A Szovjetunió kísérlete, hogy Jugoszláviát is a rendszerét másoló népi demokráciák táborába terelje, 1948-ban megbukott. A zsdanovi iskolatípus azonban még kísértett néhány évig, úgyhogy több nekifutás után a valódi változás 1956-ban következett be.
A minőségi változás lényege a kötelező nyolcosztályos általános iskoláztatás bevezetéséből állt. Ennek megfelelően megszűntek a progimnáziumok, illetve ahol főgimnáziumok működtek, azok alsó osztályait a nyolcosztályos iskolákhoz csatolták. Így Zentán is a Stevan Sremac, illetve a Bólyai Farkas főgimnáziumok alsó (I-IV.) osztályait most már végérvényesen a nyolcosztályos iskolákba olvasztották. Ezzel azonban a két gimnázium tanuló-, illetve tagozatszáma megfeleződött: míg az 1955/56. tanévben a két gimnáziumnak 34 tagozata volt 1090 tanulóval, addig az 1956. szeptember 1-én megnyílt egyesített új gimnáziumnak 15 tagozata maradt 484 tanulóval. Ezzel a tagozat-, illetve tanulói létszámmal nem volt gazdaságos két tanintézményt fenntartani. Azt senki sem nehezményezte, legalább is nyilvánosan, hogy ezzel megszűnt Zentán az önálló szerb, illetve magyar gimnázium. Az új, egységes gimnázium a két korábbi intézmény V-VIII. osztályait egyesítette magában, és a törvény rendelkezései alapján területi jelleget nyert. Ez azt jelentette, hogy tagozatai a beíratkozó tanulók nemzetisége, illetve anyanyelve (vegyes házasságokból származó tanulóknál a szülők nyilatkozata) alapján alakultak. Ezek szerint az iskolának szerb és magyar tannyelvű tagozatai voltak. Általában a szerb tagozatok a latin ábécé első, két tagozat esetén még a második betűjét viselték, a magyarok a sorban következőket. Az első osztály rendszerint két szerb tagozattal indult (a, b tagozat), illetve két-három magyarral (c, d, e). Az iskola fenntartója Zenta járás Népbizottsága lett, így a közvetlen hatósági irányítást és felügyeletet a Járási Népbizottság Közoktatási és Kulturális Tanácsa, illetve Osztálya végezte, míg a szakirányítás és szakellenőrzés az újvidéki Oktatásfejlesztő Intézet hatáskörébe tartozott. Az iskola társadalmi igazgatása egységes Iskolabizottságra hárult. A gimnáziumnak most egy igazgatója, egy épülete, egy tantestülete maradt; de az épületet még a kicsiny tagozatszám mellett is meg kellett osztania, kezdetekben a Szakmunkásképző Iskolával. Moša Pijade kommunista forradalmár és politikus halála után a gimnázium felvette a nevét. Így hivatalosan Gimnazija "Moša Pijade" Gimnázium lett a neve.98
Az új intézmény első évei természetesen nem voltak mentesek az átalakulás, az útkeresés megrázkódtatásaitól. A tanári testület is sok változást élt át. Igaz, mindkét tantestületből a legjobb tanerők maradtak meg, de a képzettségi színvonal nem volt kielégítő. Az iskola fenntartója, a Járási Népbizottság előrelátó ösztöndíj-politikájának volt köszönhető, hogy éppen az új gimnázium megalakulásától kezdődően minden évben 3-4, egyetemet végzett fiatal tanár érkezett az intézetbe, s ott 1957/58-ban 9, majd 1962/63-ban már 17 egyetemi végzettségű tanár dolgozott.99
A zentai járás Népbizottsága bőkezű ellátásban részesítette a gimnáziumot: kicserélték a régi bútorzatot a tantermekben, a fizikai és vegytani tantermeket a csoportos oktatás igényeinek megfelelően felszerelték, felépítették az iskolaműhelyt, hangszóróállomást szereltek fel, gyarapították a könyvtárat, beszerezték a legfontosabb tanszereket és audio-vizuális oktatási eszközöket. Ily módon a zentai gimnázium felszereltségét és tanszemélyzetét tekintve a vajdasági középiskolák között az élvonalba került.
Az ötvenes évek végén azonban olyan változásokra került sor, amelyek az intézmény alig megkezdett erőteljesebb fejlődését újra lelassították. A Szövetségi Képviselőház 1958-ban meghozta az Általános iskolatörvényt, amely a gimnáziumok általános tudást nyújtó, egyetemi tanulmányokra felkészítő szerepét meghagyta ugyan, de az oktatás bifurkációja (természettudományi és humán irányzat) és a választott, szakképesítést nyújtó tantárgyak által jelentős lépéssel közelítette a befejező jellegű középiskolához. A törvényt új gimnáziumi tanterv követte, amelyet az 1959/60. tanévtől kezdődően vezettek be. A tanterv lehetővé tette, hogy a tanulók az első osztály befejezése után választhassanak a természettudományi-matematikai, illetve a társadalomtudományi-nyelvi irányzat között. Az érettségi vizsgálatok módja is gyökeresen megváltozott. Ezentúl a záróosztály (a negyedik) tanulói házi dolgozatot írtak valamely tantárgyuk körébe tatozó témáról, és ezt a dolgozatot védték az érettségi vizsgabizottság előtt. Az érettségi vizsgálat új módját már az 1959/60. tanévtől kezdve bevezették. Ugyancsak életbe lépett a tanulók osztályozására vonatkozó új előírás is, amely az osztályzatok nyilvánosságát hirdette meg, és egy fokozattal kibővítette a pozitív osztályzatok számát, bevezetve az eddig ismeretlen "elégséges (2)" osztályzatot.
