1893 októberében 803,77 forint költségen állították fel. A közadakozásból fedezett, vasráccsal körülkerített feketemárvány obeliszket Gerenday A. és Fia budapesti cég készítette.
Ennél fogva a kör-kálvária és az 1883-as felsővárosi temetőbeli kálváriarestaurálás nem egészen összeegyeztethető, mert az 1894-es térképen a kör-kálváriát még bejelölték, meglehet a vasút közelsége végett használata akadályokba ütközött, és ezért kellett új kálváriát állítani.
A kálváriarestaurálásra Boros Imre zentai születésű, abban az időben fajszi plébános jóvoltából került sor, aki e célra 3000 forintot adományozott a városnak. Az újonnan állított keresztutat 1883. szeptember 15-én szentelte fel Bende Imre apátkanonok. A kálvária a Lebák és Szekfű családok örök nyugvóhelyéül is szolgál. Oldalába falazva találhatjuk Kollonits László (1769–1857) albei prépost és zentai plébános síremlékét, aki a XIX. század 30-as éveiben a zentai kórházat alapította.
A kálvária mellett álló lélekharangot Ugrina Mihály és Zoric Klára alapjából Bodichi Sándor bajai harangöntő készítette 1899-ben. Bodichi egyébként a Szent Szív templom harangjait 1896-ban, a Szent Antal templom harangját meg 1910-ben készítette.
A kálvária állítás után hat évvel később, 1889-ben a „Golgotához” vezető keresztút mellé a Majoros család mauzóleumot emeltetett. A családi sírkápolna Majoros István (1826–1889) volt zentai főbíró, országgyűlési képviselő emlékére lett emelve. Majoros Istvánnak nagy érdemei voltak a Zentai Takarékpénztár, a Zentai Általános Takarékpénztár és a Népiskolák megalapításainál. A Kelet–nyugati irányú keresztútra a déli oldalon, bejáratával néz a centrális, félköríves záródású, kolostorboltozattal pallatolt, laternás épület. Fedése réz, homlokzata klasszikus manírban homlokzati téglából kialakított. Egy restaurálás után 1929. október 31-én újraszentelték.
Ha az 1876-os és 1911-es várostérképeken megvizsgáljuk a temetőstruktúrát, akkor egy kereszt alakú fő közlekedési utat vehetünk észre. A rövidebb szár irányában, a déli oldalon volt a régi főbejárat (míg a keleti csak az utóbbi 20-25 évben vált azzá), melyhez 1879-ben téglajárdát készített Goldstein Zsigmond. Közvetlenül a temetőbejárat mögött két temetőépületet találunk.
Kezdetben a temető nyugati felében temettek, ennél fogva a temető terjedése keleti irányú. Ezt igazolja az a kérés is, amely 1923-ban a temetőbővítést igényli. Igen ám, de az 1928-ban megkapott 3 hold terület a Dobrovoljac-telep időközbeni terjedésével alig 3,5 méter sávra szűkült. Az ügy nagy problémát jelentett. A két világháború között különben is elmarasztalóak voltak a hitközségi ügyek. 1935-ben például mindenféle állatok járnak be a temetőbe és ezért bekerítését sürgették. A tulajdonjog rendezetlensége végett a temetőügy elhúzódott. A temetőt végül 1944-ben a városi képviselő-testület veszi át, és attól kezdve köztemetőként kezelte. A rendelkezésre álló 36 ezer pengő temetőalapból korszerűen akarták rendezni. Bekerítésére mégis vagy 20 évet kellett még várni. Az 1965-ben történt meg. Az 1928-ban restaurált hullaházak helyett a mai ravatalozót a 70-es évek elején építették fel.
A XIX. század 50-es éveiben nyílt meg a vásárállás közelében az Alsóvárosi temető. A temetőben 1882-től akartak hullakamrát állítani, amire három évvel később került sor. Ez a temető is 1879-ben kapott téglajárdát az északi oldalon elhelyezkedő bejárat felől.
A temető fizionómiáját századunk elején nyerte el, amikor felépítették a temetőkápolnát. 1903-ban Kalmár Antal és neje, Zabos Anna építtették a díszes kápolnát a Kalmár-család örök nyugvóhelyéül. Teljesen elkészülten és berendezetten 1903. november 2-án, Halottak napján szentelte fel Érdújhelyi Menyhért zentai plébános. A nyilvános jellegű kápolnában azóta minden Szent Anna napkor szentmisét celebrálnak.
