Zenta város két évre kapott nyilvánossági jogot algimnáziumának; ez a két év elröppent, és az új iskola sem fenntartása alapjául kijelölt ingatlannal, sem okleveles tanárokkal, sem a megkövetelt tanszerek kellő mennyiségével nem rendelkezett. Ezért a mulasztásért a felelősség nem Kuthy igazgatót, hanem a városi képviseletet, tágabb értelemben pedig az egész birtokos osztályt terhelte. A városban ugyanis kitört a "járásosztás", az 1870-ben megváltott községi közlegelők felosztásáért vívott politikai belháború, amelybe akaratlanul, de sajátos módon - szenvedő alanyként - az algimnázium is belesodródott. Ennek megértéséhez részletesebben kell bemutatnunk a "járásosztás" történeti előzményeit.
A törökök kitakarodása után, a XVII. század végén Zentára szerbek, majd 1751 után magyarok települtek. A betelepülők mint a Kamara jobbágyai telket kaptak; ez állt az ún. "beltelek"-ből (intravilan: házhely és udvar, kb. 1 hold a település belterületén), szántóból (amelyet a vetésforgó szerint két "nyomás" területén sorshúzással osztottak ki, ez lehetett egész, fél, negyed vagy nyolcad "sessio", azaz 32-16-8-4 hold, már aszerint, hogy a jobbágy milyen iga- és munkaerővel rendelkezett) és legelőből, amelyet egy egész telek után ideálisan 24 holdnak vettek, de csak ideálisan, mert valójában a legelőt az egész település közösen, tehát osztatlan birtokként használta legeltetésre, csupán az állatok fajtája szerint felosztva. A beltelek és a szántó tehát fokozatosan teljesen egyéni használatba került azzal, hogy a birtokos elismerte az uradalom járadékszedési jogát ("salvo iure Dominali" = az uradalmi jog fenntartásával - adták-vették a telkeket), a legelő azonban a jobbágyok és az uradalom osztatlan birtoka maradt. Amikor az 1848-as forradalom megszüntette a jobbágyságot, gyakorlatilag a jobbágy tulajdonába adta az általa eddig is birtokolt telket azzal, hogy e telek részét képező legelőt az érdekelt birtokosok egymás között felosztották. Ennek első lépését képezte a községek határának 1870-ben végrehajtott "megváltása", amivel tulajdonképpen az egykori uradalomtól, a Kamara jogutódjától "megvásárolták" az őt megillető "uradalmi jogokat". Amikor ez megtörtént, a "közös birtok" immár csak a község szántóbirtokosait illette. Természetes volt tehát, hogy ezek a birtokosok Zentán is a közlegelők teljes felosztását kívánták, méghozzá a felosztás méltányos kulcsa szerint: a már tulajdonba vett szántóterület arányában. Aki tehát nagyobb szántóval rendelkezett, annak többet, aki kisebbel, annak kevesebbet kellett kapnia a közlegelőkből.
Zenta község lakóinak az a része, akiknek nem volt szántóbirtokuk, azt szerették volna, hogy a közlegelők maradjanak a város mint politikai testület birtokában, mert a legelők használatáért a város díjat szedett, és az így begyűlt jövedelemből fedezte a közköltségeket. A "közbirtokosság" tehát az osztásért, a többség viszont a járás fenntartásáért szállt síkra. A városi képviselő-testületben is a "nem osztók" voltak többségben, akik a gimnázium fenntartására megkívánt vagyonalapként a városi közjövedelmeket kívánták biztosítékul az alapítási nyilatkozatba beiktatni. Az alapítólevél ily megfogalmazását az "osztók" - közöttük Újházy Menyhért, az Iskolaszék elnöke és a járásosztás legmarkánsabb vezéralakja - megtámadták. Szerintük ugyanis a község nem rendelkezik olyan kijelölhető ingatlannal, amelynek jövedelméből a gimnázium folyamatos fenntartását biztosíthatná; a város a járásper lezártáig nem is jelölhet ki kihasítható birtoktestet abból a földingatlanból, amely nem az övé. A képviselő-testületben ugyan a "nem osztók" többségben lévén az alapítólevelet a fenti megfogalmazásban kiállították, de ezt Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter nem fogadta el, és csupán "a tanulóifjúságra való tekintetből" hosszabbította meg 1878-ban még egy évre a zentai gimnázium nyilvánossági jogát.17
Nem volt jobb a helyzet a szükséges tanszerek biztosítása terén sem. Kuthy igazgató körültekintő alapossággal összeállított ugyan egy tanszer- és tankönyvjegyzéket, ezt azonban a fösvény városatyák simán elvetették. A következő évben azonban, a nyilvánossági jogot mentendő, ugyanezt a jegyzéket ugyanazon összegre - 2238 forintban - megszavazták.18
