[Fogalmazvány]
Wagner Ferencz urnak
az Ó Kanizsai országgyűlési követ válasz
tó Kerület Elnökének
Ó Kanizsán1
Tisztelt Elnök úr!
Volt szerencsém venni becses levelét, melyel a választási Jegyző Könyv egyik példányának megküldése mellett hivatalosan méltóztatott értesíteni, hogy az Ó Kanizsai kerület országgyűlési követévé én lettem megválasztva.
Két körülmény forog fen ezen engem egészen váratlanul meglepett megtiszteltetésnél, mely azt előttem rendkívülileg becsessé teszi, 's engem érzékeny hálára kötelez.
Egyik az Ó Kanizsai kerület ethnographiai viszonya, másik a választás politicai értelme, melyre én a fenforgó viszonylatokra való tekintetből különös súlyt fektetek.
Azonban bár mi nagyra becsülöm is az irántam tanúsított bizalmat, bár mennyire is élénkíti hála érzésemet a vigasztalás és remény, melyet e két körülményből merítek; én azon emberek közé tartozom, kiket attól, a mit komoly megfontolás után mind hazafiúi, mind becsületbeli kötelességnek ismeri el, semmi a világon el nem téríthet.
Kényszerítve érzem tehát magamat Elnök urat tisztelettel értesíteni, hogy én azon okoknál fogva, melyeket a' Jászladányi felhívás, 's Váczi, Pécsi, Kaposvári és Szentesi megválasztásom alkalmábol már sokszorosan nyilvánítottam, az Ó Kanizsai választó kerület által reám ruházott megbízást sem fogadhatom el.
E nyilatkozatom sem Elnök úr, sem a választó közönség előtt nem lehet váratlan, miután a mint a választási jegyzőkönyvből látom, a döntő szavazat megkezdése előtt azon magán levelem elő lett mutatva, 's fel lett olvasva, melyet válaszul írtam volt a követjelöltek egyikének (kit különben nincs szerencsém ismerni) táviratilag hozzám intézett azon kérdésére: vajjon elfogadnék e országgyűlési követséget, ha megválasztatnám?
E levelem minden kétséget kizáró tudomást nyujtott a kerület választó polgárságának, nem csak arról hogy én Hazánk jelen államjogi viszonyai közt országgyűlési követséget nem vállalok, hanem egyszersmind arról is, hogy mennyiben kell a viszonylatoknak változni, miszerint én hoszas számkivetésemből Hazánkba visszatérhessek.
Erre hivatkozva talán elég is volna minden további indoklás nélkül érzékeny hálám kijelentésére szorítkoznom. De mert az események hullámai el szokták mosni a régebben hallottak emlékezetét, az actualitási viszonyok pedig sokszor elmondott nézeteimhez uj támpontokat nyujtanak; szabadságot veszek magamnak változhatlan elhatározásom magyarázatára némelyeket felemliteni.
A rém uralom hoszas nyomása által kifárasztott, 's megzsibbasztott nemzetnek tetszett nem csak visza lépni azon elvektől, melyeknek alkalmazásba vételét a reánk kényszerített önvédelmi élet halál harcz szintoly méltó, mint jogszerű bére gyanánt, egykor én magam indítványoztam; a nemzet nagy többsége pedig elfogadott és szentesített, hanem ezen kívül oly tanácsokat követve, melyek megtagadva egész multunkat, 's feladva azon politicai irányt, melynek nemzeti létünk eddigi fenmaradását köszönhetjük 's mely jövendő fenmaradásunknak is nélkülözhetetlen alapja; diadalra juttaták a Bécsi Cabinet politica átkos tendentiáit, melyek ellen az Ország századokon át küzdeni soha meg nem szünt; tetszett a nemzetnek a legjobbjaink vérével pecsételt elvektőli visza lépést oly alku, oly törvények elfogadásával tetézni, melyek legbensőbb, rendíthetlen meggyőződésem szerint nem csak Hazánk sarkalatos államjogait mélyen sértik, hanem sértik az ugynevezett "másik fél" körében is, a nemzetek kétségbe vonhatatlan államjogait 's azon kívül egy minden critikán alúl fonák és erőszakolt magyarázgatás által, melyet a szavak, az értelem, az Országgyűlések törvényekbe foglalt ünnepélyes nyilatkozatai 's a történelem adatai egyhangulag megczáfolnak, - az uralkodó Házzal kötött diplomaticai alapkötéseket is lényegükből kiforgatták.