Ugyanakkor 1903 végén az Alsóvárosi temetőbe a kápolna és a főbejárat közé kálváriát emeltek. Szóbeli közlés szerint csak két latorszobrot állítottak, Krisztus nélkül. A kálváriát „Isten dicsőségére” Fodor Pálné, született Kovács Klára emeltette. A keresztutat 1929-ben jámbor hívők adakozásából felújították. Megáldását egy ferences rendházi atya végezte. A vászonra festett olaj- és tempera-technikával készült stációképeket egy bizonyos da Luigi M. szignifikálta. Magát a keresztutat Óváry János az ekkortájt elismert kőfaragó Bartus Illéssel együttműködve készítette. Szenteléskor nagy menet vonult fel a Szent Szív templomától. 1928-ban a hullaházakat is rendbetették és tárgyaltak a temető kiszélesítéséről.
Az előzetes műemléki védelem alatt álló Szent Anna kápolna egyterű, kolostorboltozatos törtszöges szentélyzáródású épület. A szép toronnyal ellátott későklasszikus manírú építmény különösen becses értéke a szentélyében található Szent Anna kép.
A felsővárosi temetőhöz hasonlóan az Alsóvárosi temetőt 1928-ban kelet felé bővítették. Temetőutcái a II. világháború utáni időben alakultak ki.
Az 1783-as II. József korabeli katonai felmérési térkép alapján a szerb temető vagy kétszáz éve ott van, ahol ma is, a város déli részén, a régi Adai út mellett a vásárállástól keletre. A XIX. század elején vert falú kerítéssel volt bekerítve. Tényleges nagyságát többszöri bővítés nyomán nyerte, így 1838-ban dél felé bővült egészen a várost körülvevő nagy vízlevezető árokig. 1879-ben a szerb temetőhöz is, mint az összes többihez, téglajárdát készíttetett a város. Előtte 1863-ban körülárkolták és halottasházat építettek benne. Ez utóbbi a mostani nyugati bejáratnál található. Van a temetőnek északról is egy bejárata, így a „főutcák” egy nagy keresztalakot rajzolnak ki. Metszőpontjukba 1868-ban épült fel az óhitűek temetőkápolnája. A későbarokkos-klasszicista kápolna Jakov Kraguj(ević) hagyatékaként szenteltetett fel 1868. november 25-én Gábor Arkangyal tiszteletére és „U slavu i èast presvete Trojice Otca i Sina i Sv-duha a za svoj roditelji svojih i nezaboravnog zdinca sina Milana Spomen kapelu oni osnova i podiže žalosni otac Jakov Kragujević žit-senćanski god. 1868”. Mint ahogy a szövegből kitűnik, a gyászoló apa Milan fia emlékére emeltette, aki a 48-as forradalom áldozata lett.
Az emlékkápolna, mely egy kisebb méretű templomot mintáz, 1969-ben Nikanov bácskai püspök idejében kívül és belül a zentai szerb lakosság és hitközség által felújíttatott. Belsejében a kápolna szintén a görög-keleti kánonokat követi. Szép ikonosztázát a zentai Petar Pilić tanítványa Novak Radonjić készítette, míg a kápolna ikonjait maga Pilić festette. Mindennek szépen faragott padok és zászlótartók adnak keretet. A kápolna előtti emlékkereszt térfokozó hatású.
A temetőben lévő síremlékek közül fontosságában kiemelkedik Branovacski Eugén és Vuics Persida emléksírja, akik a szerb színészetért tett alapítvány jutalmául a görög-keleti egyháztól 1884-ben síremléket kaptak. A görög-keleti temetőben a hantok fejjel keletnek állnak megfelelően az ortodox vallás követelményeinek.
A zsidóság Zentán a XVIII. század végén jelent meg. Két temetőjükről tudunk. Az egyikről az a fáma járta, hogy a Tiszába roskadt, annak romboló hatására. A másikat 1852-ben a Skultéty fivérektől vásárolt telken helyezték el a Tóparton. Meglehet, hogy ez része volt a régebbi temetőnek, hisz a Tisza a múlt század közepén égészen a Tópart alá húzódott. 1883-ban az izraelita temető előtti vízlevezető árok fölé téglából új hidat készít Szegő István 159,50 forintért. Különböző vallási okokból 1928-ban temetőbővítésre került sor, amikor a zentai szefárd hitközség a temető melletti Hanák-féle 500 négyszögölnyi területet megvásárolta. Egy évvel később újra a temető bővítéséről beszéltek. Ezúttal a Népkert felé akarták bővíteni. Erre, ismereteink szerint, sor nem került. Az ismert történelmi események miatt a zsidótemetőt 1962-ben használaton kívül helyezték.
