Delimir Rešicki
Gagarin

 

Jurij, Jurij

amikor szádban

az Isten elé

a világ zárómérlegére vitted

a föld utolsó rögét

dalra fakadt az egész Komszomol!

 

Te gyermeke a tajgának és a villamosításnak

aki álmodban világűri kutyaházak felől

hallottad a kutyaugatást

 

minek tértél vissza

minek tértél vissza

 

Mért nem mesélted el mennyi könnynek kell hullnia

hogy megteljen az a száraz, homokkal teli tó

az a vörös, kénköves tenger

 

mért nem fogtad fel

hogy sötétbe süllyedt galaxis minden szigetlakó

 

Mert

ha egykor

nedvesen és vakon

mind a vízből kúsztunk elő

és ezért sós még mindig a könnyünk

mit mondjunk amikor

rád gondolunk, a balalajkára

és a csillagos égre

amelyen a kicsapott kutya kószál

keresi azt a helyet

ahová egyszer régen

tulajdon sírjába temette

csontjainkat