Mese...

"Kiderült, ki is ez a sündisznó valójában! Mint a kis állatoknak általában, neki is kisebbségi komplexusai voltak, és ezt az ölébe pottyant hatalommal próbálta leplezni. A jelentéktelen kis süniből kegyetlen diktátor vált, aki csak a saját érdekeit tartotta szem előtt. Minden lehetőséget megragadott, hogy kizsákmányolja az alattvalókat. Ebben a tevékenységben serényen segédkeztek busásan megfizetett zsoldosai: a sólyomok és a tigrisek."
Faragó Szilvia: Aktuális fabula

(Erinaceus roumanicus)
"Sün nagyon sokat ivott azon az éjszakán. Fröccsöt konyakkal. Támolyogva távozott, úgy két óra fele. Arra ébredt, hogy valami nagyon szúrja a hasát. Mikor fölébredt, látta, hogy egy súrolókefén fekszik, a slicce ki van gombolva, a farka meg kilóg a nadrágjából. Merevedése volt, mint minden reggel, ha másnaposan ébredt. Kábultan nézett maga elé, és próbálta rendbeszedni magát, mikor arra repült a szarka, és elkezdett csörrögni:
- Szodomia! Szodomia! A sün a súrolókefével! Mindent láttam!"
(Bozsik Péter)

(Anseridae)
"Elindult a libák népe, disznóvezér nyomában, hálaének a disznóról betöltötte a tájat. A folyó másik oldalán a vadlibák népe élt, zöld fűben, a tarka rétben megtalálta örömét. Négy lábára ült a disznó: "Figyeljetek, vadlibák, túl tarka ez a mező, keressetek más hazát!"
(Takács Kecskés Éva)

(Bos taurus domestica)
"Hol volt, hol nem volt, árkon-bokron túl, az Óperenciás tengereken is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy nagy ól. Ebben az ólban élt Hótehénke, édesanyja Elizabett Múúú, és édesapja Milkakirály. Elizabett Múúú nem szerette Hótehénkét. Ezért megbízta a Vadász farkast, hogy egy dobozba hozza el Hótehénke veséjét. A Vadász Farkas drasztikusan rátámadt Hótehénkére, és kíméletlenül kivágta vaséjét. Hótehénke elájult, de életben maradt. A Farkas nagyot hallott, és homályosan látott, ezért azt hitte, hogy meghalt, és elvitte az erdőbe."
[Perpauer Alen (12), Újvári Petra (14), Apró Angéla (10) és Apró Dóra (6 éves)]

"E pozíciót nélkülöző helyzetben ekként vetül eléd a történet nélküli (benned végbemenő) történés: a gőg ostobaság (tükröm nékem, mondd meg,/ ki a legszebb evilágon?), az önzés pedig az eltiprás kíméletlen önjoga (Te pedig add a világot/ világomnak, ne téblábolj!/ Gyilkolj, miként/ a vért izzadó/ kaszás rendet vág! ) Az első a mese hiú királynéjára, a második a csuklyás halálra emlékeztet. Kik így a világ rendjét nem bölcsen elfogadni, hanem a maguk szűk látóköre szerint megváltoztatni szeretnék. Miközben az a továbbiakban nem önmagában valóan, hanem rájuk vonatkoztatva létezne."
(Sáfrány Attila)

"A korona alatt azonban az az arc, úgy láttuk, egyszer sem mosolyodott el. A játékvezetőnek ugyanis a játék kezdetén nem sikerült feloldania a gyerekek szorongását, amit talán "a Mesevetélkedőnek helyet adó sportcsarnok" hatalmas mérete, a magas lelátón ülő néma tömeg és a játékvezető kezében lévő mikrofon váltott ki."
(Bakos András)

"A (belső) vita haragvó szakítással ér véget, s csak Filip Kobal végső eltűnése után szakad föl az elbeszélőből a néma válasz: 'Meglehet, hogy nálunk odahaza a mondaszerűt és a mesei lényeget jobban ápolják, mint itt. Csak éppen ezáltal lesznek igazán tárgytalanok. Nem, egyelőre nem megyek haza. Mert ha haza is térnék, nem volna ott senki. Inkább még tovább fogok menni. Időközben vadabbul történnek itt a dolgok, mint odahaza, az általam újrafelfedezett szikláknál, a szederbokroknál, a sárgafejű szitakötőknél és a lódarazsaknál, amiket a Szajna magasában annyira hiányoltál ...' "
(Bombitz Attila)

"A vajdasági magyar gyermekvers-irodalmat eddig a dallamos, víg versek, meseszerű, játékos mondókák alkották. A Csókán és környékén élő írók munkásságát figyelembe véve a következőket állapíthatjuk meg. Cs. Simon István Sziromeső című gyermekverseskötetében például a természetet hívja a gyerekek játszótársául. Ezek a versek saját gyerekkoráról szólnak, mivel akkoriban még a rét, a mezei virágok, a napsugár és a szivárvány volt a pajtásuk."
(Bóka Mónika és Lévai Ildikó)

"A mesebeli erdő térségét váratlanul kisfiúk és kislányok népesítik be. Eleinte úgy lépegetnek, mintha máris eltévedtek volna, mintha maguk kívánták volna maguknak ezt a kijutás reménye nélküli kiútkeresést. Nem tudom, észrevettek-e, de úgy találom, a környezet mind kevésbé hozza őket zavarba, mozdulataikban mind több a kacér ficam, szemükben a csillogás. Ha még imént az volt az érzésünk, csapdába kerültek, hogy tulajdon álmuk túszai, most ezt az álmot elnyomja annak a szabadságnak az érzete, amelyet soha, sehol nem kínálna és nem engedélyezne nekik senki."
(Slobodan Ilić)

"A folyó folklórteremtő tulajdonságát közvetett módon bizonyíthatjuk egy Zentáról elszármazott fiatal író meséjével, amely tele van folklórelemekkel. Szereplője egy jóságos szellem, a Tiszai Ember. Három szép lánya közül kettőt elraboltak az uraság fiai. Egy tündérlány élt aztán az apjával. Kerülték az embereket, de a halat a tiszai halászok hálója felé terelték. Egy szép és bátor halászlegény, Mágocs egy napon találkozott a tündérlánnyal. Egymásba szerettek, és beteggé tette őket a vágyakozás. Mágocs apja végül közölte a hírt a Tiszai Emberrel. Ez dühében árvízzel árasztotta el a vidéket. Mikor az ár visszahúzódott, egy földnyelven megtalálták Mágocs holttestét. A tündérlány szomorú dala meg azóta is hallatszik, ha csendes az éjszaka."
(Tripolsky Géza)

"S végül: hogyan lehetne e(gy) sztori, korszerű? Hát úgy, ahogy képszerű, gondolatszerű, tényszerű vagy meseszerű, nagyszerű, vagy valami-szerű. Éppen úgy. Miközben háttérvilága, egy belső kép, hang - vagy egy rajz, mindig ugyanaz marad. (A virágnak megtiltani nem lehet, pláne, ha képzeletbeli). Egyszerű."
(Verebes Ernő)