A szovjet hadsereg átvonulását követő napon a városi Népfelszabadító Bizottság Vujović Milót, a Jugoszláv Királyság idejéből a gimnázium utolsó igazgatóját megbízta a gimnázium megnyitásának előkészítésével. A megtett intézkedésekről Vujović igazgató október 14-én számolt be, mire a Bizottság így határozott:
"M. Vujović elvtárs beszámolóját a mind a nyolc osztályra kiterjedő gimnáziumi tanfolyam megindítására a Bizottság elfogadja, és elrendeli, illetve úgy határoz, hogy hívassanak fel az összes tanulók, tekintet nélkül nemzetiségükre."
A megbízott igazgató személye nem hagyott kétséget az iránt, hogy a Népfelszabadító Bizottság a délszláv államiság talaján áll, de a Jugoszláv Királyság korábbi oktatáspolitikáját nem követi, mert minden tanulót felhív, tekintet nélkül nemzetiségére. A határozat további elemei még inkább kidomborítják az új hatalom osztályjellegét:
"A gimnáziumban előadandó tantárgyak tekintetében a Bizottság határozata az, hogy a német nyelv helyett az oroszt kell bevezetni. A hittanoktatást és a történelmet a további utasításokig az összes iskolák beszüntetik. A latin nyelv is elesik mint tantárgy"91 (Kiemelés: D. J.).
A Népfelszabadító Bizottság felhívása szerb és magyar nyelven már október 20-án megjelent a "Sloboda-Szabadság" című helyi lapban, a tanítás mégsem kezdődhetett meg, csak december 11-én, mert a gimnázium épületét ismét - akárcsak az első világháború végén - kórháznak rendezték be. Közben bevezették a katonai közigazgatást. A megalakított Térparancsnokság dr. Novak Vilkót nevezte ki gimnáziumi megbízottnak, s ő megkezdte a tanszemélyzet megszervezését. A Városi Népfelszabadító Bizottság a tanszemélyzetre vonatkozó előterjesztést december 9-én erősítette meg; majd két nappal ezután megkezdődött a tanítás, de csak a szerb tannyelvű tagozatok első - ötödik osztályaiban, a régi polgári iskola épületében (Vojvoda Bojović utca 18. szám). Innen a gimnázium 1945. február 16-18-án a központi iskola épületébe (Belgrádi utca 1. szám) költözött, mert épületét még mindig a hadikórház foglalta le. Februárban megszűnt a katonai közigazgatás, és a gimnázium Vajdaság Népfelszabadító Főbizottsága Közoktatásügyi Osztályának irányítása alá került. Ez a tartományi közoktatásügyi szerv kezdeményezte a párhuzamos, magyar tannyelvű tagozatok megnyitását. A tanerők toborzása ekkor is több hetet igényelt, mígnem március 23-án megkezdődött a tanítás. Az ötosztályos gimnázium szerb tagozatait 1945. január 15-én hétosztályúvá fejlesztették, a magyar tagozatokra viszont kevesen jelentkeztek (4-8 tanuló egy-egy osztályra), így itt maradt az öt osztály a tanév végéig. Január 24-én dr. Novak Vilkót felmentették, és helyébe Bukurov Branislavot nevezték ki az iskola megbízott igazgatójának.
