Harkai Vass Éva: atlantisz: süllyedő városok szigetek

I.

ezerkilencszázötvennégy: apa szívműtétjének éve
a horvát oberhoffer professzor az ötvenes évek
minden tudását-fejletlenségét bevetve-megcáfolva
igyekszik helyrehozni a szívbillentyű-hibát
a szegycsontot még nem fűrészelik
a fél felsőtesten körbefut a vágás
a mellkas közepétől a hát közepéig terjedő
vonal mentén a cérna pointillista nyomai
apa úgy mutogatja mint egy relikviát
gyerekkoromban félek hozzáérni ránézni is
zágráb mitikus város mint az ex-yu
köztársaságainak többi fővárosa
közöttük zágráb ljubljana belgrád kórházvárosok
ahová apához gyümölccsel kaláccsal táskarádióval
megpakolva látogatóba megyünk
hajnali buszok koránkelések anya folyton ideges
minek vonszolja magával a gyereket
akit már a fehér köpeny láttán
elfog a rosszullét
a kórházszag émelyíti sápadt
szédül és hányingere van
istenem hogyan fog ez szülni
ha a vér látványát sem viseli el

*

zágrábban anya hetekig borbálánál lakik
mire a háziasszony hazaér a munkából
megfőz neki
nosztalgiát keltő vajdasági ebédek
hal kell ide mondja a šolta szigetén
született házigazda mángold és tintahal
nem nehéz bácskai húsételek
orja lapocka nyakkaraj
szívbetegeknek való könnyű étrend
szerint élünk otthon mondja anya
sovány vagyok téglát kell kötni
a lábamhoz nehogy elfújjon a szél
könnyű étrendtől könnyű testtel lebegek
a senji szélben gyermekkorom felhői felett
a lábamhoz kötött tégla a nehezék
világok lebegnek alattam fölöttem
mígnem elfújja a szél szertefújja
mindazt ami van

*

ljubljana hotel lev ami oroszlánt jelent
távolról méregetjük mert túl drága
valahol máshol lakunk
a ljubljanica kis fehér hídjához közel
fényképésznél láthatók ilyen díszmellvédek
minden harmadik épületben képtár
de ehhez nincs hangulatunk
a kórház alagsorszerű bejáratának képe
több évtized múltán is visszatér
a felvonóba két-három kerekes ágy befér
újra émelygés tériszony
nem szeretik ha szerbül beszélek mondja apa
magyarul meg senki sem ért ebben a szerájban –
a szeráj rangos hely titót is itt kezelték
majd jött újbelgrád
földszintes barakkszerű kórházépület fölé
tornyosuló egyetemista otthonok
hatvanas évek diáklázadások
az erkélyekről üvegek repültek
miféle lázadás az egészből mit sem értek
tüntetések is voltak mondja apa
van hatvannyolc és charta
újvidéken tolnaiék symposiont csinálnak
tomaž šalamun verseit hozza a lap
még nem tudom hogy a dohányzóasztal
lapja alatt levő számot majd betiltják
barátnőm apja otthon beleolvas
a ti lányotok is ezt járatja kérdezi apát
így keltve fel érdeklődésemet a symposion iránt
nyolcadikosként csak lapoztuk nézegettük
egy szavát sem értettük
akkor ilyen lenne az irodalom
anya fiatal kolléganőjének
egy költő udvarol mezítláb érkezik
szerelmét azzal rémíszti így fog
író-olvasó találkozóra utazni
ha nem vesz neki cipőt
akkor ilyen egy igazi költő

*

én is fabrikálni próbálok rímeket
de a szabadversnek jobb sodrása van
apa nem örül ilyen dolgokból csak baj származhat
minek provokálni ha enélkül is lehet
gyerekkori barátja a nyárfási születésű költő
ebbéli véleményét is kikéri
aki ettől kissé zavartan dedikálja
verseskötetét nekem
napokig skandálom versének
most épp nem ide illő metrumát
várom a réven a kompot
szortyog az alamuszi táj

