Sabolč Varadi Iznad mreže Skrećem u neznanu ulicu zalutam u vlastitom gradu - U škrgutavoj galami bujaju mi snoviđenja što rastura ih ulična buka. Uz igralište zavidim gordosti dečačkih igara, u prolazu, jer dalje koračam, u praznu ulicu skrećem gde među trošnim zidovima otrcane melodije udišu pusti prozori,   dođi, uhvati mi ruku. Ne zaboraviš li me, naćiću dom. Ne teraj me u strane sokake gde bez tebe na kolena padam. Pa pusti da stanem na noge, dopusti, da s tobom krenem da otkrijem sopstveni svet, to odavno planirano konačno otkrovenje.   Ne odgovaraš. Moji poljupci preleću ti lice. Lebdiš iznad mreže odgovornosti, naklonjenosti i ljubavi procenjući visinu žrtve. Jer ako njega napustiš znam, sledi mu propast. Jer odbačen iz naše trojne porazne povezanosti treći će kao odsečeni ud, više ne sluteći ništa, biti večito prisutan. I ime pobednika u toj borbi crtom prekriži mir.   Volim te. Kraj je ulice. Ruši se trošni zid. Krećem prema tebi.	Váradi Szabolcs Háló fölött Befordulok egy utcasarkon, eltévedek a városomban - fogaim koccanó zajában tenyésznek álomképeim, miket szétugraszt majd a lárma. A játszótér mentén írígylem a gyerekszertartások gőgjét, futólag, mert tovább igyekszem, üres utcába fordulok, hol rongyos házfalak között kopott zenéket lélegeznek pucér ablaksorok.   hát jőjj, és fogd meg a kezem. Ha nem felejtesz el, hazatalálok. Idegen utcába ne kergess, hol térdre kényszerít hiányod. Engedj megállni lábamon, engedd, hogy induljak veled világom fölfedezni végre, az örökösen tervezett döntő fölismerésre.   Nem válaszolsz. A csókjaim átfutnak arcodon. Lebegsz a kötelesség, szeretet, szerelem hálói fölött az áldozat sorsát latolva. Hiszen ha őt elengeded, tudom, zuhanás lesz a sorsa. Hiszen hármunk egymást faló kapcsolatából kitaszítva talán a harmadik jelen lesz levágott testrészként örökre, immár mit sem gyanítva. S kit a harc győztesnek ír be, a béke áthúzza nevét.   Szeretlek. Véget ér az utca, a párkánysor lemállik. Elindulok feléd.
Gabor Garai Ako te ljubav napušta Jer ako te ljubav napušta nezaštićenost na tvom licu u tankom, belom sloju ispuca kao šalitra na trošnom zidu;   jer ako te ljubav napušta zebnjom koračaš na ulici, svaka pohotljiva suknja čara te i ponizi;   jezik ti se u prašini suši, kad zaspiš snovi te pljačkaju, budan na dronjcima trgaš noge; na žaru hodaš, na žaru. . .   I do potiljka se prepržiš; članci poput pepela otpadaju, s tvojih pokreta zlatni štitovi prijaznosti se otapaju.   Oštro ti se spoje zverski zubi, zadrhti putanje pogleda, i dok nad tobom vrućina vlada, iznutra te mraz potresa. . .   Jer kad te draga prevari, napusti, to još možeš podneti, ali ako dopustiš da se ljubav izgubi, jao tebi!   Jer ti onda sve će strano biti i nezaštićenost na tvom licu u tankom, belom sloju ispuca kao šalitra na trošnom zidu.   Bežao bi - kao utočište čekaju te vlažne jame samoće : poput zveri vlastitim krznom se pokrivaš i greješ se. -   Makar s gorčinom, ostaješ veran, što je izgubljeno, ne ispuštaš; noktima zbog toga zarasle rane opet i opet čupaš.   I živiš stameno kao ranjeni borac : izvršavaš zadatke, redovno, dok među mišićima ožiljak kola i u srce rine, svakodnevno.	Garai Gábor Ha a szerelem elhagyott. . . Mert ha a szerelem elhagyott, kipattogzik arcodon vékony fehér rétegben a védtelenség, mint omló falon a salétrom;   mert ha a szerelem elhagyott, csak loholsz az utcán szorongva, elbűvöl s nyomban megaláz minden parázna szoknya;   és nyelved száraz kőporban forog, ha elalszol, kifoszt az álom, ébren lábaid fércen rángatod; parázson jársz, parázson. . .   És tarkódig felperzselődsz; tagjaid hamuként elomlanak, mozdulataidról az otthonosság arany páncélja leolvad.   Vad fogaid élesen összeverődnek, tekinteted röpte kileng, és míg kívül a forróság emészt, belülről ráz a didergés. . .   Mert ha megcsal, ha elhagy a kedves, azt elviselheted még, de jaj, ha veszni hagyod a magad érette való szerelmét!   Mert minden idegen lesz neked akkor, s kipattogzik arcodon vékony fehér rétegben a védtelenség, mint omló falon a salétrom.   Futnál - menedékül a megkövült közöny nyirkos barlangjai várnak : takaródzhatsz melegedni magadba, mint bundájába az állat. -   Hát ezért vagy inkább hű, keserűn is, nem ereszted az elveszítettet; körömmel ezért behegedt sebeid újra csak újra kikezded.   S élsz felelősen, mint a sebesült harcos : ki bevégzi naponta, mit rendel a nap, míg izmai közt bolyong a szilánk, mely végül szivébe szalad.
