A mezővárosi életkeretből eredő épített környezet Zentán, ebben a Tisza-parti bácskai városkában spontán kialakulású. A természeti-, gazdasági és történelmi tényezők által meghatározott urbánus mátrixába tervszerűséget csak az 1769-es tűzvész utáni főtérrendezés, majd a XIX. század 80-as éveitől kezdve a mérnöki planírozás vitt. A város legrégebbi része a volt török-, illetve határőrvidéki sánc területe, mely természetesen a Tisza-part legmagasabb és legvédettebb pontján, megközelítőleg a mai főtéren és közvetlen környékén helyezkedett el. Az e magból kivezető utak: így a magyarkanizsai, adai, tornyosi és karjadi utak karakterükben középkoriak, hisz a heterogén tájnak megfelelően kanyarognak. Ez pedig lényeges az adott körülményeket számba vevő és ahhoz idomuló Zenta esetében. Zenta 1720-ban még négyszögletes sáncocska. Alig tíz évvel később túlnövi e keretet, és dél felé, a Tisza ártérperemén, a régi nyomvonalak mentén halmazos formában terjed tovább. A területi fejlődés a betelepedés idején (1750-1755) rohamossá válik, és soros településrend jegyében kiépül a Tópart (azaz akkor még Tisza) reliefje, valamint a Kanizsai és Adai utca közötti rész. Ez utóbbi felpártázott, tágas, barokkos utcahálózatú rész a mai Alvéget foglalja magában. Így a XIX. század elejére Zenta mezőváros megközelítőleg négyszögletes formát nyer, melyet jórészt szabálytalan alakú háztömbök alkotnak. A legrendezettebb városrész talán az Alvég, mely feltehetőleg disztriktusbéli mérnöki munka eredménye. A város nyugati határa sokáig a nagy levezető árok volt, melyen túl kezdődött a várost körülölelő szérűskertek övezete. E limesz mentén fut majd a szélmalmok világát felszámoló vasút. Ennek átlépésére az 1910-es években kerül sor, amikor a város és a Középkertek között kialakul a Munkástelep. Valójában a szociális szükségletet kielégítő építkezés az első, zentai városrendészeti terv alapján kiépült városnegyed. Igaz ugyan, hogy utcaszabályozással, térrendezések (így a Főutca 1898-ban, a Főtér 1883-ban és 1912-ben, az új templomtér 1903-ban) már folytak előbb is, de ezek mindig a már meglévőt próbálták kiigazítani. Erre hatással volt a városi építészeti szabályrendelet (1903-ig, egyébként a vármegyeit használta Zenta) alkalmazása is. A város másik limesze a Tisza folyó, partján a múlt század közepétől alakítanak ki kezdetleges "rakpartot". A természetes határvonal jelentőségét mint Tisza felőli látványt a kilométer hosszúságú új betonrakpart kiépítése alapozta meg 1906 és 1908 között. Zenta igazi képét azóta is a Tisza felé mutatja. Innen mutatkozott meg előbb a Howe-, majd a Kossuth-híd és végül, 1963-tól a mostani híd látványa, melyek méltán voltak a mindenkori zentaiak büszkeségei.
A város az 1920-as években tovább alakul. A Felső Kertektől délre kiépül a Kolónia, majd a Tornyosi úttól északra az Ipar- és Jedlicska-telep. E városnegyedek már mind mérnöki munka eredményei.
Összegezésül: Zenta a török korabeli sáncból az abból kivezető utak mentén fejlődik déli és nyugati irányba (míg a keleti és északi határvonal változatlan). A Főtér az összes nodális funkció fészke, a hozzávezető utak a későbbi polgári építkezés csatornái, melyek között meghúzódik a mezőgazdasági tevékenység.