Biztosítva volt tehát immár a minimális felszerelés, a polgári iskola épülete és tantermei ellen sem merült fel kifogás, de a legfontosabbat, a fenntartás alapjául szolgáló ingatlant a városi képviselő-testület képtelen volt biztosítani. Az "osztók" ugyanis azt kívánták, hogy a fenntartás alapjául szolgáló 200 láncnyi földet abból a birtoktestből jelölje ki a képviselet, ami a város számára a járásosztás után megmarad, míg a "nem osztók" - többségben lévén a képviselő-testületben - az alapítólevelet a következőképpen szavazták meg:
"1. A gymnasium fennállása anyagilag mindenkorra biztosíttatik: fenntartási alapul egyelőre a közjövedelmek, a város birtokviszonyainak rendezése alkalmával pedig az egész most meglévő közvagyonból kijelölendő ingatlan - alap fognak szolgálni."19
Ezt a határozatot az "osztók" a vármegyénél megfellebbezték, és keresztülvitték annak megsemmisítését. Trefort megelégelte a huzavonát: 1879. május 28-án értesítette a vármegyét, hogy a zentai algimnázium nyilvánossági jogát az 1878/79. tanév befejeztével megvonja. Erre már felbolydult Zenta város iskolapártoló közönsége: petíció érkezett a képviselő-testülethez, az Iskolaszék szinte megszakítás nélkül ülésezett, majd végül a képviselő-testület ült össze július 20-án, és most már késlekedés nélkül elfogadta a kijavított alapítási okiratot:
"A nm. vall. és közokt. m. kir. ministeriumnak 13.602 sz.a. gymnasiumunk ügyében kibocsájtott rendelete tisztelettel tudomásul vétetik ugyan, de mivel Zenta város közönsége a gymnasiumi intézménynek minden áron való fenntartását óhajtja. ugyanezért a gymnasium fenntartási alapjára még a folyó évben 30 ezer, a jövő 1880-ik évben ismét 30 ezer forintot, s így összesen 60 ezer forintot tesz le a városi közjövedelmekből alap-tőkéül."20
Az új alapítási okmányt maga Jankovich Aurél polgármester vitte tisztelgő küldöttség élén Budapestre Trefort miniszter úrhoz, aki a látogatást követő napon, augusztus 2-án kiadott írásbeli végzésében meghagyta, hogy az iskola - amennyiben tanképesített rendes tanárokat alkalmaz - ismét csupán egy tanévre, 1879/80-ra, ideiglenesen megnyitható lesz. A lefolyt három év alatt ugyanis csupán egy fővel szaporodott a képesített tanárok száma, azaz legalább még négy képesített tanár hiányzott. Nem volt mit tenni, a helyettes tanároknak fel kellett mondani, és a négy tanári állásra pályázatot kellett hirdetni. A pályázat sikeresen zárult, s ez lehetővé tette a nyilvánossági jog meghosszabbítását, de csak egy esztendőre.21
A szerencse azonban még most sem szegődött tartósan a fiatal intézményhez, mert szinte ugyanazon a napon, amikor a kívánt személyi feltételek az új, képesített tanárok kinevezésével megvalósultak, 1879. szeptember 5-én a szabadkai törvényszék a járásperből kifolyólag zárolta a város jövedelmeit. A zárlat feloldása az úrbéri per befejezéséhez kötődött, annak végét azonban senki meg nem jósolhatta, így az alapítólevél ismét hitelét vesztette. A város a legelőkből befolyt bérleti jövedelmekkel többé nem rendelkezhetett, abból egy forintot el nem vehetett semmilyen célra, még a gimnázium fenntartására sem. Új megoldást kellett ismét találni, még mielőtt kitelne az esztendő. És megint kezdetüket vették a végeláthatatlan képviselő-testületi viták, a javaslatok és ellenjavaslatok. Megint szinte az utolsó percben, 1880. június 13-án szavazta meg a képviselő-testület a legújabb alapító oklevél szövegét, amelyben az iskola fenntartására 60 000 forint tőke "gymnasiumi alap" néven nem földingatlanból, hanem a községi nagyvendéglő jövedelméből lesz kiválasztandó. És ha a gimnázium költségeit még ez sem fedezné, úgy a többlet a városi költségvetést terheli.22
Az újonnan szerkesztett alapító oklevelet most már a vármegye, a belügyminiszter és a legilletékesebb: a vallás- és közoktatásügyi miniszter is elfogadta. Így a nyilvánossági jogot a zentai algimnázium az 1881/82. tanév kezdetétől véglegesen elnyerte.23
A járáspernek azonban nem csak káros, hanem jótékony, hasznos következménye is volt a gimnázium további sorsát illetőleg. Annak köszönhette ugyanis, hogy rövidesen saját épületet kapott.