A tér szakralizálásának szintén fontos elementumai a városban és határában elhelyezett keresztek, vallási ihletésű szobrok. Állításuk lehet kegyeleti, memoriális vagy hálaadási indíttatású. Köztéri, határbéli és templomkertekben elhelyezett kereszteket, szobrokat különböztethetünk meg. Zentán az idők folyamán több köztéri szobor, kereszt került a templomkertekbe.
A Zenta terein és útjain elhelyezkedő keresztek és szobrok leírását kezdjük a város szívét képező Főtéren. A Főtér kialakulása az 1769-es városégés utáni restaurálás időszakára tehető. 1770-ben építették a főtéri Szent István templomot, melynek bejáratától jobbra keresztet állítottak. E keresztet az 1808-ban készített Repitzky-féle Planum Geometricumon is bejelölték. 1911-ben amikor a templom figyelmetlenség következtében leégett, az új templom építésekor az egész Főtér szakrális emlékeinek áthelyezéséről született határozat, miszerint a tér szimmetriájának és célszerűbb beosztásának szempontjából bármely történelmi esemény, vagy vallási ok akadályul nem szolgálhat, a görög-keletiek emlékkeresztjének kivételével. Az óhitűek keresztjét a régebbi szerb templom helyén, a Búzapiacon állították fel 1809-ben, a „Rodu i Obštetvu” emlékére. A vörösmárvány keresztet öt öl magasnak írta le Ugróczi Ferenc 1816-ban. E kereszt a későbbiekben az új templom építésekor nézeteltérésekre adott okot. Végül a II. világháború után került be a Szent Mihály templom kertjébe, a templom bejárata elé.
A Főtér nyugati részén, a tulajdonképpeni piactér közepén állt a közadakozásból emelt díszes és drága Szentháromságszobor, melynek állítását az eddig ismert adatok 1803-ra teszik, és amelyik a XVIII. századvégi járványok kiengeszteléséül szolgálhatott – már ahogy ez széles körben szokás volt. Újabb kutatások szerint 1808-10 között készülhetett. 1809-ben a zombori Mihailo Protić festő, Nemes István és Agostino Gianone kőfaragó mesterek dolgoztak rajta. Az időt igényelő alkotáson munkálkodó talján szobrászmesternek még 1816-ban is utalnak ki pénzösszegeket munkájáért. A barokk szoboregyüttest Ross István helybeli plébános indítványára emeltették. Homokkőből lévén, fenntartása igen körülményes volt. Mint ahogy az előbbiekben említtetett, a leégett templom helyett építendő új Szent István bazilika építésével 1912-ben a Főtér rendezésére is sor került. A rendezésre három alternatív terv volt. Az elfogadott változat szerint a Főtér új szabályzást kapna, amelynek folytán az összes csoport és a katolikus kereszt áthelyezést nyerne. Mint mondtuk a görög-keleti kereszt a régi helyén maradna, az épülő templom elé két oldalra kerülne a Főtér díszét képező készülő félben lévő új Szent János szobor és a régi restaurált Szentháromságszobor. A Petrovácz-Foerk tervezet szerint a katolikus kereszt és a Mária szobor a templom északi oldalbejáratának közelébe kerülne. A Szentháromságszobor elhelyezéséről még 1915-ben is szó esett, de az I. világháború után eltűnt a Főtérről. A katolikus kereszt és a Mária szobor a két világháború közötti időben meg a régi helyén maradt, de 1945 után azok is eltűntek onnan.
A Főtér közelében lévő Szent János tér, a mai Béke tér, Zenta egyik legmeghittebb és legszebb tere. Itt található Nepomuki Szent János, a halászok és vízimolnárok védszentjének szobra. A mostani szobor helyén az 1830-as években még a Szent János kereszt állt. Nepomuki Szent János kultusza a XVIII. században terjedt el, és 1726-tól birodalmi szentként tisztelték. Zentai szobrát a Mihálkovits család állíttatta ismeretlen időben. Az 1857-es II. kataszteri felmérési térkép 331-es számú kis telkére került. Vélhetően a 60-as évek végén állították. Az 1876-os indukációs térkép szerint már állt. Az öt utca kereszteződésében álló szobor mint olyan akadályozta a közlekedést, ezért 1882-ben díszesebb helyre akarták helyezni, amit a kalocsai főegyházi hatóság jóvá is hagyott. Áthelyezésére mégis sokkal később került sor, és a szoros kapcsolatban volt a hídépítéssel. Már 1908-ban tervezték áthelyezését és felújítását is egyben. Az új öntött bronz szobrot a Budapesten élő, zentai Tóth István készítette 1912-ben. 1912-ben még a Főtéren akarták elhelyezni, de egy év múltával Mester Andor indítványára úgy határoztak, hogy a Szent János kereszt helyére állítják. A hívek közadakozásából készült új szobor végül 1914-ben került mostani helyére. A régi szobrot elvileg Csóti plébános kérelmére Tornyosra akarták kivinni, de különös módon a ludasi templom elé került. A Nepomuki Szent János szobor három lépcsőfokra emelet, díszes kiképzésű, kb. 180 cm magas faragványokkal díszített posztamensen áll, és ma is a Béke tér ékessége.