Zenta tipikus alföldi, Tisza menti mezőváros. A társadalmi-gazdasági és történelmi körülmények fejlődésében hat, jól elkülöníthető korszak vetül elénk. Az első időszak az 1700-1750 közé eső és a diszkontinuális lét által meghatározott ideiglenesség korszaka. A határőrvidékbeli zentai sánc (fossatum) kezdeti katonai jellegét és ideiglenességet levetkezve a szerves fejlődésnek és a felsőbb beavatkozásnak köszönhetően 1751-től mezővárossá lesz. A Kamarai Kerülethez való tartozás, és az ebből eredő jogi, gazdasági és kulturális autonómia eredménye az 1751-1848 közötti distriktusbeli Zenta. A XVIII. század közepétől a betelepítések által felduzzadt mezőváros az 1769-es városégés utáni években kezd berendezkedni. Az alig egy év alatt újjáépített városban új templomot, parókiát, tanácsházát, korcsmákat és iskolákat építenek, és a barokkos térkialakítású Mercy-féle praktikus városrendezési elv szerint rendezik a Főteret kialakítva ezáltal a zentai árucsere-forgalom színterét. A Főtéren lévő temetők kitelepítése után kerülnek a helyükre a szellemi, gazdasági és közösségi élet emberi összetartástudatát megtestesítő épületek. Az "alig-építészet", mely e kort jellemzi, egészen az 1830-as évekig eltart. A jórészt egyöntetű alföldi végházak tömegéből csak a két provinciális barokk templom: az 1763-ban, a Mihály Arkangyal tiszteletére épült szerb templom, és az 1770-ben állított katolikus Szent István-templom tornyai nőttek ki mint szellemi tengelyek.
Az alföldi parasztváros a XIX. század elejére alakítja ki öves rendszerű határhasználati módját, melyben a tartozéktelepülés számba menő soros tanyák (szállások) szerepe a meghatározó. A lassú gyarapodással és polgárosodással, valamint az iparoscéhek megjelenésével a berendezkedés megállapodni látszik, és az öntudatra ébredő koronakerületi Zenta a fejlődő adminisztráció és prezentáló hajlam eredményeként 1830-ban új tanácsházat emel a mai városházi telek közepén. A világi lét külső formát nyerve klasszikus manírjával a későbbiekben kihat a mind igényesebb polgárházak megjelenésére. Az első klasszikus (romantikus) jellegű épületek is - melyekre szép példa a zentai főbíró, Gazdag Mihály háza, a későbbi Vujić-ház - ebben a korszakban épültek. Az addig kimondottan sárból építkező mezővárosban az 1830-as évek közepén jelenik meg a tégla és a cserép, melyet a községi építkezések részére a város égetett, de kimaradás esetén belőle bárki vásárolhatott. Így a módosabb gazdák, előkelőbb polgárok házai között ettől kezdve mind több és több téglafalazatú (kő)házat találhatunk. A 30-as években újabbnál újabb építkezéseket terveznek: töltésezést 1833-tól, új (ún. kis)kocsmát 1837-től, új templomot 1838-tól, állandó hidat 1839-től, gimnáziumot pedig 1842-től. A felkapaszkodást az 1818-ban állított új városháztelki iskola és a Hölbling (később Heiszler)-gyógyszertár, valamint az 1833-ban kialakított közkórház jelzi. A berendezkedő és megállapodást hozó időszakot az 1848-as szabadságharc kitörése és bukása zárja le. Az előméretezett tervek az abszolutizmus éveiben csak lassan haladnak. Az ötvenes években a megrongálódott városi épületek rendbetétele folyik, így javítják a szerb templomot (1851-1856), az iskolákat és a Nagykocsmát (1854), valamint a katolikus templom tornyát (1856-1859). A kataszteri térképet nyert Zentán az ötvenes években épült a Leimeister Antal tervezte kis városháza a Városháza bővítéseként (1854). A hozzá közel eső nádfedeles Nagykocsmát 1862-ben építik újjá (a kocsma a mai Eugén alapkorpusza). E két közérdekű épület mellett az oktatás területén említésre méltó az 1856-tól elindított iskolaépítési akció. Négy tanyai iskolát nyitnak, ami a tanyavilág oktatásügybe való bevonását segítette elő. Az 1850-60-as évekbeli iskolaépítések szemléltető példája az 1860-ban újjáépített Bakay-iskola, melyet Hoffmann Sándor tervezett.