Az algimnázium - mint láttuk - 1876-ban a polgári iskola épületében - az akkori Árpád és Deák utca sarkán - kezdte meg működését. Ebben az épületben azonban tovább működött a polgári iskola két leányosztálya is. A két iskola kezdetben nem zavarta egymást, mivel a polgári iskola leányosztályainak létszáma kevés volt. De az évek múltával, ahogy a gimnázium egyre erőteljesebben fejlesztette tanszergyűjteményét, könyvtárát és múzeumát, úgy vált az épület egyre szűkebbé a két tanintézmény számára. Kuthy igazgató - lévén nem csupán tanár, hanem egyben építészmérnök is - látta az adaptált Majoros-féle épület hiányosságait és távlattalanságát; de arra, hogy a járásosztáson civódó városatyáktól egy új épület építésére pénzt kérjen, talán még gondolni sem mert. Azaz mégis! Méghozzá pontosan akkor, amikor ez a merész gondolat a járásperben bekövetkezett fejlemények megfelelő alakulása folytán valóra is válhatott.
A járásperben 1881 decemberében fordulat állt be: az "osztók" - belátván a további pereskedés céltalanságát - kiegyeztek a "nem osztókkal", és 1882. január 31-én aláírták az egyezségi okiratot. Az egyezség szerint a város mint jogi személy mégiscsak részesedett a járásföldekből, kapott 2308 lánc (2200 négyszögölös) birtokot a közköltségek fedezésére. De még ennél is fontosabb volt a kiegyezés az "osztók" és a "nem osztók" között amiatt, hogy ezzel feloldották a községi földingatlan-jövedelmek zárlatát, amelyek a két év alatt (1879. IX. 5-től) 250 000 forintra nőttek! Ezzel az összeggel az egyezség szerint a politikai község rendelkezhetett, de csak oly módon, hogy azt a közjót szolgáló ingatlanba, célirányos középület építésébe fektetheti. A város vezető köreiben természetesen több középület építésének a gondolata is felmerült, ezért a képviselő-testület bizottságot alakított a javaslatokat tanulmányozandó. Éppen ekkor az Iskolaszék is kezdeményezte a községi iskolaépületek szaporítását és a meglévők bővítését. Ekkor Kuthy igazgató a községi bizottságban egy olyan javaslattal állt elő, hogy a polgári leányiskola épületét részben adják át a népiskoláknak, a gimnáziumnak pedig a piacon lévő régi csendőrlaktanya telkén építtessenek egy teljesen új, emeletes épületet. Javaslatát előbb a bizottság, majd később a képviselő-testület is elfogadta, és meghozta a következő határozatot:
"A gymnasiumi osztályok, rajzterem, igazgatói, tanári helyiségekkel, könyvtár-, muzeummal, tornateremmel együtt, továbbá a helyi posta és távirda hivatalok főnökeinek lakásaival, a piaczi régi csendőrlaktanyai épület helyén létesítendő új emeletes épületben nyerendenek kellő elhelyezést akként, hogy a posta és távirda a földszinten, a gymnasium pedig az emeleten lesz - elkülönített bejárással és udvarral - elhelyezendő."24
A gimnáziumi épület tervrajzának elkészítésével Kuthy igazgatót bízták meg, aki azt 1883 augusztusában nyújtotta be a Városi Tanácshoz. A költség-előirányzat igen mérsékelt volt - 33 537 forint - így szinte simán, ellenvetés nélkül nyert jóváhagyást a képviselő-testületben, majd a megye építészeti bizottságánál is. Ezután a város pályázatot hirdetett az építkezés felvállalására. Többen is jelentkeztek, közülük a legkedvezőbb ajánlatot özvegy Freund Ernesztin és Fia helybeli cég nyújtotta be, és a pályázatot meg is nyerte.