A tanügyi hatóság politikai ösztönzésre rövid idő alatt gyökeres változásokat akart bevezetni kellő kísérleti eljárásból merített tapasztalatok levonása és a fokozatosság elvének tiszteletben tartása nélkül. Alig múlt el néhány esztendő, máris az eredményeket kérte számon. Így már 1961-ben alapos és mindenre kiterjedő ellenőrzést végzett a Tartományi Oktatásfejlesztő Intézet révén. A tanfelügyelők igen részletes jelentése megállapítja, hogy az oktatás anyagi alapja és személyi feltételei lényegesen javultak, és ez máris érezhető, kedvező változásokat okozott az oktatásban, a koedukációban, a kölcsönös nemzeti megbecsülés - ahogy akkor nevezték: "a testvériség-egység építése" - terén, a műszaki és a fizikai nevelésben, a minőségileg új tanár-diák viszonyban, a tanítás és az osztályozás gazdag formáiban. Kiemeli azt is, hogy különösen a természeti tárgyak oktatásában bevezetett csoportmunka, a demonstráció és a kísérletezés lehetősége megindította a tanulók felszabadításának folyamatát. A tanuló nem az oktatás passzív objektuma többé, hanem a tanárral és tanulótársaival együtt annak tevékeny szubjektuma. A jelentés rámutat a tanulók önkormányzati szerveinek, az osztály- és iskolaközösségeknek a szerepére, amelyek eleddig csupán formálisan keltek életre. A tantestület szerepéről szólva megállapítja:
"A tantestület az iskola legfelelősebb pedagógiai irányító szerve; feladata, hogy elvi álláspontot foglaljon az iskolai élet minden fontos kérdésében; tagjaitól meg kell követelnie az elfogadott határozatok tiszteletben tartását és maradéktalan végrehajtását. Ugyancsak gondot kell fordítania az oktatás színvonalára, a tantestület tagjainak szakmai továbbképzésére, de különösen a kezdő tanárok felkarolására mind pedagógiai és módszertani, mind pedig szakmai szempontból."100
A törvény a gimnázium feladatait illetőleg igen magas, de elvont, általános követelményeket szabott: a "sokoldalúan fejlett, szocialista személyiség" kialakításában jelölte meg a gimnáziumi oktatás célját, de nem határozta meg a szocialista személyiség összetevőit, ezért nem is "bontotta le" a tantervben azokat az utakat és módokat, amelyekkel ezt a célt el kívánta érni. Az általános, elvi célok kézzelfogható tantervi utasítások révén, többéves begyakorlással törhettek volna utat a mindennapi oktatómunka gyakorlatáig; ezek azonban a gyakorlati tapasztalatok levonásának hiánya miatt nem is készülhettek el. Tény, hogy az ún. "választott szaktárgyak", mint például a gyorsírás vagy a könyvelés oktatása még be sem válthatta a hozzája fűzött reményeket és elvárásokat, a tanügyi kormányzat máris új koncepciót kívánt megvalósítani: a természettudományi - társadalomtudományi bifurkációt, amelyet 1959-ben vezettek be. Így a választott oktatás rendszere, amelynek keretében a tanulók a kötelező tantárgyak mellett hajlamuk szerint választhattak szaktárgyakat, alig két évig volt érvényben. E két év alatt a zentai gimnáziumban 99 tanuló gyorsírást, 170 pedig könyvelést tanult.101 A bifurkáció lényegében a korábbi klasszikus és reálgimnázium egyesítését jelentette egy iskolai intézmény keretein belül azzal, hogy a tanuló az első osztály elvégzése után választott társadalom-, illetve természettudományi irányzatot. Az magától értetődik, hogy a társadalomtudományi irányzat tantervében a társadalomtudományok, a természettudományiban pedig a természettudományok voltak nagyobb óraszámmal képviselve. Ehhez kapcsolódott az érettségi vizsgálatok új módja: a negyedik osztályos tanulók a tanév folyamán szaktantárgyaik valamelyikéből érettségi házi dolgozatként tanáraik javaslata alapján témát választottak. A választott témáról a vezető tanárral többször is konzultálva, a kapott forrásirodalom alapján házi dolgozatot írtak. A házi dolgozatot a vezető tanáron kívül még két szaktanár értékelte; ha a dolgozat elfogadásra került, a tanuló kiállhatott az érettségi következő részére: az iskolában írásbeli dolgozatot írt anyanyelvből. Ha az anyanyelvi írásbeli dolgozatra is pozitív osztályzatot kapott, akkor a házi dolgozatát védhette a vizsgabizottság előtt. A három osztályzat középarányosa adta meg a tanuló érettségi osztályzatát.102
Nem kétséges, hogy a gimnázium 19 egyetemi és 5 főiskolai végzettségű, többségében fiatal tanára kihívásnak tekintette, és szívesen vállalta az új és több vonatkozásban is kreatív hozzáállást megkövetelő feladatokat. De a pedagógiai eredmények beérése előtt az iskolareform ismét "lépett egyet": a Szövetségi Képviselőház új nyilatkozatot fogadott el, határozatot hozott a szakiskolai oktatásról. Ennek lényege a szakiskolai oktatás fejlesztése volt - az "általános középiskolai", értsd: gimnáziumi oktatás rovására. Ezzel az iskolapolitikai lépéssel egyidejűleg a területi közigazgatást is átszervezték: Vajdaság Autonóm Tartományban csökkentették a járásoknak mint közigazgatási egységeknek a számát. Ekkor, 1959. december 31-én megszűnt a zentai járás is - a zentai gimnázium eddigi fenntartója -, beolvadt a megnagyobbodott szabadkai járásba.
Az első lépést - a gimnázium leépítése irányában - azért még a Zenta járási Népbizottság tette meg: 1959. március 6-án tartott ülésén egyszerűen átruházta saját iskolafenntartói jogait - és persze kötelezettségeit is - a Községi Népbizottságra, Zenta község Népbizottsága eleinte eléggé bizalmatlanul fogadta a gimnázium fenntartói jogainak és kötelezettségeinek reája történő átruházását. A községi Közoktatásügyi Tanács javasolta, hogy a Járási Népbizottság vizsgálja felül a gimnázium fenntartására vonatkozó határozatát. Javaslatát azzal indokolta, hogy a gimnázium tanulóinak mintegy 40%-a vidéki; másrészt a község nem rendelkezik megfelelő eszközökkel, értsd: jövedelemforrásokkal, amelyekből a fenntartást biztosíthatná.103
1959 szeptemberében azonban a Járási Népbizottság a gimnáziumra vonatkozó korábbi márciusi határozatának revideálása helyett egészen mást lépett: megnyitotta az Ápolónő- és Egészségügyitechnikus-képző Iskolát (népszerű neve Egészségügyi Iskola lett), amelybe az első évben a gimnázium második osztályát elvégzett tanulókat vettek fel. Mi sem természetesebb, hogy ezek a tanulók nem valamely vidéki iskolából, hanem a zentai gimnázium második osztályából íratkoztak át az Egészségügyi Iskola első osztályába.