A 1830-40-es évek nagy árvizei után jelentős töltésezési és Tisza-átvágási munkák folynak 1851-től. Ezek eredményeként a várostól északra eső, már megvédett és lecsapolt Bánom-kert helyén az 1860-as évektől kezdik kialakítani a zentaiak kedvenc üdülőhelyét, a Népkertet. Knézy Ferenc, zentai kertész munkája csakhamar átadta a feledésnek a várostól délre létesített Epreskertet. A töltésekkel immár megvédett árterület mellett 1859-ben kérték fel Képessy József (1818-1876) vízimérnököt a városi Tisza-part erődítési terveinek elkészítésére. A védfalemeléssel párhuzamban mind aktuálisabbá vált a hídállítási szándék, melyet a révjog kérdése még akadályoz.
A kulturális és gazdasági kibontakozást az alkotmányos éra bekövetkezése tágítja ki. 1867-től kezdve a közlekedés-, a kereskedelem- és oktatásfejlesztés terén folynak nagy erőfeszítések. A városban megjelenik az első pénzintézet a tőkefelhalmozás alapjaként (1869). Zenta 1873-ban Bács-Bodrog vármegyében egyedüliként rendezett tanácsot kap, s ezzel kezébe vehette saját ügyeinek rendezését. Megjelenik egy nagyon fontos társadalmi funkció: a polgármesteri. Zenta első polgármestere 1873-tól 1879-ig Jankovics Aurél lett, akinek vezetésével felépül az unikumnak számító Howe-rendszerű, állandó jellegű tiszai fahíd, a lüttichi Schaenk Emil tervei alapján (1872-1873), zsinagógát kapnak a mindinkább emancipálódó zentai zsidók (1873-1874), új épületbe kerül a kórház (1872) és Sternberg Ernő zentai városi mérnök (1861-től volt a város szolgálatában) tervei alapján folytatódnak az iskolaépítkezések: 1870-ben a felsőhegyi, 1872-ben az Árvay-, 1874-ben a Molnár Gábor- és 1879-ben a Gyenes-iskola épül fel. Érdekesség ebben, hogy ezek az iskolák teljesen újak, és kimondottan tanintézményeknek épültek. Az oktatásügyben mégis az igazi előrelépést az 1876-ban felállított zentai algimnázium jelentette. Ebben az időben a már 1855-től kivilágított zentai Főteret is rendezik, utcákat köveznek és fásítanak. A fásításhoz fűzhető, hogy a szükséges facsemetéket a Keresztúry György által kiképzett keresztesi faiskolából hozzák.
A polgári rétegeződésre pontot feltevő járásosztás után az 1880-as években Zenta eléri azt a fejlődési szintet, melyben a szerveződés mind kulturális, mind ipari-gazdasági téren a város külalakján is megmutatkozva a falusias környezetben egy polgárias kisvárosi keretet teremt. Ennek eshetőségét Jankovics alapozta meg, és Gombosfalvi Gombos Gábor vitte végbe. Gombos korának tipikus embere volt: sokat adott a külszínre, de emellett a gazdaságot sem hanyagolta el. Építőprogramjának kivitelezésében két építészre támaszkodott. Az egyik Kuthy József (később gimnáziumi tanár), aki az összes új épületet megtervezte, a másik Grundböck István, aki 1883-ban Körkemencét építtetve a nagy tervekhez szükséges téglát szolgáltatta (ezenkívül mint vállalkozó több építkezésben részt is vesz). A Gombos-féle építkezések és átalakítások leírását kezdjük a Főtéren, melyet rendezve korzórésszel láttak el. A Főtér galériáját képező épületek közül ebben az időben épült a szerb iskola (1880), a szerb hitközségi épület, a későbbi Čitaona (1884), az új és emeletes gimnázium (1884). A javítások és bővítések közül a legjelentősebb a bérházépítéssel egységbe kovácsolt Városháza (1883), melynek tornyát a törekvésekhez híven megmagasítják. Rekonstruálják és felteszik a hangzatos Eugen Szálló címet a városi nagykocsmára, kibővítik a volt algimnázium épületét, és központi iskolát képeznek ki benne (1883-1884), valamint tatarozzák a katolikus templomot (1888). A főtéri épületek mellett nagyban folyik a Népkert további csinosítása, a csárdai műút (a Zenta és Felsőhegy közötti útszakasz) klinkerezése; fásítás, réti csatornázás, valamint gyökeres hídrekonstrukció (1883-1884). A Howe-hidat Guilbrand Gregessen ismert hídépítő két szakavatott mérnöke, Gfrerer Miklós és Wolff Emil újította fel. Gfrerer a későbbiekben több nagy zentai vállalkozás keretében jelen lesz városunkban. Külön érdekességszámba megy az e korban megépített zentai gőz- és kádfürdő (1880), mellyel a zentaiak régi óhaját elégítették ki. A nagyarányú városi építkezések a polgári építkezésekre is kihatottak. A nagy építkezési kedvben a végházakat mindinkább felváltják a későklasszikus és eklektikus modorú polgári oldalházak. Zenta főutcája ettől kezdve folyamatosan szépül. Szemléltetésül elmondható, hogy ebben az időben épült az emeletes Rudics-ház, a Hajdú-ház, a Braun-ház, a Singer-ház, a szintén emeletes Tóth Márton- és Vujits György-féle házak, valamint a Homolya-ház.