A magyar osztályok indulásakor a gimnázium tantestületét tíz szerb és tizenegy magyar nemzetiségű tanár alkotta azzal, hogy négy magyar a szerb tagozatokon, illetve két szerb nemzetiségű tanár a magyar osztályokban is tanított. Az iskolai rendtartás tekintetében ugyancsak visszaállították a Jugoszláv Királyság előírásait. Ez az osztályzatokra is vonatkozott: a kitűnő (5), a jeles (4) és a jó (3) voltak az átmenő (pozitív), és az elégtelen (2), valamint magaviseletre a rossz (1) voltak az elmarasztaló (negatív) osztályzatok. A tanítás - tekintettel a tanév kései megkezdésére - csak július 22-én, de a korábban is hagyományos tornaünnepéllyel fejeződött be.92 Közvetlenül az iskola átvétele után Vujović igazgató felbecsülte a gimnáziumot ért háborús károkat. Jelentéséből kitűnik, hogy az épület és a felszerelés nem szenvedett nagyobb károkat; viszont elhurcolták a könyvtár egész szerb nyelvű állományát, mintegy 2000 kötetet, elvesztek a térkép-, a pénz- és a múzeumi gyűjtemények, a filmvetítő berendezés és az iskolai pénzalapok takarékkönyvei. A szertárak felszerelése és a magyar nyelvű könyvállomány viszont gyarapodott.93
A következő tanév 1945-ben már békében és szervezettebb körülmények között kezdődött. Még 1945. július 31-én megalakult a gimnázium iskolatanácsa: a hat szülőből és négy tanárból álló szerv úgy oszlott meg, hogy öt magyar és ugyanannyi szerb tagja volt. A tanács elnöke tizenegyedik tagként a mindenkori igazgató. Az iskolatanács fontos szerepet kapott az iskola demokratizálódásában: közös szülői értekezletet tartott, amelyen a tanárok a szülőkkel megbeszélték a gimnáziumi oktatás és nevelés összefogással megoldható gondjait. A felvilágosító munka is kibontakozott: az új iskola a népé, a tanulás joga pedig minden gyermeké, tekintet nélkül nemzeti, vallási vagy szociális hovatartozására; a gyermekeket a felnőttek és egymás megbecsülésére kell nevelni; az új oktatás és nevelés eszmei alapja a marxista tan, valamint a népfelszabadító háború vívmánya: a testvériség-egység. Szülői segítséggel és a helyi néphatalom szerveinek a közreműködésével kimeszelték a tantermeket, megjavították az ajtókat, ablakokat, padokat és padlókat, előbb a központi iskolában, majd szeptember elején, amikor a katonakórházat megszüntették, akkor a gimnázium épületében is. Ugyancsak a szülők önkéntes munkavállalásával, valamint anyagi, természetbeni támogatásával nyitották meg a gimnázium diákotthonát (internátus) is azon a napon, amelyen a tanítás is kezdetét vette: 1945. szeptember 17-én.94
A jugoszláv népfelszabadító háború vezető politikai magva a Jugoszláv Kommunista Párt Titóval az élén a teljes (nemzeti és szociális) egyenjogúság megvalósításának jelszavával zászlaja alá gyűjtötte a délszláv nemzetek haladó erőit. A királyi Jugoszlávia megszállói elleni ötéves partizánharcban kivívta a győzelmet, de egyben megbuktatta a monarchiát, és 1945. november 29-én kikiáltotta a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot. Az új állam szövetségi berendezése volt hivatva biztosítani a délszláv nemzetek egyenjogúságát, Szerbia keretén belül pedig az autonóm egységek - Vajdaság mint tartomány és Kosovo-Metohija mint körzet -, a nemzeti kisebbségek, így Vajdaságban a magyarok, szlovákok, románok és ruszinok nemzeti egyenjogúságát. A zentai gimnázium szempontjából ez a szerb (délszláv) és a magyar tagozatok részarányos megnyitását jelentette. Így már az 1945/46. tanévben a szerb tannyelvű nyolc osztályban 18, míg a hat magyar osztályban 15 rendes, illetve helyettes (ideiglenes) tanár dolgozott. De az oktatási rendszer demokratizálódását legszembetűnőbben a tanulók létszámnövekedése szemléltette: míg az 1943/1944. tanévben a nyolc magyar osztályban 535 tanuló volt (szerb tannyelvű osztályok nem voltak), addig az 1945/1946. tanévben a hat magyar osztályban 659 és a nyolc szerb osztályban 430, összesen 1089 tanulója volt a gimnáziumnak, több mint kétszerese a két évvel korábbi létszámnak! A tanítás most már a Szerb Népköztársaság Közoktatásügyi Minisztériuma által előírt egységes tanterv és óraterv alapján folyt, de Vajdaság Autonóm Tartomány kisebbségi tannyelvű iskolái számára folyamatban volt a külön tantervek előkészítése is.95
A következő tanévben megnyílt a gimnázium minden osztálya, szerb és magyar tannyelven egyaránt. A statisztikai kimutatás szerint a szerb tagozatokra 502, a magyarokra 825, azaz összesen 1327 tanuló íratkozott be a tanév kezdetén; velük 10 fiú-, 12 leány- és 10 vegyes, tehát összesen 32 tagozatot alakítottak. Lévén, hogy az át- és beíratkozás az egész tanév ideje alatt folyt, így az iskolát 1947-ben 1428 tanuló fejezte be. Ilyen nagy tanuló- és tagozatlétszám megnehezítette az intézmény munkáját, s elkerülhetetlenné vált az átszervezés. Az első lépés a magyar alsó tagozatok kiválása volt: külön magyar algimnázium alakult, amely az ún. "központi iskola" (Belgrádi utca 1. szám) épületében működött. A főgimnáziumnak azonban még így is 789 rendes tanulója maradt a 13 szerb és a 7 magyar felső tagozaton.