Úgy látszik, hogy a szakiskoláztatásról hozott képviselőházi nyilatkozat a községi oktatásügyi szerveknél is megtette hatását: a következő évben - most már a zentai Községi Népbizottság - megtáltosodván, még egy új középiskolát nyitott: közgazdaságit, mindjárt három első osztállyal! Természetes, hogy a Közgazdasági Iskola megnyitásával is a gimnáziumtól vonták el az általános iskolát végzett helybeli tanulókat. De nem csupán ezzel hatottak vissza az új szakiskolák a gimnázium létalapjára, hanem azzal is, hogy az ellátásuk és a pénzelésük a gimnázium rovására történt, valamint hogy a gimnázium épületét, felszerelését használták, és tanerőit alkalmazták. Azután a Közgazdasági Iskola megnyitása például eleve szükségtelenné tette az 1958-ban indított gyorsírás és könyvelés fenntartását a gimnáziumi választott szakoktatás keretében. Mindent összevetve már a megnyitott két szakiskola is jelentős anyagi és szellemi erőket vont el a gimnáziumtól, s ezt még csak betetőzte, - már a következő évben! - a harmadik szakiskola, a Vegyészeti Technikum megnyitása.
A szakoktatás ilyen rövid idő alatt történt felfejlesztése - azt sem feledve, hogy szakiskolák a szomszédos községekben (Adán, Csókán és Törökkanizsán) is nyíltak, - megállította a gimnázium fejlődési folyamatát, mert a szakiskolák tulajdonképpen a gimnáziumból, de annak rovására, éltető elemeinek elvonásával fejlődtek ki. Történt ez abban a kritikus időszakban, amikor a zentai járás megszűntével a középiskolai oktatás terhe szinte teljes egészében az alapító, fenntartó községre, Zentára hárult. Midőn a Községi Népbizottság közoktatásügyi szervei a gyors iskolaalapítások útjára léptek, azt gondolták, hogy a középiskolák fenntartása végül a megnagyobbodott járások - Zenta község esetében a szabadkai járás, amelybe a zentait is bekebelezték - hatáskörébe kerül. Ez nem következett be: 1961. április elsején nem csak a gimnázium, hanem mind a három szakiskola is községi intézmény lett. Ugyanezen a napon alakult meg a törvény alapján a Községi Társadalmi Iskolaalap azzal a feladattal, hogy a község általános iskolái mellett immár a négy középiskolát is fenntartsa. Mivel ez az iskolafenntartó szerv csupán községi jövedelemforrásokra támaszkodhatott, azok pedig igen szűkösek voltak, a látványos fejlődés megrekedt; a gimnázium új beruházásokra immár nem számíthatott, sőt a szakiskolák fejlesztésével járó terhek jó részét is vállalnia kellett. Ilyen feltételek között a gimnázium 1956-ban beindított reformja derékba tört.104
A középiskolai túlfejlesztés megfontolatlanságát most a régi iskola, a gimnázium, illetve annak tanulói, tanárai és oktatási feltételei sínylették meg. Legelőbb is csökkenteni kellett a gimnáziumi tagozatok számát. Majd különböző irányzatok (társadalom- és természettudományi) összevonására került sor. Megszűntek a választott szakok. Ennek következményeként csökkentek az óraszámok, ami a tanárok áthelyezését vonta maga után. Ezzel együtt járt a megkezdett beruházások leállítása a kabinetrendszerű oktatás terén. Az intézmény égető pénzügyi gondjait tandíj bevezetésével kísérletezett enyhíteni, ezzel bizonytalanságot keltve a vidéki és a szegényebb származású tanulók körében. Ezekhez a szomorú körülményekhez a városi hatóság még azzal is hozzájárult, hogy az 1961 őszén megnyitott új általános iskolát, amelyet Stevan Sremacról neveztek el, a gimnázium épületébe helyezte azzal érvelve, hogy a szakmunkásképző iskola saját épületébe költözött, azaz a gimnázium épületét "tehermentesítették"! Így a 350 tanulólétszámmal működő tanonciskola helyett egy 620 tanulót felölelő, alacsonyabb korosztályokat is magába foglaló iskolát "kapott" lakótársul a gimnázium. Ez a kényszermegoldás az épület és a felszerelés hatványozott igénybevételéhez, gyors elhasználódásához vezetett. Elég csupán azt megemlíteni, hogy a tornaterem "munkaideje" reggel 6 órától este 10-ig tartott!
A megnyitott szakiskolák helyzetét a község igyekezett megszilárdítani: ennek keretében került sor a gimnázium épületének kibővítésére. A Vegyészeti Technikum megnyitásakor a község mint alapító kötelezte magát megfelelő felszerelés, elsősorban a gyakorlati oktatáshoz elengedhetetlen laboratóriumi helyiségek biztosítására. A községi önkormányzat minden igénybe vehető pénzforrást mozgósítva új iskolaépület felépítéséről hozott határozatot. Ennek az épületnek eredetileg csak a telke lett volna határos a gimnáziuméval, maga az új épület a Vuk Karadžić utcára épült volna 140 millió dináros költségelőirányzattal. Az építési előkészületek gyorsan haladtak, 1962 decemberében a Panonija Építővállalat már az alapokat is kiásta, de végül mégsem itt épült fel az új iskolaépület - hanem a gimnáziumi épület nyugati szárnyának folytatásában. Így az egész beruházás értéke - a laboratóriumi szerelvényeket is beszámítva - 37 millió dinárra csökkent. Az építővállalat 1963. május 20-án nyitotta meg az építőhelyet, és a Dobrivoj Nikolić zentai építészmérnök által készített terv alapján megkezdte az építkezést. Bár a munkálatok jól haladtak, az épület mégsem készült el a szerződésben vállalt időre, a tanév kezdetére, hanem csak november 23-ára.