A vállalkozó 1884 júliusában kezdte el a munkát. Az alapfalak a talaj vizenyőssége miatt a tervezettnél mélyebbre, általában 2,50 méternyire kerültek. A munkálatok az alapok biztosítása után oly gyorsan haladtak, hogy a nyár folyamán a falakat teljesen felhúzták, és szeptemberben már a tetőt lécezték. Ősszel került sor a lakatos-, asztalos- és üvegezőmunkákra. A teljesen elkészült épületbe 1885. április 27-én kezdődött meg a beköltözés, ami szintén rövid idő alatt végbement, úgyhogy április 30-án az új épületben a tanítás is megkezdődött.
A gimnázium új épületének telke 4780 m2-t foglalt el. Maga az épület az utcai fronton egy-, az udvari szárnyban (amely az utcai fronthoz "T" alakban csatlakozott) félemeletes volt. Az utcai frontra nézett az épület 15 ablaktengelye és 2 szárnybejárata. Ennek hossza 41,38 - a félemeleti szárnyé pedig 24,50 méter volt. A folyosókon kívül az épület 16 tágas helyiséggel rendelkezett, amelyekhez az udvarban az 1260 négyzetméteres tornaterem csatlakozott. A földszinti részen a hivatalos helyiségek és a hivatalnoki lakások kaptak elhelyezést, míg az udvart akácfasor és egy gyümölcsfákkal beültetett kert határolta.25
Az új épületben a gimnázium kezdetben a polgári iskolától örökölt - a régi épületből átköltöztetett - bútorokat és tanszereket használta. Ezek festetlen, ácsolt padok, egyszerű asztalok és székek, kopott táblák és nyikorgó szekrények, mindent összevetve: elnyűtt bútorok és tanszerek voltak. A tanszerek felújítására és pótlására vezették be az 1885/86. tanévtől kezdve a tandíjat: a helybeli tanuló 4, a vidéki pedig 6 forintot fizetett egy évre. De a város is juttatott a költségvetésből már 1885-ben 967 forintot tanszerek beszerzésére. A befolyt jövedelmekből 1885-ben legelőbb a tantermek bútorzatát újították fel, majd 1886-ban a tanári szoba, a könyvtár és az iskolai múzeum kapott új berendezést - bútorokat. A tanári könyvtárnak ekkor már tíz könyvszekrénye volt, mert könyvállománya az első mecénások adományaiból impozánsan gyarapodott. Így Sinkay János becskereki ügyvéd hagyatékából végrendeletileg 857 kötet került a gimnázium könyvtárába. A múzeumi teremben pedig nagyméretű, üvegezett szekrények álltak, bennük a tanszerek és gyűjtemények: ásványok és kőzetek, kitömött állatok, fizikai tanszerek, az emberi csontváz és különféle vegyszerek voltak elhelyezve. A tantermeken kívül külön terme volt még a fizikai földrajznak és a rajznak is. Ez utóbbiban háromszemélyes rajzasztalok, gipszmintatartók és rajzszekrények álltak. Ide kerültek a kottaállványok is, mivel az énekórákat is itt tartották. A tantermek bútorzatához tartozott a 20 cm magas, 2,50 x 1,60 méteres dobogó, ezen állt az oldalán barnássárgára, lapján pedig zöldre festett katedra. Ennek két fiókja ugyanazon kulcsra nyílt; a zárhoz minden tanárnak volt kulcsa, hogy a fiókba zárt osztálynaplóhoz és tanmenethez hozzáférhessen. A katedra mellett két szék állt: egyik a tanárnak, másik az esetleges óralátogatónak. A katedra mögött a falon a berámázott órarend függött. Az ablak felőli oldalon állt a háromlábú táblatartó, rajta az évente újrafestett, fekete táblával. A padok kétszemélyesek voltak, és miként a katedra, ezek is barnára, illetve lapjuk zöldre volt festve. A tornaterem berendezésével, a folyosók beüvegezésével és az 1600 négyzetméteres kert parkosításával az új épület berendezése az 1886/87. tanév végére befejeződött.
Az új épület és berendezése még a szigoráról ismert tankerületi főigazgatónak, Fehér Ipolynak a tetszését is megnyerte. Az első iskolalátogatása alkalmával így nyilatkozott:
".a bútorzás, felszerelés akár czélszerűségre, akár csín-, ízlés- és tisztaságra nézve nem hagy fenn semmi kívánni valót, annyira, hogy az intézet képe már most is mintául szolgálhat egy modern középiskolának."
A hivatalos bejárást végző minisztériumi kiküldött, dr. Klamarik János pedig a tiszteletére rendezett banketten a 120 meghívott vendég előtt a következőket mondta:
"Az ezen intézetbe fektetett minden egyes krajczár a czélszerű felhasználás által arannyá változott.26
Vessünk most még egy pillantást a zentai algimnázium hétköznapjaira: irányítására, rendtartására, oktató-nevelő munkájára.
