Egy kép...

"Egy festmény, csillámlóan átfutó sárga pillanatokkal valamely megnyugtató pasztell-zöld háttér előtt, olyan, mint a száradó cickafarkok szürkészöld csokrai a nyártól meleg szoba alig-barna padlóján, fehéres virágjukból sárgán csiklandó illatok szállnak orrunkba. Igen, éppen olyan. Ezért hiszek annak a régi könyvnek, e szó miatt forrázom le egy csészényi vízzel a cickafarkat, megnyugvásom várva tőle. Olyasfajta érzést, mintha nagy-nagy csöndben ülnék egy kép előtt, és nem történne semmi, csak kiszakadna belőlem egy sóhaj, amely után többé már semmi nem zavarhat meg."
Cs. Simon István: Női akt cickafarkkal

"Mindjárt a kötet elején látható egy kép a koradélelőtti Szabadkáról is, aranyló őszi színek, az előtérben fák, sétálóutca pár emberrel, a háttérben a színház klasszikus oszlopai, a korzó fölött kifeszített vászon szüreti napokat hirdet, böngészem a dátumot, talán 1995. IX. 26-29., háborús, bágyadt napsütés tehát. A háború hátországának éje Szabadkán, majd egy évvel korábban, 1994. december 9-én, róla őrzök néhány képet az emlékezetemben. Csöpögős délutáni ködben érkezünk, a városi könyvtárban Kisfaludy Ataláról és Adorján Andorról beszélek, majd a sétálóutcába, a Tiffanyba megyünk vacsorázni. Az áramot kerületenként váltakozva néhány órára kikapcsolják, most éppen a belvárosban teljes a sötétség, az éttermek és kávéházak mégis tele emberrel, gyertyák égnek az asztalokon, nagy társaságok, hangos beszéd és jókedv, mintha ide nem hallatszana a háború, vagy éppen nagyon..."
Szajbély Mihály: Tájak, könyvek, szabadkák

"A haikunak, ennek a 17 szótagos, 5 + 7 + 5-ös osztású, három soros jövevény versformának egyéb, a (számunkra idegen kultúrából és bölcsességből fakadó) hagyományból eredő követelményei közül egyik, hogy a vers olyan képet teremtsen, amelyben egyszerre van jelen a természet és az ember, sőt, e kettő változásának egymáshoz kapcsolódása, minden erkölcsi, bölcseleti, esztétikai vonzatával egyetemben. Egy vers, egy kép, esztétikai tökély, nagy bölcsesség - mondhatnánk röviden. Bogdán József mellesleg kiváló haikukat ír, sőt, többversszakos költeményeinek szakaszait is nem egyszer ebben a formában fogalmazza meg. Azt azonban nehezen tudom elképzelni, hogy a gyermeki értelem képes belelátni az élet és a természet rendje olyan találó megfogalmazásának a mélységébe, mint a következő: "Vak napraforgók / hajtják kerek arcukat / a föld ölébe." (Szeptember)"
Fekete J. József: Gyermek(?)versek mindenkinek

"...pedig néha már fel-fel villan egy-egy kép, csak éppen nem tudom őket elhelyezni az idő és a tér rendszerében, elvesznek, olyanok, mint a kirakósjáték látszólag független, de egymás nélkül értelmetlen elemei, a képet más idegen elemek is zavarják, amelyeknek látszólag semmi közük sincs pearl harborhoz, sok, túl sok a redundancia, vasúti angyalok arcában csilingel szegek, izzadó fűszálak alig kitapintható érverése, idegesen felsikító zene, áthághatatlan tornyok észveszejtő szédülése, a felhők féktelen forgása, a sikoly élesen csapódik be a hallóidegbe, kamikázeként robbantja szét sejtjeim, de aztán sötét, hideg csend, pár másodperc emlék nélküli üresség, amíg szétszóródott részecskéim újra sejtbe nem tömörülnek"
auróra: Körmondat

"A Kirándulás hőse, a süketségben szenvedő "szelíd Völgylakó" fogyatékosságának a természet hangtalansága a megfelelése a szövegben, amely a legdühöngőbb viharban is "hallgatag, akár egy kép." Minden nyelv néma, kompenzációra szorul, ami annyit jelent, hogy minden nyelv privatív, szögezi le de Man. Nem csoda, hogy az elbeszélés hőse mohón kap a könyveken, s vigaszt talál bennük, hiszen számára a külvilág mindigóta könyvként létezett."
Utasi Csilla: Önéletírás a végesség terében

"...íráskép és látvány közt mindegyre újabb és újabb összefüggéseket és megfeleléseket fedez fel, s megtérve a Senki öblébe, elbeszéléssé formázza újra és újra a létezés fénylő látszatát. "... eszerint valami megismételni és megújítani magát nem annyira az új cselekvésben, az utánacsinálásban engedte, hanem inkább az újabb körvonalazásban és kihasításban..." (192) A világ megtapasztalásának e közvetlensége a látszólag jelentéktelen dolgok, a természet és jelenségeinek kontemplatív megfigyelésében gyökeredzik. "... mégha a dolgot magát soha nem láttam is, és ha ez netán rég nem létezett a világon, akkor is, a dologból megannyiszor jött egy kép, pontosabban szólva, valami látszat.""
Bombitz Attila: A határátlépés poétikája: Peter Handke