Az új épületrész közvetlenül csatlakozik a régi gimnáziumi épület nyugati szárnyához. Alapmérete 11 x 22 méter; a földszinten öt, az emeleten pedig hat helyiségből áll. Tetőzete alig lejtő beton, keletre nyolc, nyugatra hat ablaktengelye néz. Az új résznek nincs lépcsőháza, hanem a gimnáziumi épület szárnyfolyosójából egy-egy széles ajtón át lehet a földszintre és az emeletre bejutni. Itt mintegy folytatódik a gimnáziumi szárnyfolyosó. A folyosóról az első ajtón át a tanterembe, a másodikon a laboratóriumba, a szembeni harmadikon pedig a kabinetbe lehet belépni. A laboratóriumból ajtó nyílik a kabinetbe és a mérlegterembe, illetve az emeleten a digesztóriumba. A termek fűtésére cserépkandallók, világítására pedig a mennyezetre függesztett neoncsövek szolgálnak. Az új épületrész alig több mint 27 millió dinárba került. Szerencsére az utcai front felől nem tűnik szembe, hogy stílusa nem azonos a gimnáziuméval.105
A Községi Társadalmi Iskolaalap képtelen volt megbirkózni a négy, fokozatosan kiegészülő középiskola személyi és dologi kiadásaival; végül a Községi Népbizottság Tanügyi Tanácsa az iskolák valamiféle összevonására, egyesítésére szánta rá magát, és az 1962/63. tanév kezdetén megalakította a "Középiskolák Közösségé"-t. Kljajić Milovan gimnáziumi igazgatót nevezték ki a Közösség igazgatójává, összevonták a négy iskola könyvelését és az ügyintézést, majd az összes tagozatokat a gimnázium épületébe helyezték106 (az Egészségügyi Iskola már 1963 őszén visszaköltözött a gimnázium épületébe, miután a tartományi tanügyi hatóság nem engedélyezte a zentai Népbizottság által elhatározott bezárását). Az, hogy mekkora terhet jelentett Zentának a négy középiskola eltartása, legjobban abból tűnik ki, hogy igen alacsony inflációs index (6/év) mellett az 1958. évi 12,6 millió dinárról (akkor csak a gimnázium költsége) 1964-re már 78,1 millióra, azaz hat év alatt a hatszorosára ugrott! Ezt a kiadást viszont már nem a zentai járás jövedelmére kellett alapozni, hanem csupán a községére! A nagy reményekkel indított átszervezés igen sovány eredményeket hozott, mert az oktatás anyagi bázisa: az épületek, a tanszerek, a szemléltető eszközök a fokozott és nem ellenőrzött igénybevétel miatt hatványozottan amortizálódtak, az épület túlterheltsége gyakori mérges vitákat okozott: például csupán a délelőtti/délutáni váltás kérdése késhegyre menő vitát váltott ki a tantestületek között. Ezeken a problémákon a Közösség társadalmi igazgatószerveinek megalakítása sem sokat segített: a Központi Iskolabizottság és az egységes Munkaközösség (Radna zajednica) nem oldották meg a problémákat, mert mint később kitűnt, maga a Középiskolai Közösség sem törvényen alapult.107 Így nem is kerülhetett sor a Közösség belső rendjét szabályozó általános érvényű ügyiratok megalkotására: szabályrendelet (Statutum) nem készült, csupán egy szabályzat a felvételi vizsgák lebonyolításáról és egy másik a személyi jövedelmek meghatározásáról. Végül a Közösség 1964. december 31-én feloszlott, de a számlák a ki tudja kik által rendelt könyvekért, tanszerekért még hónapok múltán is érkeztek, amelyeket ismét csak a gimnázium fizetett ki.108 A Középiskolai Közösség feloszlása után a gimnázium legfelsőbb irányító szerve, a Dolgozók Gyűlése 1965. december 9-én új Szabályrendeletet alkotott. Az elkövetkező időszakot éppen ez a szabályalkotó (normatív) tevékenység jellemzi: szabályzatok, ügyrendek, munkarendek előkészítése, vitája, meghozása köti le az iskolai irányító szervek és a tantestület figyelmét. Így a Gimnázium Tanácsa - az 1965. évi Szabályrendeletben alkotott legfelsőbb irányító szerv - 1968. június 3-án új, igen részletes (175 szakaszból álló) Szabályrendeletet hozott.109 De a belső viszonyok ilyen finom szabályozása sem helyettesíthette a fejlesztésre fordítható anyagiak hiányát.
A gimnázium anyagi alapjának fejlesztése a hatvanas évek elején hirtelen lelassult. Az iskola udvarának déli oldalán 1960-ban felépült ugyan a műszaki neveléshez szükséges iskolaműhely épülete, amelyben két szakma oktatására négy helyiség szolgált (fa-, fém-, műszer- és mesterszoba), de a műhelyek felszerelése a szakmunkásképző iskola elköltözése miatt elmaradt. Ugyancsak elsikkadt a gimnáziumi fotólaboratórium elhelyezése is, amelyet végül a Népi Technika épületében "oldottak meg". Halaszthatatlan volt azonban a műszaki és egészségügyi szerelvények felújítása, a poros udvar rendezése, az iskolai artézi kút felújítása és általában a vízellátás megoldása, a tornaterem nagyjavítása, a sporteszközök korszerűsítése, a játékterek és pályák kiépítése. Az épületen belül a hatvanéves cserépkályhák meg a már "felújított" vaskályhák és a deszkapadlók vártak szanálásra. A tornaterem és az épület tetőzete is nagyjavításra szorult. Az iskola működésének anyagi feltételei közül a 60-as évek végéig a községi szervek segítségével mégis sikerült majdnem minden javítást teljesíteni: 1962-ben az iskola vízvezetékét az elapadt artézi kútról a szomszédos tömbház vízhálózatára kapcsolták; 1964-ben, amikor a községi egészségügyi felügyelőség az iskola bezárását helyezte kilátásba, megjavították a csatornázást, a padlózatot, kicserélték a kiégett kályhákat, bemeszelték a tantermeket, és a WC-helyiségekben kézmosót szereltek fel. Az udvar betonozását viszont a tanulók munkájára és a helybeli vállalatok segítségére alapozták: így szakaszosan ez a beruházás is végbement.