A köztéri szentek szobrainak sorában következik a régi Anna- és Jókai utcák kereszteződésében álló Szent Anna szobor. A szobor Szent Annát Joachim és Szűz Mária társaságában ábrázolja. Az Anna utca névadó szobra állításának idejét és a az állíttató személyét sem ismerjük. A századelőn, 1903-ban forgalomszabályozási megfontolásból a Reinholcz-ház sarkára helyezték át. A háromalakos barokk stílusú magas oszlopon álló szoborkompozíciót kovácsoltvas kerítés vette körül. 1858-ig állt a sarok előtt. Amikor a Reinholcz-házat lebontották, hogy 1960-ban a helyén felépüljön az AIK irodaház, a Szent Anna szobor harmadik, jelenlegi helyére vándorolt. Igen elhanyagolt állapotban ma is a Szent Szív templom udvarában található.
És ha már a szobrokról esett szó, meg kell említeni a fából készült Szent Flórián szobrot is, melyről bizonytalan adatok csak annyit sejtetnek, hogy a régi tűzoltólaktanya előtt állt.
A legfiatalabb zentai katolikus templom, A sebeiről elnevezett Szent Ferenc vikária udvarában, a templombejárattól balra található a festett Fatimai Szűz szobra, melyet 1959-ben állítottak fel. Mellette a jobb oldalon egy jelzetlen – a volt főtéri – kereszt áll.
A templomkertekben lévő keresztek közül meg kell említeni a Szent Szív templom udvarában lévő Szent Vendel tiszteletére és Isten nagyobb dicsőségére a zentai búcsújáró hívek által 1930-ban felújított, 1880-ban alapított keresztet.
A Strossmayer-tér északi részén (ma Szabadság tér) 1932-ben helyezték el a két évvel korábban Óváry János kőfaragó által készített keresztet 8 négyzetméternyi elkerített felületen. Felszentelését 1932. október 9-én Péchy Béla alsóvárosi plébános végezte. A kereszt ma a Kis Szent Teréz kápolna udvarában található. Szintén a kápolna udvarába vándorolt a téren 1913-ban felállított harangláb is.
Felsőhegyen röviddel a Szent József, a munkás templom építése után Kalmár Pál Antal saját költségén egy díszes kőkeresztet állíttatott 1890-ben, melyet egy budapesti kőfaragó-cégnél rendelt meg. Manapság mégsem a Kalmár-kereszt áll a templom előtt. A Kálváriára áthelyezett kereszt helyett az új keresztet fogadalomból és engesztelésül a felsőhegyi hívek 1946-ban állították. Három lépcsőfokos alapzaton áll, kétoldalt műkőből készült virágvázával ékesítve. Felirata: Dicsértessék a Jézus Krisztus!/ Krisztus győz!/ Krisztus parancsol!
Keviben, a templomkertben Stark V. szegedi kőfaragó készített márványkeresztet 1000 korona költségen. A Jankovits Károly és neje Burány Etel által emeltetett keresztet 1903. június 7-én szentelte fel Érdújhelyi Menyhért.
A főtéri és városi emlékek, szobrok valamint a templomkertekben át- és elhelyezett keresztek leírását befejezve tegyünk említést Zenta város főbb terein és útvonalain elhelyezett crucifixekről.
A Széna téri kereszt ott állt, ahol hat utca torkollik egy szabálytalan kiszélesedésbe, kisebbszerű teret alkotva. Valaha itt árulták a szénát, és kútágasát az 1870-es évek végén tüntették el. A kereszt a két világháború közötti időkig a tér közepén állt. Ma, a vaskerítéssel körülvett vörösmárvány alapzatú kereszt a térre néző régi Huszágh-patika nyugati homlokzata előtt díszeleg. A talapzaton a következő szöveg olvasható: „Názáreti Jézusnak amik...I. ..Igaz Isten Fiának állította Tiszteletére Sándor Péter 1809”. Maga a kereszt tönkremehetett, mert a mostani műkőből készült. A talapzatán lévő szoborcsonk a századelőn még szűz Máriát formázta. A posztamens peremén egyébként „Máriának” írás vehető ki. A mostani korpusz öntött típus-krisztus.
