I. Tarkón hajtincset igazgat

És legvégül is meztelen - mert műtét útján a végítélet -, és félig bódultan az Úr előtt, anesztéziában kavarog körben akasztott, lelőtt.

A csempemennyben (gumikötényes) boncok vetnek asztalra, s maradék testedből - zsigered, koncod - kezeik emelik fel a fénybe érző agyvelőd.

A nyelvet nem érted, nincs szó az érv előtt; soká tartott, s meggyőződhettél róla: a törzsed évelő, hogy borotválnak, lekötöznek, gázzal itatnak, főszentek karján feltűrt kézelő -, hogy csuklyás az, ki tarkón hajtincset igazgat.

A méltó büntetést beledbe írta kezdettől való ismerőd, s épp most van az, hogy nincs reá mód: nyerhessen eddig sem veretlen erőd.

II. Mahagóni kilométerek

Forgácsa hull, ki régi gyűrűt metsz meg, hazában, rendületlenül, régi törzset, facsomót tör meg, szalagfűrésszel, foggal fogat: mutasson friss sík benn körpárhuzamokat, hogyan összpontosít időtlen tőke szerén a gondolattalan, a gyantaszagú vesztes a (vesztő)helyesre.

Többet szalagfűrésszel, mint erővel, nyilván most számolhat a résszel, a teremtő alkot is a réssel: úgy tapint a mű meg, mint egy még ki sem hűlt halott: lesz idő, mikorra meglátni már benne, megsejteni az izzó kínpadot, a véres grádicsot - lengő kötél fölött a hideg árbocot.

Még három napig feküdnie kell, s az összes kísérteterdő állít egy derest; tölgyek s kőrisek, mahagóni kilométerek bosszúja lesz, óriás fejfáké, hogy onnan puha testedet mindújra le-vesd; s a gyökereké: kriptáról mozdítsanak el vasajtót, kőlapot.

Az ács pediglen helyet cserél a bakóval, ki eleddig is e fura cinkertben: ezen a meddőirtáson lakott.

III. A császárkörte árnya

Ami csak önmegsemmisítő, tiltatik: jó katolikusokat megaláz a halál, ha el nem jutnak a kínpadig, lehet az oltári színpad is, ami mögött öltöző tükrében, orr helyén a császárkörte árnya ásít - figyelmed az árny nyílpenge-nyomán felszáll: ha nyomnak olvasod, mint a lépés lejt alá; meglátni, mit a vak lát, s utána enyhülés: amit a rútság izgat (megduzzad az ágyék), magot hagy, ír, s a képhez így elég lesz egy ülés.