*

hetvenes évek a kórházvárosok után
az ifjúsági költészeti találkozók évei
előbb verset írsz majd találkozol olyanokkal
akik ugyanezt teszik
titograd banja luka sztruga
vajdaságból a testvériség-egység szellemében
kulcs szerint öten utazunk
szerb szlovák ruszin magyar félig román
vagy tán egészen az
ramacs készségesen cipeli narancssárga bőröndömet
ezek szerint a ruszinok udvariasak
amikor sorra kerülök és elkezdem olvasni a szöveget
a tömegből megindul valamilyen mormogás
jön felém körülvesz elnyomja a hangom
később még sokszor elnyomja majd
amikor a testvériség-egység
kényszerű zökkenőit már megszokom

*

sztrugán egyszer csak a térkép déli csücskén
a balkánon találom magam
ott látok először piros telefont
a lepkeszárnyat formázó szálloda mennyezete beázik
megrökönyödve nézem hogyan csöpög
a piros telefonra a víz
mire felébredek tele a szoba
újonnan szerzett barátnőm helybéli ismerősei
sorban a földön ülnek
a sötétkék szállodai szőnyegen
sztrugára repülővel utaztunk szkopjéig
apa nsu-jával vittek éjszaka a reptérre
mert apa akkor már nem élt
nem volt alkalmam beszámolni neki
arról hogy a költészet szállodaszobák
piros telefonjaihoz vezet
ahol nyárfási születésű költő barátját
mindenki ismeri
szortyog az alamuszi táj
csónakázunk az ohridi tavon
a parton halászok
most előhalászok egy régi térképet
megnézem ohridi-e
az emlékezet vizei összefolynak
az ohridi-tó természetes határ
az ott már albánia mutatják a helybeliek
a parton tákolt sorompó
nem nagyobb mint a ljubljanica hídmellvédje
valami borzongás a tó felett
a szálloda mint egy súlyos tárt szárnyú lepke
amelynek lábához téglát kötöttek
mozdulatlanul nézi a számára névtelen vizet
az egyik templomban ismeretlen emberek
idegen nyelveken olvasnak verseket
visszafelé ohridban szállok gépre
az ország észak–déli átlója
alig háromnegyed órányi repülés
amelyből semmire nem emlékszem
csobbanások a tó vizén
szétpergő részletek

*

titogradból amelynek már más a neve
csak a mellbe vágó meleg marad meg
és egy fahíd ahol verseinket olvassuk
vegyesen érdeklődő közönség előtt
volt egy újvidéki rádiós
aki épp katonaidejét töltötte ott
én voltam számára a vajdasági kulőr lokál
nehezen kommunikáltunk nem nagyon tudtam még
mi a nosztalgia

*

banja lukán a városközpont
történelmi pillanatot őrző órája
amely a nevezetes földrengés óta áll
ott hagyták emlékeztetőnek
ki arra jár kissé mindig
megmozdul alatta a föld
torlódnak egymásra a rétegek
nebivel és stevóval napokon át kóboroltunk
velük kellett tartanom a bosnyák kocsmákba is
ahol rengeteg konyakot ittak
felénk akkoriban nemigen ittak konyakot
és az is furcsa volt hogy a ház végéből
ahol stevo lakott egyszer csak kinőtt a hegy
valamilyen vizeken keltünk át
meg kellene nézni a már nem kapható
jugoszláv térképen mi folyik ott
milyen vizek folynak össze bennem
banja lukán tanultam meg húst sütni
erre jók a költészeti találkozók
stevo anyjától hoztuk a fagyasztott karajt
mire visszaértünk kiengedett
stevo szűkös albérletének rezsóján
néztem életemben először végig
hogyan sül a karaj
férfiaktól kell megtanulnod főzni
mondta nebi aki jimi hendrix
gitárjátékát utánozta
mindebből ez maradt
a rezsón sült fagyasztott karaj
nebi azóta a másvilágra ment
az ország egészen kicsire zsugorodott
stevo kanadába készült
muzulmán barátaihoz akik közül
minden harmadiknak irfan a neve
végül otthon maradt
pedig megtaníthatta volna
karajt sütni a kanadai lányokat
a kórházvárosokban azóta
másfajta betegeket gyógyítanak
és másfajta kulcs szerint
szerveződnek a költőtalálkozók
süllyedő atlantisz jéghegy csak a csúcsa látszik
súlyának kilenctizede a víz alatt

(II. gyerekkoromban féltem...)