Zenta másik fontos terén, melyet a köznép „Tyúkpiac” néven ismer, hosszú ideig állt egy hatalmas márványkereszt egy pravoszláv szent képével. E keresztet Szerb-kereszt néven emlegették.
Hasonlóan a Szerb-kereszthez, a Géza-, az Óvoda- és az Új templom tér találkozásánál már az 1860-as évektől kezdve vagy száz évig egy hatalmas kőkereszt állt. Az Új templom, melyet már a XIX. század 30-as éveiben fel akartak építeni, 1895-ben felépült. Még abban az évben Szorcsik Pál és neje díszes kőkeresztet emeltetett a templom elé. A Szorcsik-keresztet 1895. június 22-én szentelték fel. Az 1900-as évek elején, a tér rendezésekor, e keresztet a tér közepére helyezték. A keresztet vélhetően a téren felépülő önkiszolgáló végett távolították el.
A következőkben soroljuk fel azokat a kereszteket, melyeket a városból kivezető utak mentén állítottak fel. Zentának hosszú ideig volt fontos útszakasza a régi Adai út. Az út mentén a Szerb temetővel szemben már a II. József korabeli térképen egy keresztet jelöltek, mely még az 1865/66-os térképen is látható. A kereszt eltűnésének idejéről nem tudunk. Ha tovább megyünk a régi Adai úton a valamikori Epreskert felé, a régi Árva-ház előtt 2×2 méteres parkírozás maradvány közepén, műkő alapzaton, kompozit oszloprend tetején, félméteres vaskeresztet találhatunk festett korpusszal. Állítása az 1848-as forradalommal kapcsolatos. Az elesettek emlékére lett állítva. Ha még tovább követnénk a dél felé vezető utat, a Kisbátkai útnál találnánk Nikola-keresztjét. Borovszky mintegy negyedórányira teszi az Árva-ház és a már akkor düledező Nikola-keresztje közötti távolságot. A kereszt oldalán persely volt elhelyezve. A helyi és környékbeli szerbek a századelőn Nikola-napján tömegesen keresték fel e keresztet, és a persely ilyenkor megtelt pénzzel. A néphit azt tartotta, hogy aki Nikola perselyébe nem sajnálja a krajcárt, az nem fúl vízbe. A kereszt védszentjéről kaphatta nevét.
Az új Adai úton (újabban Újvidéki út néven ismert) 1891-ben állított szép keresztet Márkus Márton. Alapzata fehérre meszelt, keresztje vasból van.
A Tornyosi úton áll a század eleje óta egy szépen falazott talapzaton egy vasöntvénykereszt, melyet „Isten dicsőségére és az emberek közötti béke és egység jeléül felújított a Kis Szent Teréz plébánia pasztorális Tanácsa 1991-ben”.
Ezzel befejeztük a város területén álló keresztek bemutatását és leírását. Vegyük most számba – ha hiányosan is – a falvakban és a határban álló kereszteket, szobrokat és szakrális létesítményeket.
Ha a régi Likasi úton közelítünk Felsőhegyhez, a Kis Ignác dűlő kezdetén állt Kis Ignác (Orbán), azaz Deák Orbán keresztje. Ma a jelzett helyen Csernák Antal és Illés 1895-ben állított, vaskerítéssel körülvett, jóállapotú kb. 3,5 méter magas keresztje áll. Felsőhegyhez közel, a Likasi úton áll a „Bolha-falu” kezdeténél egy öntött vaskereszt. A kereszt identikus a zentai Tornyosi úti öntött vaskereszttel.
A felsőhegyi szakrális emlékeknél meg kell említeni a Szöllőhegyen („Vinograd”) 1808-ban épült Szent Orbán kápolnát, melyről az 1879-edik évi sematizmus így írt: „Existit ni vincei Capella S. Urbani e piis fidelium oblatis suscitata 1808. Patronus: eadem comunitas catholica”. Közismert a mondás, hogy „Orbánnak a lelke a fagyra visszajár”, ezért a felsőhegyi szőlőkben is védőszentként szerepelt. A kápolnát a felsőhegyi templom építésekor bontották le 1890/91-ben.
