Jene Džida Lanjska ljubav Uspomena otpozdravlja, katkad mi obraze prži, to lice, izbledelo, što prošlost promatra. Sjajna je bila poput zvezde, vruća poput vatre, bela poput snega, slatka poput meda.   Još koji put otpozdravlja ali već ne goni, ne prži, miluje, neprimetno, kao da osvežava. Pada poput zvezde, gasi se poput vatre, topi se poput snega, kvari se poput meda.	Dsida Jenő Tavalyi szerelem Emléke visszacsillog, s olykor arcomra tűz, arcomra, mely fakó s elmúlt évekbe néz. Fényes volt, mint a csillag, forró volt, mint a tűz, fehér volt, mint a hó, s édes volt, mint a méz.   Még néha visszacsillog, de már nem bánt, nem űz, enyhén simogató, mint hűs, testvéri kéz. Lehullott, mint a csillag, elhamvadt, mint a tűz, elolvadt, mint a hó, s megromlott, mint a méz.
Đula Juhas Kakva je bila Njene zlatne kose više se ne sećam, Ali znam da su njive u zlatnom sjaju Kad žutim klasovima leto dozreva I u tom žutilu opet znam za nju.   Azura njenog oka više se ne sećam, Ali kad se jesenje nebo otvori, U septembarskom klonulom pozdravu Sjaj njenog oka katkad me pogodi.   Njenog svilenog glasa više se ne sećam, Ali kad u proleće livada uzdiše, Osećam, iz dalekog, nebeskog proleća Do mene Anin nežan glas dopire.	Juhász Gyula Milyen volt. . . Milyen volt szőkesége, nem tudom már, De azt tudom, hogy szőkék a mezők, Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár, S e szőkeségben újra érzem őt.   Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ha kinyílnak ősszel az egek, A szeptemberi bágyadt búcsúzónál Szeme szinére visszarévedek.   Milyen volt hangja selyme, nem tudom már, De tavaszodván, ha sóhajt a rét, Úgy érzem, Anna meleg szava szól át Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
Ištvan Kormoš Crveni delfini me vuku crveni delfini me vuku po crnom moru u noć na srušenu obalu mog srca me bacaju u ponoć do tvog doma snovidnog i slep ću stići ali na prozoru su znaci - odlazi sečiva - vrata me čekaju i ruke ruke ruke ruke odbijanja me guraju pusti me napusti me šapat nečujnih glasova ne dozvoljavaš da te povučem u doba detinjstva moje molbe se na tvom čelu muče slomljenih krila o neizrecivom u očima ne - može - blesak priča da me neće biti na točak razapeti grohot tvrdi naša budućnost na mrtvorođenom crnom moru lebdi proždire je crveni at delfin koji me tegli samotni lavež psa meni nepoznatog pozdravlja hladno nebo puca do šalitre poginjem glavu usamljenost samice dolazi ćutim ja bivši sin bogova tone moja Atlantida Pariz Marlot Normandia	Kormos István Vonszolnak piros delfinek vonszolnak piros delfinek koromtengeren éjszaka partra kicsapnak az a part szívem leomlott partfala álmaim-rakta házadig onnan vakon is elmegyek de kapud nyitott - kés-kapu ablakon küldő fényjelek s kezek kezek kezek kezek küldő kezek taszítanak hangtalan hang eresszelek hangtalan hang elhagyjalak gyerekkorodba nem hagyod magadat visszarántani vergődnek csak homlokodon kérlelő szavam szárnyai szemed nem-lehet-fényei elmondják ami mondhatatlan hogy nem leszek hogy nem leszek kerékbe tört [nevetés csattan jövőnk a halvaszületett koromtengereken libeg felfalják piros lovaim kik vonszoltak a delfinek egy árva kutyaugatás nem engem szólít nevemen fenn salétromos menny ragyog hűvösen lehajtom fejem cella-magány jön hallgatok ki voltam istenek fia alámerült Atlantiszom Párizs Marlotte Normandia
