Első változatok:
Bakos András: A fénykép
"Mintha kifakadtak volna a hajszálerek odabenn, vagy eltört volna néhány vékony, fűtőfolyadékot szállító kapilláris. Melegség árad szét a jobb vállában. Nem húzni nehéz, hanem a húzás után megemelni az evezőt, és újat fogni. Rossz érzés, de nem fájdalmas. Amikor viszont odaérnek a homokpadhoz, nem tudja elengedni az evező nyelét jobb kezével. Beleszúrja a lapátot a homokba, és lehúzza ujjait a nyélről, roppannak az apró csontok. Öregszik."
Vass Tibor: Felsőházi Dr. Tóth Marcell levele alsókerti Kun Marcellához
"Csinos eset volna, ha minden szavam eljutna az intellektusához. Hja, felesleges ebben bíznom. De azt kell mondjam a Maga haragos, sürgős távozását követően: nem tartozom ezentúl a szívéhez. Nem tudok tartozni, legfeljebb továbbra is csak úgyannyi pénzmaggal, mint Adymnak, amennyit azért kértem kölcsön, hogy pénzzavarom miatt a címerkészítő ne hitelbe tervezze nekem s a köznek Zenta új címerét. De a városházáról többet lopni én már nem tudok."
Balla D. Károly: [egyelőre: Kezeit csókolja dr. Tóth]
"A helyszín leírása már önmagában is felkeltette az érdeklődését. Kifejezetten kedvére szolgált, hogy el kell majd haladnia a temető mellett, fel kellett kapaszkodnia kaptatón, és egy burjánzó élősövénytől benőtt vaskapun kell kitapogatnia a belülre szerelt csengőgombot."
Berniczky Éva: Kezeit csókolja Dr. Tóth
"...nem tehetek mást, vállalnom kell a legveszélyesebbet, a melléfogás kockázatát, könnyelműen szabadjára eresztem a képzeletem, bízva abban, előbb-utóbb akkorára növelem majd a homályos területet, mígnem a mértani szabályoknak megfelelően először fedni kezdi a valóságot, bizonyos szögekből pedig már-már eggyé válik vele."
Danyi Zoltán: Az elherdált vagyon
"...az ötvennegyedik évébe lépő Dömötör ükapám, aki ekkoriban tehát nem volt éppen ifjú legény már, de azért még nem is mondhatnánk korosnak őt, hanem éppenséggel az arany éveit járó, megfontolt és tapasztalt férfiembernek, miután teljesen egyedül maradt (hiszen a felesége halva, a fia szökve volt), a reá egyébiránt nemigen jellemző módon engedett egy felmerülő szeszélyes ötletének..."
Nagy Abonyi Árpád: Frantz Ödön, a sikerszabó
"- Nem - feleltem kurtán, mert valóban nem hallottam, és fogalmam sem volt róla, kicsoda Frantz Ödön. A fotográfus izgatottságán egyébként nem lepődtem meg, hiszen egy ilyen lassú kisvárosban, mint Zenta, ahol szinte sohasem történik semmi, még a legkisebb hírfoszlány is felizgatja az embereket."
Bakos András, Balla D. Károly, Berniczky Éva, Danyi Zoltán,
Nagy Abonyi Árpád és Vass Tibor
felkérése
A zentai Városi Múzeum gyűjteményéből származó felvétel hozzávetőlegesen száz évvel ezelőtti állapotot örökít meg. A fényképész nem egyszerű látképet kívánt készíteni, mert a folyóparti panoráma előterében, a lakatlan túlparton különféle társadalmi helyzetű (a kései elbeszélő által megszólaltatható) embereket is megjelenít. Képeslapot készít. Szándéka szerint idillt ábrázol, egy képben elmondhatót - amely azonban leleplezhető...
A fotónak - amelyet már évek óta nézegetek - sokatmondó titkai is vannak, ezeket azonban csak első történeted megírta után ajánlhatom figyelmedbe, mivel azt szeretném, hogy az alkotófolyamat felén tudomásodra jutottak érdemben módosítsák az elbeszélés irányát. Árulkodó volna, visszatartom ezért egyelőre e vállalkozás igazi címét is. Ideiglenesen nevezzük csak "Kezeit csókolja dr. Tóth"-nak.
A menetrend:
Legkésőbb 2002. november 25-ig várom első történeted(prózád).
2002. november 30-ig megkapod azt a jegyzetapparátust, amely (általad kiválasztott részeiben) utólag beépítve hatással lehet történeted végkifejletére.
2002. december 15-ig várom a módosult/második/végleges történetet.
