II. Vajdasági Magyar Drámaíróverseny
A feledésre emlékeztek a szerzők...
2002. szeptember 21-én és 22-én, a magyar dráma napja alkalmából tartották meg az Újvidéki Színházban a II. Vajdasági Magyar Drámaíróversenyt.
Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a tavaly hagyományteremtő céllal indult kezdeményezésnek valóban folytatása is lett.
A verseny lényege, hogy szeptember 21-én reggel, a Magyar Szó aznapi számából találomra kiválasztott cikkek közül kisorsolnak egyet, amelyik alapján aztán a három szerzőnek egy nap áll a rendelkezésére, hogy megírja az adott témához valamilyen módon kapcsolódó drámáját. Másnap a színészeken és a rendezőkön a sor, hogy megmutassák, hogyan tudnak rögtönözni: nekik is egy nap áll a rendelkezésükre, hogy színre vigyék az előző nap megszületett színdarabokat. Szeptember 22-én este pedig, az eddig elmondottak csimborasszójaként, egymás után három vajdasági magyar dráma ősbemutatóját nézheti végig a kíváncsi közönség.
Ahelyett, hogy feleslegesen belebonyolódnánk a részletekbe, lássuk, hogyan alakult az idei verseny...
A Novák Eszter (rendező, a zsűri elnöke), Kovács Frigyes (a szabadkai Népszínház magyar társulatának igazgatója) és Szabó Palócz Attila (a Képes Ifjúság fő- és felelős szerkesztője) összetételben dolgozó bíráló bizottságnak Ladik Katalin, Gobby Fehér Gyula és Balázs Attila drámai műve felett kellett ítéletet mondania. A zsűri az első díjat Balázs Attilának ítélte oda, a második helyet pedig megosztva nyerte el Ladik Katalin és Gobby Fehér Gyula.
A versenyben résztvevő rendezők közül a zsűri L'uboslav Majera munkáját ítélte a legsikerültebbnek, a második díjat Hernyák György nyerte el, a harmadik helyen edig Olivera Đorđević végzett.
Szorcsik Kriszta kapta a legjobb női, Nagypál Gábor pedig a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést.
A tavalyi versenyhez képest újításként az idén a mellékszereplők munkáját is díjazták. Epizódszerepért Banka Lívia, G. Erdélyi Hermina és Szilágyi Nándor kapott elismerést.
Minden díjazottnak ezúton is gratulálunk!
Habár egyelőre még nem mondhatjuk, hogy hagyományosan, hiszen tavaly fordult elő első ízben, hogy a Képes Ifjúság közlte a drámaíróversenyen született színműveket - az idén folytatjuk ezt a gyakorlatot. Mai számunk tehát, ha nem is teljes terjedelmében, némiképp tehát ismét tematikus. Mintegy a drámai művek előszavaként közöljük a szeptember 21-én, a Magyar Szó aznapi számából találomra kisorsolt írást is, amelynek alapján a szerzőknek meg kellett írnuk színműveiket.
(Képes Ifjúság, 2002. október 9.)