zEtna-lexikon
Eső
(Írómeteorológia I.)

"Az eső végét megvárhatnánk a kunyhóban is. Haza akarok menni. A sárban nehezebb lenne a járás, a vizes fű térdig ér, a meztelen lábat csíkozza minden lépés. Fáj. Tényleg vannak boszorkányok, lobogó hajukban zivatart hordozva? A szilvafáson túl, ahol a diófák sora kezdődik, ott van a fészkük. Az öreg fák hegyén, ahová nincs az a bátor gyerek, aki fel merne mászni. Az akácosban vannak a varjúfészkek, a diófásban a boszorkányfészkek."
Nagy Farkas Dudás Erika

"Követve a csillagok útját melyek tejesüvegek
Az Úr utolsó vacsoráján.
Este mikor a város repülőgépekkel teli
Nekem jó nekem jó szemüveget teszek
Cipőmben lepkék s tehenek
Nyugodt vagyok egy kicsit.
A kanál befejezi útját tányérban pihen
Zsírt izzad aranyló nedveket ád az esőnek
Fent katonák keringenek vascsőrű rigói
Egy réges-régi varsói szerződésnek."
Ladik Katalin

"emberek kellettek
kellenek még mindig még
makacsos orcák
még makacsabb voltát
mikorra bemérték a kijelölt portát
zuhogó esőre ébredtek
zuhogó esőbe tévedtek
esőmód hulltak
számolatlan életek"

Szabó Palócz Attila

"Lassan pánik lett úrrá a városon. Férfiak, nők, gyerekek mindenféle rend nélkül ásták az árkokat az utcákon, kötötték azokat össze, de a víz nem tartotta tiszteletben elképzeléseiket, és átszivárgott, utat tört magának ott, ahol a legkevésbé számítottak rá. Az égből is ömlött a rég elfeledett eső, lemosta a poros tetőket, elgörbítette az elhanyagolt és eltömődött ereszeket, megnyíltak az ég csatornái, a kétségbeesett emberek pedig bőrükön érezve a természet erőinek rettenetes hatalmát, fulladoztak az áradatban."
Boško Krstić

"Kövekre ültem, fűre, skorpiót és gyíkot kerestem.
Nem tudtam, hol vagyok. Trópusi köpés volt az eső,
félig se teltek a gödrök, s már sütött a Nap,
indultunk tovább, balra az ott Niobé köve, majd
hosszú mérföldekre rá Epheszosz, s fölötte a Szűz kőodúja.
Nem, nem tudtam, hol vagyok. Bújtam volna bár
el valahol titokban a ciprusok, romok között,
valahol a zuhogó, fehér fény alatt
kariatidának álltam volna bár egy foghíjas oszlopsorba."

Kudelász Nóbel

"Visszafelé derült ki, amikor Zentáról Csantavéren át jöttünk Szabadkára, és a havas esőben meg kellett állnunk, mert Bozsik tudott erről a biliárdasztalról, és meg akarta mutatni, nem is annyira nekem, mint a kávéházkutató Zekének. Telitalálat volt, ott ültünk a műanyag székeken, egyikük hosszú, fehér kabátban, másikuk hosszú szőke hajjal, én meg izgatottan, mert ha fagyni kezd, nehezebb lesz hajtani az autót, és bámultuk a gyöngyberakásokat. Előtte körüljártuk az asztalt, érintgettük, simogattuk, a Payer Andris énekelt meg a Zámbó, szombat esti slágerműsor a rádióban. A falon kitömött vadkacsák."
Lovas Ildikó

"Ha az apró csigák feljönnek a felszínre, és közvetlenül a vízszint alatti partoldalra tapadnak, az a Tisza áradását jelzi, ha pedig onnan eltűnnek, akkor nemsokára apadni kezd a víz. Ha a csigák felmásznak az ágakra, a fára, akkor nagyon árad a Tisza, árvízveszélyt jelent. Sokan megfigyelték azt is, hogy a lentről jövő hideget, nedvességet más állatok is jelzik. Például ilyenkor a fürdőzők tele voltak vízibolhával. A víz felszínén összegyűlt sűrű hab is az áradásra utal. Amikor a Tiszán át csónakot húznak a halászok, és az mély hangot ad, ugyancsak rossz időt, esőt jelez. A Tiszán járó emberek megfigyelték, hogy vihar előtt mélyebbek a hangok, mint rendesen.
Amikor a ponty a víz tetején csapkod, rossz idő, eső, zivatar közeledtét jelzi."
Nagy Abonyi Ágnes

"Minden, amit az életben látunk, kivétel nélkül ezt hirdeti, ezt bizonyítja, ezt mutatja : 'Íme, atomok hatnak egymásra!' Az égiháború, az eső, a hegyomlás, az utcán felbukó kisgyerek, a kutya, amely csont után szalad, a hajnal, az alkonyat, a csókolózó szerelmesek, az író, aki a papirosa mellett ír... mindez: atomok egymásra hatása és mozgása."
Csáth Géza

"Az idő nekem nem jó..., az őszi eső veri az udvart, és ha a szomszéd lakásban megszólal a telefon, Tamarának indulnia kell a belvárosi szállodába. Az egyik kerületi nyomozó tud a lányról; szeretetből, sajnálatból óvja a szálloda előtt parkoló luxusautókban várakozó striciktől, akik kíméletlen nyugalommal rugdalják össze egymást a közeli bár sötét mellékhelyiségében. Ennek az életnek nincsen folytatása, gondolta a festő, aztán húzott egy hosszú, egyenes vonalat."
Kalász István