És pedig tetszett a nemzetnek ezen a jog alapot nem csak nélkülöző, hanem merőben kiforgató törvényeket az Ország uj államjoga gyanánt mind a mellett is elfogadni; hogy azon törvények még pusztán az indítványozóik 's pártolóik által táplált várakozások szempontjábol is a czélszerűtlenség bélyegét az első percz óta szembeszökőleg magukon hordták.
E czélszerűtlenség ma már nem conjectura, melyet a csillámos dialectica kétségbe vonhat, hanem tapasztalati tény, mely szépítgetést nem tűr, tagadást pedig épen nem enged.
Csak három év mult el azóta, hogy e törvények által Magyar Ország az Osztrák birodalommal egy politicai állam testté ösze forradott - 's ezen három év alatt az Osztrák-magyar birodalmat még semmi rendkívüli, semmi váratlan "difficultás" nem érte. - Mert bár mi óriási legyen is ama rettenetes vérdráma amott nyugoton; bár minő legyen is a befolyás hordereje, melyet végeredményben is az europai társadalomra gyakorolni fog; - annyi még is tény - 's szerintem határozottan helyeslendő tény: hogy az Osztrák-magyar birodalom ekkorig a harcba bele nem keveredett. Ennyi hasznát legalább vette a nemzet annak a bizonyos "félelemnek" egy kis kárpótlásúl azért, hogy az a "félelem"2 volt a tuszkoló, melyel a közös ügyes törvények keserű labdacsa a nemzet torkán le szoríttatott. - A nemzetre tartozik őrt állani, hogy e kárpótlást az udvar körüli ambitiócskák el ne játszák. - Mert az ambitiók nagyon desperatus játékosok; hanem aztán meg is történik, hogy Szadovát vagy Sedant fognak. - Mondhatnók angol szóllás mód szerint: "served them right" - "úgy kell nekik", hanem a baj az, hogy: Delirant Regas, plectuntum achivi, - Örjöngenek a királyok 's a népek lakolnak örjöngésükért. - (Irgalomnak Istene, mennyi szenvedés özönlik egy nemzetre, azért mert egy császár vétkezett!)
Tehát alig három éve, hogy a közös ügyes törvények meghozattak. Ennyi idő rendesen kevés arra, hogy még egy vagy más kisebb érdekű törvény czélszerűségét vagy czélszerűtlenségét a gyakorlat constatirozhassa. De a jelen esetben e kis idő is elég volt reá, hogy tényleg be legyen bizonyítva, miként a közös ügyes törvény gyártás irtózatos jogtalansága mellett még egy óriási baklövés is volt. - E törvényekkel azon szerencsétlen befolyáson kívül, melyet a Haza belügyeinek rendezésére gyakoroltak, a nemzet már de facto oda jutott, hogy még az országos háztartásnak alkotmányos formák közötti szabályozása is megakasztatott, vagy illusoricussá tétetett. - Szövetség helyett pedig a birodalom népeivel, - mire oly nagy súly lőn fektetve - valóságos viszályt; megszilárdulás helyett ziláltságot; normális állapot helyett zavart, erő helyett gyöngeséget idéztek elő. - Kültámadás elleni biztonságrol álmodoztak e törvények párthívei; 's oda jutottunk velük és általuk, hogy mind nállunk, mind a birodalomban paralyzálva van azon védelmi belerőknek kifejtése, melyek egyedül képesek az országokat megvédeni, 's melyek nélkül - miként napjaink kiáltó tényei bizonyítják, - a legridegebb centralisatio szolgálatában álló egységes rendes hadsereg szét töredezik, mint a pozdorja; 's míg e szerint védtehetségünk aggasztólag gyönge lábon áll, a birodalomban nincs egyetlen nemzet sem, mely irántunk igazi jóindulattal viseltetnék, kifelé pedig nincs sem a szomszédban, sem a távolban egyetlen jó barátunk, kire a veszély idejére számíthatnánk; de van ellenben a monarchia belsejében oly állapot, mely a külellenségnek - akármely oldalról hozza bár őt a jövendő - bent párthíveket készít. - És hogy a czélszerűtlenségnek semmi bizonyítéka ne hiányozzék; a költsönös kiengesztelődés galamb postája gyanánt fitogtatott közös ügyes törvények ép a birodalomban, melyet egyesíteni véltek, nem kellenek a világon senkinek - kivévén talán a magát alkotmányosnak nevező német fractiót; de ennek is csak annyiban kellenek, amennyibe hidat lát bennök a nem német nemzetek feletti uralmához; ellenben a szövetségesnek állított másik fél egy igen nevezetes, igen fontos és igen erős jogalapon álló része által végrehajtásuk forma szerint [.]; ugy hogy a mesterkélt gépezet kerekeit már is csak rendkívüli - ne mondjam erőszakos eszközökkel lehet, - ha ugyan lehet - mozgásba hozni; - eszközökkel melyeknek alaki legalitását védheti a rabulista; de melyeket az eszélyes politicának, a józan előrelátásnak feltétlenül kárhoztatnia kell, mert ily eszközökkel ugyan nem lehet egyetértést teremteni a különböző népek között; csak a szakadást lehet szélesebbé tenni; 's az elválasztó űrt lehet mélyebbre ásni; aminek - in ultima analysi - az lész következése - hogy a németek elmennek Frankfurtba (mint gróf Thun mondá a prágai országgyűlésen), a csehek elmennek az - oroszhoz; - a magyarnak pedig az az átkozott szerencse jut, hogy őtet fogják alkalmazni hajcsárnak a birodalom szerte futó tagjainak kerítésére; 's a közös ügyes magyar még ezt is megteszi; meg még ezt is; mert ő nem csak tűri az osztrákságot, hanem szereti is, tetszik magának e minőségben. Csodálatos! De még megérjük, hogy a magyar nem fogja elereszteni akarni az osztrákot a helyett, hogy szerencsés utat kívánna neki. Hanem az eredmény természetesen nem az lesz, hogy az elfutók vissza kerülnek, hanem az, hogy a hajcsár bele hal a kerítésbe; 's még csak menhelyül sem ajánlhatja fel Budát annak, ki Buda ellen annyit vétkezett; de kit mind a mellett még én is szívesen látnék Budán; - ha elég előrelátó volna Budával beérni; - már tudni illik addig míg az europai társadalom fejlődésének logicai folyama a királysági institutiot még megtűri; a mi meglehet nem sokáig leszen; mert a mi túl élte magát, annak nincs jövendője. Ez a természet kérlelhetetlen örök törvénye.
[Már pedig miután az éjszakamericai köztársaság a vérfürdőn, mely életrevalóságát oly rettenetes próbára tevé, diadalmasan keresztül gázolva, 50 milliot megközelitő, 's nem sokára 100 millióig emelkedendő lakosságával egy élő példája gyanánt áll a világ előtt annak, hogy a tisztán demokratiai alapra fektetett köztársasági szervezet nem csak a szabadság, hanem egyszersmind a rend, a civilisatio, a szellemi emelkedés 's az anyagi jólét minden igényeinek dicsőségesen megfelel, még pedig nem csak holmi szűk körben, mint a hajdani Hellasz köztársaságai, hanem oly roppant kiterjedésű államnál is, melynek határait az atlanti, a Csendes, a Jeges tengerek 's a mexicoi tenger öböl habjai mossák, ugy hogy hozzá képest akár az Osztrák házat uraló országok zagyva tömege akár Német ország, akár Franczia ország csak egy kis megyécske gyanánt jelennek meg a föld abroszon. Miután e dicső köztársaság megmutatta, hogy ahol a nép más urat nem ösmer, mint saját magát, ott a rend és biztonság végett nagy állandó hadseregekre - a monarchiai institutio ezen ádáz függelékére nincsen szükség; - és megmutatta azt is, hogy ahol szabadság, igazi democratiai szabadság van, ott daczára a legkülönbözőbb faj és nyelv vegyüléknek, még csak híre sincs annak, amit nemzetiségi kérdésnek szokás nevezni (nagyon tanulságos fényt vet egyébiránt az Osztrák uralom rendszer természetére azon körülmény, hogy bár talán csak egyetlen egy kivétellel - alig van nemzet a világon, mely egy fajú, egy nyelvű elemekből állana - mind a mellett a balúl úgy nevezett "nemzetiségi kérdés" sehol a világon elő nem fordul, csak a népboldogító Osztrák uralom alatt! - másutt sehol! - még Orosz országot sem véve ki, mert azon borzalmas műtét, mely ott a Lengyeleken míveltetik, nem nemzetiségi kérdés, hanem nemzet irtás).
