Danyi Zoltán
Együtt a tizenkilenc

Mikor a kérdéses időpont elérkezett, vagyis szombat délután pontosan ötkor töltöttem magamnak egy whiskyt, és hátradőltem a karosszékemben. Természetesen nem mentem el a találkozóra. Egészen más tervem volt Mircea Budmillal és az ő Heideggerével. A telefonom hat órától kezdve egész este csörgött. Tudtam, hogy a csalódott Budmil az, aki keres (hiszen az átkozott hívószámkijelzés miatt a mobilja megőrizte a számomat). Persze, nem emeltem fel a kagylót, hiszen jól ismertem a könyvgyűjtők lélektanát: tudtam, hogy ha holnap reggel felhívom, mindenbe bele fog egyezni.

Így is volt. Másnap fél nyolckor hívtam, és százszor is elnézést kértem tőle, sajnálkozva emlegettem a nagynéni rosszullétét, mentőkre, ápolókra hivatkoztam, és megígértem neki, hogy délután kettőre ott leszek lakásán a könyvvel, mert kölcsönkaptam a nagynéni kocsiját. Ahogyan várható volt, gond nélkül beleegyezett.

Jókora hátizsákot vittem magammal: ezen a csengetésre ajtót nyitó Mircea Budmil kissé meghökkent, de mivel izgatottsága sokkalta nagyobb volt éberségénél, azonnal betessékelt a nappaliba. A könyvespolca tele volt vaskos lexikonokkal és német-román szótárakkal, néhány bőrkötéses kötettel, de a tiszteletreméltó központi helyet a Heidegger-sorozat foglalta el. Leültetett az üvegasztalhoz, ezüstkannából gőzölgő teával kínált, majd sürgetett, hogy hát akkor mi lenne, ha rá is térnénk a lényegre. Bólintottam, majd a hátizsákomhoz hajoltam és elővettem a Phenomenologie und Theologie-t. Budmil lélegzete elakadt, arca mozdulatlanná merevedett, és csak a szemeiben lehetett észrevenni valami heves tüzet, amikor felé nyújtottam az arany borítású könyvet. Áhítattal fogta meg, ujjainak óvatos mozdulatával nyitotta ki, megnézte a dedikációt, majd mélyen beleszippantott a szétnyitott lapok combközébe. Elég nyálas jelenet volt, én legalábbis szívesen köptem volna egyet - de erre most nem volt időm. A jól kitervelt módon lassan mögé léptem, mintha az érdekelne, mennyire van megelégedve a szerzeményével, aztán villámgyorsan leemeltem a legvastagabb lexikont a mögötte levő polcról, és két kézzel megragadva, határozott mozdulattal ráütöttem vele Mircea Budmil tarkójára, gyors egymásutánban kétszer is.

Amíg a félig eszméletlen Mircea Budmil a padlóra csúszva nyöszörgött, én a könyvespolcáról mind a tizennyolc dedikált Heideggert a hátizsákomba söpörtem, majd felvettem a földről a Phenomenologie und Theologie-t, és azt is a többi közé süllyesztettem. Íme, együtt volt hát mind a tizenkilenc kötet! Mind a tizenkilenc dedikált Heidegger, melyért a kragujeváci pénzváltó, az én újgazdag megrendelőm húszezer dollárt ígért nekem, azonnali fizetéssel, készpénzben!

A szerencsétlen Mircea Budmilt ott hagytam a nappaliban, csak a mobilját vettem még el az asztalról, s már kint is voltam a ház előtt. Királykék Zasztavámmal nyugodtan és békésen elvegyülve a számomra most kapóra jövő délutáni csúcsforgalomban, már úton is voltam Belgrád felé: vagyis minden a legnagyobb rendben, pontosan a tervek szerint haladt. Valamivel később az egyik szemafornál felhívtam a mobilról a megrendelőmet, és egyeztettem vele még egyszer. Ötre ott leszek a lovas szobornál, mondtam neki, ahogy megbeszéltük.

< Aleksandar Šaranac: Inkább Wittgenstein és Russel | Aleksandar Šaranac: Nyerő lapok >