Maria Fanta Đerek Sećaš li se mlake krošnje kruške, miris krava je lebdeo u zraku, mleko je kapnulo i u svežoj travi leđa mi poljubiše zemlju, odakle potiču. Smejala sam se na zvezde, u mojim zanetim očima brzi voz je jurio, u tom gorkom dimu i tvom zagrljaju sam promatrala kako hitam i ja prema smrti. Bila sam s tobom umreti tamo, prošlosti, minulim zagrljajima smo počasne pogrebe priređivali, svečano si se uz mene priljubio samo što me nisi do neba i lune digao, čvrsto me grlio pa pustio da poletim, s jedva primetnim osmehom koji lepotu ponovnog otkrivanja odaje si mi došao u susret, svoju kožu kao ruho si mi dao i trava je ponizno polegla dok si na moje grudi naslonjeno plakao.   Sećaš li se velike krošnje kruške, plodovi, topla tela iznad nas u sutonu kao bliski ortaci su visili, a u lavežu psa nestajući teretni voz te je duboko ranio jer si se osvrnuo.	Fanta Mária Györök Emlékszel a langyos körtefára, tehenek illata lengte körül a tájat, tej csurrant és a félméteres fűben hátam megcsókolta a földet, melyből vétetett. Nevettem akkor a csillagokra, alélt szememben vágtatva futott egy vonat, keserű füstszagában és ölelésedben figyeltem, mint futok én is a halál felé. Veled halni voltam ott én, szép díszes temetést rendeztünk naponta a múltnak, előző ölelésünknek, a szertartásban úgy hozzám tapadtál, majdnem fellendítettél az égre és a holdra, úgy szorítottál, máris engedtél rohanni, és elém jöttél és szád szögletében az újramegtalálás gyönyöre csurrant, bőrödet adtad rám ruhának és a füvek lehajoltak alázatosan, míg derekamra borulva sírtál.   Emlékszel-e még a körtefára gyümölcsei, meleg testek a félhomályban úgy lógtak felettünk, mint bizalmas cinkosok, és a kutyaugatásban elröppenő tehermozdony hogy hasított beléd, mert visszanéztél?
Ami Karolji U Elizijumu Noćas sam opet u Elizijumu hodala, mlada sam bila, gola do struka sedeći na obali, naslanjala ti se na grudi kao lasta netaknuta. Tek ptica tiče tako pticu dok ne zna za jabuku tugaljivu gde joj znanje dozreva, prhnu u plavet dva krilata bića, beskrajan im je svaki zamah krila.	Károlyi Amy Elyziumban jártam Ma éjjel újra Elyziumban jártam, fiatal voltam, övig meztelen ültem a parton, nekidöntve hátam a mellednek fecske-könnyeden. Csak madár érhet így madárhoz, míg nincs közük a kényes almafához, min tudásuk terem, csak röppennek a kékben, szárnyas lelkek, és minden szárnycsapásuk végtelen.
Arpad Ožvald Pesma ruže Ova ruža u snegu pola promrzla pola umrla šta još smera? Tamnocrvena kao ugrušak na belom sagu koga čeka?   Ovu ružu u snegu već sutra možda nigde neću naći, ledeni vetar je kotrlja, snežna zima je ukapa, kao pozna ljubav će nestati.	Ozsvald Árpád Rózsadal Ez a rózsa a hóban félig fagyottan, félig halottan mit akar még? Sötétpirosan, alvadt vérrögként, fehér hólepedőn kire vár még?   Ezt a rózsát a hóban holnapra talán már sehol se lelem, fagy szele görgeti, tél hava temeti, eltűnik, akár egy késő szerelem.
Zoltan Jekeli Isterivanje iz Raja Isprepletenih udova u iskonski snop kostiju i mišića krvlju jedno drugo smo kalemili, kao zajedno rođeni, jedno smo bili : muškarac-žena, jedno telo, otkucaji isti, refleksi dvojnih duša, bleštavila bliskih pogleda plamenom iskušenje je spojilo - Taj jedinstveni svet šta je rasporilo?   Kao batinom u kičmu udareni, promrzlo, oduzeto, prestravljeno, ukočeno, ledenim krilima se udaljujemo iz istog postolja u odvojene vasione : bez želje smo i nebesko otuđeni kao bespolni, jalovi anđeli.   Sklopljenim rukama odvojeno preklinjemo za oproštaj : jer ne grešimo, jer tela su nam zlehuda opet otkriti ostvareno obećanje Raja, i jedno drugom opet pokloniti jučer kušanu, trenutačnu slavu neprolaza.	Jékely Zoltán Kiűzetés a Paradicsomból Minden végtagunkkal összefonódva az ősemberi csont- és izomcsomóba, vérünk egymás vérébe oltva, oly egyek voltunk, mintha így születtünk volna : nő-férfi, egy-test, együtemü két szív, iker-lelkek reflexei, közelből összevillanó szemek lidérc-lángokkal egymásba cikázók - Mi tépte ketté ezt az egy-világot?   Mintha doronggal ütöttek volna gerincen, bénultan és kihülve, dermedten elterülve, jégszárnyasan, távolodón repülve egy-fekhelyünkről már kétféle űrbe : étheri hidegek vagyunk s vágytalanok, mint a nemetlen, meddő angyalok.   Külön-külön összekulcsolt kezünk bocsánatért eseng : amért nem vétkezünk, s mert testünk gyatra újra fölidézni az Éden valóraváltott igéretét, s egymásnak újra megadni a tegnap ízlelt pillanatnyi örökkévalóságot.