Ily dicső gyakorlati példa gyanánt állván a világ előtt az éjszak americai köztársaság - az emberiség jövendőjének eme hatalmas zászlótartója, nem lehet kételkedni, hogy azon elv, mely ily nemzet által ily bámulatos sikerrel van képviselve, vezérlő befolyást /fog/ gyakorolni, a művelt világ haladására.
Annál fogva épen nem valami vérmes ábránd azt hinni, hogy Europa végéhez közelg történelmi fejlődése azon hosszú fáradalmas utjának, mely hogy a nagy történelmi bölcsész: Gervinus szavaival éljek "a kevesek uralmától az egy uralmon át, az összes nép uralmához vezet."]3
Ilyenek 's ily eredményűek azon törvények, tisztelt Elnök úr! melyek Magyar Országra reá szavaztattak, még pedig reá szavaztattak opportunitási szin alatt a lehető leg inopportunusabb perczben, midőn ugy állottak a viszonylatok, hogy bár mennyire henczegtek is Bécsben, a bukott infallibilitásféle "non possumussal" a nemzetnek (bocsánat a kifejezésért) keresztbe font karokkal, igazán csak ajkait kellett volna nyitva tartania, hogy a restitutio in integrum (mit a közös ügyes alkuval eljátszott), mint az Olaszoknak Róma, sült galambként szájába essék.
No már ezen törvények, 's általában az alkunak bár mely neme - más helyzetet teremtenek azokra nézve, kiket számkivetésben találnak, 's mást azokra, kiket az országban találnak.
Ez utóbbiaknak, ha rosszalják e törvényeket, helyzetük az: hogy tűrik, a míg tűrni kénytelenek, mint tűrték az azt megelőzött rém uralmat; de e tűrés nem oly cselekmény, mely reájok legkisebb erkölcsi kötelezettséget hárítana, hogy csak is egy, 's nem más eszközt fognak használni arra, miszerint a haza e törvények bilincseiből megszabaduljon, 's elidegeníthetlen jogait viszanyerje. - Reájok nézve a szabadulás utjának és módjának megválasztása egyenesen csak józan számvetés, csak "quid consilii" kérdése.
De azokra nézve, kik az e törvények által összetákolt parlamentaris parodiát 's pseudo alkotmányos élet formát kapunak fogadták el arra, hogy a Hazába visza térjenek, a dolog másképen áll. Nem azokról szóllok, kik ide künn nagy handabandát űztek a forradalmársággal 's alkalomszerűleg még "vörös" képeket is vágtak otthon, pedig nagyot fordítottak sok minden féle színt játszott köpönyegükön, 's császáriabbak, mint maga a császár 's osztrákabbak, mint az osztrák. Nincs undorítóbb valami, mint a conventált emigrans. Szóllok azon becsületes emberekről, kik politicai hitüket meg nem tagadták, kik tűrni, nélkülözni mentek haza, mert akkint fogták fel a kötelesség eszméjét, hogy meg kell kísérteni annyi jót tenni a Hazának a Hazában, a mennyit lehet. Ha ezek a közös ügyes alkut kapunak fogadták el a hazatérésre, e lépésök által, ők sem vállalltak ugyan kötelezettséget magukra, hogy a szintoly jogtalan, mint czélszerűtlen közös ügyes törvényekbe belenyugszanak, teljességgel nem - hanem a haza jogainak viszaszerzésére használandó utak, módok, és eszközökre nézve; magukat egy bizonyos fesznek vetették alája, - ha szabad ugy mondanom, magukat egy kissé genírozott állásba tették. - Legalább én, legyen hiba, legyen érdem - nem tagadhatom, hasonló helyzetben így éreznék.