Az 1948/49. tanévben a magyar algimnáziumhoz csatolták a felső (V-VIII.) osztályokat, ami által tulajdonképpen a magyar tannyelvű gimnázium is főgimnáziummá alakult át. Így 1948 szeptemberétől két vegyes főgimnázium működött Zentán: a magyar gimnáziumnak 1016, a szerbnek ennek pontosan a fele, azaz 508 tanulója volt. Mindkét iskola teljesen önálló jogi személy, igazgatóval, tantestülettel, pecséttel és irattárral. A két gimnázium azért közösen használta a gimnáziumi épületet oly módon, hogy az egyik félévben a szerb, a másikban a magyar intézmény járt délelőtt. Önálló tanácsa is volt mind a két intézménynek, amelynek tagjait szülői értekezleten a szülők, illetve a tantestületük kebeléből a tanárok választották..96
A szocialista társadalmi berendezésű új Jugoszlávia előbb hét-, majd nyolcosztályos általános iskolai rendszert akart bevezetni. Ez gyakorlatilag az addigi iskolai oktatási rendszer gyökeres módosítását jelentette. A gimnáziumok működésében ez a változás azt jelentette, hogy az eddig alsó osztálynak számító negyedik - az 1948/49. tanévtől kezdve felsővé lett minősítve. Azok a "progimnáziumok", amelyek a szomszéd községekben rendre megnyíltak, az 1947/48. tanévben két generációt is szárnyra bocsátottak, mert ebben a tanévben a harmadik és a negyedik osztály után is kisérettségi vizsgálatok voltak. A tantervi változások átgondolatlansága az oktatás bejáródott rendjének felbomlásához vezetett: a gimnáziumi negyedik és ötödik osztályok tanterve szinte azonos volt. Ezenkívül a szomszédos községek algimnáziumaiból most egyszerre két nemzedék íratkozott be a zentai főgimnázium negyedik-ötödik osztályába.
A tanügyi hatóság rögtön rájött az elkövetett hibára; erre újabb átszervezést eszközölt. Az 1950/51. tanév kezdetén a gimnázium első (I-IV.) osztályait leválasztották, és az akkor létrehozott nyolcosztályos, vagy ahogy akkor nevezték: "nyolcéves" (szerbül: osmoljetka) iskolákhoz csatolták. A zentai szerb gimnázium első osztályai a 3. számú, a magyaré pedig az 1. számú nyolcosztályos iskolához kerültek. Ez az állapot azonban csupán egy évig tartott, mert a következő tanév folyamán - immár a tanév idején - a két említett nyolcéves iskola felső osztályait (V-VIII.) a két gimnáziumhoz csatolták, így az 1950/51. és az 1951/52. tanévben a két gimnázium csupán a felső (V-VIII.) osztályokkal működött, de az 1952/53. tanévben visszaállt a régi, nyolcosztályos szerb és magyar gimnázium. A szerb tannyelvű gimnázium az 1953/54. tanév kezdetén felvette Stevan Sremac zentai születésű szerb író, a magyar tannyelvű pedig Bólyai Farkas magyar író, matematikus nevét.
A nagy társadalmi fordulat, a szocialista forradalom és a népfelszabadító háború győzelme gyökeres változást hozott az uralkodó társadalmi eszmék területén is. Az "újjáépítés" után megkezdődött a "szocialista átalakulás megalapozása", az "iparosítás és villamosítás", a "tervgazdálkodás", a szovjet minták kritikátlan másolása (1945-1948). A színre lépő munkás-paraszt hatalom a régi renddel teljesen szakítani akart, a marxista-leninista eszmék talaján megszüntetni a kizsákmányolást, a tőkés osztályállamot. Az átalakulás első évtizedét a gimnázium történetében is az új utak és formák keresése jellemezte. Ezekben az években lényegesen megváltozott az intézmény szelleme. Világnézeti váltás történt: a korábbi idealista, vallásos világnézetet az új tantervek kiiktatták, és helyébe a materialista, marxista tanokat helyezték. Másik jellemző vonása e kor gimnáziumi oktatásának a tömegesítés: a gimnázium nyolcadik osztályát 1945 és 1956 között 872-en fejezték be, ennyien tettek nagyérettségit, többen, mint 1901 és 1945 között! A háborút követő években erősen érződött a szovjet befolyás: az első tankönyvek szovjet szerzők műveinek a fordításai voltak, de ezekből sem volt elég, és az oktatás gyakran az elsajátítandó tananyag sűrítményének lediktálásában, a lediktált szöveg gépies memorizálásában, a "magolásban" vagy "beszajkózásban" és a "feleltetésben", azaz a bemagolt tananyag verbális visszakérdezésében merült ki. De nem csupán a tankönyvek hiányoztak, hanem a jól képzett tanárok, sőt a jegyzetek készítéséhez szükséges füzetek is, hogy a szemléltető eszközökről ne is beszéljünk; a krétán és a táblán kívül esetleg könyvillusztrációk, ábrák és fényképek padsorok közötti végighordozása jelentette a "szemléltetést". Igaz, ezekben az években kenyérből sem volt elég, jegyre adták a tejet és "pontokra" a szövetet. De ami hiányzott, azt egy bizonyos fokig lehetett lelkesedéssel pótolni, és abból volt éppen elegendő.