A múlt század 80-as éveinek Zentáján a kezdeti kapitalizálódás folyamatának eredményeként jelennek meg az ipari építkezés jellegzetes képviselői: a körkemencék, a gáterek és fűrészgyárak, a hengermalmok és az ide sorolható vasúti indóház.
Braun József 1884-ben nyitotta meg gáterjét a Vásárállás közelében, s ezzel mintegy megvetette a zentai fafeldolgozó ipar alapját. Gátere a szegedi hatást helyben alkalmazó zentai népi barokkos "napsugaras fürfalak" létrejöttében elengedhetetlen követelmény. Virágzó üzemét a 90-es években Markovits Lajos jónevű fűrészgyárrá fejleszti.
Spitzer, később Heiszler hengermalma (1884) pedig a zentai gabonafeldolgozó ipar fellendülésében vállalt elévülhetetlen szerepet. Nyomdokán 1900-ra vagy öt kisebb-nagyobb gőzmalom működik a városban, s ez a szám az 1910-es években csak tovább gyarapszik.
Zenta hosszas tervezés után 1889-ben kapcsolódott be a vasúti közlekedés vérkeringésébe. Vasúti indóházát - mely a monarchiában oly megszokott és egységes - a Déli vasutak típusterve szerint építették 1889-ben (az indóház elé kiképzett árnyékvetőt 1893-ban készítették).
A feltörekvés és felvirágzás utáni 1890-es éveket Boromissza János korszaka fémjelzi, mely a király 1895-ös látogatásában csúcsosodott ki. A múlt század utolsó évtizede ugyanakkor a templomépítkezések nagy korszaka Zentán. A már meglévő templomok restaurálása mellett a XIX. század végi historizálás modorában épült fel 1890-ben a felsőhegy Szent József-templom, majd 1895-ben az alvégi Szent Szív-templom. Ez utóbbi neogótikus modorával és három hajójával Zenta egyik legimpozánsabb épülete. A korszakot a tanyai, azaz a tornyosi és kevi templomok emelése zárja le 1900-1901-ben. E két faluszilárdító templom közül a tornyosinak a belső festése (1914) a magyar szecesszió díszítőművészet szép példája.
A király zentai látogatásának hírére csinosításokba kezdenek. A mind szebb fényben tetszelegni vágyó város több maradandó alkotással akar emléket állítani ennek az alkalomnak. Így a régi mészárszék helyén Koncz György városi mérnök tervei szerint építik fel a járásbíróság és a posta épületét (posta egyébként 1851-től volt Zentán) a városháztelek déli szárnyrészén. A Főtéren a főbb utcákban aszfalt-coulir járdákat képeznek ki, és bevezetik a városi villanyvilágítást. A már többször elvetett újítást végül is a Vartus-féle zentai konzorcium kivitelezte, mely az 1900-as évek elejére nagyszabású gyárteleppé nőtte ki magát (1907-től a Markovits-féle zentai fűrészgyárral egyesülve a Zenta-Roskányi Egyesült Iparvállalatok néven szerepelt).
