Danyi Zoltán: In einer dunklen Nacht

A Niky-féle balzsam

Celia tornaruhába öltözött, felvette edzőcipőjét és futni indult, vitte magával Katarina asszony kutyáját. A Futaki út sarkán megállt, megmozgatta térdét és bokáját, bemelegített. Nem a központ felé, hanem ellenkező irányban, a városból kivezető úton indult el. Az ég levendulaszínű volt Újvidék felett, olyan, mint amikor először jártam kurvánál Pesten.

Mi újság, hogy vagy, kérdeztem.

Az áraim érdekelnek, kérdezett vissza.

Nem egészen… vagy hát, igen, válaszoltam.

Oké, az aktus tízezer, csókkal tizennégy, a francia tizenhat, simogatással húsz.

Szép hangja volt, megbeszéltünk egy időpontot.

Elmagyarázta azt is, hogyan találom meg a lakást, lediktálta a kapunyitó kódot (43, kulcsjel, 60, 22), és utána már alig tudtam másra koncentrálni egész délután. Az olvasás nem ment, írásra nem is gondolhattam, csak néztem a szűk udvart az ablakomból, és valahogy elmúlt az idő. Lezuhanyoztam, átöltöztem. Magyarországi, „igazi magyar” nővel nem volt még dolgom, egyre izgatottabb lettem. Megittam egy dupla vodkát, a maradék italt pedig a táskámba raktam. Nem tudtam, mi a szokás, arra gondoltam, esetleg a lányt is megkínálom.

Mentem végig a Király utcán, és mint mondtam, levendulaszínű volt az ég.

Megtaláltam a házat, meglett a lakás is, becsengettem.

Celia apja állva szeretett enni, mint a lovak.

Hangtalanul, diszkréten nyílt ki az ajtó, először egy bársonyos félhomályt láttam. Beléptem, a lány mindkét kezével megfogta a kezem és bemutatkozott, Niky vagyok, mondta. Mintha kissé meg is hajolt volna közben (de lehet, hogy ezt utólag csak hozzáképzelem). Ciklámenszínű alsóneműben várt, a melltartóján pomponszerű bolyhok fityegtek, ezek minden mozdulatára meglibbentek. A pomponokat őszintén szólva túlzásnak éreztem, ettől eltekintve azonban minden megfelelt az ízlésemnek, a lakás, a tapintatos megvilágítás, a háttérben szóló halk zene. Egyedül Niky ajka volt valamivel keskenyebb a kelleténél.

Hoztam egy üveg vodkát, mondtam, szeretném, ha koccintanánk.

Mintha nem is egy kurvánál lettem volna.

A cipőfűzője előbb kilazult, kevéssel utána ki is oldódott, meg kellett állnia, hogy újra megkösse. Leguggolt, lerakta maga mellé a pórázt. A terrier lihegett, leült, aztán megint felállt. Jobbról egy újságos trafik meg egy burekos, balról egy koporsókereskedés üzemelt a Futaki út és a Vršačka sarkán, a jelzőlámpák sárgája, vöröse, olajzöldje békésen váltogatta egymást. Az újságosnál rágógumit, óvszert és körömvágót is árultak, ragasztószalaggal a pult fölé rögzítették őket. A koporsóbolt kirakatában pedig különféle színű és méretű ládák sorakoztak, némelyik gazdagon tele faragott ágakkal, szirmokkal, levelekkel, arany vagy ezüst felfestésű zsínórmintázattal.

Lezuhanyoztam indulás előtt, mondtam.

Mégis arra kért, mosakodjak meg.

A kezembe adott egy törülközőt, kiment, az ajtót nyitva hagyta.

Hajnalonként erős még a fagy, napközben viszont már nyolc-tíz fokig szökken. A kéményből füst kígyózik, a kertben vadcseresznye, fenyő, mogyoróbokor. A rigókat, cinkéket figyelem az ablakból. Mellettem egy polcon vékony rétegben ül meg a por, mintha homok lenne. Közelebb hajolok, lélegzetvétel nélkül, nehogy felhővé fújjam. A porban egy oldalra dőlt muslinca hever, szárnya mintha homokba tűzött evező volna, ferdén emelkedik felfelé.

A rádióban egész nap a Goldberg-variációkat adták.

Nagy kibaszás, gondoltam, hogy a Duna túloldalán a juharfákat kivágták.

