Makropolisz 17., Kirké szigetén 4/1.

Géczi János
Lassú nézés

< Kirké szigetén | Zvonko Karanović: A kármin nyoma >

A beillesztés mögött egy fürj van. A fürj a széldeszkán ül, a széldeszka lakkozott, a fürjet dróttal tekerték körbe, hogy a takarítás során, már ha ahhoz valakinek is lenne kedve, el ne mozduljon a helyéről. A fogadóban senkinek sincs meg a helye, bárki bárhová letelepedhet, oda, ahol leginkább a maga helyét érzi. Amúgy: gyökérkefével súrolt faasztal, rozsszalmából font kosár, meszelt kemence, kolbász, sonka és főtt tojás a porcelántányéron. A párhuzamos történetek reggeli előtti – valamelyik – találkozása, az egyik beillesztés a fürjet nézi, a másik a számítógép monitorát, Berlinben ezen az éjszakán a metróban dugott egy pár, az udvar fáiról hullik a dió, mindegyikről másképpen. A gömb alakú termést érlelőről lepuffan, a másikról koppan, innen kopog, onnan csörren, kocog, zörög. Csepereg az eső, a hangja az ajtóréseken, ablaktáblák repedésein átszivárog a terembe, ott meg sok a félhomály, mint a diólevélben a csersav.

A kitömött fürj (tojó), az itt-ott késheggyel felkapart falap, a legyek beköpte, a nyári por finom szagát őrző szalmakosár, az elkövetkezett nap, a beillesztés kávét kavarva megy be a szövegbe. Az asszonyok a kutyával (fehér szőrzetű pumi) foglalatoskodnak. Dobják be azt is. Erősödik a rossz előérzet, miként szokásos az a novellák kezdőmondatának végét jelző pontnál, ha az író újraolvassa saját, első mondatát.

A téglából rakott lépcsősoron aláereszkedve a löszfalt nézegettem. A lépcsősor a löszfal hasadékába húzódott, az udvarról vezet le az udvaron kívülre, amely mindannak összefoglalója, amire egy idegen nem számít. A sárga löszben odúkat vájtak az aranysárga madarak, s csak faágakra akadt, szétázott tollakból és a földmélyi ricsajból lehetett sejteni, hogy az alkarvastag lukak mélyén, mindegyikben szárnyas sereglet lakik. A löszfal alját, ahol turzásokat képeztek az időnként alázuhogó rögök, az omladékot dísztökök borították be, szép arabeszket állítottak össze a nagyra nőtt, ezüstviaszos töklevelek és a turbánt, fiolát s miegymást utánzó, sokszínű kabakok. A tökök sorfala előtt vasúti sínpár húzódik, éppenséggel egy birkanyáj vonult, sorvezetőként használva rajta végig. A vasúton huszonéve nem volt semmi forgalom. S hátrébb, a halastavakat magas szegélynövényzet foglalta keretbe. A tájat pontosan megalkották a függőleges és a vízszintes síkok, nem szorult semmiféle korrekcióra. A löszmeredély pereméről ereszkedtem tehát alá a vasúti pálya rozsdamarta, gombák korhasztotta maradékához, a bal oldalamra eső tanyában ebek acsarkodtak, egyensúlyoztam a csúszós téglafokon, billegtem a sikamlós löszön, át a gazon, gyepen, töreken. A reggeli előtt akartam ismét meglátni és birtokba venni a tájat, s valamennyivel közelebb jutni a folyóhoz, s ha nem is a partjáig, de közelebb hozzá, mint amennyire az előző napokon jutottam, legalább oda, ahol a rózsaföldek húzódnak. Egy mondatot akartam csupán megnézni.