A város arculatának alakulásában a XX. század kezdetétől az 1910-es évekig, a zentai építészeti léptékváltásig nagy szerepet kap a feltörekvő és mind jobban megerősödő polgárság, mely építkezéseiben a "klasszicizáló eklektika" helyett az építő egyéniségét leginkább kidomborító "fejlett eklektikát" támogatja. Utcaépítés, összetettebb színezés, az épületkontúrok erős megmozgatása és a palotaszerűség jellemzi e jelenség zentai épületeit. Szemléltető példák erre az árvaház (1903), az Endrei-ház (1904-1905), az Orbán-ház (1904), továbbá a Flesch- és Hirschfeld-házak (mindkettő 1900-ban épült).
A korszakra jellemző másik építészeti stílus, a szecesszió, az 1910-es évek nagyszabású geometrizáló, historizáló városi építkezéseiben már nem hat igazán, így Zentán valójában nem is tudott gyökeret ereszteni. Talán a megerősödött konzervatív lelkület miatt nem volt képes szárnyra kapni, bár a tűzoltólaktanya (1903-1904) "különös magyar ízét" a legfelvilágosultabb zentaiak érzékelték és elfogadták. Ennek az épületnek a sikere csak annyira volt "elég", hogy Leitersdorfer (Lajta) Bélát (1873-1920) ugyan nem kérik fel a gimnázium megtervezésére, a kiírt tervpályázaton mégis szecessziós beállítottságú terveket írnak elő. Leitersdorfer azonban részt vett a pályázaton, és azt meg is nyerte, megbízást mégsem kapott. A szecesszió lechneri "florális" vonulata mégis három zentai épületen jelentkezik: a Leitersdorfer tervezte tűzoltólaktanyán, a Slavnić-házon (1904-1905) és a szóban forgó építész terveit felhasználó Berzenczey Domokos (1879-1939) városi mérnök által áttervezett zentai gimnáziumon (1906-1908), mely végül a bővítés folyamán szecessziós külsőt kapott.
Az ezeket követő Royal szálló (1910-1911) és a dr. Rottmann-ház (1909-1910) már a szecesszió geometrizáló manírjában fogant. Különös esztétikájukat Magyar Ede (1878-1912) szegedi építésznek köszönhetik. A Pfeiffer-villa (1914), a Széchenyi-ház (1916) már csak imitt-amott, apróbb díszeiben mutat fel visszafogott szecessziós elemeket. A szecessziós stílusirányzat zentai építményeinek sorában megemlíthetők még a Sváb Gyula (1879-1938) által tervezett, és az 1910-es években épült tanyai állami iskolák.
E kor polgári építkezésére a szecesszió helyett inkább a historizáló városi főépületek hatottak . A geometrizáló egyszerűsödést és vertikalitást hangzúlyozó épületek sorában az Ellinger- (1912-1913), a Bergel- (1914) és a Lőwy-házak (1915-1916) a legjellegzetesebbek. A főtéri épületek galériája 1906-tól kezd emeletessé válni. Ebben az évben kezdik hosszadalmas telekviták után építeni a bővítésre szánt zentai gimnáziumot. Ezt követi az Eugen szálló melletti Nikolits-palota (a későbbi Szerb Bank), 1907 és 1909 között a plébániapalota és 1910 és 1911 között az akkori viszonyok között modernnek számító Royal szálló. Az utóbbi két épület a Főtér északi térfalának meghatározó építménye. Ezekben az években folyamatos javításokat végeznek az elöregedő Városházán és a főtéri katolikus templomon, majd a rekonstrukción átesett Eugen szálló színháztermet kap (1903).
A főtéri nagy beruházások ideje alatt 1906-tól 1914-ig épült meg a leszakadt Howe-hídtól kissé északabbra a közlekedés szempontjából jelentős vasrács-szerkezetű híd és az egy kilométer hosszúságú zentai vasbeton rakpart (mindkettő 1906-1908-ban), a szociális kérdéseket orvosló, 455 házból álló Munkástelep (1909-1910), az egyéni alapítású Keczeli-, azaz Szent Antal-templom (1909-1910), a modern Linde-rendszerű jéggyárral egybekötött vágóhíd (1910) és egy komoly, hat tantermes iskola a már említett Munkástelepen (1912-1913).
