ELSŐ LEVÉL.
Cédulák, szárnyak
Sibelan Forrester:
Anasztázia első, második és harmadik levele
[Draginja Ramadanski: Bogaraš II.]
ELSŐ LEVÉL.
Daragácskák enyéim, Szása néni ajálta, leírja, mit mondom, hogy levelet írjak neketek. Kezemből esik toll, lábaim akár galamb, vékony, alig járok. Mit tehetek? Daragácskák enyéim! Van itten klavír, és én játszom, míg kezem bírja.
Szása néni született Ruma, tudom, ez nem Róma, de mindig mondja, összekötés van neki Úristennel, és látszik, olyan jó is velem. Mondott, fogja elárulni az ő titka, de még nem elárulta.
Ablakunkból látok utca. Tél van, ember nincs, utca üres, csak faágak kapaszkodna ég fel.
Vot, pisú vám eti sztrócski
a messzi-messziből!
Mind anya angyalocskái,
kik elszálltak, és
csókolok, csókolok mindet. Isten legyen veletek. Imádkozom értetek.
(Szása néni kusza kézírással hozzáfűzte, hogy a kórház egy gyönyörű házban helyezkedik el, és hogy Anasztáziával naponta imádkoznak. Mentegetőzött az írásban való járatlansága miatt. Többé nem hallottunk felőle.)
MÁSODIK LEVÉL.
Kedveseim, fáj a szívem utánatok, mindig rátok gondolok, és kérem az Istent, hogy vigyázza meg egészségetek. Apátok, az én Pavlém meglátogatott, és elmondta, jól elvagytok az ő nővérénél. Itt, a kórházban is kedvesek a nővérek, csak hát kizárólag angolul beszélnek. Nem mindig értem őket. Egész nap az ablakot bámulom, rátok gondolok.
Ha meggyógyultam, én is odamegyek, elviszlek benneteket a templomba. Azt érzem most, hogy minden baj azért van, mert elhagytam az Urat, nem tudva, mi a helyes. Amíg kórházban leszek, imádkozom és tanulok. Megkérem Pavlét, szerezzen nekem Tolsztojt, nem a korábban már élvezettel olvasott regényeit, hanem idős kori bölcsessége gyümölcseit. Ahogyan ő, úgy én is meg fogom találni a kiutat, meglehet, az én végállomásom is egy sínpálya mellett várakozik rám.
Gondoljatok rám, angyalkáim, és kérjétek az Urat, hogy segítsen rajtam! Legyen velem könyörületes!
Soha nem felejtő édesanyátok
HARMADIK LEVÉL.
Kedves Vera!
Nagy örömöt okoztál nekem válaszoddal és a gyerekeket ábrázoló fotográfiával. A kislányod (ő az, ugye, ott Nina és Nick között?) nagyon hasonlít rád. Az én Ninám igazi szépség lett, nem is tudtam, hogy ilyen nagyra nőtt. Vigyázni kell majd az gavallérokkal, én is igen fiatal voltam, amikor udvarolni kezdett az uram.
Tudod-e, kedvesem, hogy nagy sokára érteni kezdem a dolgokat. Én az Istent itt kerestem, de az orosz Isten, aki megért engem, nem is hallott Amerikáról. Jaj, miért is kerültem ilyen messze az enyéimtől, minden rokonomtól, Rosztovtól, ahol még megvan a rokonságom, és ahol megértenek engem. Olvasok és gondolkodom, az orvosokkal nem sok szót váltok, még a fiatal dr. Lukićtyal sem, aki ugyan minden szavamat érti, de az értelmükből semmit fel nem foghat. Mért nincs még egy olyan orvos, mint amilyen Csehov volt!
Írj nekem, könyörgöm, és írj a gyerekekről. Én már a boldogságomat elveszítettem.
A te Anasztáziád