A felsőhegyi temető keresztje lóhere végződésű fakereszt, rajta pléh-krisztus, annak lábainál szintén pléhből készült Szent Szűz áll. A fakereszt tövében még egy kisebb keresztet véstek.
A felsőhegyi Kálváriát Isten dicsőségére Kalmár Antal emeltette 1890-ben. Felújítását 1929-ben Fodor Mihály és neje Juhász Viktória végezte. A felsőhegyi templom előtt állt Kalmár-kereszt valójában a Kálvária Krisztus-keresztje. Rajta ez áll: „Imádunk téged Krisztus és Áldunk téged, mert te Szent kereszted által megváltottad a világot”. Ez alatt „Megváltónk iránti kegyeletből engesztelésül e Szent helyre áthelyezték a felsőhegyi hívek 1951. XI. 1-én”. A Kálvária baloldali lator-keresztjének alapzatán az Eszes-család emlékszövege áll.
Szépen kifestett, fakerítéssel körülvett gondozott kertben, közvetlenül a Papp-féle vámőrlő-malom keleti oldalánál áll a felsőhegyi (Nepomuki) Szent János szobor. A múlt századvégi oromparti nagy vizek visszhangjaként készítette Takács János Tapodi és örökösei költségén 1901-ben Kovács L. Szabadkán.
Az Orompart alatt tovább menve, a falutól délre a Kalocsa-völgy „torkolatánál” áll egy kereszt melynek felirata az állítás szándékáról tanúskodik: „Engesztelésül a mindenhatónak az 1914–17 évben dúló véres világháború megszüntetéséért emeltették Gere J. Ferenc és neje Boros Margit fiuk Péter és neje Kalmár Julianna 1917-ben". A keresztet 1886-ban Sóti József és Cseh Viktor alapította.
A völgy vonulatát követve északra a Píszár-düllő és a Gyömrei út kereszteződésénél találhatjuk a Píszár-keresztet, és ha a Gyömrei úton a régi Vuics-tanyáig mennénk elérnénk a Csépe-keresztet.
A Kalocsa völgytől délebbre, a Karjadi úton, a Miskei-tanyánál áll a Miskei-kereszt. Az orom alatt lévő Miskei-tanyához közeli víz gyógyhatását 1935-ben erősítették meg. A föléje fúrt kútnak és gyógyfürdőnek a környéken gyorsan híre lett és Miskei Antal gyógyfürdős a szabadalmazás után hála jeléül 1938-ban keresztet állított tanyája közelében, melyet Gere Vince adminisztrátor szentelt fel.
Visszatérve a Likasi úthoz a következő kereszt a Molnár Gábor János által 1874-ben állított kereszt. Az Isten dicsőségére emelt kerített mészkő-kereszt kétszobros. A korpuszon kívül, a kereszt lábánál Szűzmária szobrával. Még tovább az út mellett, a Tóth-tanya közelében lévő keresztet „Isten dicsőségére Tóth Márton és neje Tóth Mária és gyermekei Tóth Miklós és neje Dukay Erzsike emeltették boldog házasságuk első évében az Úr 1923-dik esztendejében". A bekerített kereszt műkőből van, vasból készült Krisztussal. E keresztet követi sorban a Kopasz-kereszt, melyet Isten dicsőségére emeltette Kopasz Mátyás Mihály és neje Varga Rozália 1892-ben.
Kevi határában Fehér-kereszt néven ismert a Völgy nyugati partján az a kereszt, melyet Puskás Sándor emeltetett. E kereszt 4 km-re van a tornyosi templomtól a topolyai út völgyparti kereszteződésénél. Puskás János és Gere Julianna, valamint fiuk Puskás János 800 korona költségen állították azt a keresztet melynek névadója azonos. Ez a vaskerítéssel kerített márványkereszt Kevitől délre, közel a faluhoz található. Felszentelésére 1913. szeptember 14-én nagy közönség jelenlétében került sor. Az ünnepi körmenet Csóti János plébános vezetésével a tornyosi templomból indult. 1938-ban szintén Keviben Kocsis Mihály és fia Kocsis Pál Márton gazdák állítottak fel keresztet Németh Béla petrovoszelói lelkész felszentelése mellett. Kevi temető-keresztjét Óváry János készítette. Felirata: Dícsértessék a Jézus Krisztus! Ezen keresztet a harctérről szerencsés hazatéréséért hálából emeltette Isten dicsőségére Bűn Géza és neje Bicskei Veronika. 1946.
A Rudics-iskola előtt, a Tornyosi út és a Kevijei út kereszteződésénél áll a Rudics-kereszt, melyet a névadó család állíttatott.
