Papír(/)krumpli – A felvidéki Fiatal Írók Körének ciklusa

Bódis Attila
A krumpli kálváriája

Szervusz, burgonya! A partraszállás után egyből hozzád futok, pityókásan kezemben dajkállak, aztán zsebre váglak. Be a hajófenékbe, indiánok többé nem látnak. Eddig nyugis volt az életstílusod, most invázióra készülünk te meg én.

Az igazságos Mátyás sajna lecsúszott rólad, de utána mindenki megkapott. Te jó ég, mennyi vért, mennyi csatát, mennyi halált láttál ötszáz év alatt, mennyi remegő gyomrot. De csak szép sorjában:

Guggoló gümőd-gumód (ezt sose tudtam)
lelkesen bowlingozik az udvarokban,
a földekről bejőve belevigyorog a fazékba,
szinkronúszik a lábosban, majd a penge vágja derékba.
Onnan rúdugrik a paprikásba,
a püré meg olyan, mint a szántóföldek napsárgította láza.
Sokan annyira szeretnek téged,
hogy máglyahalálra ítélnek, míg a gyomruk béget.
Sokszor az elmúlt évszázadok alatt
nem alhattál a szabad ég alatt,
mert a kéz, ami felnevelt téged,
nem adott körbe, mint békepipát, ezt vajon érted?
Aztán csatakiáltások hívtak,
de te csak lábatlan kapálóztál partnak.
Sok mindennek voltál az oka,
de legfőképp te voltál a pestis reciproka.
Bármely hadvezérnél és politikusnál nagyobbat hódítottál,
Pedig egyszer se öltél, és nem is lódítottál.

Azt hiszem, mindenki szeret téged, talán csak én nem. Nekem túl bogaras a természeted. Csíkos szárnyú titánok kísérnek téged, mint valkűrök a halott hősöket. De én sokkal prózaibb okból nem szeretlek: egyszer úgy pofán dobtak veled, hogy betört az orrom – azóta fóbiám vagy.

< Bódis Attila: Az üres papír szerepe a belső építészetben | Takács Zsuzsi: Solanum tuberosum >