zEtna-lexikon
(Odaérni a) gyerekkor(ba...)

Még mindig nem volt előttem világos, miért is szántam magam el erre az utazásra. Azt sem tudtam, hogy mért érzek ekkora elégedettséget. Semmiről sem volt fogalmam. Ha valamire egész életemben vágytam, akkor az ez az öregifjú-érzés volt. Az én életemben minden választás egyetlenre szűkül. A halálra. Ez minden, ami hátra maradt. Eszem ágában sincs visszatérni életem csecsemőkorába. Egyáltalán, soha és sehova nem térnék vissza. Az én dolgom odaérni. Odaérni a gyerekkorba. Mindkettő ugyanakkora erőfeszítést igényel. És ha már egyre megy, azt mondtam a Jamesemnek, 'legyünk gyerekek'."
Slobodan Ilić

"Rég elillant tőlem a gyermekkor,

Városomba ha el is megyek,

Vonatról leszállva szürkületkor

Sehová utat már nem lelek."

Arszenyij Tarkovszkij

"Salzburgba kerülését az elbeszélő a nevelői árulásaként élte meg. Mindazzal szemben, amire nevelői, s különösképpen nagyapja gyerekkorában képesítették, a Szt. Endre templom melletti iskolába és a schrannengassei intézetbe adva őt, az elbeszélő 'e tapasztalat minden szigorával bekerül a harmincnégy azonos korúval (...) az internátus piszkos és áporodott, régi és nyirkos falaktól és régi koszlott ágyneműtől bűzlő hálótermébe, és hetekig nem tud elaludni, mert nem tudja felfogni ésszel, miért kell ebben a piszkos és áporodott hálóteremben lennie, árulásnak érzi azt, amit oktatásügyi szükségszerűségként elmulasztottak megmagyarázni neki.' "
Utasi Csilla

"Itt születtem. A park olyan hosszú, mint a városon áthaladó folyó. Az iszap feneketlen, és gyerekkoromban sem a víztől féltem, hanem az alatta elterülő feketeségtől. Vörös kukacokkal hemzsegőnek képzeltem, piócák lakhelyének. Halat soha sem fogott egyetlen halász sem, mégis végigülték a parkot. Apám is húzta a hálót, zöld, nedves növények akadtak a kávára. A vízre fektetett akadályok között gyűjtötték a békalencsét. A parkban gyerekek játszottak, a bokrok között szerelmesek csókolóztak, akiket visítva fedeztek fel a suhancok, és halásztól halászig rohanva mesélték a látványt."
Nagy Farkas Dudás Erika

"Eszébe jutott a gyerekkor, izzó kis tüzek a ház előtt, ahol a nagyapja élt, ahol szülei és ő is éltek, ahol gyermekkora legszebb napjait töltötte.

Előjöttek az illatok.

A száraz diólevél meggyúlva a vastag füstöt kibocsátó, pislákoló tűzön halkan sóhajt és lassan ható, bágyasztó illatot áraszt, mint az első csók vagy a hasis. A gyógyhatású borostyán bőrszerű, hosszú levele, amelyet arany sarló, vagy gyors nyíl metszett le, s röptében elkaptak, hogy ne érintse a földet, a tűzön bódító illatot áraszt, sóst, mint a lányok könnye. Az eperlevél, amikor a tűz elemészti nem bocsát ki illatot, csupán ropogni kezd és úgy törik, mintha égetett agyagból volna."

Miloš Latinović

"A Szarkakő a környék legmagasabb pontja. Gyerekkorában gyakran kísértette a gondolat, hogy egyszer szemből, a sziklafal kiszögelléseit használva másszon fel a csúcsra. Ahogy teltek az évek, úgy csökkent benne a virtus és nőtt a mélység iránt érzett iszonyata.

A Szarkakőt állítólag egy távoli vulkán kitörése dobta erre a vidékre. Az ősei is így érkeztek ezer és egynéhány száz éve a népek fortyogó kráteréből. Harcias férfiak és nők, akik nem féltek a haláltól, ugyanakkor reálisan fel tudták mérni lehetőségeiket és kis motyójukat, benne minden vagyonukkal, örökké vánkosuk alatt tartották, készen a menekülésre."

Lakatos Mihály

"A porosz-osztrák háborúban, a nemzetiségi ezredekben mindenütt a megfelelő nemzeti dalt játszották. Nálunk például a gyerekek, a klerikális iskolákat leszámítva, mindenütt azt tanulják, hogy Rákóczi nagy hős volt. A Rákóczi-induló hallatára eszükbe jut mindaz, amit róla tudnak. Eszükbe jutnak - maguk se tudják, hogyan - azok az ábrándok, amelyekben például egy képzelhető háborúról, s a háborúban Rákóczi katonáinak mintájára tanusítandó bátorságukról, hőstetteikről álmodoztak. A gyerekekben, akik katonasapkát és kardot kapnak ajándékba, s ezekkel a játékokkal mulatnak, az ilyen gyerekkori ábrándok döntő nyomot hagynak. És háborúban, ha csakugyan összekerül néhány ezer ilyen ember, akkor egészen bizonyos, hogy a zene fokozni fogja a bátorságukat, erejüket."
Csáth Géza

"A szüleim már kicsi gyerekkoromban megtanítottak arra, hogy ne pisiljek a medencébe. Mit szólnék, mondták, ha én más pisijével higított vízben lubickolnék, abba dugnám fejem, azzal locsolnám és fröcskölném magamat és az öcsémet.

Ettől az első figyelmeztetéstől kezdve másnak láttam a vizet, mint addig. Akárhányszor rámjött a pisilhetnék, szinte láttam, ahogy az élénksárga emberi vizelet patakokban és tócsákban hömpölyög a vízben, és ez mindig a WC-hez vezető irányt jelölte ki számomra. Érdekes, hogy ezek a sárga foltok mindig eltűntek, mire visszatértem a medencéhez. Így volt ez később a Tiszán is, majd a Dunán és a tengeren, de még a koszos Balatonban is."

Várszegi Tibor