GONDOLATI SÉTA

Azt mondtad,

Meggyúlok az örökkévalóság

Egyik pontján, és elégek.

Pedig csak vadvirágok

És szelíd karmolások üldöztek.

Üldöztetés, kés, vés...

Belémvájt gondolatok csomópontja

Gyúlt meg.

Igen, vagyok,

Klausztrofóbiás madár,

Alvadt folyó,

Védtelen mező,

Légszomjas barlang.

 

Azt is mondtad,

A boldogság az, amikor érzékeink

Mint duzzadt erek egymásba fonódnak,

S mi együtt falazzuk be őket

Az iődtlenség fellegvárába.

 

Hazudtál.

Csupán a kettétört pillantásod

Hűlt ki bennem.

 

LABIRINTUSBAN

 

kibontom a szavak kristályszerkezetét

- száll a cigarettafüst -

megvizsgálom a létjogosultság tört fényét

- széthamvadt szívfoszlányok -

kergetek ócska kéjeket

- mézízűen nem kellenek -

ujjaim közt vérszegény démonok

- kicsik és naggyá nőnek -

feldobom a gondolat forró labdáját

- kihülve hull az ölembe -

hazugságok olvadnak tüskékké

- ki akar engem felnyársalni? -

 

SZKEPTIKUSAN

 

lépkedek felhevült

villanykörte sugarain

melyekben átkok és vétkek

pirulái zörögnek.

megsüketültem.

 

mégis üres a világ.

 

NÉHA

 

Minden végtelenbe metszett kiáltás

Gyöngyözve tör fel ott,

Ahol a poklok igaza

Szembenéz a hétköznapokkal.

Látod, én itt állok és

Várom a vonatot...

Hiába

 

SZONÁTA

 

tűzmadarak torkából

kihulló disszonáns

akkordokat szegeltem

miközben elárvult

lelkek szárnyaltak

a mindenség szétbomló

karjainak álom-kaptárába

 

ÖRÖKKÉVALÓSÁG

 

Falakkal tart fogva a lélek.

Lebontom a téglákat.

Vajon merre szálltam?