Balogh István: Egyedül ünnepi katedrálisban

1. Introitus

S fölhangzik Dávid szólama
Emlékeim katedrálisának boltívei alatt:

Mert nincsen emlékezés rólad a halálban,
A seolban kicsoda dicsőít téged?

Valamely zentai kántor hangja rémlik fel mostan,
Nyögő orgona fülemet vájja, s fölriadok,
Éjjelnek zordon éjjelén, kerubok röpdösnek
Ablakom előtt, négy szárnyuk szabdalja
Ködös szeletekre gomolygó valóságomat:
Jóka, Pitti, hangzik Juhász Erzsi keresztelő szava,
Időtlen időkön kúszik át e két kedves szó,
Rajtunk ragadó örökség.

S a felriadó éjben hallom kántálásod, Jóka,
A púpos kicsi Krisztust utánozod, megállsz
Szellős szobánk közepén, ahogy e gnóm
Szokott megállani a banképület sarkán,
Újvidék központjában, és szinte sírva bőgi,
Novosti, novosti, nohovostiii!
És ott gurgulázik jövőnk a torkában,
A mi jövőnk, amelyet szépnek hiszünk,
Amelyről elhisszük, hogy lesz, érdemes
Küszködni is érte, naponta alig enni,
Teleket átaludni jeges szobában,
Šupljikac* vajda szemetes utcájában,
Amely a Búza térbe torkollik.
Ó, ezen a téren csírázott minden versünk!

S átkúszik Fábry atya** tárgyilagos visszhangja:
Requiem aeternam
Dona nobis Domine.

* Stevan Šupljikac, 1848-tól kezdve az osztrák császári hadsereg tábornoka, vezérőrnagy, az 1848/49-ben fennálló Szerb vajdaság első vajdája. (Petrinja, 1786. – Pancsova, 1848. december 15.)
** Fábry Jenő, zentai plébános, népdalgyűjtő, helytörténész. (Zenta, 1908. november 12. – Zenta, 1968. szeptember 20.)

[2. Kyrie>]