Az algimnázium megnyitásának egyik feltétele az volt, hogy az az állami gimnáziumok tanterve szerint működjék. Az állami gimnáziumok tantervét a m. kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1871-ben rendeletileg írta elő, majd 1879-ben, illetve 1883-ban módosította. E rendelet szerint a tanterv rendes és melléktantárgyakra oszlott. Rendes tantárgy volt a vallás- vagy hittan (felekezeti hovatartozás szerint, Zentán a római katolikus, a pravoszláv és az izraelita), a latin, a magyar és a német nyelv, a földrajz, a történelem, a mennyiségtan, a természetrajz, a vegytan és természettan (ma: fizika), a rajz, a szépírás és a testgyakorlat. Ez a tanterv 1879-ben a rajzoló geometria beiktatásával bővült. A tantárgyak száma a harmadik osztályig nyolc, illetve a harmadik és negyedik osztályban kilenc azzal, hogy a heti óraszám minden osztályban 28 volt. Melléktantárgyak az ének és az idegen nyelvek voltak. A tanterv előírta a tantárgy tanításának célját, és tartalmazta a tananyag felosztását az előírt heti óraszám szerint, azaz osztályonként. A tantervhez az illetékes miniszter ugyancsak rendeletileg 1880-ban és 1887-ben részletes utasítást is kiadott.27
A közvetlen tanügyi irányítás és ellenőrzés szempontjából a zentai gimnázium a szegedi Határőrvidéki Tankerületi Főigazgatóság alá volt rendelve; ennek hatáskörét az 1883. évi XXX. törvénycikk írta elő. Az intézet fenntartása Zenta város közönségére hárult, azaz a városi képviselő-testületre, amelynek ugyancsak volt egy iskolaügyi szerve: a Községi Iskolaszék. Nos, ha a gimnázium fenntartásával kapcsolatos ügyeket kellett intézni, akkor az Iskolaszék csak a nevét változtatta meg: "Tanügyi Bizottság" lett belőle. A Tanügyi Bizottság nem mindig állt feladata magaslatán: előfordult, hogy saját hatáskörében sem járt el (a gimnázium fenntartása, ellátása), máskor meg hatáskörét túllépve felügyelőket nevezett ki az iskolai órák látogatására. Amikor ezért az igazgató panaszt tett a szegedi tankerületi főigazgatónál, a Tanügyi Bizottság rosszallását fejezte ki eljárása miatt. A felajzott kedélyeket csillapítandó, a főigazgató szabályrendelet alkotására hívta fel a várost. Persze ismét csak okos főre kellett bízni a dolgot, kire másra, mint Kuthy igazgatóra. Az általa elkészített tervezetet a képviselő-testület 1886. március 15-én elfogadta. E szabályrendelet szerint az intézet neve: Zenta Községi Gymnasium, fenntartója Zenta város közönsége. Az intézet közegei: a Községi Gimnáziumi Bizottság, az Igazgató és a Tanári Kar. A bizottság 16 tagú; 14 tagját a városi képviselő-testület választja saját kebeléből, míg hivatalból tagja az igazgató és egy, a tanári kar által megválasztott tanár, aki egyben a Bizottság jegyzője is. A Bizottság hatásköre kiterjed a gimnázium gazdasági ügyeire, az igazgató és a tanárok megválasztására, de feladata még "a tanári kar társadalmi szerepének szemmel tartása", továbbá "bizonyítvány kiállítása a tanári kar bármelyik tagja részére ennek társadalmi magatartásáról". Meghatározza a tandíj összegét, és gyakorolja a felmentési jogot, dönt a tandíjból befolyt pénzek hovafordításáról, és ellenőrzi az intézetet a tisztaság szempontjából. A beruházások és a költségvetés elfogadása a városi képviselet hatáskörében maradt: a Bizottság itt csupán javaslati joggal rendelkezett. Az iskola közvetlen irányítása "tanügyi és erkölcsi tekintetben" az igazgató feladata, aki ezért a tankerületi főhatóságnak felel, míg gazdasági ügyekben a Gimnáziumi Bizottságnak. Az igazgató az iskolai törvények és a hatósági rendeletek végrehajtója, a tantestület elnöke, a tanintézet képviselője, irodájának vezetője, pecsétjének és irattárának őre. Emellett köteles szaktantárgyát tanítani, és a tanári kar bármely tagját hatheti időtartamon belül díjtalanul helyettesíteni; köteles továbbá a "tanári kar tagjainak pontossága, didaktikai és pedagógiai eljárása felett őrködni", valamint "a tanári kar tagjainak erkölcsi magatartását, a könyv- és szertárak kezelésével megbízott tagok működését ellenőrizni". A szabályrendelet külön fejezete tárgyalja a tanári kar, illetve a tanszemélyzet kollektív és egyedi jogait és kötelességeit, a tanerők választását és díjazását, valamint a fegyelmi eljárást.28