És ez a genírozottság az, tisztelt Elnök úr, melyet én soha, senki kívánságára, semmi áron magamra el nem vállalok. Ha egyedül maradnék is szemben egy egész élő nemzedékkel, én soha nem szűnök meg egy eleven tiltakozás gyanánt állami nemzetem 's a világ előtt, minden ellen, a mi Hazánk állami függetlenségének elidegenithetetlen jogával ellentétben áll. - Nem a király személyéről, nem is kormányformákról van szó, ezek előttem most alárendelt tekintetek, melyek csak akkor jutnak homlok térbe, csak akkor foglalják el az első helyet, ha az Ország független állammá, 's a Nemzet saját gazdájává leendett. Én nem igen hiszek a királyok jövendőjében - ez hit dolga; 's hit felett én nem vitatkozom; hanem azt mondom, ha a körülmények arra utalnak, hogy azt a független államiságot, azt a saját sorsa feletti szabad gazdaságot királlyal lehet elérni, hát - Isten neki! - legyen király. Hogy mi nevet öröklött attyától?, vagy mi névre keresztelték?, nem gondolok vele (ámbár bizony néha megbocsátni nehéz, felejteni lehetetlen), de hát legyen, - hanem legyen olyan király, ki érdekben kénytelen öszeforni Hazám érdekeivel, mert "a nagy világon kívüle nincsen számára hely", legyen olyan király, kinek sem Hazám internationalis érdekeivel ellenkező érdekei nem lehetnek, sem eszközei az ilyen érdekeket hazám rovására valósítani.
Igen is én rendíthetetlenül el vagyok határozva, egy élő tiltakozás gyanánt állani Hazánk állami jogainak minden csorbitása ellenében, mert ezen jogok semmi esetleges országgyűlési többségnek nem tulajdona, hanem minden még születendő nemzedékeknek elidegeníthetetlen sajátja, melynek visszaszerzésére a jog mindig épségbe marad, bár mit mondjon is, akár a törvénykívüli, akár a törvény alakjába burkolt erőszak. - S ha daczára a Magyar emberre nézve leírhatatlanul keserves hontalanságnak, én a közös ügyes törvények árán megvásárlott alkut nem fogadom el kapunak, melyen át Hazámba juthassak, azért nem fogadom el, mert kezeimet minden erkölcsi kötelezettségtől is mentteknek és szabadoknak kívánom tartani arra, hogy Hazánk függetlenségének visszaszerzésére (mely nélkül nemzet szabad nem is lehet), akkint és oly módon hathassak közre, mint azt az események változatos folyama javasolhatja.
A királyoknak van egy "ultima ratiója" - a nemzeteknek is kell hogy legyen. - Amazokét álgyúnak hivják, a nemzetekét másnak hivják - annak hivják, a miről az öreg Lord Brongham azt írta, hogy "szent". - A Királyok sem élnek azzal az "ultima ratióval", ha máskép, például egy complaisant országgyűlési töbséggel czélt érhetnek. - A nemzetről sem mondom én, hogy borúra derűre ama szent rátióval éljen; ha jogait másképen viszaszerezheti, 's biztosíthatja. Ha hazánk fiainak ez szónoklatok és szavazatok utján sikerülend (néha hatalmas eszközök ezek, tapasztalásból tudom), én csak örvendhetni fogok, mind annak, hogy sikerült, mind annak is, hogy reám szükség nem vala. - Isten látja lelkemet, nincs bennem semmi szereplési viszketeg - hanem megvallom - én a mint a dolgok állanak, az eféléktől nem sokat reménylek; sőt azt látom, hogy minden uj "reform" (?) a nemzetet mélyebre süllyeszti a süppedékben. De akármint legyen is ez, nekem lelkiismeretem azt sugalja, hogy hazafiúi kötelességet teljesítek, midőn kezeimet minden még erkölcsi kötelezettségtől mentesnek tartom.