Leültünk az ágy szélére, egyre bátrabban értem hozzá. Kigomboltam a melltartóját. Belől, a combja belső felén, az ágyékához közel, volt egy anyajegy. Finoman, érzéssel felsimogatta rám az óvszert, aztán hátradőlt a párnán. Nem volt erős a merevedésem, de ha elkezdem, gondoltam, tovább keményedik majd. Ne siessek, súgta még.

Mintegy fél óra kell, hogy Celia a város szélére érjen.

Ott megáll, nyújtógyakorlatokat végez, melléhez húzza a térdét, előrehajol, nyomkodja az izmokat a combján.

Nem igazi, mondta.

Ez a haj nem az enyém.

Hogy pontosan mikor jöttem rá, vagy láttam be inkább, avagy konstatáltam végül is némiképp megilletődve, hogy nincs rám többé szükség a dögeltakarítóknál, nehezen tudnám megmondani. Többnyire W. alakja idéződik fel bennem, az angliai (valójában: német) szakemberé, aki a csontégetésben szerzett kimagasló érdemeket. A gépe Budapesten szállt le, Belgrád akkoriban nem fogadott még járatokat Londonból. A kocsiúton, mesélte, jobban elfáradt Pesttől Újvidékig, mint a vonatozásban Manchestertől Londonig és a repülésben Londontól Budapestig.

A dögeltakarítóknál azon a héten kaptam meg a felmondást, amikor W., a profi megérkezett, feltehetően ezért emlékszek mindenre élesen. Kezdetben még szimpatikusnak is találtam, őszülő hajával, tömör, szabályosan nyírt, ugyancsak őszülő bajszával, meg a kedélyes, nyugodt kék szemeivel, melyek a halánték felőli széleknél enyhén lefelé húzódtak, rendíthetetlen eltökéltséget sugallva. És csak a második vagy a harmadik (vagy még inkább a sokadik) pillantás után lehetett észrevenni, hogy van bennük egy mélyen, valószínűleg egy teljesen már soha el nem múló szomorúság.

A maga módján, gondoltam, Celia apja is megbolondult végül.

Kiköltözött Splitből a Kaštelokba, és a csillagokat nézte egész éjjel.

Az ablakban állok, figyelem a Dunát.

Erősebb szerek kellenének.

A tollat reggelenként teleszívom szürke tintával, azután csak próbavonalakat húzok egész nap, osztrigaszürke hullámokat és krikszkrakszokat rajzolok a papírra. A maradék tintát végül belecsepegtetem a lefolyóba. A szájápoló viszont, amelyet Niky fürdőszobájában találtam, megvéd a herpeszvírusoktól. Korábban a hólyagocskák és a felfakadó, gennyesen szivárgó kis sebek nem kevés bosszúságot okoztak. A Niky-féle balzsam egyedüli hátránya, hogy csak külsőleg alkalmazható. Színe a temerini akácméz és a porrá őrölt sáfrány keveréke, sárga tégelykében árulják, fedelén apró betűkkel az összetétele (Cacao, Camphor, Citronellol, Coumarin), a gyártó székhelye (USA) és a tégelyben található pontos mennyiség (7.5 g) olvasható.

Takarékosan használva hosszú ideig elég.

Talán a gyomor, a szív, vagy mélyebben, a belek.

Kérdés, hogy a vendégszeretetünk valójában mit jelent. Csaknem homogén hegyek és erdők a Duna mindkét oldalán. Egy tisztáson őzek legelésznek, egymás közt csak az államnyelvet használják.

Az ablakból nézem a Dunát.

Viszonylag gyér a forgalom a folyó szerb szakaszán.

Ezzel lehet befejezni Celia történetét. Otthagyni őt a Futaki út végén, miközben az izmait nyújtja és lazítja, futás után. És azután visszatérni oda, ahonnan elkezdtem, vissza a kései órához, a sötétedő alkonyathoz, a kékesfekete vízhez, ahonnan többször újrakezdtem. Kékesfekete víz, kövek a parton, sötétedő hullámok. A bokája körül sisteregve szétomló hullámok.

Lehajol és kiemel egy követ. A tenyerébe veszi, megcsillan a nedves alkonykékben. Mikor a szélbe mártja, alig felfoghatóan foszlik semmivé a vízhártya, a kőről felszáradó tenger.

Nem sikerülhet.

Szétfolyik az ujjaim között.

Minél erősebben szorítom, annál inkább.

<Nem köt már össze | In einer dunklen Nacht >