A tanév hivatalosan szeptember elsején, az iratkozással kezdődött, illetve a gyakorlatban már augusztus 28-án, a tantestület "alakuló conferentiá"-jával. Ezt követték a pótvizsgák 29-én és 30-án. Az első osztályba felvehető tanulók létszámát miniszteri rendelet határozta meg: általában 65-70 tanuló felvételére kapott az iskola engedélyt. Az iratkozás szigorú menetrendhez igazodott: a beiratkozni kívánó tanuló szülőjével vagy gyámjával először az igazgatói irodában jelentkezett. Ilyenkor a vidéki gyermek szülei kötelesek voltak az igazgatónak olyan helyettest bemutatni, "kire a házi nevelést és felügyeletet, valamint az iskolai követelmények tekintetéből is reájuk háramló kötelességeket átruházták". A tanuló okmányainak tüzetes vizsgálata után az igazgató a szülővel közölte az eredményt, a tanulót pedig osztálya tantermébe vezettette a pedellussal, ahol az osztályfőnöke várta, és a naplóba beírta. Az első osztályba 12 évesnél idősebb tanulót csak kivételes esetben vettek fel.
A tanítás ünnepi egyházi szertartással, közös istentisztelettel - "Veni Sancte"-val - kezdődött a főtéri római katolikus templomban. A szentmise után a tanulók osztályfőnökeik vezetésével visszatértek az iskola épületébe, ahol az igazgató - jó idő esetében az udvaron, ha esett, a tornateremben - a tanári kar jelenlétében felolvasta és megmagyarázta az iskolai rendszabályokat, majd "az ifjúságot a tanulói kötelességek lelkiismeretes, pontos teljesítésére inté, s az iskolai évet megnyitottnak nyilvánítá." Ezután a város hivatalos közege, a rendőrkapitány jelenlétében kijelölte azokat a szegény tanulókat, akik ingyenes tankönyveket kaptak. Végül az osztályfőnökök a tantermekbe vezették az osztályokat, és ott közölték velük az órarendet, a magaviseletre vonatkozó kötelmeket és szorgalmi intelmeket.
A rendszeres, órarend szerinti tanítás a következő munkanapon vette kezdetét. Az évi "szorgalomidőt" a törvény tíz hónapban szabta meg, míg az évközi szüneteket a középiskolai rendtartás szabályozta. A hosszabb szünetek a római katolikus egyházi ünnepekhez igazodtak (karácsony, húsvét), míg az igazgató által engedélyezhető három szabadnap között rendszerint ott volt szeptember 11-e, a zentai csata évfordulója, amelyet ezekben az évtizedekben rendszeresen a csata színhelyén, az "Eugen-szigeten" kirándulással és ünnepi rendezvénnyel ültek meg.
A tanítás minden hétköznap reggel nyolckor és délután kettőkor kezdődött. Rendszerint délután tartották meg a hittan, a testnevelés, az ének és a választott idegen nyelv (pl. a francia) óráit. Az órák kezdetét és végét kézi haranggal az ügyeletes altiszt - a "pedellus" - jelezte. A tanároknak átlag heti 16-18, az igazgatónak 8 órája volt. Vasárnaponként tanítás nem volt ugyan, de a tanulók kötelesek voltak az iskolában megjelenni, ahol hitoktatóik szentbeszédet tartottak. Innen tanáraik felügyeletével a templomba mentek, és szertartáson - misén - vettek részt. A pravoszláv és zsidó vallású tanulók saját egyházi ünnepeiket tartották, és saját szertartásaikon voltak kötelesek részt venni, amiről hitoktatóik tartoztak gondot viselni és egyben ellenőrzést gyakorolni; ilyen esetekben ők igazolták a mulasztott tanórákat is. A római katolikus tanulók köréből a hitoktató közreműködésével kórust is szerveztek, amely a mise alatt két szólamban egyházi énekeket énekelt. A tanárok a tanulókat - ahogy a források említik - "atyai szigorral" nevelték, következetesen alkalmazva a dicséretet, a jutalmazást és a büntetést - ha szükséges volt, akkor a testi fenyítést (pálca, pofon) is. Így a legszigorúbb büntetések, a "consilium abeundi" (eltanácsolás, kizárás) viszonylag ritkán fordultak elő. A dicséretet és a jutalmazást az iskolai ünnepélyek idején gyakorolták, leginkább az évzáró ünnepélyen.