Ana Hajnal Znaj, tamo sam ostala I.   Nekada, nekada u žamoru potoka u svežini korita bosa sam hodala - što sam to ostavila?   znaj, tamo sam ostala, u valjanju belutka u letnjem koritu potoka, na stoletnim stenama plačući sedim, sama, u svet sam oterana al sam tamo prikovana - -   protivnici smo, ali znaj, kad odgovor kasni, kad nas ćutnja razdvaja, razum dvojnost svladava : sebe sam sažimala ali i pokazala, sebe, koju tu znaju, čednu, koju tu ne poznaju - -   II.   Sramota i ruglo mogu mi nabrati čelo dok suton vatra nagriza - - - mene daleko vrelo smiruje u sumraku, srce mi je o pliš travnjaka obrisana čista sablja, kupala me je jutarnja rosa, vera klesala, nek budem mač i naslada - - -	Hajnal Anna Tudd, mindig ott maradtam I.   Hogy hajdan, hajdan, hajdan locsogó patakzajban hűvös hullámmosásban lágy gyerektalpon jártam - hogy onnan elszakadtam?   tudd, mindig ottmaradtam, kavicsos görgetegben, nyári patakmederben, kiálló kő simáján ott ülök sírva, árván, honvágy-gyötörte gyermek kit idegenbe vertek - -   ki velem szemben állasz tudd, ha késik a válasz s szavamat csend előzi kettőségem legyőzi : a csendben összevontam magam, s magam kimondtam, magam, kit itt ismernek, s magam, ki messzi gyermek - -   II.   tudd, szégyen rámpiríthat, homlokom kínban izzhat, tűzvész a felhős alkony - - - én hűvös messzi parton fekszem alkonysötétben, szivem a bársonyrétben megtörölt, tiszta penge, megfürösztött a zsenge lágy fű, megedz a hűség, legyek kard s egyszerűség - - -
Lajoš Aprili Spev gavrana Skriva grane zlatna krošnja, pauk srebri mrtva polja. Mladom nebu gavran peva - ljubo moja čuješ li ga? Putem sene tu prolaze, lelujaju pa se vrate. Par sa parom oni sami, vetar uz njih mraz ih prati. Par sa parom nikad skupa ta krešteća crna rulja. Noćnici u grmlju pustom, mrlom kraju, lišću suvom, al' ujutro opet borba, s maglom, zimom ispočetka.   Mrtva polja pauk srebri, garnoj noći gavran leti. Ljubo moja pesma sudbe predskazuje naše tuge : Nigde drugde tek u nama, kad dan svane il' nestaje nikad skupa ta brbljava, podivljala čavka-rulja. Otišli bi - vratili se: čekale ih stare cigle. Grubo gnezdo u divljini, rastu ptići u visini. Koncem leta jednog dana odleteće mlada čavka. Ka severu nikad na jug - pesma sudbe prati im put - ne u skupu samo sami, vetar uz njih, sneg ih prati, noćnici u grmlju pustom, mrlom kraju, lišću suvom.   Joj samotna, tužna vrsta, sudbina joj kletva crna : U svanuću, kovitlacu ili mrazu samotni su - i nestaju u Sumraku.	Áprily Lajos Holló-ének Lomb aranylik lenge ágon, pók ezüstöz holt mezőket. Holló-hangok hamvas égen - holló-párom, hallod őket? Felleg-úton itt vonulnak, fellebegnek, visszahullnak. Pár a párral, csak magukban, szél előttük, tél nyomukban. Pár a párral, soha hadban, rikácsoló nagy csapatban. Éjszakázva dúlt berekben, rom-falukban rengetegben, s új birokra kelve reggel köddel, faggyal, fergeteggel.   Pók ezüstöz holt mezőket, holló tart a kormos éjnek. Holló párom, zeng fölötted, zeng fölöttem, sorsos ének : Csak magamban, csak magadban, virradatban, alkonyatban, soha csacska csóka-hadban, rikácsoló vad csapatban. Messze szállnánk - visszaszállunk : visszavár a sziklaszálunk. Durva fészken vadfa ringat, ott neveljük fiainkat. Sírdombjáról kurta nyárnak egyszer ők is útra szállnak. Észak útján, soha délnek - zeng fölöttük sorsos ének - soha hadban, csak magunkban, szél előttük, hó nyomunkban, éjszakázva rom-berekben, dúlt falukban, rengetegben.   Jaj, magányos, kósza fajta, árvaságnak átka rajta. Napsugárban, felleg-árban, tél-szakában jár magában - úgy vesz el az Éjszakában.