A történelem arra oktat, hogy ily emberekre is szükség van. - Ha Olaszországnak nem voltak volna ily emberei, most is "geographiai elnevezés" volna. - Szerencsére mindig és bőven voltak ily emberei - a sors kereke martyrokká zúzta legtöbbjeit hoszú keserves századokon át, - de végre is eljött a jutalmazó szerencse, mely a jog feladónak mindig hátat fordít, de a kitartó joghoz mindig eljő, - bár mi sokáig késett légyen bár; - és Olaszország "egy, független és szabad".
Miért mondám el ezeket? Azért Uram elnök úr! mert sokan vannak a Hazában - (tudom) kik így szóllanak, "Ha ez 's ez haza jöhetett, ki szintúgy jó hazafi, miért ne jöhetne Kossuth is haza".
Már most ha akarják, érteni fogják, hogy miért nem mehet.
Nehogy az Ó Kanizsai választó Kerület hátráltatást szenvedjen a törvényhozásrai befolyásának gyakorlásában - az uj választás mihamarébbi elrendelhetése tekintetéből mai postával a képviselő ház Elnökének is bejelentem, hogy a reám esett választást el nem fogadtam.
Ezek után, mély és érzékeny hálám kijelentése mellett, két reménnyel veszek a "viszontlátásig" bucsút az Ó Kanizsai kerület tisztelt választóitól.
Egyik az, hogy országgyűlési képviselőjük választásánál azon elvek, 's a tiszta honszeretetnek azon sugallatai fogják őket vezérelni, melyek az én megválasztásomnál vezérelték.
A másik reményem kifejezésére e választó Kerület ethnographiai viszonyai szolgáltattak ösztönt 's alkalmat. - Emlékezzünk visza, mi irtozatos következései voltak annak, hogy a kedélyek ingerültsége oda adta magát eszközül a Cabinet politica kezeibe, midőn az a fajgyűlölet üszkét dobá közeinkbe, miszerint az Országot jogai megvédésére tehetetlenné, 's az igazi szabadság kifejtésére 's biztosítás[ára] gyöngévé tegye. Ez emlékezetre támaszkodva reményem az, hogy nem fog a pusztában kiáltó szava gyanánt elhangzani, a testvériség érzelmeit faj, nyelv, valláshoz soha nem kötött lelkemnek esdeklő könyörgése: hogy temessük a mult idők sirjába mind annak emlékezetét, a mit mi azon egy Hazának gyermekei egymás ellen - testvérek testvérek ellen kölcsönösen vétheténk - 's okúljunk a multak hibáin, melyekért mindannyian oly keservesen meglakolánk - nyújtsuk egymásnak az őszinte kiengesztelődés jobbját, pecsételjük azt meg az által, hogy az egyik részen nem kivánnak többet, mint a mennyi a közös Haza épségével, politicai egységével 's biztonságával megfér, a másik részen pedig testvéries készséggel mindent megadnak, a mi ezekkel megfér, 's vezéreljen mindnyájunkat a szabadság szelleme, miszerint a válság percze, mely jőni fog, hogy élet halál felett határozzon; egyesülve találjon mindnyájunkat faj, nyelv, vallás különbség nélkül szívben, lélekben, akaratban és cselekvésben, helyt állani az elidegeníthetetlen ősi jog, 's a közös új szabadság mellett.
Méltóztassék Elnök úr szívesen fogadni, tiszteletemnek 's nagyrabecsülésemnek kijelentését.
Kelt Turinban Octob. 15kén 1870.
[Aláírás nélkül!]
(MOL, R 90, 35. csomó)
1 Az 1848-ban felvett "Magyarkanizsa" elnevezés a szabadságharc bukása után egészen a századfordulóig szünetelt; addig a korábbi "Ókanizsa" nevet használták.
2 Itt, valamint a következőkben dőlt betűs kiemelés a kéziratban.
3 A szögletes zárójelben közzétett levélrész az eredetiben ki volt húzva; úgy véltük azonban, hogy közlése mégis tanulságos, és csak vele együtt értékelhető igazán a teljes levél.