Az iskola nevelőmunkáját az igazgató a tantestülettel közösen irányította. A tantestület évente 10-16 értekezletet tartott, de szükség esetén többet is. Értekezleteit azok tartalma szerint szervezési, módszertani, ellenőrző és fegyelmi tanácskozmányoknak nevezték. Az első rendes tanácskozmány a tanévet közvetlenül megelőző napokra esett (augusztus 28-31.), ezen az igazgató ismertette a tantárgyak felosztását, javasolta az intézeti hivatalok (könyvtár, szertárak és gyűjtemények őrei stb.) elosztását, felolvasta a hatósági rendeleteket, utasítást adott a tanévnyitó teendők elvégzésére, amit a tanárok tudomásul vettek. Ezt az értekezletet követte - rendszerint augusztus 31-én - az első módszertani tanácskozmány, amelyen a tanárok is véleményezték a tantárgy- és hivatalok felosztását, a városi hatóságok felhívásait és átiratait (pl. taneszközökre pénzt kértek, tandíjak megállapítását, jóváhagyását tudomásul vették stb.). A tantárgyfelosztás megtárgyalása és jóváhagyása után tárgyalás alá vették a tanévben használandó tankönyveket osztályok és tantárgyak szerint, határozatokat hoztak a fegyelem fenntartására vonatkozólag, megállapították és jegyzőkönyvezték az általános módszertani elveket, majd részletesen megtárgyalták és jegyzőkönyvezték az első időszakban az I-IV. osztályban elvégzendő tananyagot. Végül megvitatták és jóváhagyták a tanévben járatni kívánt folyóiratok jegyzékét.
Az első ellenőrző tanácskozmányra október utolsó hetében került sor. Ezen - és minden értekezleten ezentúl - először felolvasták az intézethez érkezett hivatalos iratokat, majd sorban, osztályonként és személyenként megvizsgálták a növendékek szorgalmát és előmenetelét. Itt azt jegyzőkönyvezték, hogy kik estek megrovás alá, kiket intettek nagyobb szorgalomra, valamint hogy magaviseletből kik rovattak meg. December közepén - a karácsonyi téli iskolaszünet előtt - volt a rend szerinti második ellenőrző, és egyben classificaló vagy osztályozó értekezlet, amelyen a szokáshoz híven ismét osztályok szerint a növendékek osztályzatait lezárták, jutalmazásról és szünidei feladatok, gyakorlatok kirovásáról döntöttek. A karácsonyi szünidő végén tartotta a tantestület a második módszertani értekezletét, amelyen összegezték az első időszak fegyelmi és módszertani tapasztalatait. Ezen a tanári példamutatást mindig kiemelték. Az első évtizedben különösen hangsúlyozta a tankerületi főigazgató a tanároknak az intézetben való pontos megjelenését, mint a fegyelemtartás legfontosabb tényezőjét:
"Erre nézve minden melléktekintet félretételével a legszigorúbb lelkiismeretességet kíván. A fegyelemtartás egy másik fontos eszköze a vallásgyakorlat ellenőrzése. Erre való tekintetből óhajtja, hogy a róm. kath. vallású tanárok ne csak a templomi isteni tiszteletben vegyenek részt, hanem az ezt megelőző szentbeszédet is meghallgassák, s felhívja dr. Fülöp Adorján tanárt, ki ezt eddig nem tette, hogy tanítványaink előtt való példaadás czéljából ezentúl a prédikáczión s a gyónás és áldozáson is megjelenjék.29
A tanév második időszakában - amely a karácsonyi szünettől a római katolikus húsvétig tartott -, egy ellenőrző tanácskozmányra került sor február végén és egy módszertanira április végén; az előbbin "az intézet növendékeinek szorgalom s magaviselet tekintetében való állapota vétetett szigorú vizsgálat alá", míg az utóbbin meghatározták az elkövetkező tanévben használandó "tankönyvek sorozatát" és a tanév harmadik időszakára előirányzott tananyagot ismét osztályok és tantárgyak szerint.