Hátramaradt még két vas-kereszt; az egyik a Búránysoron a „Cigány-iskola" közelében, a másik a Gyömrei- és a Becsei út kereszteződésénél lévő, valamint Bogarasban az állomás közelében lévő 1908-ban, Nagy József állomásfőnök által állított, illetve a Tornyosról Csantavérre vezető úton a Rudics-tanya előtti kereszt, melyet Rudics Gergely és Kalmár Katica állított 1885-ben. A keresztet szép vaskerítés veszi körül.
A zentai kőfaragókról és kőfaragó cégekről a múlt század végétől vannak adataink. Behatóbb tanulmányozás talán kimutathatná mikor és milyen körülmények között jelentek meg a kőből készült sírjelek, de ettől a kevés kézzelfogható adat hiányában el kell tekintenünk. Temetőink megjelenésében elhanyagolhatatlannak tűnő emlékanyag feltárása egy külön tanulmány tárgya lehetne.
A legkorábban – 1890 körül – említett zentai sírkőraktárosok a Híd utcában működő Rosenbaum Lázár vésnök, és a Szabadkai utcában Ferenczy János voltak. Mind ketten sírkőraktárat tartottak fenn.
Városunkban 1907-ben jelent meg Weigner Károly óbecsei okleveles szobrász és kőfaragó, aki a főtéri Szilvássy-házban fiók-sírkőraktárat nyitott. Weigner gránittal, szianittal, labradorral és márvánnyal dolgozott. A sírköveknél aranyozást, szövegezést is vállalt, nemkülönben kriptaépítést és szobrászati munkákat.
A 10-es években Weigner mellett Vajda és Pauk volt az a két kőfaragó mester, akik leginkább kitűntek munkáikkal. Vajda Henrik, az ország legnagyobb sírkőgyárában eltöltött több év munka után, 1909-ben nyitotta meg sírkőüzletét az új Plébánia palotában. Pauk Gábor négy évvel később nyitott sírkőraktárat és kőfaragó műhelyt az Eötvös utcában. Pauk Szentháromságokat, mauzóleumot, kápolnákat, úti kereszteket és szobrászati munkákat is vállalt.
Az I. világháború utáni időszakból a kőfaragók és műkövesek között Pongrácz Imre és Óváry János a legismertebbek. Pongrácz kőfaragó és szobrász gránittal, syenittel, labradorral, márvánnyal és mészkővel dolgozott. Vállalt betűvésést, aranyozást, rajz után kripta, mauzóleum építést, kőfaragást, szobrász- és bútormárványozási munkákat. Pongrácz a Felsővárosi temetőben több művésziesen kiképzett sírkövet állított, pl. a Simonyi-családét, melynek kivitele egyedi színezetű. Zentai működése nem volt hosszú életű. Szent Anna szobornál lévő, Sétáló-házbeli (azelőtt Reinholcz-ház) sírkőüzletét alig öt év működés után 1930-ban feloszlatta. Ezzel, mintegy teret adott a kor legfoglalkoztatottabb szobrászának és sírkőkészítőjének – Óváry Jánosnak.
Óváry János 1895-ben született Szabadkán, régi nemesi famíliában. A kőfaragó és szobrász ipar kitanulása után, mint segéd Budapesten, Baján és Belgrádban praktizált. Zentai vállalatát 1923-ban alapította, melyben sírkő, épületkő, műkő és gipszszobrok készítésével foglalkozott. Óváry 1925-ig Bartus Illéssel közösen dolgozott, mígnem Bartus halálából kifolyólag özvegye rövidesen kilépett az üzletből. Óváry maga vezette tovább a Hauer fakereskedés melletti telepet, a Kneginja Jelena 7-es szám alatt. Munkáit mégis még 1929-ben is mint „Óváry és Bartus" jegyezte, vélhetően a cégbejegyzés végett. Mindenesetre 1928-ban átvette Haller Szabadkai utcában lévő cementtelepét, ahol modern géperőre felszerelt műhelye mauzóleumok, kripták, Kálvária-szobrok és kőkeresztek tökéletes előállítását vállalta. Tíz évvel később Jenacsek téglagyárossal közösen cement- és márványárú telepet működtet, ahol a faragott és műkő síremlékeket gépesített üzeme nagy sikerrel állította elő.
Az Óváry által készített síremlékeket széles körben; mind Tornyoson, Tóthfaluban, Oromhegyesen, Felsőhegyen, Keviben, mind Zentán a Felső- és Alsóvárosi temetőkben, illetve a zsidótemetőben is megtalálhatjuk.