A gimnáziumi oktatás tantervi keretei a hatvanas évekig nem lépték át az intézmény kapuját. Voltak ugyan korábban is iskolán kívüli nevelési és oktatási formák - földrajzi és történelmi kirándulások, látogatások - ezek azonban csupán fakultatív jelleggel bírtak. Ezek mellé az ötvenes évektől kezdődően az üzem- és gyárlátogatások is felsorakoztak. A földrajzi és történelmi jellegű kirándulások a kettős Monarchia idején Magyarország hegyvidékét, Erdélyt, az Északi-Kárpátokat és az ottani magyar történelmi emlékhelyeket járták be, majd a Jugoszláv Királyság korában Szerbia, Horvátország és Szlovénia nevezetes helyeit. Ez a hagyomány azután az anyagi lehetőségektől függően folytatódott a szocialista Jugoszláviában is. Az üzemek látogatása kezdetben a helyi manufaktúrákra korlátozódott, majd az ötvenes évektől kezdődően fokozatosan kiterjedt a legismertebb vegyipari nagyvállalatokra: a pancsovai üveggyárra, a borovói gumiipari vállalatra, a szabadkai kénsav- és műtrágyagyárra, az újvidéki gázgyárra, a spliti Jugovinil műanyaggyárra stb.
Az ötvenes évek végén a szocialista neveléselméletnek megfelelően a gimnáziumokban is gyakorlati lépéseket tettek az oktatásnak a termelőmunkával való közvetlen összekapcsolására. A tanterv szerinti termelőmunkát először a Tisza Bútorgyárban szervezte meg az intézmény 1959-ben -, ekkor még csak két napot. Az 1961/62. tanévtől kezdve pedig már minden osztály - kivéve a negyediket - kétheti "termelőmunkát" teljesített azokban a zentai vállalatokban, amelyek elfogadtak gimnáziumi tanulókat foglalkoztatásra. A tanulócsoportok az ipari-technológiai folyamatok megtekintése után a könnyebb munkahelyeken dolgoztak. Így a hatvanas évek folyamán évente 26-28 000 munkaórát is teljesítettek a gimnázium tanulói a helyi vállalatokban, különféle munkahelyeken.110 Később azonban mindinkább a vállalati termelési eredményekre ki nem ható, egyszerűbb, segédmunkási feladatokat láttak el: a gépeket tisztították és olajozták, az üzem munkatermeit takarították. A hatvanas évek közepétől pedig mind erőteljesebben a helyi mezőgazdasági nagyvállalat vette igénybe - idénymunkások helyett - a gimnáziumi olcsó munkaerőt, főleg az őszi betakarítási munkálatok: kukoricatörés, répaszedés alkalmával.111
A termelőmunka bevezetése mellett más kísérletek is történtek az iskolai oktatás és a mindennapi élet összekapcsolására: csoportos színház-, mozi-, kiállítás-látogatások, munkásmozgalmi aktivisták és a partizánharcok részvevőinek meghívása iskolai órákra, emlékeiket idéző beszélgetésekre, a tanulóifjúság bevonása az ifjúsági szervezet által a különféle társadalmi és politikai megmozdulásokba - itt külön kell szólni az "ifjúság napja", azaz május 25-e, Tito köztársasági elnök születésnapja tornabemutatóiról és ünnepi rendezvényeiről -; találkozások a helyőrség katonáival november 11-én, illetve az újoncok eskütételekor; a községi képviselő-testület üléseinek, egyes bírósági tárgyalásoknak a végighallgatása és megfigyelése (amelyekről azután a tanulók iskolai dolgozatot írtak) stb. 1964 őszén még a belgrádi Avala filmvállalat által forgatott "A szerelemre szavazok" című film külső forgatásain is részt vettek a gimnázium diákjai. A négy iskola permanens térhiánya, a fejlett oktatási, órán kívüli tevékenység a hatvanas évek végén felvetette az iskolaépület újabb bővítésének gondolatát. Igaz, valójában ez a gondolat sem volt a megoldás módozatát tekintve új.
A gimnázium mint iskolatípus a történeti hagyomány szerint a klasszikus görög testedző, testgyakorló helytől eredezteti nevét. Mi sem természetesebb tehát, hogy a tornagyakorlatok, a testnevelés és a sport a zentai gimnázium alapítása óta a nevelés alappillérét képezte az "ép testben ép lélek" jelszava szerint. A tantervben előírt testnevelés mellett az intézmény tanulói és tanárai is tevékenyen bekapcsolódtak a helyi sportszervezetekbe, illetve ezeken keresztül a tartomány és az ország sportéletébe. A gimnázium tanulói közül több országos, sőt Európa-hírű sportoló is kiemelkedett, akik atlétikában, szertornában, asztaliteniszben, birkózásban, sakkban és úszásban kiváló teljesítményeikkel öregbítették a város és az iskola hírnevét. Ez különösen akkor jelentkezett, amikor az intézmény 1961-ben önálló sportegyesületet alakított. Ettől kezdve a tanulók szakosztályok szerint beneveztek a különböző középiskolai bajnokságokra, részt vettek az országos diákolimpiákon. A versenyek és a sportkapcsolatok termékenyítőleg hatottak az iskola kapcsolataira más középiskolákkal és gimnáziumokkal, így a hódmezővásárhelyi, az óbecsei, a kikindai és a belgrádi katonai gimnáziummal. A kölcsönös kapcsolatok fokozatosan más területre is átterjedtek: pedagógiai tapasztalatcserékre, iskolai irodalmi és művelődési rendezvényekre, vetélkedőkre. Ezek egyike, az óbecsei középiskolai vetélkedő, amelyen a zentai gimnazisták éveken át eredményesen szerepeltek, hagyományossá is vált. A gazdag önképzőköri és művelődési tevékenység is egyre égetőbben követelte a gimnázium épületének bővítését.
A gimnázium épületének bővítését a zentai Járási Népbizottság már az 1956-ban elfogadott fejlesztési tervében úgy irányozta elő, hogy az épület egészére még egy, tehát második emeletet építtet. Ez a terv most jutott el a megvalósulás fázisába; a ráépítés elsősorban azért tűnt célszerűnek, mert az épület tetőzetének javítása, toldozása-foldozása csak ideig-óráig tartó megoldás volt, és a tetőzet teljes felújítása elodázhatatlanná válván, az Iskolatanács - amely az új törvény szerint 1965. január 31-én alakult meg - kimondta, hogy a födémcserét az épület átalakításával kell összekapcsolni.
