Hőség...

"Április közepétől az utolsó petrőci vásárig a vágójószág ára a másfélszeresére ugrott. A szabadkai marhapiacon nem volt még példa ilyen bő felhozatalra; a hathetes malac párja 80, a hathónapos süldő 150-200, míg az éves hízósertés 300 pengőért kelt el. A húsdisznó kilogramonkénti ára átlagosan 2,70-től 3 pengőig alakult. A fejőstehénfelhozatal lényegesen kisebb volt, nem is csoda, hogy április óta az ára a kétszeresére emelkedett, míg a borjúkereskedés a megszokott volt, és feltűnt, hogy nagy volt a választék a zömmel minőségtelen lóból is."
Milovan Mikovíć: Júliusi hőség

"Most, hogy itt ülök, ebben a meleg szerkesztőségi szobában, forrón súrolja a cigaretta az ajkaimat, ujjatlan ingem is ledobnám, a szoknyám is felhúznám, akkora a júliusi hőség, hátravetném a fejem, hogy a folyton ide-oda bólogató ventillátor a nyakamba csókoljon, és arra gondolok, mi a test legjobb állapota, kimondom: az én test nélküli, a fizikai valóságot nélkülöző öreg és megfáradt asszony-barátnőm, jár az eszemben. Kérdezném tőle: mondja csak, kedves Gruber Emma, nem hasogatott a dereka, amíg velem volt? Nem kellett reggelente egy-két kanál szilvalekvárt bekapnia? Este langyos sört innia az álmatlanság ellen? Nem bénította meg a félelem? Mert akárhogyan is: igen sok szörnyűséget mesélt nekem, amit ha visszafogottan is, de beleütögettem a billentyűkbe."
(Lovas Ildikó: A test harangja)

"Hétfőn, május 14-én bömbölni kezdtek a gyülekezésre hívó hangszórók. A hazajutás vágya annyira izzott már bennünk, hogy hanyatt-homlok futottunk a könyvtár barokkos épületéhez, amelyben a szovjet városparancsnokság székelt. Hogy a fogadóhelyiségben ne legyen zajongás, a lépcsőfeljárón őrt álló katonák négyesével eresztettek be bennünket. Nem tudom, hogy a hosszadalmas várakozás vagy a fojtogató hőség és párateltség okozta-e, vagy mindez együtt, de délfelé nyugtalan mozgolódás, pörlekedés támadt a tömegben. Lengyelek, magyarok, szerbek, ukránok és zsidók, akiket Spandauban még egybefűzött a közös szenvedés, itt valahogy nem akartak megférni egymással. Nemzeti csoportokra szakadtak, és rangsorolást követeltek. Az őrség csak az ukránokat volt hajlandó előreengedni, a többieket kissé hátraparancsolta." (Beder István: Töviskoszorú)

"Karcolgat a Nap

százágú fényvilláival,

röntgenez, darabokra cincálja

a testhideget.

Merészen járkál a háztetőkön,

hívatlan vendég lesz

a fűszálak szűk ruháiban

és csak jön, jön, zuhan,

fojtogat, szorongat, aztán leejt...

az éjszakába.

Mire beleájulnánk,

újólag kilép

a mozdulatlanság sötétkék tengeréből

és ránknyitja szörnyű-szép

szemeit."

(Molnár Rózsa: Hőség)

"Egy téli délutánon három órán át horgásztam a második kútnál. Három órán át nem fogtam semmit, unatkoztam, és egyszer csak eszembe jutott: mi lenne, ha megfürödnék. Megfogadtam, ha fél órán belül nem lesz kapásom, fürödni fogok. Végül mégis eltűnt az úszóm, és egy lapát nagyságú dévér lógott a horgon. Azonnal megfulladt, ahogy a szilványívei közé befolyt a hideg, téli levegő. (Az ikrák a vadkacsák tollán kerülhettek ide. De vajon miféle életük lehet ezeknek a halaknak itt; se tél, se nyár, se tavasz, csak a pokoli hőség, amiben lomhává válik a test, alig mozog, alig eszik. Vajon meddig élnek itt ezek a halak?) A múlt héten, egy este elmentem ahhoz a kúthoz, és megfürödtem." (Bakos András: A melegkútnál)

"Napfényben úszik a bál,

látszattár, gigacsajok prés előtti keringője,

lépegetnek a párok, vezetőre

lenne szükség, lesz majd később, este,

ha elhal a hőség, izzadás a lepedőre, jéghomok

ha lehűl, fagy,

bálkirálynál lábralépés regisztrálva,

nincs jobb nála, hát

csődörök szerint a hierarchiába,

ha már úgyis szürkül (vagy pirkad?),

mindegy,

hűvös van, és nem baj, se ha lesz, se ha volt."

(Pressburger Csaba-Saul: Előtte vagy után)

"1998. június 8.
Pokoli hőség van. 35 Celsius, már 24 fokos a Balaton vize. Fejünk felett összeurópai esőfelhő gyülemlik. De sose feledjük, hogy semmi nem tesz olyan mély benyomást az ellenkező nemű napozókra, mint egy jól kiválasztott, kellően vaskos és komoly külsejű könyv a gumimatrac végében. Ha tehát újból kisüt a nap, irány a vízpart!
Szeles Mónika már megint kikapott, ezúttal Párizsban, a Rolland Garros döntőjében. A nyolcvanas évek derekán egy házban laktunk Újvidéken, a Limán lakótelepen. Mi a földszinten, ők a harmadik emeleten. Mónika kis csöppségként ott ütögette a teniszlabdát a ház falának. Hétköznap és vasárnap. S lám, ő lett a világviszonylatban leghíresebb vajdasági magyar - amiről Domonkos István beszélt veszprémi irodalmi estjén, amely kétszer olyan jó (közvetlenebb és lazább) volt, mint Pesten, az írószövetség klubjában." (Fenyvesi Ottó: Naplórészletek)

"És estékre újra, ha szűnik a hőség,
megünnepli benned emlék a hősét:
csak oda ne menj, hol tart a hős-rég,
mert a lendület még alább sodor;
eltávolodott nyomodtól ez a Don Juan-szobor,
és kézen foghatja még az ősét:
kiderülne végül, esetleg bánod
mindazt, mi szépen volt üres:
a kort, amelyben élni tudtál,
nem ismerte meg a tetterősség."
(Beszédes István: Vágatlan világ)

"(Mellesleg az útszéli keresztek Eskandarian számára úgy, ahogy most azok kirajzolódnak képzelete habfehér vásznán, mindig és mindenkor a kezdet és a vég helyét jelentették. Az innen-és-idáig érzése kerülgette legtöbbször, amikor el-elálldogált kinn a mezőn, a külvárosban, a temetőszélen, a tér közepén magányosan álló, ölelésre kész keresztek előtt. Kapunak is vélhette a keresztet, és most, hogy oly sokáig nézte a szöget a falban, a délutáni hőség közepette felébredt árnyék utáni vágya. E vágy ugyan nem vetekedhetett a szomjúhozók víz utáni vágyával, de felébredt.)"
(Valkai Zoltán: Mesék Eskandarianról)