Makropolisz 12., Fenn Obertauernben 4.

Oto Horvat
Pár várható következmény

< Nagy Abonyi Árpád: Egy kis piros és kék pont |

Amikor Karl és Sofi a bárba lépett, belém éles fájdalom hasított, amelynek forrását nem tudtam egyértelműen meghatározni, hisz sportos testem egyetlen szerve sem lett volna képes ilyesféle kínt sugározni. Sofit megpillantva a testem egésze fájdult meg. Először tapasztaltam ilyet, fájdalmat egy nő láttán, ami természetesen meglepett és megrémített. A dupla martinit felhajtottam, hogy visszanyerjem egyensúlyomat, azután felemelkedtem a székről, és mintha fennállt volna a veszélye annak, hogy az üres bárban ne találjanak meg minket, odakiáltottam: Hé ti, itt vagyunk! Micsoda meglepetés! És közben nem tudtam betelni Sofi látványával, vállát alig érő, egyenes, világosbarna, kis híján szőke haját, sötét szemét láttam, ami meg, úgy tetszett, rám szegeződik, és én zuhanni kezdek felé, ellenállhatatlanul a néptelen termen át, az üres székek, az asztalokon álló fehér, egyenes gyertyák és műanyag virágokkal teli kis vázák felett. Mosoly és nagy fehér fogak, mögöttük a nyelvvel, amelyet legszívesebben beszívtam volna a számba, pedig korábban, ki tudja, hányszor voltunk már egymás társaságában, és eszembe sem jutott ilyesmi. Vagy talán mégis? Éreztem, hogy Sofi feltűnése, illetve hirtelen jelentkező testi fájdalmam töréspontot jelent a feleségemhez fűződő viszonyban, ahogyan a Karl hoz és Sofi hoz való viszonyt is megváltoztatja, bár még semmi nem történt, még sejteni sem lehetett, hogy mi fog történni, de már a fordulat lehetősége is kihatással volt a velük ápolt kapcsolatra, további érzelmeimre és vágyaimra. Felmerült bennem, tán feleségem minapi célzása, hogy valamikor régen szoros viszonyban volt Karllal, tett féltékenységtől elvakulttá, és most élek az első adódó alkalommal, csak hogy férfiasságomat bizonyítsam. De nem maradt idő e gondolatmenet kibontására és végiggondolására, feleségem felállt és a közelítő Karl pedig szélesre tárta karját: Nicsak, egy ilyen nimfa ezen a kihalt helyen! Sofi mintha megérezte, illetve meglátta volna méricskélő és vetkőztető pillantásomban a bennem végbement változást, csak a kezét nyújtotta. Megragadtam a kinyújtott kezet és megcsókoltam, ám hiába próbáltam magamhoz vonni és arcon csókolni. Távolságtartó maradt, szilárdan állt a lábán. De titokzatos mosollyal annyit mondott: Ne siess, Gerhard , nekem sem sietős. Mögé léptem, kisegítettem rövid bundájából, amelyet a bal karomon átvetettem, majd jobb kézzel a széket hátrahúztam, hogy helyet foglalhasson. Lopva pillantást vetettem a fenekére a feszes farmernadrágban, és egy pillanatra meg is szédültem a varratok fölött.

Karl és Ulla azonnal sorolni kezdték az újdonságokat, amelyek közös barátainkkal és ismerőseinkkel történtek, de mert az ő barátaik jelentős részét én nem ismerhettem, gyakorta számomra ismeretlen nevek és hozzájuk fűződő szerencsés vagy szerencsétlen események kerültek szóba. Igyekeztem közben Sofi val kötetlen társalgást kialakítani, ami azonban nem csupán a három dupla martini miatt nem ment igazán. Vihar készül, éreztem. Méghozzá a heréimben.