A ráépítési terv kidolgozására a zentai Panonija és a magyarkanizsai Építőipari Kombinát vállalkozott. A zentai vállalat 110, a kanizsai 128 milliós átépítési tervet készített. Az Iskolatanács elvben mind a két tervet elfogadta, de a kivitelező megválasztását a kölcsönöktől tette függővé. Végül 110 millió dinárt úgy sikerült biztosítani, hogy 56 milliót a Tartományi Közoktatásügyi Közösség, 19 milliót a Vajdasági Bank zentai fiókja, 15 milliót a Községi Képviselő-testület és 10 milliót a Vojvodina Biztosító Intézet zentai fiókja kölcsönzött a gimnáziumnak; a hitelek 10 évi törlesztésre szóltak. A hitelek biztosítása után a gimnázium szerződést kötött a zentai Panonija vállalattal, de a kanizsai Építőipari Kombinát tervezőirodája által készített kivitelezési tervek alapján. A zentai építővállalat a szükséges engedélyek beszerzése után, a tanév befejezését bevárva, 1969. július 15-én megnyitotta az építőhelyet. Először az épület egyik szárnyán szedték le a régi palatetőt; ahogy ez megtörtént, a rákövetkező éjjel hatalmas zivatar zúdult a városra, úgyhogy a fedetlen mennyezet teljesen átázott. Amikor a károkat szanálták, és az épületrészt lefedték, sor került a másik szárny palatetőjének leszedésére is. És mi történt? Ismét hatalmas zivatar, és a mennyezet ismét átázott! Az időjárási körülmények így ugyancsak késleltették az építkezést, de a vállalat ennek ellenére is a szerződésben kikötött határidőre: szeptember 15-ére befejezte a munkát, és az épületet átadta a gimnáziumnak.
Az új emelet 1200 m2 hasznos területtel növelte az intézmény helyiségeinek alapterületét. Ezen a területen 11 új tanterem, 2 laboratórium, könyvtár, olvasóterem, mozi és 2 WC kapott helyet, és ezzel a négy középiskola elhelyezésének kérdése megoldódott, ami nagy megkönnyebbülést jelentett a gimnáziumnak is; egyedüli hátrány csak az épület korábbi stílusjegyeinek elvesztése volt.112
Alig csitult el a kőműveskalapácsok zaja, a gimnáziumnak újabb nehézségekkel kellett szembenéznie: az intézmény újbóli verifikálásával, nyilvánossági jogának újbóli elismertetésével. A törvényes előírások ismételten megkövetelték az iskolák működtetésének minimális dologi és személyi feltételeit. E feltételek az épületre, a tantermekre és az iskola felszereléseire, valamint a képesített tanárok számára vonatkoztak. A megejtett felülvizsgálat alkalmával megállapítást nyert, hogy a zentai gimnázium a képesített tanároknak 63, a szükséges felszerelésnek pedig csupán 35%-ával rendelkezik. A Tartományi Közoktatásügyi Felügyelőség végzésben értesítette az iskolafenntartót, hogy határidőt szabott meg a hiányok pótlására. Kilenc évtized után - mivel a nyilvánossági jogot a gimnázium 1881. április 20-án már egyszer megkapta - 1971-ben ismét kérdésessé vált a gimnázium nyilvánossági joga. Az alapító Zenta község pedig, mint 90 évvel korábban is, most is gimnáziuma segítségére sietett. A Községi Képviselő-testület 1971. szeptember 21-én tartott ülésén a gimnázium verifikációjához szükséges személyi feltételek megteremtésére azonnal 650 000 dinárt, az új tornaterem építésére pedig 850 000 dinárt hagyott jóvá. A gyors intézkedés következtében a megszabott határidőre kiegészült a tantestület, a tanszerek felújítása is a kívánt mértékben megtörtént, sőt a világítás is új, neoncsöves berendezést kapott. Az illetékes hatóság rövidesen megadta a nyilvánossági jogot, tehát nem volt olyan következetes, mint a kilencven évvel korábbi; a tornaterem átépítése így elmaradt. De szükség lett volna - bár ez nem szerepelt a feltételek között - az elöregedett padlózat és a fűtés - a kiégett vaskályhák - cseréjére is.113
A problémák egy része tehát megmaradt, amelyekről a helyi sajtóban Fábri Géza, az Iskolatanács elnöke a következőket írta:
"A zentai gimnázium épületének bővítése késleltette a tanév kezdetét. Az építkezéssel nem oldódott meg teljesen az iskolatér és a tanszerhiány kérdése, hisz négy középiskola használja az épületet. Az idegen nyelv és a testnevelési órák külön gondot okoznak. Mivel egy osztályon belül rendszerint kétféle nyelvet tanulnak a tanulók (aszerint, hogy mit tanultak az általános iskolában), az idegen nyelv órák alkalmával két tanteremre van szükség. A tanulók ezeken az órákon rendszerint vándorolnak, szabad tantermet keresve.
A tornaterem reggeltől késő estig szinte szünet nélkül foglalt. A levegő elhasznált, és különösen a korai órákban hideg a hatalmas helyiség.
Az utazó diákoknak éppen a tornaterem túlzott megterhelése miatt már hajnalban fel kell kelniök, hogy itt lehessenek a 6,35-kor kezdődő órán. Megfáznak már az úton, az autóbuszra várva."
A gimnázium termeinek fűtését télen samottozott vaskályhák biztosították. Fával és szénnel fűtöttek. A fűtőanyag beszerzése rendszerint a nyári vakáció ideje alatt történt, s azt az épület nyugati szárnya alatt lévő pincehelyiségekben raktározták. A túlzott igénybevétel miatt a kályhákból a samott gyorsan kiégett és kihullott.