Gyökeresen megváltozott a gimnázium belső rendje, mindennapi életritmusa, hangulata. Már 1945/46-ban az osztályok, illetve a tagozatok tanulói maguk közül osztályelnököt és helyettest választottak. Rövidesen a rendszerváltás után a gimnáziumban is megalakultak az aktuális társadalmi és politikai szervezetek tagozatai, fiókjai. Így a tanárok megfelelő szakszervezeti csoportba tömörültek - a Tanügyi Dolgozók Szövetségébe -, a tanulók pedig a Pionírok Szövetségébe (az alsósok), illetve az Egyesült Antifasiszta Ifjúsági Szövetségbe, annak csoportjaiba, tagozataiba, illetve aktíváiba. Az iskolai élet mindennapjait faliújságok készítése, a tanulócsoportok ("kruzsokok") munkája, a legkülönfélébb versenyek szervezése, versenyfelhívások szövegezése, vándorzászló megszerezéséért folyó versenyeken való részvétel töltötte ki, és tette izgalmassá, változatossá, mozgalmassá. Nem hiányoztak a korábban is művelt tornajátékok, az ún. "testnevelési napok" ("slet"), és a különféle sportversenyek sem. Működtek az irodalmi önképzőkörök, felléptek a szavaló- és színjátszó csoportok, folyt a falujárás népi táncosokkal, kórussal és zenekarral; és aki még itt sem találta meg szerepét, annak ott volt az erdősítés, csatornázás, választási agitálás. Elmondható, hogy az ötvenes évek közepéig nem volt olyan társadalmi megmozdulás, amelybe a tanulókat és tanáraikat be ne kapcsolták volna. De nem csupán itthon, azaz Zentán járultak hozzá az újjáépítéshez, az "első ötéves terv" megvalósításához, hanem a nagy, országos munkavállalásokon is: több váltásban dolgoztak a Brčkót Banovićival, Šamacot Szarajevóval, Dobojt Banja Lukával összekötő vasútvonalnak, a Belgrádot Zágrábbal összekapcsoló autóútnak, a főváros új részének - Újbelgrádnak -, a svetozarevói kábelgyárnak és a sevojnói rézhengerműnek az építésén. Itthon pedig a gimnázium tanulói fásítják a Keresztest, rendezik és ápolják a Népkertet, hordják az uszályokból a követ, szállítják a téglát a Szövetkezeti Otthon építéséhez a Dózsa György utcában; a tanárok szervezik a népegyetemi előadásokat, vezetik a Népfront akcióit, gyűjtik a népkölcsönt, agitálnak a választógyűléseken, irányítják a népművelő munkát, terjesztik a könyvet, támogatják a művelődési és a sportszervezetek munkáját - egyszóval: a gimnázium(ok) együtt él(nek) a várossal, a tartománnyal, az országgal. Így habár a gimnázium társadalmi funkciója lényegesen nem is változott, mert megmaradt az egyetemi tanulmányokra előkészítő feladata, és mint ilyen elsősorban az értelmiségi pályák felé nyitott utat, azért lényeges változást jelentett az, hogy erre az útra most a kétkezi dolgozók gyermekei is nagyobb számban léphettek, tehát a gimnázium valóban demokratizálódott. Ezt mutatják egyébként az egykorú statisztikai adatok is. Az 1951/52. tanévben például a kétkezi dolgozók gyermekei 34,5%-ban, az iparosoké és a kisbirtokosoké 22,0%-ban voltak képviselve a gimnázium felső (V-VIII.) osztályában; de viszonylag nagy volt az értelmiségi szülők gyermekeinek száma is: ők alkották a tanulók 33,0%-át.97