A tanév harmadik időszaka a húsvéti ünnepek elmúltától, tehát áprilistól június végéig tartott. Ebben az időszakban minden hónap végén tartottak egy ellenőrző értekezletet azzal, hogy most már a májusin csak a megrovásokat jegyzőkönyvezték, a júniusin pedig a teljes tanévi osztályozást véglegesítették minden tantárgyból, és megtárgyalták a növendékek évvégi jutalmazását. Itt döntöttek a vizsgák idejéről és helyéről, a tanári és osztályfőnöki írásbeli jelentések elkészítésének módjáról és határidejéről, a pótvizsgák és magánvizsgák lebonyolításáról stb. Az utolsó, az ún. "évzáró" értekezletet a nyilvános záróvizsgák és a záróünnepségek előtt, június utolsó napjaiban tartották. Ezen a tanárok elolvasták évi szakjelentéseiket, és előzetesen meghozták a következő tanévi tantárgy- és óra-, valamint az osztályfőnökségek felosztását. A fegyelmi tanácskozmányokon a növendékek kirívó fegyelmi ügyeit intézték - például 1885-ben Kiss Dezső tanuló ügyét tárgyalták, aki a tanulók között olvasókört alakított! -, amelynek véghatározata rendszerint a büntetés valamelyik fokozatának kimondása volt.
Rendkívüli és ünnepi értekezletek is előfordultak, ezek valamely közéleti személyiség látogatásával vagy a neki rendezett tisztelgő célzatú szónoklatok, ajándékok átnyújtásával kapcsolatosak. Ilyen rendkívüli ülés határozott például arról is, hogy a tantestület tanári adakozásból megfesteti Gombos Gábor polgármester, Zsarkó Antal városi főjegyző és Mikosevits József járási főszolgabíró portréját, és ezekkel ajándékozza meg az illető urakat - a gimnázium támogatása körüli érdemeikért.
A tanítás június utolsó hetében nyilvános vizsgálatokkal fejeződött be. A vizsgák idejét és sorrendjét kinyomtatva meghívóként megküldték a felsőbb tanügyi és a városi hatóságoknak, a szülőknek és az iskolai alapítványt létesítő "tanügy-barátoknak". A nyilvános vizsgálat a tanulók szóbeli feleltetéséből állott az osztály, az igazgató, a megjelent hatósági képviselők, gyakran a tanfelügyelő, az alapítványt tevő mecénások és a szülők előtt. A vizsgálatok idején az osztálytermekben és a folyosókon kiállították a tanulók írásbeli dolgozatait, szabadkézi és mértani rajzait, amelyeket a tanév folyamán készítettek. A vizsgán minden tanuló köteles volt megjelenni. Azt a tanulót, aki a vizsgán nem jelent meg - ha elmaradását igazolta -, augusztus végén minden tantárgyból pótoló vizsgára engedték. Aki viszont a tanév folyamán és a nyilvános vizsgálaton több tantárgyból nem szerzett legalább elégséges osztályzatot, osztályismétlésre utasították. Ha csak egy tárgyból bukott a tanuló, abból augusztus végén javítóvizsgát tehetett. A tanév folyamán és az évvégi vizsgálaton a tanulókat előmenetelre nézve jeles (1), jó (2), elégséges (3) és elégtelen (4) osztályzatokkal osztályozták, míg magaviseletüket a jó (1), szabályszerű (2) és a kevésbé szabályszerű(3) osztályzatokkal minősítették. Az évzárón 1892-től kezdve miniszteri rendeletre tornaversenyt is tartottak:
"A tanuló ifjúság Klazsik Rókus tornatanár vezénylete mellett, zászló alatt s dobszóval, kettős rendekben a Népkertből vonult az intézet tornaterére. A felvonulás után az egyes csapatok katonai rendgyakorlatokat végeztek. Ezek után következtek a szabadgyakorlatok, majd különböző tornaszereken való tornázás s az iskolai év közben gyakorolt játékok. Végül versenyek voltak egyes szereken, azután mászásban, magas- és távolra ugrásban s futásban."
A tanév végén, június hónap utolsó napjaiban tartották meg a tantestület évzáró tanácskozását, a rákövetkező napon pedig az évzáró ünnepélyt. Ez reggel hálaadó istentisztelettel - "Te Deum"-mal - kezdődött, majd az iskolában alkalmi műsorral folytatódott, amelyben az iskola tanulói szavaltak és énekeltek.
"Végül az igazgató intézett a jelenvolt nagyszámú és díszes közönséghez és a tanuló ifjúsághoz alkalmi beszédet; ezen kihirdeté azon tanulók neveit, kik közt az intézeti alapítványok kamatai s a. szépszámú jutalmak kiosztattak, mire az iskolaévet bezártnak nyilvánítá."30