Egy új építkezési periódust a főtéri templom (melyet a század eleji földrengések után, 1910-ben bezártak) és a Városháza leégése kezd meg 1911-ben. Az új Városháza építésével (1912-1914) és az új főtéri templom emelésével (1914-1918) egyidőben szóba került a Főtér rendezése is, melyen minőségi változást irányoztak elő: új szobrokat, kövezett utakat és parkosított részeket terveztek. A tér nyugati oldalán kapott volna helyet a Kossuth-szobor, melyre már 1900-tól kezdve gyűjtögettek, és elkészítésével Horvay János szobrászművészt meg is bízták. A régi Szentháromság-oszlop helyére elképzelt 5 és fél méter magas bronzszobor mégsem foglalta el helyét az előirányzott, új léptéket képviselő környezetben! A két éppen épülő zentai főépület méreteiben ugyanis messze túlnőtt környezetén. Hosszabb távú elképzelések, a városrendezés megkezdésének tükrében kell őket szemlélnünk és megítélnünk. Az építtettő közönség oly vágyaként, mely kereteit túlnövi - és bár kellett hozzá egy világégés is - a zentai felzárkózásról elmondható, hogy félbeszakadván nem tudott elrugaszkodni attól a mezővárosi léttől, amely jellegében mindig is meghatározta. Az 1912-es térrendezés eszméje ugyanis már egy olyan urbánus környezetet vetít elénk, ahol modern értelemben vett üzletházak, boltok, közösségi épületek a keretadók.
Mindkét főépület; a városháza is, a templom is tervpályázati bonyodalmak után találtak tervezőikre. A Városházát a budapesti Kovács Frigyes; a templomot a szintén budapesti ifj. Hudetz János tervezte.
A zentai Városháza húsz hónap alatt épült meg Saile Antal budapesti vállalkozó jóvoltából, aki 1906-tól több zentai vállalkozást is vezetett. Az épület stílusára nézve a szecessziós elemeket alkalmazó, tiszta faltükrök geometriája felé hajló, a vertikális tagolást pilaszterhornyolással erősítő akadémizmushoz közelít. A korabeli vélemények némi túlzással új-egyiptomi stílusúnak titulálták. Volumenje nehézkes, tornya zömöknek mondható. A kor igényeinek mindenben megfelelő felszereltséggel bíró épület földszintjén 24 üzlet kapott helyet. Vele párhuzamosan épült meg a Mészáros utcai oldalon a fedett vásárcsarnol, mely ettől kezdve a zentai piac részét alkotja.
A Városháza méltán a zentaiak büszkesége. Egy feltörekvő kor (1873-1918) végső eredményeként hirdeti annak gazdasági lehetőségeit, reprezentálás iránti hajlamát, mintegy jelképezve az önmagába vetett hitet.
A más léptékű térbe tervezett épület hatása az 1914-1930-ig terjedő zentai építészetre mégis óriási. Az első világháború után az építési lendület megakad ugyan, de az inerciót követő épületek, mint pl. az Erdélyi-ház, a Wolff-ház, az Amerika szálló, a kis zsinagóga, a kaszárnya az akadémizmus tehetetlenségét - viselve ugyan jegyeit - az 1930-as évek elejére levedlik, és az elszegényedett, válságot élő építőközönség a modernség puritanizmusát meg nem értve az ún. "sátortetős" építészet mellé állva az önazonosság keresésébe reked.
A másik nagy főtéri vállalkozás, az öthajós, méreteiben monumentális Szent István-bazilika volt. A nagyzolásnak talán még kifejezőbb példája ez, mely városrendészeti szempontból is kifogásolható. A historizmus szellemében született, egy sohasem volt "dicső" múlt megjelenítését volt hivatva betölteni. A neoromán stílusjegyű templom két büszke tornya azonban sohasem magasodott Zenta városa fölé (félig-meddig helyette épült fel 1938-39-ben a tóparti Szent Ferenc-templom). Az első világháború kitörése egy korszak lezárulását jelentette, és a túlméretezett vágyak - elvesztve szilárd alapjukat, félbemaradván - szinte kísértésként jelen vannak abban a hangulatmeghatározó rétegben, melyet ma akár városias élettérnek is nevezhetünk Zentán.