"Végül egy roppant aktuális kérdést vetnék fel - írja Fábri -, a tüzelés kérdését. Nem tudom eléggé kifogásolni azt a körülményt, hogy az építkezés alkalmával nem oldották meg a központi fűtést" - írja, majd így folytatja:
"A tantermekben és a folyosókon szóródik a szén, a hőmérséklet roppant változó a tantermekben, rendszerint túl melegek a helyiségek. A hőmérséklet 26-38 Celsius fok között van. A tanulók csak nagy megerőltetéssel tudnak gondolkozni, izzadnak, rossz a levegő a szobában. Aki a táblánál felel, rendszerint a kályha közelében, a szó szoros értelmében szenved. Mindenki azt gondolhatja, hogy ezen a problémán igazán egyszerű segíteni, mindössze annyi az egész, hogy kevesebbet kell tüzelni. Valóban így is képzeljük ezt mindannyian, de fűtőink kérlelhetetlenül megöntik a kályhákat szénnel, minden kérés és figyelmeztetés ellenére. Egyszer már elveszítettem a türelmemet, és kértem ennek az értelmetlen ténykedésnek a magyarázatát. A válasz meglepett, mert némi igazság volt benne: 'őrízzük a parazsat a délutáni osztályok számára'114
A fűtés gazdaságosabb és tisztább megoldást igényelt, s a terv már erre is megvolt. Amikor ugyanis a szomszédos lakóépületek 1969-ben központi fűtést kaptak, a beszerelés tervét a gimnázium épületére is elkészítették. Akkor azonban az épület még csupán egyemeletes volt, ezért most a tervet át kellett dolgozni. Az új tervet a zentai Elektro-Bačka vállalat készítette el 1973-ban. A hitel biztosítása azonban elhúzódott. A tervek költségtételeit át kellett dolgozni, és végül 671 564 dinárt kellett biztosítani a központi fűtés beszerelésére és a szomszédos épületet is ellátó kazánra történő rákapcsolására.
Az iskolareform kezdete óta tanügyi berkekben aligha volt vitatottabb téma az oktatási programoknál és a tanterveknél; ezeket többször is átdolgozták, hogy megfeleljenek a korszerű körülményeknek és elvárásoknak. Az elvárások között az első volt a fizikai és a szellemi munka kiegyensúlyozott integrációja, a gimnáziumokkal szemben pedig az a kívánság is felmerült, hogy ne csak egyetemre előkészítő, de egyben befejező, képesítést nyújtó iskolák is legyenek. A műszaki oktatás bevezetése, az iskolaműhelyek létesítése, majd a termelőmunka kötelező bevezetése ezt az elsődleges célt szolgálták. A gimnáziumi oktatás egyetemre előkészítő, de egyben befejezett képesítést is nyújtó jellegét azonban csak a tudatos és tervezett útkereséstől, a tapasztalatokat higgadtan és reálisan felmérő, a változásoktól sem visszariadó tudatos lépésektől lehetett elvárni. Ez a vállalkozó szellem a zentai gimnázium tanári karából sem hiányzott ugyan, de a kreatív törekvések összefogása, a tantestület egységének és tartós nevelőhatásának megvalósulása annál inkább. A gimnázium tantestületének nevelői munkájára rányomta bélyegét a tanárok vándorlása, a gyakori - tanév folyamán is bekövetkezett - tanárváltozás, az órák gyakori helyettesítése, majd az ún. "lyukas órák" szaporodása. Ehhez társult a tanmenetek "állhatatlansága", a tankönyvek "késése", az iskolai oktatási napok "váltakozása" (délelőtt/délután) és az órarend, a napkezdő első óra idejének változása. Az intézmény mind kevésbé kialakult rendjével, következetes munkaszervezésével "nevelt", hanem mindinkább azzal, ami ezeknek az ellentéte.
A hetvenes éveket ismét tantervváltozások vezették be. Az országos polémia a középiskolai tantervekről immár egy évtizede folyt, de a gimnáziumi tantervek nem enyhítettek lényegesen a tanulók túlterheltségén. Az európai átlagos heti óraszám ekkor nem haladta meg a 28-30 órát, nálunk 36, illetve nemzetiségi osztályokban 42, azaz napi 6 illetve 7 óra volt. Ehhez szorosan kapcsolódott az érettségi vizsga kérdése. A tantervi kívánalmak szerint az érettségi a négyévi gimnáziumi oktatás/nevelés fokmérője, amit az 1960 óta érvényben lévő vizsgamódról aligha lehetett állítani. Ehhez viszonyítva az 1969-ben bevezetett új tanterv "egy lépés hátra": nem törölte el a házi dolgozatot, de mellette három tárgyból írásbeli és a választható tantárgycsoportban három tárgyból szóbeli vizsgát írt elő. Ezt a módosítást a zentai gimnáziumban az 1970/71. tanévtől kezdődően a fokozatosság elvét félredobva azonnal bevezették. A tanulók tehát már 1971-ben úgy érettségiztek, hogy a tanév második felében témát választottak, és arról házi, majd az év végén anyanyelvből és a tanult idegen nyelvből iskolai dolgozatot írtak. A természettudományi tagozatok tanulói emellett még matematikából is írásbeliztek. Ha az írásbeli dolgozatokra átmenő osztályzatot kaptak, akkor a tanuló immár a szóbeli vizsgára is kiállhatott. Szóbeli vizsgát tantárgycsoportok szerint egy választott csoportból tettek: a természettudományi tagozaton négy csoportból lehetett választani:
1. matematika, fizika, vegytan,
2. matematika, biológia, vegytan,
3. matematika, biológia, földrajz,
4. matematika, ábrázoló mértan, fizika.
A társadalomtudományi tagozaton is négy csoport volt, ezek a következők:
1. szerb nyelv, szociológia, történelem,
2. szerb nyelv, filozófia (logikával), zene- v. képzőművészet,
3. szerb nyelv, filozófia (pszichológiával), szociológia,
4. szerb nyelv, történelem, földrajz.
A nemzetiségi tagozatok tanulói szerb nyelv helyett anyanyelvből (Zentán magyar nyelvből) érettségiztek, és ezeknek a tanulóknak még egy csoportból volt lehetőségük választani:
5. magyar nyelv, szerb nyelv, történelem.
