„Előbb-utóbb egy / hitvesi ágy rugói / közt sügér lebeg.” Babics Imre | „A tenger éhes és szomjas. Egyenként nyeli a folyókat. / Kifacsarja. Kifacsarja minden csöppjüket. És az sem elég. / Dagad a tenger.” Gojko Božović | „A forrás vagy. A csíra. Folyó vagy. Vagy az egy. A tenger. Vagy a sokaság. Az óceán. Az apeiron. / Mind a víz. Az emlékezés hona” Snježana Rončević | „sivataggá lesznek a fenyvesek / – már újjáteremtésért morajlanak a tengerek – / de mi maradjunk meg még kicsit” Szűgyi Zoltán | „nem képes felülmúlni a karcsú mégis ellenállhatatlan vízesés / áldott robaját az erdő rejtekén” Đorđe Kuburić | „Létünk a Léthébe fojtódik, vele nagy történelmünk, / apró boldogságaink s az időbe épp úgy belevész a ballépések története is.” Falcsik Mari | „őszi lángtenger előtt koratavasz gondtenger megdézsmált / búzatenger éhség tengere” Falcsik Mari | „két szeme körbejár: egyre csak keresi a megszokott / költőhelyét, ahol borzas fiókái kikelnek és / a tojáshéj darabjával fenekükön az életért / tátognak” Babics Imre | „Majd együtt telepítitek be a szigetet. / Kunyhót emeltek, és előtte a platón / Megméritek az időt.” Gojko Božović | „Azt is mondhatnám: a víz az óceáné, a bolygóé a föld, a vulkáné a tűz, a levegő za űré…/ Erőtlen vagyok egy ilyen imára.” Snježana Rončević | „a meg nem állapodó folyó bevonul, ahová csak a vize hátán érhet el ember, / Sulinába. Átsodor a város életén, és levélfoltos csilló láppá terjesztve magát” Falcsik Mari | „kitörlöm szememből / az letűnt idők csillogását, / s az elveszett illúziók nyomába szegődöm” Szűgyi Zoltán | „mindent befog: amőbát, betűt, baglyot... / a virágot meg szereti. olykor meg is eszi. / a sirályokhoz nem nyúl, bár beleszarnak és dögmaradékkal bombázzák.” Đorđe Kuburić | „A tenger a hatalmas óceán csalétke. / Ne ficánkolj, engedd, hadd vigyen az ár” Snježana Ronjčević | „Távozik végül / a pusztuló atollal / őrangyala is.” Babics Imre | „a szél és a tenger szövetségétől / Magához ragadja a kormányt és az útirányt” Gojko Božović | „mily szépen írod: / az emlékezés pompa… – igen / arra volt gyermekkorunk!” Szűgyi Zoltán | „A szél a lelkem hadd járja át! / Kiúszott és felkapaszkodott egy sziklára.” Đorđe Kuburić | „miközben sudár törzsén hideg tengerhab kúszik, / s kérgére a kegyetlen, csikorgó só von réteget, / érzi, a gyökere mint rohad” Babics Imre | „Hátramaradt atolljai karcsú és fiatal nők / Árnyéka lakta félkész és mozdulatlan / Városokról képzelegnek” Đorđe Kuburić | „Kérdezném Istent: teremtene újra mindent? / Ám megszólalni nem tudok./ Írok hát, csak írok.” Szűgyi Zoltán | „a bezúzott ablak felől emlékezik a gyöngén látó kékre, / meg az égre, a vízre és a pupillára mázolt ugyanazon vízfestékre” Snježana Ronjčević | „meg nem szűnő / egyesülésben lesztek relatív, / színtiszta szofisztika, víve így egymást” Falcsik Mari | „Fejest merül az óceánba / Ahonnan majd másnap reggel / Egy ifjú helyi istenség képében kiúszik.” Gojko Božović | „megkísértett bennünket kissé a szép nyár / ám hamar ránk törhet az ősz – mondják / a tél is komoran csörtet a végeken már” Szűgyi Zoltán / „Túléltem az Özönvizet. / A kedvesem belefúlt. / Elfelejtettem beszélni.” Đorđe Kuburić | „Utat úttalanná, biztos pontot bizonytalanná tesz. / De ami fontos, az odafönt. A mélység fölött. / Ahol az események váltakoznak” Gojko Božović | „minden csilla vízfolt-tükre tűnő életünknek elholt / réges-rég: vért vévén vagy szép szelíden szétlett minden / már csak vakra kopva” Falcsik Mari | „Ha vízre szállnál, biztonságban, akár az anyaméhben, ideje útra kelned. / Jóllakott síksági folyó, fogadd el hát a jövevénytől, szerzeményét, a vízihulla lelkét!” Snježana Rončević | „Eljegyzés készül: / a mélységet megkéri / ítélet-idő.” Babics Imre
