I. Csontváz-lovasok előtt

Gyöngy voltam, csontgyümölcsmag, kibírtam, rettenet, erőd; de hogyha holnap hamar haszonra szánsz, se fogok szállni csontvázlovasok előtt: az, aki eleddig védelemben éber, aki csak hullni van, s akinek az ideje előbb - céltalan marad, nem hogy te szándékkal kilődd.

II. Csont a csonttól

Akivel a szerencse megjön észrevétlen, az nesztelen ver fel fűt-fát, küld fel a fára édességeket: ott, ahol a kéreg megreped, látszik rajta, hogy eljárt, megsejtik a lányok, álmukban érzik, milyen a nézése, lehet, Mária-színük előtt ér földet a madár, a lelőtt; eltolja a szenvedélyeset; a Földet űzi, nemcsak délelőtt, de délben is, mikorra minden árny megáll.

Toronyból le a nagyharang esett: diófalombból, hol csont a csonttól, a láb az ágtól teljesebb, kilátás van, mondja tovább, körül az égen, teljes egy!

III. Nem adnak magnak

Hányan adnának oda habnak, göröngynek, virágnak, színnek-szagnak; szeretők, akik megmaradnak, s te, aki elmégy, így maradsz; pint lár: meghagyott falatba harapsz.

És estékre újra, ha szűnik a hőség, megünnepli benned emlék a hősét: csak oda ne menj, hol tart a hős-rég, mert a lendület még alább sodor; eltávolodott nyomodtól ez a Don Juan-szobor, és kézen foghatja még az ősét: kiderülne végül, esetleg bánod mindazt, mi szépen volt üres: a kort, amelyben élni tudtál, nem ismerte meg a tetterősség.

Bár százan is adnak oda habnak, göröngynek, színnek, sziromnak-szagnak, akik megmaradtak, nem adnak magnak oda szeretők.

IV. Ágyásban halni meg

Testéből ahogyan kifogy a szép, ölében kevesebb egyre a virág, és mire már más se több - cserép: hersen a zöldben a titkos, foga rág.

Gúnyolódik rajta a vágatlan világ, és magát, hogy a tükör előtt csokrostól nem méri, meghasonul és törik úgy, hogy közben semmi sem éri.

Mi mindenek fölött a váza volt: valaminek a váza lett - ágyban, ágyásban halni meg(!) -, kürtő a gyakorló fű felett, sópuska repedt tölcsére, rothadt benne a szár, a puskapor nem gyullad ott, ahogy a sírkő mellett, derékig földbe ásva áll: lehullik rá parányi gyújtóbomba: csipkebogyóból - rózsaszar, fölötte ahányszor jár madár.

Az aranykorra, lám, mostanra az abrosz-nadír ékköve salak, s télre, hogy holt vize benne megdagad - dugába dől, mi nála hatalmasabb, a vásott kő alatt.