Barátsággal
Dumás
Danyi Zoltán: Elégia az örök élethez
"A gesztenyefa lehajó, vastag ágára volt akasztva egy kasza, egy sötétbarna nyelű, a sok használattól és élezéstől vékonyra kopott élű szerszám, ha fára másztam, vigyáznom kellett, mert könnyen megvághattam magam vele, és a fa alatt volt egy hordó is, nyár végén ebben gyűjtötte öregapám a cefrét, a sok-sok év során kicsorduló lé vastag, fekete kéregként rakódott a hordó falára.
Hány korty szilvapálinka, hány hold lekaszált here hetven, nyolcvan év alatt?"
Módosító levél
Végső változatok:
Nagy Abonyi Árpád: Zentai capriccio
"Az udvarunkat elválasztó kerítéshez létrát támasztottam, épp oda, ahol az ő barackfájuk áll, közvetlenül a mezsgyén. Nem járhattam hozzá a főbejáraton át az egész utca szeme láttára. Csakhogy mindez nem tarthatott sokáig. A doktor valahogy mégis tudomást szerzett az ügyről, s egyik este, amikor hazafelé tartottam, előbukkant a kapualjban. Elcsukló hangon megkért, hogy hagyjam békén a feleségét, ha másért nem, az ő hírneve és becsülete miatt. Lám, lám, a szigorú tekintet mögött milyen érző szív lakozott!"
Danyi Zoltán: Hitetlen rekviem
"Minderről most nem szólt egy árva szót sem az apám. Ezeket a dolgokat régebbről tudtam, talán öröktől fogva. Talán bennem voltak a kezdetek óta. A határ felé utaztunk egy súlyosan kristálytiszta éjszakán. A szélvédőn keresztül látni lehetett a csillagokat, kicsik voltak és reszketők. Apám azt mondta, hogy a nagyanyját, az én dédnagyanyámat, ezt a drága jó asszonyt, akivel soha nem adatott meg találkoznom, hajnali fél ötkor találta meg a kocsisuk a tanya padlásán. "
Bakos András: A fénykép
"Anyja nevetve mesélte az ünnepi asztal mellett egyszer, hogy két héttel a szülés előtt létrát támasztott az utcán álló meggyfa törzséhez. Föl is mászott, és már javában szedte a gyümölcsöt, amikor finom csattanást hallott maga mögött, s ahogy hátranézett, valóban majdnem leesett ijedtében, mert öccse, aki fényképésznek tanult, és itthon volt Bécsből, nyári szüneten, suttyomban a fa alá állt az állvánnyal, és lefényképezte, szemtelenül, ahogy majdnem mindenkit a városban, és amikor felelősségre vonta, az öccse azzal védekezett, hogy az öröklétért nem nagy ár egy kis ijedtség... "
Berniczky Éva: Ahol a lélek tetőzik
"Prokes többet nem tehetett. Bárki megmondhatja, valóban tökéletesen végezte a dolgát. Aprólékos munkával vágta ki a műtermében készült felvételekből a tökéletesen megvilágított és beállított figurákat, majd benépesítette velük a sivár, néptelen partot sajátos megkomponálásban. A különböző fotókból kiemelt szereplők tehetetlenül ragadtak bele a rakparti sárba, lefelé kezdtek nőni, a gyökerük felé, a felszínen kiszáradásra ítélt életük az alvilágba ereszkedett a szükséges nedvekért, miközben odafenn látszatra nem változott semmi, a sétálni készülők, még ha akartak volna, sem moccanhattak, egyetlen tapodtat sem."
Balla D. Károly: Létra a ködben
"Ez valami trükk, gondolta, miközben újra az asztalon heverő papírlapokra esett tekintete. Direkt mentek ki, titkon figyelik valami rejtett kamerával, hogy megtudják, ő ezalatt színére fordítja-e a dokumentumokat. De vajon mivel mártja be jobban magát? Ha közömbösséget színlel és nem nyúl hozzájuk, vagy ha enged természetes kíváncsiságának?"
Vass Tibor: Más lap
"Önre csaptam, igen, az ajtót, pedig jól tudja, más csapást is jobban érdemelne. Utoljára tettem, nem visz utam többé az Ön csöppnyi miszticizmust izzadni nem tudó lelke közelébe. Ne vegye sértésnek, túl kopasz és komoly barátom, kit doktornak címez a polgári zsargon, de néném csipkelődő megjegyzését, miszerint levelében több tény lapul, mint amennyi valaha is lesz a zentai levéltárban, nem tudom elhallgatni, s így paralel már megosztva Önnel a titok is: néném a sorsunkba ekképp is beavatódott."
