Debreczeny György: „szép csendben / gépcsendben kergetőzik / önmagával / a történelem” | Sinkovits Péter: „Előbb a sziklákat festette, majd a madarakat. A felesége elhagyta, akkortól csak az angyalokat. Világoskék szárnyakkal röpködtek sötétlőbb felhők alatt. Aztán a szárnyak kifehéredtek. A felhők is. A világos vásznon már csak néhány kusza, halvány vonal. Végül ellebegett ő is.” | Beszédes István: „Ideje volna bontani kezdeni a romokat, / a fényteli felszínre kiásni magát, / de pihenget még benn kicsit, álmot / és erőt gyűjtve a mérhetetlenül elhúzódó / éjszakából” | Gergely Tamás: „Ezé lenne?”, kérdem magamtól, mármint ezé lenne a lábam. Illetve a láb, ami szállít engem, míg az enyém… Várom, hogy mit akar. Hogy fizessek? Hogy most lecsatolja rólam, mert az nem az enyém, hanem az ő lába. „Mennyibe kerülhet az ötven méter? Metrókicsitól a mozgólépcsőig…?” | Szilágyi Máté: „és aki hűséges, az magányos./ de megszámoltam a csillagokat, / és a rák jegyében / járunk; // tehénszemű nyár van” | Orcsik Roland: Valamiféle roncsként, elásott romként, egy korszak nyelvi romjaként áll előttünk a szöveg. Ebből átsugárzik ránk az elképesztő, egyszerre etikai és spirituális erő, vonatkozás, valamit sok minden más. Ezt kifejezetten költészetként közelítettem meg, és mindemellett a düh is fontos volt számomra. Látjuk benne a céltalan és pusztító dühöt. Ennek a szakrális változata a közjó érdekében, meghatározott céllal bíró düh. Ez költészetként sugárzik ki: igazán fantasztikus volt foglalkozni ezzel.” | Horváth Ottó: „Reggel, miközben borotválkoztál és arcszesszel dörzsölted be az arcod, a tükörben pár évvel azelőtti tekintetedet kerested, kényszert éreztél arra, hogy felidézd, mint egy régen elhagyott ház telefonszámát. Később, miközben A. ebédet főz, te a miniatűr konyha beugrójában állsz az Iskola utcai albérletben, és A. mintha tudatosan és szándékosan tenné, kapcsolódva gondolatmenetedhez, arról mesél, ami vele történt aznap: Olykor úgy tűnik, már nem vagyok önmagam. Elvesztettem a nyelvet.

És még: „ijedtség, falakról. / egy darázspók fölöttem – / azt hazudják, anyám az.” | „fák alatt patások mezítláb / alattomos suta törvény / kezet mos / a nagy bumm utánl.” | „oroszlán az ember aki a verseket írja / négyszögletes buborékban imbolyogva / itthon vagy mondják végre hazaértél