Brestyánszki Boros Rozália: Fanyar ódium
18. A tenger 

Sára, Edvin
Sáránál otthon.
Sára jön. Most ébredt fel. Az asztalon az alakuló fatuskó. Rögtön azt kezdi mustrálni.
Esik az eső.

SÁRA: Jó reggelt.

EDVIN: Szia. Felébresztettelek?

SÁRA: Dehogy.

EDVIN: (a fáról) Szépen haladtál az éjjel.

SÁRA: Alakul...

EDVIN: Beázik.

SÁRA: Be. Folyton. (edénykért megy és különböző pontokra helyezi őket) Elmozdulnak a cserepek a szélben. De lusta vagyok megcsinálni.

EDVIN: Ráférne egy alapos tatarozás erre a házra.

SÁRA: Nekem így is jó. Utánam meg úgyis szarrá megy az egész. Eladni nem lehet, nem kell senkinek... Olyan nyirkos a levegő. Kávé?

EDVIN: Lehet.

SÁRA: Megyek, felteszem. (kimegy)

EDVIN: (Sárának kifelé) Jól érzed magad itt?

SÁRA: Beleuntam a városba. (kintről) Te mért mentél oda?

EDVIN: Amiért te. Csak ott ragadtam. Még egy helyen csöpög.

Sára jön, hozz egy vajlingot, a csöpögésbe rakja.

Az ilyen reggeleken nincs kedvem felkelni se...

SÁRA: Pedig hajnal óta mászkálsz. Hallottam.

EDVIN: Nem tudtam aludni.

SÁRA: Én is utálom az esőt. De utána megvadul az erdő, meglátod.

EDVIN: Meg. (hogyne...)

Csend.

SÁRA: Nem maradhatsz itt a végtelenségig...

EDVIN: Tudom. El kell indulnom. El is fogok... De nincs kedvem, semmi kedvem... Az az igazság, hogy... Nem is hiányzik. Négy éve élünk együtt, és most meg mintha... És még lelkifurdalásom sincs... Más volt, amikor megismerkedtünk. Csinos, agilis, intelligens... Kis amazon... De aztán... A fene tudja. Lassan kiveszett belőle minden báj. Mindig egyedül veszi fel a kabátot, ő iintézi a nyaralásokat, és mindig nála van a távirányító...

SÁRA: Mért nincs még gyereketek?

EDVIN: Én nagyon szeretnék már egy kiskölyköt, csak...

SÁRA: De ő nem.

EDVIN: Folyton a szerkesztőségben lóg vagy utazik valahova. Ha otthon van, akkor is csak a munkájáról beszél... De alig látom. Csak éjszaka hallom, ha mellém fekszik, de néha már csak a horkolására ébredek fel.

SÁRA: Horkol?

EDVIN: Kicsit.

SÁRA: Lehet, hogy én is horkolok?

EDVIN: Nem tudom. Itt vastagok a falak... Szépek a munkáid.

SÁRA: Köszi.

EDVIN: Tönkremennek az esőben.

SÁRA: Nem baj. Csinálok másikat. És a kertem is szebb így, ugye?

EDVIN: Nem akarsz valamit elérni az életben?

SÁRA: De. El akarom érni, hogy legyen egy saját csónakom, és be tudjak evezni a nádasba, akkor amikor csak akarok.

EDVIN: A nádasba?

SÁRA: Idén tele van madarakkal. De aztán, ha tovább evezel a tó közepére ott olyan, mintha a tengeren volnál. Gyönyörű. Ringat a csónak, süt a nap, minden sárga-fehér-kék és csend van. Csak a viz loccsan néha a csónak oldalának. Pont olyan, mintha a tengeren volnál.

EDVIN: Egy kicsit bolond vagy, tudod-e?

SÁRA: Tudom.

EDVIN: Szép a hajad...

SÁRA: Na ez most hogy kerül ide?

EDVIN: Voltál már a tengeren?

SÁRA: Gyerekkoromban.

EDVIN: Szeretnél visszamenni, ugye?

SÁRA: Nagyon. Csak nem lottózok.

EDVIN: Én csak „üdülést” találtam ott mindig. Sose a...  sose ezt.

SÁRA: Pedig ott van. Biztos.

EDVIN: Irigyellek, tudod?

SÁRA: Miért?

EDVIN: Mert kisöpörtél minden szart és visszajöttél ide.

SÁRA: Hát igen... de nem minden arany, ami fénylik...

Edvin Sárához lép...

Ne csináld ezt...

EDVIN: Mert Rita férje vagyok?

SÁRA: ...Igen.

EDVIN: Csak azért?

Hosszú csend, és... De nem.

SÁRA: Menj el innen, Edvin... Biztos felforrt már a víz. (ki)

<| 17. Intenció || 19. Elégia |>