Delimir Rešicki
Elmegyek Szecsuánba, hogy meghaljak a pandák között

 

elmegyek szecsuánba.

ahol majd minden reggel fáradtan felkél a nap

és aztán hirtelen belebukik a sárga,

a sárga borostyánkősavas tengerbe.

elmegyek szecsuánba.

kifekszem a tavaszi erdők nedves puskaporára

és csak hallgatózom.

felébredek majd minden 365. év után és megnézem,

milyen szépen nő felfelé a páfrány.

ó, mao, mao

te most egy fellegen csücsülsz

és aranyszínű rizst szórsz szecsuánra.

azt mondtad nekem,

ha megnövök anyahajó leszek!

a bőröd olyan hideg, mint a porcelán

az arcomat hozzád érintem.

a homlokom alá egy kicsi fémdarabkát ültettek.

nem tudtam, hogy mire szolgál,

de az ismeretlen vidékek felől érkező nyári hőségek idején

gyakran elestem, és kúszva közlekedtem

a fémtől a homlokom felforrósodott

majdnem megolvadt az agyam, a csontjaim, mindenem.

a lábam alatt lévő pedálok ködbe vesztek

és nem tudtam többé elmenni hozzá

sangáj másik részébe

annak ellenére, hogy megvolt a zsetonom

nem tudtam megcsókolni és nem tudtam ránézni

ezért most vak és magányos vagyok

elmegyek szecsuánba

hogy meghaljak a pandák között.