Bakos András: Lassító vonatok 3.
Az első az lesz, hogy megkérdezem tőle: most akkor tényleg jobb?
A falikárpiton a légyott olyan volt, mint egy misztériumjáték jelenete. Talán tényleg jó lenne egyszer megtudni, milyen egy misztériumjáték, de az is lehet, nem éri meg a fáradságot és a figyelmet.
Ez csak egy tanulmány, mondta, amikor először hívott be a lakásába.
Sötétzöld padlószőnyeg, fekete magnó a sarokban, könyvespolc, hat szál deszkából, íróasztal puffal, mellette a vastag fonálból kötött tarisznya, ágy gyanánt szivacs a földön. És a falon az az okkerszínű lepedőre festett sokfigurás kép. Ez a saját lakása volt, a Dunántúlon élő szülei vették neki. Leültünk, elmesélte, hogy is kezdődött nála ez az egész.
Amikor az egyiptomi festészetet tanulták, néhány jellegzetes figurát és jelenetet rámásolt a lepedőjére az albumokból. Az elsőket még milliméterpapír segítségével, a többit viszont már szabad kézzel. Új figurákat is kreált, itt van például ez a pár; ilyen együttlétet egyik fáraóábrázoláson sem lehet látni, mégis, a jelenet maga teljesen hű az egyiptomi festészet szabályaihoz, nem csak azért, mert az emberi test feje és lába oldalról, törzse viszont elölnézetben látható, de az árnyalatok miatt is. A világoskék, a fekete, a testszín és a fehér - igen, a szemek fehérje - mind egy gondolatnyival sötétebb. Ettől tűnik eredetinek.
Szép volt a szerelmespár. De nem ők kötötték le a figyelmemet, hanem a tavas életkép figurái. A négyszögletű tó körül a fák négyféleképpen nyúltak el: mintha ledöntötték volna mindegyiket, mégpedig a vízzel ellenkező irányba. Vágás nyoma persze sehol: ezek a fák valójában álltak. Az egyiptomi festők nyilván meg akartak mutatni minden élőlényt, így minden fát is a lehető legérzékletesebben, azaz, úgy, ahogyan a legtöbb látszik belőlük.
Később muszáj volt elképzelni egy őzet, ahogy elindul ezen a parton, és aztán egy ponton átfordul, mert elérte a máshogyan fekvő fasort.
Áttűnni, egyik életből a másikba. Vagy a szerencsétlen csillagzat alól végre be, a szerencsés alá. Ezt szerettem volna én is megélni.
Egyszer csak azt látni, ahogy megváltozik, megenyhül valami ezen az inkább érdekes, mint szép lányarcon. Nyugodtan bólintani, ha egyszer késő este azt mondja: most már úgysem éred el a buszodat, és nekem ne csavarogj éjszaka a városban, akkor inkább aludj itt nálam. Van egy üres ágy a másik szobában, elég nagy, tudod, eredetileg kétszemélyes, de erről most kivételesen ne jusson eszedbe semmi.
Tudtam, hogy a valóságban tényleg vannak ilyen áttűnések, és az a szép bennük, hogy megmagyarázhatatlanok.
Azt, mi minden juthat az ember eszébe arról a tóról, nem mondtam, de látta, hogy mindig azt nézegetem, és ott mindennek a hiedelemvilág hierarchiája jelöli ki a helyét, nem a valódi élet. Semmi, senki sem mozdulhat el onnan, ahová tartozik.
Bólogattam, és néztem tovább a négyszögletes vizet. Mesterséges tó. Közepén a hosszú bambuszcsónak nem kelt hullámokat. A lélekvesztőn álló fáraó lábai körül lelőtt vadak, vízimadarak, halak.
Ezek mégiscsak barbárok voltak, mondtam; nyíllal lőttek a halakra.