Az érettségi lebonyolítására a Gimnáziumok Köztársasági Közössége irányelveket dolgozott ki, amelyek alapján a zentai gimnázium is meghozta saját szabályzatát. Az első új szabályzat szerinti érettségi vizsgákat 1971 júniusában viszonylag jó eredménnyel fejezték be: a jelöltek 67,35%-a letette az érettségit, 28,57%-át egy, esetleg két tárgyból javítóvizsgára utalták, és csupán 4,08%-ot utaltak az érettségi vizsga teljes megismétlésére.115
A "reformos" viták azonban egyáltalán nem csillapodtak, sőt egyre merészebb és szélsőségesebb álláspontok jelentkeztek. A tartományi tanügyi hatóságok "konyháján" arról kezdtek suttogni, hogy a gimnáziumot mint egyetemre előkészítő és szaktudást nem biztosító "elit"-iskolát meg kellene szüntetni. Mások az érettségit nehezményezték, mivel az újból a négyévi oktatómunka értékmérője lett, amit tanügyi berkekben is sokan vitathatónak, sőt igazságtalannak tartottak. Maguk a tanulók pedig a túlterheltségre panaszkodtak:
". - Túl vannak terhelve a diákok. A heti negyven óra, akárhogy vesszük is, sok. A tananyag részletes, a tanárok sokat követelnek. Ez nem diákos panaszkodás, a tanárok is rájöttek, hogy változtatni kell a helyzeten.
. A terv ugyanis az, hogy a jövőben egyes tantárgyakat, például a testnevelést, a zenét, a képzőművészeti és a technikai nevelést stb. nem osztályoznák. Többet érne, ha a tananyagot egy alapos átgondolás után csökkentenék. A tanulók fele utazik, a buszok menetrendje sokszor nem megfelelő, gyakran reggel hattól, fél héttől itt vannak az iskolában, délután három-négy órakor érnek haza. Itt van a szabad szombatok esete is. Nincs, ami kitöltse őket. Ilyenkor a szakcsoportok összejövetelt tarthatnának. A szabad szombat üresjárat lett. Talán lesz némi javulás ezen a téren, ugyanis megnyílik a könyvtár és az olvasóterem." 116- reménykedik Sretenka Udovički, negyedik osztályos kitűnő tanuló.
A következő év újabb váratlan fordulatot hozott: megszűnt az érettségi vizsga. Igaz, nem túl sok értelme volt érettségit tenni, amikor az egyetemre bárki, akár általános iskolai végzettséggel is beiratkozhatott. Ezt a váratlan pálfordulást még az érettségi komoly bírálói is megkérdőjelezték:
"Jómagam voltam az, aki a tavalyi iskolaévben bevezetett megszigorító intézkedésekkel kapcsolatban szóvá tettem annak paradox voltát és logikátlanságát, hogy a négy év alatt számtalanszor. 'lefeleltetett' diák tudását a tanár röpke negyed vagy fél óra alatt újra "átértékelje".
Mégis, tanárismerőseim többsége bizonyos aggodalommal fogadta az érettségi és záróvizsga eltörléséről szóló rendeletet. aligha hihető, hogy az illetékes oktatásügyi szerveink. végképp lemondtak a tanulók tudásszintjének ellenőrzéséről, sőt valószínű, hogy azt a felvételi vizsgák megszigorításával kívánják még hathatósabbá tenni."117
Azután, amikor már a gimnáziumnak szinte minden dologi adottsága megvolt, hogy közelgő centenáriumát méltóképpen megünnepelhesse - 1973-ban a központi fűtés szerelése is befejeződött - bekövetkezett az utolsó, a szocialista iskolarendszert fémjelző nagy reform, amely Stipe Šuvar szocialista ideológus elméletén alapult. Lényege ezen elméletnek a tízosztályos általános és az arra épülő kétosztályos szakoktatás, amely a gimnáziumokat teljesen kitörli az iskolai oktatási rendszerből, mivel ez az iskolatípus az ifjúságot csupán sok felesleges elméleti tudással terheli, nem ad gyakorlati tudást a termelőmunkához, és meghiúsítja a helyes pályaválasztást - indokolták a "hivatásirányú" oktatási rendszer szószólói a Tartományi Képviselőház által a hivatásirányú képzés rendszere kiépítésének alap- és irányelveiről közzétett rezolúcióban. Ezt a "kiáltványt" 1975-ben a Végrehajtási program elfogadása követte, ennek gyakorlati megvalósulása pedig a gimnáziumok fokozatos felszámolását jelentette. A tartományi Közoktatásügyi Titkárság Utasítása alapján az 1975/76. tanévben - ez volt a zentai gimnázium 100. tanéve! - már nem nyílt meg az iskola első osztálya. Az általános iskolát végzett tanulók immár nem a gimnázium, hanem az általános középiskola első osztályába íratkozhattak, és annak tanterve alapján tanultak, habár látszatra a gimnázium épületébe jártak, és annak tanárai oktatták őket. Vagyis abban az évben, amelyben a gimnázium a centenáriumát ünnepelte, valójában haldoklott, mert már folyamatban volt a felszámolása.
A következő tanévben megszűnt a második osztály is, majd a tanév végén mintegy a "közakarat" megnyilvánulásaképp - az érdekelt iskolák dolgozóinak 1977. június 19-én megejtett referendum útján kinyilvánított elhatározásával - megalakult a Papp Pál Általános Középiskola, azaz igazgatásilag is kiváltak a gimnáziumból az első és a második osztályok. Ugyanakkor megalakult a Moša Pijade Hivatásirányú Társadalmi Tevékenységi Oktatási Központ, ahova az általános középiskolát 1976/77-ben bevégzett tanulók iratkozhattak az 1977/78. tanévben, és ahova most a Moša Pijade Gimnázium harmadik és negyedik osztályai is tartoztak. A "de facto" szétválást valójában a tanári testületek 1977. augusztus 30-án végrehajtott megalakítása jelentette, mert ezzel a két új iskola "átvette" a gimnázium dolgozóit, bár azok egy része továbbra is tanított a gimnázium harmadik és negyedik osztályaiban. Most már csak a felszámolás utolsó fázisa volt hátra. Elsősorban az új Moša Pijade Iskolaközpont cégbejegyzése, amelyet mint a Moša Pijade Gimnázium név- és tevékenységváltoztatását jelentették be. A cégváltozást a szabadkai Társultmunkaügyi Bíróság 1978. március 6-án jegyezte be, s e naptól az új pecsét is használatba vétetett. "De jure" tehát a zentai gimnázium megszűnt. "De facto" azonban még létezett mint felszámolás folyamatában lévő intézmény mindaddig, míg az 1978/79. tanévben be nem fejezte a gimnáziumot az utolsó negyedik osztály is. Augusztus végén lezajlottak az utolsó vizsgák, majd kiadták az utolsó bizonyítványokat. 1979. augusztus 31-én a zentai Moša Pijade Gimnázium "de facto" is megszűnt létezni.118