Ám ahogyan a vihar helyett csak annak fenyegetése ér el hozzánk, és hiába készültünk fel rá, az ég váratlanul kiderül és egy csöpp eső sem hull a dús fűre, úgy a Sofi val közös, vagy akkor számomra még csak közösnek tetsző perspektíva is csak egy – igaz kétértelmű mondatokban és finom szexuális tartalmú utalásokban kölcsönösen nem szűkölködő – beszélgetésre korlátozódott. Ezúttal én voltam az egér, aki dörzsöltsége dacára Sofi karmai közé keveredett. Ezek a karmok akaszkodnak a hátamba majd úgy öt év múltán a Négy évszakhoz címzett szálloda kényelmes szobájában, New York-ban. Ó, mennyire más lesz ott minden, mint volt a Schütz szállodában télen, az életünkben fordulópontot jelentő hétvégén. Karl és Ulla akkor már az én múltam, pontosabban a mi múltunk lesznek. Ulla, a volt feleségem, hozzá kell fűznöm, meglehetősen drága múlt. Folyószámlámról a svájci frankok egész serege repül majd havonta az ő müncheni folyószámlájára. Ám a regényeimet venni fogják, és ami a legfontosabb, jól megy majd az írás, nem szenvedem hiányát a jó ötleteknek és a megvalósításukhoz szükséges erőnek. Salzburgot odahagyva, érzelmi, lelki, szellemi és testi erőm meg fog növekedni, ezzel összhangban úgy leszek képes írni, hogy abban ne csak az olvasó, jómagam is örömöt leljek. Az osztrák és a német siker után a nagyobb európai nyelvekre is fordítani kezdik regényeimet. A  Pár várható következmény  című – az első, amely az Egyesült Államokban jelenik meg – a bestsellerek listáján találja magát, bár máig nem értem, hogyan. Amerikai kiadóm mindent megtesz a könyv népszerűsítéséért, és könyvbemutatóimra az utolsó pillanatban már nem lehet bejutni. Egész Amerikát bejárom, és mint a Rolling Stones, több hétig tartó turnén veszek részt. Sofi félelmeim dacára, hogy majd a gyakori városról városra, hotelszobából hotelszobába való hurcolkodás, és a sok sajtó- és közönségeseménnyel teli monoton tempó megviseli, nem unatkozik. Rendszeresen vásárolni jár, meg várost nézni, már ha akad egyáltalán valamiféle látnivaló, amiről érdemes fényképet készíteni, majd minden este a hátam karmolászva sikoltozik a kéjtől. Ha csak játssza az egészet, kiváló színésznő. Azt hiszem, nem vagyok önbecsülésnek híján, de a sikerem Sofi nál kissé mégis elbizonytalanít. Ilyen jó tenyészbika volnék? Meglehet, az ő szemében egyéb sikereim is erősítik szexuális teljesítőképességemet. Mindenesetre az amerikai nyár sokkal kevésbé lesz elviselhetetlen, mint amire számítok majd, és már annak ténye is boldoggá tesz, hogy csak Sofi felett kell izzadnom. Csak hogy leszögezzem: a nyarat és a forróságot nem tűröm. Nincsenek jó hatással írói munkámra. Ilyenkor majdhogynem unatkozva töltöm a napot, jegyzetek készítésével, események vázolásával, jövendő regényeim szereplőinek mitesszernyomogatásával. Szomjazom a telet, amelyben Salzburgban számtalanszor volt részem, miközben mégsem éreztem jól magam benne. A tehetség elfedi mások előtt írásunk gyenge pontjait, az erőtlenséget, a narratíva szürkeségét. Mi azonban tisztában vagyunk önmagunkkal, ha alacsonyan szállunk, ha üres tankkal emelkedtünk a magasba. Még Ullát és legjobb barátomat, Felix Depner ügyvédet is megtévesztettem szövegeimmel. Nem vették észre, lényegében boldogtalan vagyok Salzburgban, miközben úgy tűnt, boldog Salzburgban és az engem mindenkinél jobban ismerő Ulla társaságában vagyok. Ezt újra kell gondolnom, tovább kell gondolkodnom az én és a mi salzburgi napjainkról. A történet jóval hosszabb és igényesebb annál, mint hogy összecsapják anélkül, hogy rámutatna, mi vezet majd New York-ba Sofi val az oldalamon, akit a fürdőszoba nyitott ajtaján át szemlélek: ül a vécén és szórakozottan frissen festett lábkörmeire mered.

| Nagy Abonyi Árpád: Sofi, Karl, Ulla és én >

Beszédes István fordítása