1927-ben állította a tóthfalusi templom előtti Pósa-keresztet, majd ugyanabban az évben Oromhegyesen Svázi Etel és fia Dávid Mátyás megrendelésére állít keresztet, és 1928-ban ugyanitt Kálváriát készített. A zentai Alsóvárosi temetőben 1929-ben készítette el a Keresztutat. A Munkástelepen 1932-ben (a kereszt már 1930-ban elkészült) állított keresztet, valamint oltárt faragott a Szent Teréz kápolna részére. A kevijei temetőkeresztet is ő készítette 1946-ban.
Bár e fejezet témájához nem igazán kapcsolódik, meg kell említeni egyik utolsó ismert munkáját, az 1942-ben felállított főtéri Országzászló emlékművet (terve az IASA tervtárában).
Óváry János igen elismert szaktekintély volt szakmájában, így 1933-ban a kőfaragók mestervizsgáztatója, 1935-ben pedig Ipartestületi vizsgáztató és becsületbírósági tag. Bár a 30-as évektől kezdve ő uralta a zentai kőfaragó ipart, a harmincas években, illetve azok végétől kezdve Kőrösi Lajos és Bleier Géza kőfaragók, illetve a Faragó és Kovács kőfaragó, műkő- és cementáru-készítő cég is mindinkább szóhoz juthatott mellette.
Faragó Nándor (1910–1984) 1936-ban alapította üzletét a Hold (Kneginja Jelena) utca 3-as szám alatt.
Bleier Géza (szül. 1917-ben Újverbászon) az újverbászi, zombori és zentai gyakorlat után 1939-től lett önálló.
A zentai temetőkben az említetteken kívül gyakran találkozhatunk a szegedi Fischer nevével, valamint a Szabadkai Márványipar által készített síremlékekkel.
A temetkezési vállalatok XIX. századvégi megjelenése rányomta bélyegét a halotti kultusz további alakulására. Megjelenésük sorrendjében soroljuk fel ezeket az egyleteket:
Az Első zentai temetkezési vállalatot 1882-ben alapította Búza János. Az 1910-es évekig működött. Búza egyébként bútorraktárat tartott fenn a Nagyvendéglő tőszomszédságában lévő Braun Ádám házban. Volt raktára a Kinizsi utcában is.
Az időben következő temetkezési vállalatot az Úri utcában, a szerb pék házában nyitották 1884-ben. Scheinberger Dagobert asztalos Kegyelet temetkezési vállalatát 1887-ig működtette, miután csődeljárás nyomán az Wéber Károly bútorgyáros kezébe került, az asztalosműhellyel együtt. Érdekes, hogy Wéber 1902-ben szintén csődbe jutott.
Klenóczky Pál (1849–1900) temetkezési vállalatáról keveset tudunk. 1893–1900 között a görög-keleti hitközség Búza téri házában (később Fehér Hajó vendéglő) működött.
A századelőn úgy az Ipartestület, mint az Országos Gazdák szövetkezete saját temetkezési vállalatot hoznak létre. Az Ipatestület 1903-ban, az Országos Gazdák Szövetkezete 1909-ben alapította meg Gondviselés nevű egyletét, 1918-ig működött. Ez utóbbinak, a Zentai Halotti Egyletnek a vezetője Ferenczy János lett. Az a Ferenczy asztalos aki a századelőn (1904-ben) az Újtemplomtéri Klein Ignácz-féle sarokházban (később Rieger-ház) maga is temetkezési vállalatot tartott fenn.
Mészáros Pál asztalosmester 1906-ban még a Híd utcában (ma Jovana Ðorđevića) dolgozott. Egy évvel később Morgenstern kárpitossal társult és megalapítva a Szent Antal temetkezési vállalatot, a Plébánia palotában új üzletet nyitottak. Lerakatuk és bútorüzletük a Bercsényi (Szép) utca 6-os szám alatt volt.
Az I. világháború után, a temetkezési vállalatok az Újtemplomtérre és környékére tömörültek. Így 1924-ben a Bánffi patikával átellenben lévő sarki Rieger-házban működött Molnár Szipán Mihály temetkezési vállalata. 1925-ben a Szabó-féle temetkezési intézetében gyöngykoszorúk és sírkeresztek (fenyő-, kemény és tölgyfa, illetve rozsdamentes vasból készített keresztek) rendelhetők. 1928-ban Ferenczi József temetkezési vállalata a Svetozar Miletić utca 24-es száma alatt, a Bánffi patika tőszomszédságában működött.